metálfarkas = kiroru blogja

üdv

ÜDVÖZÖLLEK KEDVES IDETÉVEDŐ! Ez itt Kiroru másnéven Metálfarkas blogja.

minden kedves Barátomnak, és az idetévedő Vendégeknek boldog újévet kívánok. Érezzétek jól magatokat a blogomon!

EGY BEJEGYZÉSBEN MEG LEHET TALÁLNI AZ ÖSSZES BEJEGYZÉS LINKJÉT AMIK VANNAK A BLOGOMON:
http://asztral.freeblog.hu/archives/2011/06/11/Takaritas/

Kapcsolat velem: MSN és e-mail: bigbang_girl1@hotmail.com

2 - 3 hónapig ISMÉT SZÜNETEL A BLOG!

Jegyzetek a buddhizmusról

Sziasztok ismét Kedves Barátaim. :) Mindenkinek boldog újévet először is. Mostanában irogattam a buddhizmusról jegyzeteket, és úgy döntöttem felteszem ezeket a jegyzeteimet a blogomra is, mivel a statisztikák alapján sok olyan ember talál ide az internetes keresőkről, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, és van egy - két olyan barátom is, akik érdeklődnek a buddhizmus iránt, és valamelyikük kimondottan buddhista is. Ezért úgy döntöttem, hogy közzéteszem a jegyzeteimet a blogomon, hogy segíthessek a kezdőknek, és azért is, hogy azok, akik szívesenek olvasnak ilyen témában, elolvashassák.
Megfelelő meditációs gyakorlatokkal, és ezeknek a tényeknek  a megértésével, amiket én most itt nektek leírok, közel lehet kerülni a megszabaduláshoz (másszóval a Nirvánához), és el is lehet érni kitartással, és sok gyakorlással. Megfelelő meditációs gyakorlatok alatt azt értem, hogy például vipasszaná meditáció, mely során minden elénk táruló jelenséget meg tudunk vizsgálni, vagy rövidebb légzést figyelő meditációk, vagy akár magasabb szintű meditációk, melyek buddhaformákon való meditációk, mantrákkal való meditációk. Ilyeneket az interneten, vagy fórumokon is sokat lehet találni, de a legjobb kapcsolat során megkapni buddhista tanítóktól.

Az éntelenségről


A tudat, ami nincs megszabadulva a szenvedéstől, mindent énnek lát, tele van egoval, ragaszkodással, vágyakkal és negatív és pozitív benyomások sokaságával, mindenféle gondolattal, amíg a megművelt tudat, ami a Nirvánában nyugszik, mindezek ellentéte.
Az ilyen tudatban nincs ragaszkodás, nincsenek ego maradványok, nincsenek vágyak, nincsenek negatív benyomások, a gondolatok elcsöndesednek, az értelmetlen, hasztalan gondolatok megszűnnek valamilyen szinten, az ilyen tudat folyton felismeri az illúziókat, a szenvedést, az összes szenvedő lényt tisztán látja, és a határtalan térben lebeg, túljutva mindenen, és tisztán látja, hogy minden üresség, és a dolgok amiket tapasztal, mind tudat, és minden dolog csak keletkezik, alá van vetve a változásnnak, és elmúlik. Tudja, hogy a Nirvána az egyetlen az univerzumban, ami se nem keletkezett, se el nem múló.

A tudatlan emberek mindent énnek észlelnek, ész nélkül vágyódnak, megragadnak rengeteg dolgot. Kapzsik a pénz miatt, egy kapzsi, versengő, nyomorúságos világban élnek, amikben ugyan vannak pozitív dolgok is, de cipelük saját maguk terhét a lények. És hiába érzik magukat akár évekig, vagy évtizedekig is szinte mindig boldognak, boldogságuk elmúlik, bármi rossz bármikor megtörténhet, ezért aztán szenvednek, majd meghalnak, újraszületnek, és ismét ugyanaz a folyamat történik: boldogok, szenvednek, boldogok, szenvednek, és így megy ez tovább, és tovább, ismeretlen, kezdet nélküli idők óta. Egészen addig az életig megy ez a lánc, amíg az illető észre nem veszi, hogy itt valami nem oké, és többet, jóval többet és értékesebbet lehet kihozni a tudatból. Ekkor elindul a buddhizmus útján, és végül célba ér. Többé nem tér vissza a szamszárába, és egy sokkal tisztább világba érkezik meg a halálkor.

A tudat kitisztulva olyan szabad akár a sas. Tökéletesen szabadon, mindentől függetlenül szárnyall a határtalan térben, akár egy sas a határtalan égboltban. Megtalálva a tudást arról, hogy az egész határtalan teret átitja az üresség, szabadon nyugszik a tudat a Nirvánában, és az ilyen tudat megérti, hogy a tudat olyan akár egy tükör, ami visszatükrözi az előző életbeli tapasztalatokat, gondolatokat, cselekedeteket, és olyan független, akár a sas az égen, miközben szabadon szállva észreveszi mindezen tények mellett a felhők, és a tájak valódi szépségét és valódi jelentését.

A forma nem én. A forma alá van vetve a keletkezésnek, a változásnak, és az elmúlásnak. A forma szenvedést okoz, a formát nem lehet teljesen a kedvünkre formálni. Ha a formára azt mondhatnánk, hogy ,,én" , ,,ez én vagyok" , ,,igen, ez az én formám, csak az én formám" , akkor a forma nem lenne alávetve a változásnak, és az elmúlásnak, ha mi nem akarnánk, és nem okozhatna senkinek sem szenvedést. Ha a forma én lenne, akkor teljesen a kedvünkre formálhatnánk. De ezekre mind képtelenek vagyunk, formánk átalakul, elvész, és az előző életbeli tettek, gondolatok, benyomások,stb. alapján áll össze egy olyan formává, amit jelenleg tapasztalunk. A forma ezért hát nem én.
Az érzékelés sem lehet én. Az érzékelés alá van vetve a keletkezésnek, a változásnak és az elmúlásnak. Az érézékelés szenvedést okoz. Az érzékelést nem lehet teljesen a kedvünkre formálni. Ha az érzékelésre azt mondhatnánk, hogy ,,én" , ,,ez az én érzékelésem" , ,,ez én vagyok" , akkor az érzékelés nem lenne alávetve a változásnak és az elmúlásnak sem, ha mi nem akarnánk. Ha az érzékelésben lenne egy cseppnyi én, akkor amikor a kedvünk tartaná, teljesen saját kedvünkre, kényünkre formálhatnánk, azokkal a gondolatokkal, hogy ,,most ezt érezzem", ,,most azt érzékeljem" , ,,most ne ezt érzékeljem, hanem azt." Akár egy sebes sodrású folyó, amiben a víz sziklákkal, növényekkel, vagy akár halakkal találkozik az útján, érzékelésünk épp így van alávetve a változásoknak, átalakulásoknak, a megszűnéseknek, hogy aztán újabb érzékelés születhessen, majd tűnhessen az is el, és így tovább. Előző életbeli tettek, gondolatok, tapasztalások, benyomások alapján születnek meg a különböző érzékelések amiket jelenleg tapasztalunk. Nem illúziónak látva elhiteti a tudatlan lényekkel, hogy énnek kezelve az érzékeléseket, az érzékelésekkel együtt kell mozogniuk, és végig kell szenvedniük az érzékelések bonyolult sorozatát.
A tudat sem én. A tudat ugyanúgy alá van vetve a keletkezésnek, változásnak, és elmúlásnak, ahogy a forma, és az érzékelés. A tudat is épp úgy hol szenvedést hoz, hol boldogságot hoz, és nem lehet a tudatot teljesen a kedvünkre formálni. Sokszor olyanokat mondunk, amiket nem akarunk, lyan gondolatok merülnek fel, amik számunkra teljesen idegenek, nem akarunk erre, vagy arra gondolni, de hiába szeretnénk, ezek a dolgok megtörténnek. Ezek is mind előző életbeli gondolatokból, tapasztalatokból, tettekből állnak össze, azokból az időkből amikor olyan dolgokat tettünk, vagy gondoltunk, amit most nem szívesen tennénk, vagy gondolnánk, vagy épp fordítva. Vagy előző életünkben tettünk egy nagyon rossz dolgot, és jelenlegi életünkben mélyen megbánunk mindent rosszat, de előző életünkben eszünk ágában sem lett volna megbánni semmit, mert elvetemültebbek és ridegebbek voltunk, jelenlegi életünkben viszont valami hatására (például társaság, környezet, megbánás, a fény felé fordulás, vagy még akár sok más hatás) hatására jószívűbbek vagyunk, és még csak bele sem gondolnánk abba, amit tettünk előző életünkben. Ha a tudatra azt mondhatnánk, hogy ,,ez az enyém" , ,,ez én vagyok" , akkor a tudat örökkévaló lehetne, nem lehetnének benne előző életbeli gondolatok = azaz nem lenne alávetve a változásnak, és az elmúlásnak. És ha a tudat valóban én lenne, akkor minden úgy történne, ahogy mi akarnánk.

A tudat mindent visszatükröz. Amiket jelenleg látunk, érzünk, hallunk, gondolunk, azok mind azt jelentik, hogy úgymond általunk ültetett magokból hajtanak ki növények. A magok mélyen a tudatunkban vannak, és ezeket a magokat előző életeinkben ültettük el. A nem megszabadult tudat együtt mozog a magok általi szenvedésekkel, és szinte semmit sem tehet ellenük. A Nirvánában nyugvó tudat azonban nem mozog együtt a szenvedésekkel, és jóval többet tehet ellenük, mint a nem megszabadult tudat. A Nirvána képes mindentől megkímélni, és az üresség mindenhol tisztán láthatóan ott van a tudat számára, mert a tévnézetek és az illúziók már mind eltűntek.

A NIRVÁNÁBAN NYUGVÓ TUDAT MINDENTŐL MENTESEN,
TÖKÉLETESEN TISZTA ÁLLAPOTBAN NYUGSZIK.
A HATÁRTALAN ÜRESSÉGBEN, AHOL SEMMI NINCS,
AHOL SEMMI SEM SZENNYEZHETI A TISZTASÁGOT,
ÉS A TUDAT HATÁRTALAN SZABADSÁGÁT,
ÚGY SZÁRNYALL SZABADON A SZABAD TUDAT,
AKÁR EGY SAS A GYÖNYÖRŰ ÉGBOLTBAN.

Az érzéki élvezetek hajszolásai azonban még a Nirvánát elért lények számára sem tesznek jót, mert szinte mindig csak az egot látni bennük, mást nem igazán. Persze vannak kivételek. A tudatnak ahhoz, hogy tökéletesen a megszabadult tudatállapotban lehessen, nem az érzéki élvezetek hajszolására van szüksége, hanem arra hogy mértékkel együnk - igyunk, esetleg szeretkezzünk, stb. , a középúton maradva mindig. Nincs is szükség már a megszabadult tudatállapotban az érzéki élvezetek sokaságára. Egyszerűen nem kívánja őket túlzottan már a tudat. Már értelmetlennek tűnik ehhez a magas szintű tapasztaláshoz képest. (magas szintű tapasztalás = itt a megszabadult tudatállapotra gondoltam.)
SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEM SZERINT a szex a legerősebb érzéki élvezet mind közül, mert tele van erős testi vágyakkal. A SZEXRŐL BŐVEBBEN LENTEBB FOGOK ÍRNI, EGY KÜLÖN TÉMAKÖRBEN, DE INKÁBB A SZEXUALITÁSON VALÓ TÚLLÉPÉSRŐL FOGOK ÍRNI NEKTEK (sok buddhista túl akar lépni a szexualitáson). A megszabadult tudat azonban teljesen másként éli át a szexet, mint a nem megszabadult tudat, mégsincs már egyeltalán szükség a Nirvánában a szexre, és fokozatosan végleg el is lehet hagyni, és jobb is nélküle, mert a szex nélkül már semmiféle akadály nincs abban a célban, hogy továbbhaladjon a megszabadult tudat a tökéletes megvilágosodás felé. (A megszabadulás és a megvilágosodás nem ugyanazt jelenti. De például a hínajánában mindkettő ugyanazt jelenti, mert ebben az irányzatban csak a Nirvánáig haladnak az emberek, ott csak a megszabadulás a cél, és ezért a hínajánában a megszabadulást megvilágosodásnak is hívják, míg a buddhizmuson belül más irányzatokban a kettő nem ugyanazt jelenti, teljesen más.) Úgy gondolom hogy a szex valóban a legerősebb érzéki élvezet. Azonban vannak, akik élnek vele, mert a buddhizmuson belül egyes irányzatok nem köteleznek arra senkit, hogy hagyjanak fel a szexualitással, csupán mértékkel tegyék, ne űzzenek sportot belőle. Egy megszabadult tudat számára a szex azonban csak egy kis csokidarabnak tűnik, ami keletkezik, alá van vetve a változásnak, és elmúlik. Csak egy energia, és nem csak az számít, hogy az egyik fél jól érezze magát, hanem az is számít, hogy a másik fél is jól érezze magát, tehát az együttlét alatt megteszünk mindent annak érdekében, hogy a partnerünk is nagyon jól érezze magát, annyira, amennyire csak tőlünk kitelik. Tisztán látja a megtisztult tudat, hogy a szex egyeltalán nem önös dolog. A tudatunk nyitottabb, felszabadultabb lesz a szextől, és ez válhat a gyakorlásunk javára is valamilyen szinten, ha még nem vagyunk megszabadulva. DE A SZEXUALITÁSON VALÓ TÚLLÉPÉSRŐL MAJD LENTEBB FOGOK NEKTEK ÍRNI. Most térjünk vissza az éntelenséghez.
A lények kezdet nélküli idők óta, behatárolhatatlan idők óta születnek újra, szűnnek meg újra, és újra, vándorolnak a világokban, újra és újra, létrehozva dolgokat, fogyasztva dolgokat, később átélve azoknak a dolgoknak a visszatükröződéseit, azaz az eredményeit. A Nirvánát elérve a tudat megszabadul az egotol, az ego általi összes szennyeződéstől, és sok előző életbeli maradványtól, és véget ér a jövés - menés. A tudat ekkor túljut a világ gyötrelmein, és már szinte alig érzi át az őt sújtó gyötrelmeket, mert feltűnik neki, amikor azok keletkeznek, feltűnik neki, miképp keletkeznek, feltűnik neki, hogy milyen múltbéli tettekből keletkeztek, és a tudat nem a problémát nézegeti, hogy mennyire gyötrelmes, hanem automatikusan elkezdi keresni a problémára való megoldást, majd amikor ennek hatására elmúlik a probléma, a tudat tisztán látja, hogy épp megszűnik a probléma, és ő maga (azaz a tudat) épp megtisztul egy előző életbeli rossz tett eredményétől. A tudat közben együttérzően megnyílik mások felé, mivel felszabadul a tudatban lévő szeretet nagy része, ami eddig ugyebár az ego által elzárva, csak néha fel - feltűnt a tudatban. A megszabadult tudatban már eléggé jelen van az együttérzés is mások iránt. Azonban nem teljes egészében. Sokkal többet lehet kihozni a tudatban lévő természetes együttérzésből és szeretetből HA OLYAN GYAKORLATOKAT VÉGZÜNK, AMIKTŐL NÖVEKSZIK A BENNÜNK MÉLYEN MEGLELHETŐ EGYÜTTÉRZÉS ÉS SZERETET, AZONBAN EHHEZ NAGYON SOKAT KELL ILYEN MEDITÁCIÓS GYAKORLATOKAT VÉGEZNÜNK, ÉS ŐSZINTÉN AKARNUNK KELL, HOGY A TUDATBAN REJLŐ TERMÉSZETES EGYÜTTÉRZÉS ÉS SZERETET TÖKÉLETESEN FELSZABADULHASSON. VALAMINT AZ IS NAGYON SZÁMÍT, HOGY ŐSZINTE SZERETETTEL ÉS EGYÜTTÉRZÉSSEL TEKINTSÜNK ÖNMAGUNKRA, ÉS MINDEN ÉRZŐ LÉNYRE. EZEKRŐL BŐVEBBEN MAJD KÉSŐBB ÍROK, EZ EGY MÁSIK TÉMAKÖR.
Visszatérve az újraszületéshez, a halálhhoz, és a világban való kóborláshoz, még ezeket tudom megjegyezni:

-A Nirvánában nyugvó tudat számára már nincs test amihez kötődne. Ezért a halál beáltakor sincs test, amihez kötődne, ezért nem keres magának testet egy következő életbeli léthez, amikor a bárdoba érkezik a megszabadult lény.

-A Nirvánában nyugvó tudat számára már nincsenek érzékelések, amikhez kötődne, ezért a halál beáltakor nem kutat, nem keres szagokat, érzelmeket, érzéseket, formákat, hangokat, amik egy következő élethez vezetnék őt. Az ilyen tudat minimum csak buddhák formáit jeleníti meg szándékosan a bárdoban ( a bárdo a halálkor megjelenő tér) vagy egy világ formáját (például a Tiszta Földét), annak érdekében, hogy egy olyan világba juthasson a tudata, ami tökéletesen tiszta, és határtalanul messze áll a szamszára világaitól, a szellemek, az állatok, az istenek, a pokollakók világaitól, és stb. alsóbb világoktól.

-A Nirvánában nyugvó tudat számára már nincsen semmiféle tudati megnyilvánulás, amihez kötődne, ezért a halál beáltakor nem keres, nem kutat tudati jelenségeket, megnyilvánulásokat, amik következő élethez vezetnék őt, ha keresne bármit a bárdoban, ami neki tetszik. Csak arra koncentrál, hogy ne szülessen újra, hanem egy tökéletesen tiszta világba juthasson most. (például a Tiszta Földre.)

-A Nirvánában nyugvó tudat már semmihez sem kötődik, a bárdoban félelem nélkül, ragaszkodások nélkül, érzelmek nélkül, tisztán, tiszta együttérzéssel a tudatában, és tiszta tudással a tudatában csak néhány ,,gondolattal" időzik. Olyan ,,gondolatokkal" hogy nem szület újra, hanem továbbjut egy tökéletesen tiszta világba. Megjelenít formákat erről a világról ( például a Tiszta Földről), és megjelenít formákat buddhákról, vagy csak egy személyről (például csak Amitabha Buddháról), azzal a céllal, hogy egy bizonyos tiszta világba juthasson a tudata.

-A hétköznapi tudatállapotú lény a halál beáltakor érzéseket, tudati megnyilvánulásokat, formákat, mindenféle számára vonzó dolgot keres, kutat, egoja terhét cipelve, miközben félelmek, zavarodottságok, ragaszkodások, és emlékek uralják a tudatát. Ezek okáért újraszületik.

-A hétköznapi tudatállapotú lény, bárhol is élje életét, bármelyik olyan szenvedésnek alávetett világban, ahol nem csak olyan lények élnek, akik művelik a tudatukat, ez a hétköznapi tudatállapotú lény mélyen átéli a szenvedéseket, amikkel szembetalálja magát, és egoját cipeli, amíg meg nem hal, majd utána is, egészen addig az életéig, amíg meg nem találja a Nirvánát.

Mulandóság

Az úton a mulandóságot nagyon figyelembe kell venni. Meg kell értenünk ezt is helyesen, mint ahogyan megértettük az éntelenség fogalmát is, a Nirvána fogalmát is, a Nemes Nyolcrétű Ösvényt is, a Négy Nemes Igazságot is, és emelett folyamatosan meditációs gyakorlatokat is kell végeznünk.
A mulandóság ténye egy egyszerű poharat megnézve is erősen tudatosítható magunkban. Például nézzünk meg egy poharat. Keletkezett, és el fog múlni. Természete múlandó és üres.
Most nézzünk meg egy számunkra fontos ajándéktárgyat, amit a szüleinktől, egy baráttól, vagy akárki mástól kaptunk, aki fontos nekünk. Ez a tárgy is mulandó természetesen. A nem megszabadult tudat az ilyen ajándéktárgyat énnek látja, kötődik hozzá, és nem látja valódi természetét. Ez a tárgy azonban mulandó, ezért ürességtermészete van, és nem létezik, illúzió csupán. Ezt a tárgyat viszont énnek látja a nem megszabadult lény, és ezért ragaszkodik hozzá, pedig nincs értelme ragaszkodni a tárgyhoz, mert a tárgy mulandó, és nem létezik. Ebből következőleg az a személy is mulandó, üres, és nem létezik, akitől kaptuk az ajándékot. Az a személy a tudatában felmerülő emlékeket, érzelmeket, gondolatokat, tetteket, élményeket éli át, ezeket érzékeli, és aztán mindezek eltűnnek, és új érzelmek, gondolatok, cselekmények, stb. jelennek meg a tudatában, majd tűnnek el újra.
A tudat egy határtalan tér, amelyben bármi megjelenhet, majd eltűnik. Mély személyiség, amit ,,én"-nek, vagy ,,te"-nek, vagy ,,ő"-nek lehetne mondani, nem létezik. A tudat üres, határtalan tér, amely egy tükörhöz hasonlítható. Előző életeinkben tett tetteink, gondolataink, és tapasztalataink, stb. tökéletesen visszatükröződnek ebben az életünkben, és a dolgok, amik történnek velünk, sokszor nem befolyásolhatóak. Erről a témáról írtam bővebben az Éntelenség  nevű jegyzetemben. Tehát ha létezne személyiség, egy énnek nevezhető fogalom, akkor kényünkre-kedvünkre alakíthatnánk érzelmeinket, érzékelésünket, testünket, és gondolatainkat. De ezek nem lehetségesek, tehát nem létezik egy állandó ,,én", akinek mélyreható személyisége lehetne. Mélyebben ebbe a témakörbe (az éntelenségbe) nem megyek most bele, mert erről már írtam egy külön jegyzetemben, az Éntelenség című témakörben. Visszatérve a tárgyhoz, amit számunkra fontos személytől kaptunk: ha mindent amit eddig leírtam, úgy ahogy van, elejétől a végéig megértünk, akkor rájövünk hogy valóban nincs értelme ragaszkodni sem magához az ajándéktárgyhoz, sem magához a személyhez, akitől azt kaptuk - sőt, semmihez.
Ezek után a szemlélődések után figyeljük meg az érzéki élvezeteket, melyeket napjaink során fogyasztunk. Sok buddhista igyekszik eléggé kerülni az érzéki élvezeteket, mert akadály számukra az úton, és / vagy megszabadult tudatállapotukban már nincs rájuk szükségük. Ha megfigyeljük az egyik érzéki élvezetet, akkor megértjük, hogy ez is keletkezik és elmúlik, miközben testünk és tudatunk lehetővé teszi azt, hogy átélhessük az érzéki élvezetet. Ez az esemény esetleg olyan jó volt számunkra, hogy emlékek törnek fel később bennünk az élménnyel kapcsolatban. Azonban ezek az emlékek is mulandóak, mint ahogyan maga az élmény is az. Ezeket a tényeket nagyon tudatosítanunk kell magunkban. Ha az érzéki élvezetek értelmetlenségére, ürességére, nem létezésére és mulandóságára összpontosítunk nap mint nap, akkor rengeteget segíthet nekünk ez a felfogás a ragaszkodásnélküliség kifejlesztésében, és az élvezethalmozás megszüntetésében. Az élvezetek halmozása egyértelműen erősen kiszolgáltatják az egót.
Már világossá vált számunkra, hogy minden mulandó, ürességtermészete van, és ezek miatt illuziók, és nem léteznek a dolgok. Kivétel a mulandóság alól a Nirvána és a megvilágosodás, mert ezek nem múló és nem keletkezett tudatállapotok. Most térjünk át a szeretteinken való szemlélődésre.
Érzelmileg kötődik, foggal-körömmel ragaszkodik normális esetben a nem megszabadult tudatú lény a szeretteihez. Ez az egyik fajtája a szeretetnek, az a fajtája, amelyben ott van az ego, ott vannak bizonyos feltételek, és elvárások. A nem megszabadult tudat mindezen tényezők mellett nem képes tisztán látni egyes helyzeteket, összetűzéseket embertársai, és szerettei között. Ha úgy érzi, hogy valaki szándékosan rosszat tett ellene, az nem feltétlenül van úgy. Lehet, hogy az olyan személy, aki tett valami rossznak tűnő dolgot más ember ellen, ő inkább zavarodott, mint rosszindulatú. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak a bolhából elefántot csinálunk olykor - olykor (mint ahogy manapság sokan), azaz az is lehetséges hogy kis problémákból óriási problémákat csinálunk. A nem megszabadult tudat könnyen belemélyed ezekbe a látásmódokba. Vagy például nem érti helyesen azt sem, hogy nem kritizálhat meg lazán másokat azért, mert nem tetszik neki, amiket másoktól, például az egyik szülőjétől lát. Például tegyük fel, hogy az édesapja szereti a rockzenét, de a gyereke nem. De ez még nem jogosít fel senkit a kritizálásra, és más stílusok leszólására. Egyszerűen el kell fogadni, hogy mind másmilyenek vagyunk. És ha nem szeretjük a rockzenét, akkor amíg a házunkban valakinek köszönhetően rockzene szól, mi tegyük be a füllhallgatónkat a fülünkbe, és hallgassunk a kedvenc zenéinket. Az egotól terhes tudat mindazokat a helyzeteket, amiket most leírtam, egyszerűen nem képes tökéletesen tisztán látni. Egy személyben, aki úgy tűnik, hogy rosszat követett el ellene, egyszerűen nem tud benne rosszindulat helyett zavarodottságot látni (holott lehet, hogy épp zavarodottságról van szó), szeretete szigorú feltételeken alapul (rosszabb esetben nagyon szigorú). Kis problémákból nagyokat csinál, nem látja tisztán mások érzelmeit, stb. Ez a fajta szeretet a nem tudásból fakad, és ez a fajta szeretet a nem megszabadult lények természetéből adódó szeretet.
Most nézzük meg a másik fajta szeretetet. A szeretetnek ebben a fajtájában nincs ego, nincs ragaszkodás, nincs kötődés a másik személy iránt, nincs túl sok feltétel, nincsenek szigorú elvárások, csak lazák, és lekezelő stílusunk sincs a szeretteink felé, képesek vagyunk tökéletesen tisztán látni az érzelmeket, helyzeteket, és az összetűzéseket magunk körül. Tudatosan megjelenik bennünk a gondolat arról, hogy ha valaki kifejezetten szomorú, rosszkedvű, rosszindulatú, vagy bármiféle más zavarodottságra utaló érzelem befolyásolása alatt áll. Ezek az érzelmek mind a nem tudásból fakadnak, és a zavarodottságból. Aki rosszat tesz mások ellen, ő is inkább zavarodott, mint csak kimondottan rosszindulatú. Amikor egy megszabadult, vagy megvilágosodott lény úgy érzi, hogy ártottak neki, akkor ésszerűen és higgadtan megpróbálja az illetővel megbeszélni a nézeteltéréseket, problémákat, és általában úgy viselkedik, ahogyan leírom Nektek később  A minket körülvevő világ, és a minket körülvevő lények című témakörben azt, hogyan érdemes viselkednünk az ellenséges személyekkel. A megszabadult tudatú lény nem csinál kis problémákból nagyokat, se a szerettei, se a barátai, se egy közösség körében, hanem ahelyett hogy magán a problémán rágódna, ésszerűen megpróbálja megoldani azt. Tisztán lát, és tisztán gondolkodik, ego nélkül átlátva a különböző nehézségeket a többi emberrel kapcsolatban. Nem szólja le a barátait, családtagjait, ismerőseit az ő különöbző nézetük, stílusuk miatt, hanem elfogadja, hogy nekik más ízlésük van, mert mindenki másféle, és nem vagyunk ugyanolyanok. Ezen a megszabadult, vagy megvilágosodott szinten a szeretet tehát ilyen. És mélyen együttérzőek vagyunk mindenki iránt, mindenkinek jó életet, pozitív gondolkodást, és a legmagasabb színtű boldogság elérését kívánjuk. Ilyen az egón, és ragaszkodáson túli szeretet és együttérzés. És ezt a tökéletességig fejlesztjük, egészen addig, amíg már egy apró kis ego maradvány sem lesz bennünk. A végső, megvilágosodott szinten már felragyog a tudatban lévő összes természetes, határtalan szeretet és együttérzés. Ez a teljesen természetes, legmagasabb szintű szeretet és együttérzés. Buddha szavait idézve: ,,Ahogy ősszel, Szerzetesek, az esős évszak utolsó hónapjában, amikor tiszta és felhőtlen az ég, a felkelő Nap eloszlatja a tér sötétjét, és fényesen, ragyogóan sugárzik, ugyanígy a kedvező jövőbeli születést előidéző érdemek bármely alapja egy tizenhatod részét sem teszi ki a tudat szerető-kedvesség általi felszabadulásának. A tudat szeretetben történő felszabadulása fölülmúlja mindegyiket, és fényesen, és ragyogóan sugárzik." Tehát ilyen az egón túli szeretet. Ragaszkodni, kötődni, senkihez és semmihez sem jó. Meg kell értenünk, hogy létezik egy egón túli szeretet is, amiről az előbb írtam. Ez megvilágosodva a legtökéletesebb, míg megszabadultan még nem ragyog belőlünk teljesen ki. Szeretteinket ezzel a fajta egón túli szeretettel szeretni annyit jelent, minthogy mindent megérteni, nem alkotni feléjük túl sok elvárást és szigorú feltételeket, könnyebben oldjuk meg a problémás helyzeteket, a másokkal való konfliktusokat, és könnyebben látjuk tisztán a helyzeteket is. Szeretteink, barátaink is ugyanúgy mulandóak, ahogyan mi is, és bárki más, és bármely dolog az univerzumban. A mulandó dolgok közül csak a megszabadulás, és a megvilágosodás a kivételek. Ha mindezt megértjük, megértjük azt is, hogy valóban butaság és értelmetlen bármihez és bárkihez is ragaszkodnunk, és megértjük, hogy az egón túli szeretet a legtisztább szeretet a világon.
Az érzelmek is mulandóak. Megjelennek egy keletkező és elmuló folyamatként, mely a határtalan térben ugyanúgy eltűnik, mint bármi más, kivéve a megvilágosodást és a megszabadulást. Együtt mozogni az érzelmekkel, mintha azok valódiak lennének butaság, és értelmetlen, mert ilyen módon nem tudjuk elkerülni az érzelmekkel járó folyamatos szenvedéseket. Bármi történjék is, viselkedjünk mindig a buddhizmusnak megfelelően, az érzelmek heves egymásutánját nyugodtan megfigyelve, és elengedve, hogy végül elérjük a Célt. Az érzelmek is mulandóak, ezért ürességtermészetük van, és nem léteznek. Minden dolog, minden élőlény mulandó, és minden közül csak a megszabadulás és a megvilágosodás a kivételek, mert azok állandó tudatállapotok, melyekhez semmi más állandótlan folyamat nem hasonlítható. És amiért ezen a két tudatállapoton kívül minden más mulandó, ezért semmi sem létezik, és nem léteznek azok a tévhitek sem, hogy ,,te", ,,én", ,,ő", ,,mi". A tudat nem egy dolog, hanem egy időtlen, határtalan tér, melyben megjelennek és eltűnnek a dolgok, és a béke, a boldogság, a szeretet és az együttérzés sugárzik belőle. Ilyen a tudat tiszta természete. Ebben az állandó tudatállapotban már jóval kevesebb állandótlan világi dolog foglalkoztat bennünket.
Sok buddhista túl akar lépni olyanokon, hogy pl. szex, sok süteményevés, vagy akármi máson, ami érzéki élvezet a számára. Mint ahogy írtam az ÉNTELENSÉG című témakörben, sokak szerint, és az én személyes véleményem szerint is a szexuális dolgok nyújtanak a legerőteljesebben kiszolgáltatást az egónak. Én úgy gondolom, hogy a legjobb ha a szexualitáson való túllépéssel csak azok foglalkoznak, akik már elérték a megszabadulást, vagy a megvilágosodást. Akik még nem érték el a Célt, ők személyes véleményem szerint csökkentsék a szexuális tevékenységeket, és az egyéb érzéki élvezeteket, de ne próbáljanak azokon teljesen túllépni, mert egészségtelen lehet. A SZEXUALITÁSON VALÓ TÚLLÉPÉSRŐL HAMAROSAN ÍROK BŐVEBBEN. Itt ebben a témakörben most csak kizárólag egy meditációs módszerre szeretnék rátérni ezügyben, mely mindenkinek jól jön. Nagyon sokat segíthet, és mindenki, aki foglalkozik a buddhizmussal, nyugodtan, mélyen gyakorolhatja. Ezt a meditációs gyakorlatot bármilyen nehézség elhagyására használni lehet, valamint segíthet elérnünk a megszabadulást is, ha más meditációkat is gyakorlunk mellette, melyekkel elnyugtathatjuk a tudatunkat, és figyelhetjük például a légzésünket, mely során megtapasztalható a megszabadult tudatállapot a meditáció során.
Minden nap tudatosítsuk magunkban mélyen a következő tényeket: (akár egy nap alatt többször is):

-Mulandóak a tárgyak.
-Mulandóak az élőlények. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandóak az érzelmek. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandóak a gondolatok. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandóak az érzéki élvezetek. Mulandóak az érzéki élvezetek fogyasztása iránt érzett vágyak. Mulandóak az ízek, mulandóak a formák, a hangok, az érzések. Mulandó mindenfajta érzéki élvezet. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandó az önkielégítés, mulandó a szex, mulandó a szexualitás minden formája. Mulandó a szépség, mulandó a fiatalság, mulandóak a szexuális érzések, mulandóak a formák. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandó minden vágy, minden ragaszkodás. Mulandóak a ragaszkodás tárgyai, mulandó minden, ami iránt vágyat érzünk. A megszabadulás és a megvilágosodás nem mulandó. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet.
-Mulandó minden, és mindenki, kivéve a megszabadulást és a megvilágosodást. (Mert ezek a tudatállapotok állandóak.) A dolgok mulandóságuk ténye miatt nem léteznek, üresek, mind illúziók, ürességtermészetük van.
-Az állandó tudatállapotot elért lénynek nincs szüksége mulandó dolgokra, nem hajszol mulandó élvezeteket, már jóval kevesebb állandótlan világi dolog foglalkoztatja őt.

Ez egy meditáció, melyet félig-meddig én fejlesztettem ki, kiindulva egy alapból, amit egy barátom ajánlott nekem, hogy így tegyem túl magamat egy bizonyos zavaró tényezőn. De kényünkre-kedvünkre formálhatjuk át ebben a meditációs gyakorlatban a sorokat, azok alapján, hogy minek a mulandóságát szeretnénk mélyen megfigyelni. Mert ha valaki például a megszállotja valaminek (pl. internet, sütemények, stb.), és nehezen kezeli függőségét, akkor ő beleszőheti nyugodtan azt a sort is a többi közé, hogy "mulandó a függőség tárgya (meg is lehet nevezni, hogy pl.internetezés), mulandó az összes élvezet. Mulandó a test, minden szerepével együtt. Mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok. Elmulik az egész élet." Ez a meditáció nagyon sokat segíthet nekünk az Úton.
Értsük meg, tudatosítsuk magunkban, hogy mindenki és minden mulandó, kivételek a mulandóság alól a megvilágosodott, és a megszabadult tudatállapotok. Ezt a tényt észben tartva ragaszkodásaink, vágyaink egyre szűnnek, megfelelő meditációs gyakorlatokkal kiegészítve napjainkat, megfigyelve minden dolog valódi természetét, megértjük, hogy az ,,én" fogalma valójában nem létezik. Megértjük a határtalan tér pontos működését, megértjük, hogy a tudat olyan, akár egy tükör, mely visszatükrözi az előző életeinkben tapasztalt dolgainkat a jelen életünkre, felfedezzük a tudat határtalan terét, szabadságát és függetlenségét, és tisztán megértve mindezeket a tényeket, előbb-utóbb elérjük a Célt.

túllépés a szexualitáson a buddhizmus szerint

Sok buddhista túl akar lépni a szexualitáson, mivel személyes véleményem szerint a szexualitás a legerőteljesebb élvezet, sokak szerint hátráltat minket a továbbhaladásban, hatlamas mértékben kiszolgáltatja az egót, és nagyon erős ragaszkodással tölthet minket el. Én most evvel a témakörrel azoknak szeretnék segíteni, akik úgy döntöttek hogy elhagyják a szexualitást. Ismertetni fogok először egy meditációs gyakorlatot, aztán egy tibeti jóga gyakorlatot is, mellyel elérhető az, hogy a szexuális energiáinkat átalakítsuk más energiákká. Amit most leírok, az az én személyes véleményem, én így gondolom ezt, de nem biztos, hogy mindenkinél 100 százalékosan így van ez a dolog. De a személyes véleményem az, hogy szerintem a szexualitás teljes elhagyását nem ajánlott olyan embereknek megpróbálni, akik nem kolostorban élnek, és nem érték el a megszabadulást, vagy a megvilágosodást, mert az ilyen embereknél hiányérzet alakulhat ki, és egészségügyi problémákhoz is vezethet a szexuális dolgok megszűntetése. Egyébként ez könnyen lehet elfojtás is náluk, csak épp ők úgy veszik észre, hogy megszűntették a szexuális dolgaikat, holott csak mélyen elfojtják, amikből aztán könnyen kialakulhatnak egészségügyi problémák, idegesség, és hiányérzetek. Mindez természetesen azért van így, mert ezeknek a személyeknek hétköznapi tudatállapotuk van, ami valamilyen szinten mindenkinél megköveteli a szexet, a szexuális gondolatokat, és az önkielégítést. Nagyon fontos, hogy azok a gyakorlók, akik világi életet élnek, azaz nem kolostorban élnek, és még nem érték el a Nirvánát, ők ne próbálkozzanak megszűntetni a szexualitást, mert egészségtelen. Ez az én személyes véleményem, aztán kitudja, lehet hogy akad elvétve néhány csodabogár a Földön, akik kibírják gondok nélkül a szexualitás megszűntetését nem megszabadult és nem megvilágosodott tudatálapottal. De a szexualitás elhagyása mégiscsak azoknak ajánlott jobban, akik már elérték a megszabadulást. Akik nem ők inkább csökkentsék le a szexuális dolgaikat a  személyes véleményem szerint, de lényeges az, hogy ne legyen ebben semmiféle túlkapás, egyszerűen csak lassan, fokozatosan, egyre kevesebbet foglalkozzanak a szexuális dolgokkal. Ez nagyon jó lehet, és sokat számíthat, azonban fontos ezeket a dolgokat ésszel csinálni, nem kapkodva, és belezavarodva. ERRE ÖSZTÖNÖZNI SENKIT SEM SZERETNÉK, EZ MINDENKINEK A SAJÁT ÜGYE, MINDENKI SAJÁT MAGA LÁTJA, HOGY ŐT MENNYIRE HÁTRÁLTATJA A NEMI ÉLET ABBAN, HOGY PÉLDÁUL A MEGSZABADULÁSBÓL A MEGVILÁGOSODÁS FELÉ HALADJON, VAGY MENNYIRE INGATJA MEG AZ ELÉRT TUDATÁLLAPOTÁT. Mivel akik nemrég érték el a megszabadulást, vagy a megvilágosodást, ők még visszaeshetnek, ha elkezdik az élvezeteket hajszolni. Mivel ilyenkor még nem biztos, hogy egy teljesen stabil megszabadult, vagy megvilágosodott tudatállapotban vannak, hanem lehet ingatag is még.

AMIT MÉG FONTOS MEGÉRTENÜNK: A SZEXUALITÁS NEM ROSSZ DOLOG! NEM NEGATÍV, ÉS NEM CSAK ÖNÖS DOLOG.

Na jól van, elkezdek írni a MEDITÁCIÓRÓL, AZTÁN A TIBETI JÓGA GYAKORLATRÓL:

A meditáció: Ha gondolatok jelennek meg a szexről, akkor nem szabad belebonyolódni, együtt mozogni a gondolatokkal, hanem egyszerűen csak lazán arra kell gondolni, hogy ,,szexuális vágy", és hagyni kell elengedni a gondolatokat. De ez nem azt jelenti, hogy el kell terelni valami más dologra a figyelmünket, egyszerűen csak hagynunk kell eltávozni a semmibe a gondolatot, azzal, hogy megfigyeljük, és hagyjuk, hogy megszűnjön. Azon kívül mélyen látnunk kell, hogy a szex is mulandó. Minden mulandó, kivéve a Nirvánát és a megvilágosodást. Sokszor, és mélyen meg kell figyelnünk, hogy mennyire mulandó a szexualitás. Tartsuk figyelemben, tudatosítsuk magunkban mindennap azt a tényt, hogy "mulandó az önkielégítés, mulandó a szex, mulandó a szexualitás bármely formája, mulandó a szépség, a forma, az érzés. Mulandó a test az összes szerepével együtt, mulandóak a tudatban felmerülő folyamatok, elmulik az egész élet is." Valamint tudatosítsuk azt is, hogy a szexualitás nagyon nagy mértékben kiszolgálja az egot, utat ad az egonak, és csak apró öröm, ami elmulik. A megszabadulás és a megvilágosodás sokkal gyönyörtelibb, magasztosabb boldogság, mint a szex. A szex elmulik, a megvilágosodott és a megszabadult tudatállapot viszont sohasem mulik el."
Mindjárt leírom a tibeti jóga gyakorlatot is a szexuális energiák átalakításához is, de előtte nézzünk még meg néhány dolgot, és felmerülő problémákat:

A szexualitás elhagyásakor a tudat könnyebben átáll, mint a test. A testünk számára a szexualitás ösztön, és normális dolog, az élet részei. Ezért a test jóval nehezebben állhat át. Ezzel sok embernek meggyűlhet a baja, nehezebben viselhetik, mert megzavarhatja a meditációkat is, és akármi más napi tevékenységeket is. Először nézzük meg, hogy milyen kellemetlenségekkel jár ELEINTE a testünk nem átállása:
-nemi vágy érzése valaki iránt, hiába nem akarjuk.
-spontán kialakuló nemi vágy érzése a semmitől is.
-egyre szaporodó szexuális gondolatok, emlékek.
-energiafelesleg érzése, idegesség, nyugtalanság, melyeket ezek a tünetek kísérnek, amikről épp olvasol.
-hiány érzet, inger a szexuális élet folytatásához.
-akármi más ami hasonló a fentebb említett tünetekhez. :)

Ezek csillapítására a mulandóság tudatosítását ajánlom, amiről írtam fentebb, és mellette lehet használni egy tibeti jóga gyakorlatot is. Most a tibeti jógagyakorlatot fogom ismertetni:

TIBETI JÓGA GYAKORLAT HATODIK RÍTUS:
Személyes tapasztalataim a gyakorlatról: Valóban megszűnteti rövidebb-hosszabb időkre a szexuális gondolatokat, energiákat, és a spontán kialakuló nemi vágy érzését is. Minden szexuális ingert megszűntetett nálam. Azonban én néha rosszul voltam utána, fájdalmaim voltak, de átéltem olyat is, hogy úgy láttam, hogy föl - le mozognak a tárgyak, miközben a fizikai érzékelésem felerősödött, és élesebben láttam.

Tibetben ezt a gyakorlatot a teljesen szexmentes élethez kötötték. Ez egy teljesen különálló jóga gyakorlat, melyhez nem szükséges egyéb (tibeti) jógagyakorlatokat végezni.
Ennek a gyakorlatnak a célja, hogy a szexuális energiákat más energiákba vezesse át, ezáltal a szexuális energia átalakul például szeretetté, vagy jobbak lesznek a reflexeink, erősebben érzékeljük az anyagi világot (erősödik az érzékelésünk), de llehet olyan hatása is, mintha kávét ittunk volna. :)

EZT A JÓGA GYAKORLATOT CSAK AKKOR CSINÁLJUK, HA SZEXUÁLIS ENERGIÁKAT ÉRZÜNK MAGUNKBAN. ÉS NE HASZNÁLJUK TÚL SOKAT! NAPI MAX. 2 - 3 ALKALOMMAL. ÉS EGY ALKALOM ALATT MEGISMÉTELNI 2-3 SZOR SZABAD A RÍTUST.
Ha elkezdjük a rítust, észlelhetjük például, hogy a vizeletünk sötétebb vagy furcsa szagú lesz. A vizelés járhat csípõ vagy égõ érzéssel is. Nõknél jelentkezhet hüvelygyulladás. Az izzadságunk szaga is kellemetlenebbé válhat, és a bõrön apró kiütések jelentkezhetnek. Kaphatunk enyhe felsõ légúti fertõzést vagy fájhatnak az ízületeink. Ezek a tünetek normálisak, ideiglenesek és egyenesen kívánatosak, hiszen azt jelzik, hogy a szervezetünkben levõ mérgezõ anyagok elhagyják szerveinket. Hogy bizonyosak legyünk afelõl, hogy ezek a tünetek nem igényelnek orvosi kezelést és nem valamilyen más egészségügyi probléma következményei, beszéljünk az orvosunkkal.
Ha az után meggyõzõdtünk a felõl, hogy a tünetek a méregtelenítõ folyamat részei, várjunk egy hétig és elmúlik az egész. Ne enyhítsük gyógyszerrel ezeket a tüneteket. A méregtelenítés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Ha úgy gondoljuk, túl erõsen reagálunk a gyakorlatokra, csökkentsük az ismétlések számát vagy végezzük õket lassabban. Segíthet az is, ha a megszokottnál több vizet iszunk és átmossuk a szervezetünket.
Hasznos lehet néhány étrendbeli változtatás is. Csökkentsük a tejtermékek, a marha-, a disznóhús, a zsírok, a cukor, a kenyér, a kávé és minden olyan termék fogyasztását, amelyben koffein van. Ha dohányzunk, helyes, ha a mennyiséget legalább a felére csökkentjük.
Ha diag-nosztizált betegségünk van, ha valamilyen testi hátrányban szenvedünk vagy orvosi kezelés alatt állunk, a rítus elkezdése elõtt tanácskozzunk orvosunkkal.

NEM TUDOM HOGY FÉRFIAK IS CSINÁLHATJÁK-E EZT A GYAKORLATOT. FOGALMAM SINCS RÓLA, ŐSZINTÉN SZÓLVA. :( És mindenki saját felelősségre végezze!

A gyakorlat:

Kiinduló testhelyzet:
Álljunk kisterpeszbe, talpunk szilárdan a talajon, a kar a test mellett.

A gyakorlat:
Lassan fújjuk ki a levegot, közben döntsük elore a törzsünket és támaszkodjunk tenyerünkkel a térdünkre. Addig fújjuk ki a levegot, amíg teljesen ki nem ürítjük a tüdonket.

Egyenesedjünk fel. Tegyük kezünket a csípőnkre és nyomjuk lefelé. Ezáltal a vállunk fel fog emelkedni. E mozgás erejének a kulcsa abban áll, hogy miközben a váll megemelkedik, be kell húzni a hasunkat és a lehetoség szerint kidomborítani a mellünket. Mindezt belégzés nélkül kell csinálni. Éppen ez az, ami átirányítja az energiát más központok felé.

Addig maradjunk így, amíg csak bírunk. Ha már muszáj levegot venni, az orron át lélegezzünk be. Ha érezzük, hogy megtelt a tüdonk, szájon át fújjuk ki a levegot. Kilégzéskor engedjük ki az addig behúzott hasat, lazítsuk el a vállat és engedjük el a csíponket, a kar lógjon a test mellett.

Lélegezzünk többször az orrunkon át. Ezzel fejezzük be a rítus elso elvégzését. CSAK KÉT-HÁROMSZOR SZABAD ISMÉTELNI!

Mindenkinek sok sikert kívánok!! :)

Fejlődés, tisztulás és akadályok

Természetesen ahogy az út során a tudat egyre tisztább lesz, nekünk közben számolnunk kell problémákkal is, és furcsa, idegenszerű dolgokkal, amik felléphetnek az út során. Ezek a tudat tisztulásától jellenek meg. Megjelenhetnek idegenszerű, vagy épp teljesen értelmüket vesztett gondolatok is. Ekkor esetleg megijedünk, hogy mik ezek. Ezekkel sem kell foglalkozni, ezek az idegennek tűnő gondolatok csupán előző életbeli benyomásokból, tapasztalatokból, cselekedetekből, gondolatokból merülnek fel jelenleg, mivel még a tudatunkban vannak most is. Ugyanúgy megjelenhetnek hallucinációk is, képek, hangok, amik ijesztően hathatnak ránk. Ezek is csak a tudatból származnak, és így jeleníti meg őket a tudatunk és ezáltal tudjuk elengedni ezeket a tudatból felmerülő dolgokat. EZekbe a képekbe, hangokba, gondolatokba, emlékekbe sohasem szabad belefolyni, belemerülni. Ilyenkor azért merülnek fel hallucinációk, hogy mi végleg megszabadulhassunk ezektől a tudatunkból származó dolgoktól. Egyszerűen csak engedjük el őket, amikor megjelennek.
Akadályok is jelentkezhetnek, de semmitől sem kell megriadnunk, ha érezzük a tudat tisztulását. Például jelentkezhet rengeteg, erős, nyers energia is bennünk, ami például szexuális energiává alakulhat, vagy csak egyszerűen felborul hirtelen a nyugalmunk, és idegesebbek leszünk, a kis dolgok is könnyen felidegesítenek minket, utána pedig hamar elmúlik ez a levert állapot. Ezek mind erős energiák, amik a tudat tisztulásától jelenhetnek meg. Ilyenkor a legjobb talán az, ha ezzel szembenézünk és megpróbáljuk ezt a rengetegnek tűnő energiát együttérzésből és szeretetből fakadó jókívánságokra fordítani más érző lények felé, vagy bármilyen jó meditációs gyakorlatra használjuk fel, nyugodtan, bátran.
Bármiféle mély gond, lelki, vagy fizikai probléma felmerülhet bármikor az életünk során, és ezek komoly akadályokat jelenthetnek nekünk. Ilyenkor sohasem magát a problémát kell nézegetni hosszú idejig, miközben mélyen emésztjük magunkat azon ami történt, hanem a megoldást kell keresnünk, a kiutat a problémából, és figyelni ahogyan a gond keletkezik, és elmúlik végül. Azonkívül nem rossz megérteni, hogy mindez tisztulás, mert előző életünkben elkövettünk egy hibát, amit nem kellett volna. Ez a karma működése. Előző életünkben tettünk valamit, és most tökéletesen visszatükröződik a hatása a jelenlegi életünkben.
Problémái minden emebrnek voltak, vannak, és lesznek is, de kezelni is lehet őket, nem csak belélyük mélyedni, és magán a problémán nyugtalankodni.


A minket körülvevő világ, és a minket körülvevő lények

A Föld hatalmas, tele van különféle emberekkel, különféle dolgokkal. De még a Nirvánát elért lénynek is vigyáznia kell arra, hogy kikkel társalog, barátkozik, és mit csinál ebben a nagy világban. Ennek az az oka, hogy azok az emberek, akik nem túl hosszú ideje érték el a Nirvánát, legyen az az idő akár évek, vagy hónapok, ezeknek az embereknek a tudatát még meg lehet ingatni, még visszakanyarodhatnak az érzéki élvezetek gyűjtögetéséhez, más emberek hatására is. Mindez akár még azt is eredményezheti, hogy az ilyen lények ELVESZÍTHETIK AZT A TISZTA ÁLLAPOTOT, AMIT MÁR ELÉRTEK, AZAZ KISEBB - NAGYOBB VISSZAESÉST TAPASZTALHATNAK.
Buddha ebben a témában azt mondta, hogy ne ragadtassuk el magunkat a vonzónak tűnő világi dolgokkal, ami nagyon igaz. Akármilyen érzéki élvezetet is fogyaszt egy megszabadult tudat, ügyelnie kell arra, hogy nehogy elkezdjen sportot űzni bármiféle érzéki élvezetből.
Azt is mondta Buddha, hogy a legjobb az, ha nem barátkozunk olyan emberekkel, akik elrontani próbálnak minket, és másokat, ne menjünk bele mélyen az általuk felkínált túlzott érzéki élvezetekbe, vagy épp negatív dolgokba, ha épp egy olyan személlyel futunk össze, aki ilyesmire késztetne minket.
Bárkivel találkozhatunk életünk során:

-Találkozhatunk kedves emberekkel, akik kedvelnek minket, és mi is kedveljük őket, sok jót kívánunk nekik, és jó barátokat szerzünk közülük. A legjobbakat kívánjuk nekik, és jóleső szeretet kering közöttünk.

-Találkozhatunk azonban ellenségesnek látszó személyekkel is az életünk során, akik nem túl kedvesek, hanem sok rossz tulajdonságukat fedezzük fel. Sokszor negatív gondolatok juthatnak eszünkbe róluk, ami nem jó, és mi is beláthatjuk, hogy az ellenségeskedés nem oldja meg ezt a problémát. Lenézni másokat, hogy ilyen buta, olyan gonosz, stb. nem megoldás, és semmire sem megyünk vele, csak magunknak is rosszat okozunk vele, mert azonkívül hogy sehova se vezetnek ezek a gondolatok a probléma megoldásában, még rossz benyomásokat is ültetünk el a tudatunkban, ami később majd egy következő születésben beér, és egyértelműen rossz dolog fog érni minket miatta.
Az ilyen nehéz helyzetekben az én személyes véleményem szerint, és Buddha és sok tanító, láma szerint is az a legjobb megoldás, ha kedvességgel válaszolunk az ellenségeskedésre, mivel mint tudjuk, a jó általában legyőzi a rosszat. Kívánjuk erősen azt, hogy az ellenséges személy legyen kedvesebb mások felé, legyen együttérzőbb, enyhüljenek a szenvedései, legyen jó élete, ő is foglalkozzon a megszabadulással, és a megvilágosodással, és végül pedig ő is szabaduljon meg minden gyötrelmétől és minden szenvedésétől. Még ha nehéz is, mi legyünk vele kedvesek, és tartsuk észben azt is, hogy ennek az embernek bizonyára vannak jó tulajdonságai is. Hibái, rossz tulajdonságai minden embernek vannak, teljesen tökéletes (talán!??!) csak tökéletesen megvilágosodva lehet egy ember. Visszatérve az ellenségesnek tűnő emberhez: az ő hibája például az, hogy nem jól bánik más emberekkel. Nekünk más hibáink vannak. Neki ez a hibája, és ezért kell őfelé is szeretetet, és kedvességet küldenünk. Talán még észre is veszi, hogy másoktól kedvességet kap, és mélyen magába néz.
És lehetséges az is, hogy a rossz tetteket, amiket most jelenlegi életében elkövet, azokat következő életeiben még álmában sem követné el, és még csak beléjük sem gondolna. Egyszerűen csak most épp rossz társaságba keveredett, vagy a rossz utat választotta önszántából valamiért. De mindezeket a tetteit még jelenlegi életében is megbánhatja, nem biztos, hogy kellenek hozzá következő életek, mert még évek, vagy évtizedek múlva is megbánhatja amiket tett, és a jó útra térhet. Mi mindig próbáljunk a kedvességet mutatni felé, ne bonyolódjunk bele vitákba, szitkozódásokba, és tiszta szívünkből kívánjuk azt, hogy legyen kedvesebb ez a személy.


Jókívánságok, meditációk minden nap

Amikor elindultunk az úton, lelkesen, reménykedve haladtunk rajta, bízva benne, hogy valamikor végre majd célba érünk. Ahogy telt az idő, továbbra is (szinte) minden nap meditáltunk, és jókívánságokat tettünk együttérzően a lények felé, minden nap kisebbet - nagyobbat. A jelenben akár célba értünk már, akár nem, nem hagyhatunk fel hetekre, napokra a gyakorlással, és nem merülhetünk az érzéki élvezetek sokaságába. Gyakorolnunk (szinte) minden nap kell, és a középúton kell maradnunk, azaz a mértékletességnél kell maradnunk az érzéki élvezeteket és a világi életet illetően.
Ha több napot, hetet, vagy akár egész hónapokat hagyunk ki a gyakorlásból, akkor akár vissza is eshetünk az eddig elért tisztább tudatállapotunkból a kevésbé tiszta, vagy már egyeltalán nem tiszta tudatállapotba. A legnagyobb esély erre főként akkor van, amikor a tudat csak napokkal, hetekkel, hónapokkal, vagy akár néhány évvel korábban érte el a megszabadulást. Ha valaki ekkor abbahagyja hetekre, hónapokra, vagy több napra a meditációt, és belesüllyed a világi dolgokba, élvezetekbe, akkor nagyon sok esélyt ad arra, hogy visszaessen egy kevésbé tiszta tudatállapotba. De ha már tegyük fel, hogy 20 éve elérte a Nirvánát, vagy a megvilágosodást, akkor a visszaesés esélye már jóval kisebb. Ha pedig úgy hagyunk fel napokra, hetekre, hónapokra a gyakorlással, hogy még nem értük el a Nirvánát, akkor az idő csak repül, elszokunk a meditációtól, a halál pedig egyre közeleg, és ittragadunk a megszabadulás nélkül a szamszára körforgásában, másszóval ismét újraszületünk, amikor meghalunk.
Ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjunk fel hosszabb időre a gyakorlással. A legjobb, ha mindennap meditálunk, azonban sok ember idejéből sok időt elvesz a munka, a család, vagy akármi más. Arra viszont, hogy apróbb meditációkat végezzünk a nap folyamán, vagy apróbb jókívánságokat tehessünk, bizonyára jut idő. Este lefekvéskor 10 - 15 percig az ágyban fekve, egyenes testtel, oldalfekvésben fekve végezhetünk légzésfigyelést, ugyanígy megtehetjük ezt ébredéskor is. Ha tele van a tudatunk gondolatokkal, akkor ne aggódjunk, egyszerűen csak lazuljunk el, és címkézzünk meg bármit, ami bennünk történik. Ha elkezdünk gondolkodni, akkor tudatosítsuk magunkban azt, hogy ,,elkalandozás", majd térjünk vissza a hasi légzés figyelésére. Ha arra leszünk figyelmesek, hogy viszket valamink, akkor gondoljunk arra, hogy ,,viszketés", és utána térjünk vissza a légzés figyeléséhez ismét. Ha egy aznapi emlék jut eszünkbe, azt címkézzük ,,emlék" néven, és ismét térjünk vissza a légzés figyeléséhez. A munkahelyre, a buszra menet, vagy épp a boltba menet végezhetünk sétameditációt, ami azt jelenti, hogy séta közben megfigyeljük a lépéseinket, mikor melyik lábunkkal tesszük éppen a lépést, és közben tudatosítjuk magunkban, hogy melyik lábbal lépünk, a jobbal, vagy a ballal. Ha közben elkalandoznának a gondolataink, akkor jegyezzük meg magunkban, a gondolatainkban, hogy ,,elkalandozás", és térjünk vissza a meditációhoz. Sőt még néhány jókívánság is belefér biztosan a napunkba, annak érdekében, hogy az együttérzést és a szeretetet is gyakorolhassuk, és segíthessünk másokon. Például a reggelink megevése előtt hajoljunk a tányér fölé, és nézzünk rá az ételre. Mélyen érezzük át, hogy ezek a növények, és / vagy állatok nem olyan régen még éltek. Köszönjük meg nekik gondolatban azt, hogy ehetünk belőlük. Kívánjuk nekik tiszta szívünkből, hogy következő életükben lehessenek mindannyian emberek, legyen jó életük, legyenek pozitívak, foglalkozzanak a megszabadulással és a megvilágosodással, és érjék el a megszabadulást, és a megvilágosodást. Esetleg elmondhatunk föléjük hajolva egy mantrát is, amitől még több esélyük van arra, hogy emberként születssenek újra, és közel kerüljenek a buddhizmushoz, és még sok más jó dolgokat eredményezhet nekik ez a mantra. Ez a mantra legyen az om ma ni pad me hum. Ugyanezeket a dolgokat megtehetjük az összes étkezésünk előtt.
Mindezek a meditációk, és jókívánságok könnyen beszoríthatóak a munkanapokba is. Amikor pedig sok szabadidőnk van, üljünk le néhány órát meditálni, és sose adjuk fel a célunkat. :)

VÁLJON MINDEN LÉNY JAVÁRA!!

EZT A JEGYZETET FOLYTATNI FOGOM. AZ EGYÜTTÉRZÉSRŐL FOGOK ÍRNI MÉG FŐKÉNT. Körülbelül maximum 2 - 3 hónap mulva elérhető lesz a blogomon az új jegyzet, egy másik bejegyzésben. Szóval nem ezt a bejegyzést fogom frissíteni, ez így marad. Úgyis megtaláljátok majd az új bejegyzést. :) Ott lesz a blog tetején, azon a helyen, ahol most ez van. :) Ez pedig majd alatta lesz. Addig is mindenkinek kellemes olvasgatást, meditálást, gyakorlást, és sok sikert a buddhizmushoz! Sziasztok!

irány Ázsia

Sziasztok újra Kedves Barátaim, és akiket nem ismerek. :) Kellemes telet kívánok nektek! Régen írtam már nagyon a blogba, és mostanában 3 hónapig nem is szoktam írni semmit, tudom. Ez azért van mert nekem is sok dolgom van. :( Hosszú idő után viszont újra itt vagyok. Remélem jól vagytok.
Bizonyára már rájöttetek a blogomat olvasva hogy oda vagyok Ázsiáért. És ahogy láttam a statisztitákat, a google keresőről sokan kerülnek ide, pl. Tibetre rákeresve. :) De olyat is láttam a statisztikákban hogy valaki a ,,japán fiúk" ra keresett rá googlen, és végül ide került. :D

Épp ezért írok most egy olyan bejegyzést, ami CSAK ázsiai dolgokról szól. :) Filmekről, híres japán animációs sorozatokról is, és most írok egy kicsit a tibeti buddhizmusról is. :)

NEMRÉG FEJEZTEM BE A JAPÁN FIÚRÓL SZÓLÓ TÖRTÉNETEMET, és egy linkbe szedtem teljes egészében. Eddig csak különálló részek formájában volt jelen a blogomon, amíg a végére nem értem a történet megírásának. Itt van a link azoknak, akiket érdekel:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/11/10/Egy_Bodhiszattva_Utja/

Most pedig írok egy kicsit a Tibeti buddhizmusról, mivel oda vagyok érte már régóta. De egyébként a Zen buddhizmus is nagyon érdekel. A Tibeti buddhizmusnak megvan a maga varázsa, egyszerűen magával ragadó. Gyönyörűek a tibeti tárgyak, a mantrák, a tibeti zenék, leírhatatlanul fenségesek azok a gyönyörű, hatalmas kolostorok Tibetben, a magas hegyek, és az is csodálatos hogy a tibeti emberek annyira összetartóak, és látszik rajtuk, hogy valóban nagyon kedvesek és melegszívűek. :) :) Mutatok nektek néhány képet Tibetről, remélem tetszeni fog Nektek:

ÉS SZERETEM A MANGÁKAT, ANIMÉKET IS. Az animék japán rajzfilmek, a mangák pedig japán képregények. Ninjákról, szerelemről, szamurájokról, szellemekről, ilyesmi témákról szólnak, de vannak kifejezetten csak szexuális jellegű mangák, animék is. Úgymond MINDENFÉLE TÉMÁBAN VAN SZINTE. :)

Az én nagy kedvencem a DEATH NOTE és a SOUL EATER.
A Death Note -ból mozifilm, manga, és anime is készült. A mozifilmet szeretem nagyon, az anime változaton elaludtam, szerintem unalmas. Bár lehet, hogy másnak nem, számomra a film verzió sokkal lenygűzöbb. Nagyon jól kitalált történet, izgalmas, érdekes, egyszerűen nagyon jó szerintem. Nem vesztünk vele semmit, ha megnézzük, én úgy gondolom. A történet lényege az, hogy egy középiskolás diák, Yagami Light, egy napon talál egy noteszt. A notesz egy halállistát tartalmaz. Yamagi először még kétkedve szemléli, mit talált, de a kíváncsisága végül nem hagyja nyugodni és kipróbálja, képes e ölni. Miután meggyőződött róla, hogy a halállista valódi, eldönti, hogy megszabadítja a világot a gonosz, életre nem méltó emberektől. Ez viszont szemetszúr a japán rendőrségnek, ahol Light apja is dolgozik. Egy különlegesen okos detektív, L elhatározza, hogy megtalálja Lightot - kire közben a nép a Kira nevet aggatta -, és bitófára küldi. Light viszont szintén nagyon okos, és mindent megtesz annak érdekében hogy megtudja L valódi nevét.

A Soul Eaterből csak anime és manga változat van. De nagyon jó! Eléggé őrült, eszelős dolgok fordulnak benne elő (pl. van egy tanár, akiben szó szerint benne van az őrület, és tiszta bolond szegény) , gonoszokról szól akik világhatalomra akarnak törni, de persze a jó hősök ezúttal is résen vannak, és megállítják őket). A jók, akik megállítják a gonosz Medúzát, és a többieket: Black Star az egoista fiúcska, Chrona, a folyton depressziós, magába zárkózott lány (ő először gonosz), a nagyszájú, de tisztaszívű Soul, aki lelkeket eszik, Kid, aki a Halál fia, stb. nos, ők a csapat tagjai. :) Én nagyon szeretem ezt a nem hétköznapi, olykor vicces, félelmetes, idegrengető animét. :)

Chrona, és Soul a kedvenc szereplőim. :) Chronát általában depressziósnak, zárkózottnak, és némileg skizofrénnek láthatjuk, tele sötét gondolatokkal, de van neki egy nagyon kedves, és szívmelengető oldala is. Soulék segítenek neki kimászni a sötétségből, amelybe Chrona beleveszett.

Itt a kedvenc Soul Eater részem:

http://indavideo.hu/video/Soul_Eater_21resz_Magyar_szinkronos

:) :)

Egy Bódhiszattva Útja

Újabb kitalált történetet fogtok hallani tőlem. :) Az Álomfarkassal már úgyis végeztem, gondoltam elkezdek egy új történetet.

Itt ennél a történetnél rögtön két dolgot szeretnék tisztázni, még mielőtt leírom. Először is tisztázzuk a bódhiszattva kifejezést. Szó szerint azt jelenti, hogy "Megvilágosodott Lény", és olyan törekvőket takar, akik a jövőben megvilágosodottá válnak, utána pedig másokat is eljuttatnak a megvilágosodáshoz, közben pedig megpróbálnak minden lénynek segíteni, még a legapróbb bogaraknak is azzal, hogy nem csak hogy nem ölik meg őket, ha véletlenül az útjukba kerülnek, de még a Buddha erőterekkel is kapcsolatba hozhatják őket. De a bódhiszattvák képesek segíteni a túlvilágról is a Földön élőknek, sok minden vonatkozhat rájuk. Vannak olyan bódhiszattvák is, akik magukra vállalják más emberek rossz karmáit, és ezekkel a rossz karmákkal élnek le földi életeket, hogy más embereknek könnyebb legyen.

A másik, amit tisztázni szeretnék előre: Nem mindenki van tisztában vele, hogy a buddhista papok nem szerzetesek, de létezik az a variáció is....... Chen esetében az a helyzet, hogy a templomban papként dolgozik, de nem szerzetes. És vannak olyan buddhista tanítók, akik szabadabb élet szerint élnek. A buddhizmuson belül több ágazat van, és a Gyémánt Út nem tiltja a szexet, szerelmet, alkoholizálást, és egyéb Földi élvezeteket, de persze csak mértékkel jó csinálni azokat is. Chen bizonyára a Gyémánt Út követője. Na azt hiszem ezzel tisztáztuk is azt, hogy miért lehetséges az, hogy egy buddhista pap szerelembe essen. :)

Nem húzom tovább a sorokat, térjünk át a kitalált történetre:

Egy bódhiszattva útja

1. Az út kezdete

___A falevelek táncot jártak a szeles tavaszi utcán. Aztán ahogy a szellő elmúlt, a falevelek lustán hullottak az aszfaltra. A kihalt utca üresen tátongott az esti sötétségben, néhány utcai lámpa fénye, és a környező házak ablakaiból kiszűrődő fények adtak némi megvilágítást a kihalt, csendes utcának. A szellők most elkerülték a környéket, a falevelek lustán hevertek az ürességben. Aztán pár perc múlva hangos kiabálás töltötte be az utcát. Huligánok üldöztek egy fiút Tokio ezen csendes, eldugottabb területén. Hatan futottak egyetlen fiú után. A környéken egy magányos férfi is sétált, a banda elviharzott mellette. Szitkozódva futottak a fiú után és a "nyomorék" szóval illették meg őt. A banda megállt, a fiút fellökték, és megrugdosták, aztán mintha semmi sem történt volna, otthagyták őt az egyik ház sarkánál. A 17 éves fiú csak hevert ott egymagában, átadva magát a fizikai fájdalmaknak és a belső fájdalmaknak. A férfi arrafelé sétált, ahol a fiú hevert, az utca újra csendes volt.
Naraku ott hevert a ház sarkánál, úgy érezte, hogy öt mázsa súly nehezedik rá. A könnyei úgy potyogtak a barna szemeiből, ahogy a záporeső, tehetetlenül hevert ott, fájó testtel. A hűvös tavaszi szellő gyengéden Naraku rövid, fekete hajába fújt, és közben a férfi odaért hozzá és köszönt neki.
-Mit akar maga tőlem?-kérdezte Naraku félvállról.
Alig látta a férfit a könnyein át. A könnyfátylak elborították a látóterét és az utcai lámpák fényei egybeolvadtak a homályos látóterével. Naraku még ahhoz is kedvtelen volt, hogy letörölje a könnyeit az arcáról.
-Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy érzek benned valami különlegességet?
Naraku nem tudott mit szólni. Most már nagyon érdekelni kezdte, hogy ki ez az ember. Ezért felemelte a fájó karját és kitörölte a könnyeit a szeméből. A kép kitisztult... Egy fehér kabátban lévő, kopasz férfi állt ott Naraku előtt, a nyakában egy medál volt, amin tibeti írás volt. 44 - 49 év közöttinek tippelte őt Naraku.
-Tessék? Különlegességet érez bennem?-szólalt meg végre Naraku hitetlenkedve.
-Így van. Álmomban láttam, hogy te ma este itt fogsz heverni ennél a háznál, és több dolgot is megtudtam rólad álmomban, ezért vagyok most itt.
-Ez... hihetetlen.-hagyta rá Naraku egykedvűen.
A férfi elmosolyodott. Mit is mondjon ez a fiú erre a mondatra, hiszen épp nemrég verték meg őt, és teljesen magába van most zuhanva.
-Chen a nevem. Egy buddhista pap vagyok.
-Engem Narakunak hívnak. Érdekes, mert... Mostanában akaratlanul futok össze a buddhizmussal, egyre többször... Hétfőn álmomban egy buddhista templomban jártam egyedül... Tegnap az interneten akadtam rá a témára teljesen véletlenül... Ma pedig... találkozok magával...-akadt el Naraku szava a csodálkozástól.
-Most már hiszel nekem? Elhiszed, hogy tényleg van benned valami különleges?
-Nem tudom, én... én nem tudom mi ez az egész... És maga... tényleg álmot látott rólam, hogy ma itt fogok este heverni?
-Pontosan, Naraku. Van egy teknősbékád is. A nevét ne kérdezd, azt nem tudom.-mosolyodott el Chen.
Naraku szóhoz sem tudott jutni. Valóban volt neki egy teknősbékája. Bólintott, mert szólni sem tudott a döbbenettől. Megkérdezte:
-Elárulná, hogy mi ez az egész?
-Te egy olyan bódhiszattva vagy, aki mások rossz karmáit vállalta magára ebben az életében, de a következő életedben nagy tanító leszel, visszatérsz majd ide a Földre újra, azért, hogy másokon segíthess. A Földön túli síkokon lévő pályafutásaidat még nem ismerem.-mondta el Chen.
-Na várjunk csak, ez nekem... sok...-döbbent le Naraku.
-Sokat kellene beszélgetünk, hogy ezt mind megértsd.
-Persze, az... az biztos...-mondta Naraku és felállt.
A fiúnak annyira fájt a háta és a lábai, hogy erőtlenségében, és a hirtelen felállástól nekiesett a falnak. Chen a vállára tette a kezét és ezt mondta:
-Holnap is beszélgethetünk, most talán menj haza pihenni.
-Nem... Magával maradok... Piszkosul érdekel ez az egész.-mondta Naraku.
Ahogy Chen a vállára tette a kezét, valami nagyon furcsát érzett. Úgy érezte, hogy az egész világ megáll, úgy, ahogy van, csak ők ketten vannak, semmi más. De mintha már ők sem lennének... Semmi sincs, semmi ami önálló lényegiséggel rendelkezne... Mintha minden csak úgy lenne... valamiben... valami határtalan térben... De valójában minden dolog jelentőségteljessége csak illúzió... Vannak ezek a dolgok, de mégsincsenek... Azért, mert mind elmúlanak... Nincs értelmük a dolgoknak, mert mind múlandóak... Sehol sincs semmi állandó, se kívül, se belül, az állandó tudatállapotok a Nirvána, és az abból kiteljesedő megvilágosodás... Az emberek megszülettek... Előtte pedig meghaltak... Előtte pedig újra megszülettek... Előtte ismét meghaltak... És előtte megszülettek... De mióta tart ez...?? Mióta születnek újra, és újra, és újra, és újra az emberek...? Miért van az, hogy valójában nincs semminek és senkinek önálló lényegisége, vagy önálló személyisége? Miért látja minden dolog múlandóságát ilyen erősen? Mi ez az egész őrület, ami eddig ismeretlen volt? Naraku hirtelen azt is elfelejtette, hogy ő kicsoda. Nem tudta, hogy mi történt vele eddigi élete során, nem érdekelte, hogy kicsoda ő, csak egy határtalan ürességet érzett, amiben minden gondolat önálló lényegiség nélkül jelent meg, és tűnt el, minden ok okozatból jött létre. Naraku annak is tudatában volt hogy amit jelenleg megtapasztal, és amit eddigi élete során tapasztalt, az nem más mint az ő tudatának a visszatükröződése. A tettek, amiket előző életében tett, a gondolatok, amiket előző életében gondolt, azok mostani életében visszatükröződnek, és azoknak a dolgoknak megfelelő élményeket él át, amiket előző életében tett. Ez a pár pillanat teljes erősséggel töltötte meg Naraku elméjét. És Naraku határtalan békét, nyugalmat, és ürességet érzett. Sosem volt még ilyen boldog. Pár pillanatig tartott csak, de Naraku az egészet annyira erősen fogta fel, ahogy csak lehetett. Úgy érezte, hogy az egész világ a feje tetejére állt. Mi ez...?? Mi ez az őrület?? (Ha valaki ezt totálisan nem értené, akkor olvassa el a Nirvánáról szóló bejegyzésemet: http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/01/01/Nirvana/ )

___Naraku számára most minden visszacsapott abba az állapotba, ahogyan az élmény előtt volt. Hirtelen eltűnt a határtalan tér érzése, amiben minden tisztán kavargott, így a világ újból tett egy 360 fokos fordulatot Naraku számára.  Minden visszafordult abba az állapotba, ahogy Naraku az élmény előtt ismerte a világot. Ekkor Naraku hirtelen úgy érezte, hogy Chent nagyon régről ismeri már... De... kicsoda ő...?? Nem is ismeri őt, de mégis... annyira közeli... Naraku beleszédült a sok furcsa érzésbe. Úgy érezte, hogy ez alatt a pár pillanat alatt megőrül, hiszen először a világ 360 fokos fordulatot tett számára, utána pedig visszafordult, aztán pedig úgy érezte, hogy Chent már nagyon régóta ismeri. Ahogy Chen a kezét Naraku vállán tartotta, Naraku úgy érezte, hogy nagyon régről ismerik egymást... Ez az érzés letagadhatatlan volt.
-Nem úgy nézel ki, mint aki jól van.-ábrándította őt ki Chen.
Naraku hirtelen visszazuhant a normális állapotába. Eltűnt az utolsó érdekes tudatállapot is, vele együtt a szédülés, az őrület - határa érzés is.
-Nem tudom, én... először úgy éreztem, hogy... nem tudom elmondani... Nem léteztem... De... maga sem létezett... Vagyis nem volt... önálló személyiségünk, de... benne voltunk egy... határtalan térben... Egy olyan térben, ahol nincs semmi, de mégis... mégis vannak ott dolgok, de... ezek mind csak dolgok, nem... nem önálló személyiségek, vagy önálló lényegiségek... Aztán azt éreztem, hogy... maga és én... barátok vagyunk már nagyon régóta...-mondta Naraku.
Ledöbbent a saját szavain. Úgy érezte, olyan dolgokat beszél, amik konkrét őrültségnek hangzanak. Chen elmosolyodva levette Naraku válláról a kezét és ezt mondta:
-Ne félj. Amit megtapasztaltál elsőre, az a Nirvána volt. De csak egy pillanatra élted át azt a tudatállapotot, amit sokan a halálukig éreznek, és még azon túl is. A második tudatállapot az volt, hogy mi ismertük egymást előző életeinkben is.
Naraku nem jutott szóhoz. A döbbenet úgy kavargott benne, hogy belefulladtak a szavak. Félelmetesnek látszott minden. Mik ezek a hatalmas, emberfeletti érzések? Naraku úgy érezte, hogy egy óriási káoszban áll épp, aminek az előbb megismerte a működését, de már csak azt látja, hogy hogyan is látja a világ helytelen működését. Chen látta, hogy Naraku döbbenten áll ott előtte, és beléfagyott a szó. Ezért inkább elkezdett neki beszélni a Nirvánáról, hogy a fiú megértse valamilyen szinten azt a tudatállapotot, amit nemrég átélt.
___Közben elindultak az utcán. Fél óra múlva egy gyár mögé mentek, ami Naraku házától alig pár méterre volt. A gyár mögött nem messze volt egy buddhista templom, egy kis erdős terület mentén. Odaértek. Chen ott dolgozott a templomban, ezért voltak az ajtóhoz kulcsai, és bementek a templomba. Odabent a tágas, nagy templomban sok  Buddhát ábrázoló meseszép szobor volt, Védelmezőket ábrázoló szobrok voltak mindenütt, és rengeteg rózsaszín, kék gyertya, festmények. Naraku annyira zavarba jött ezeknek a dolgoknak a láttán, hogy azonnal leborulást végzett az egyik szobor előtt. Chen elmosolyodva nézte őt.
-Ez a hely... csodálatos...-mondta Naraku csodálattal a hangjában.-Úgy érzem, hogy nem tudom kifejezni a tiszteletemet... mert ez a hely annyira... magával ragadó és tele van valamivel a levegő, olyan mintha...
Naraku szava elakadt. Érzett valami hatalmasat, ami mindenhol ott volt a templomban. A levegőben, a földön, a szobrok között, a falon, mindenhol. Valami pozitív, kedves energia volt. Nem tudta kifejezni szavakban, amit érzett, furcsa volt, de annyira szívmelengető... Chen befejezte helyette a mondatot:
-Mintha a szívedet simogatnák.
-Igen, valami olyasmi...
-Ezek a Buddha erőterek.
-Annyira érdekes az, hogy én most itt vagyok... És az, hogy tetszik minden, ami itt van... És amik történtek ma este... És az is annyira érdekes, hogy az elmúlt napokban... akaratlanul a buddhizmus témába botlottam még az interneten is...-mondta Naraku és közben felállt a földről.
-Hosszú és nehéz út áll előtted. Mesélnél nekem azokról, akik bántottak a találkozásunk előtt? Adnék tanácsokat, hogy hogyan kezeld ezt a helyzetet.
-Mit meséljek róluk? Ők szekálnak a suliban, és ha az utcán megtalálnak, akkor megkergetnek. Mostanában rugdosnak is.
-És mit gondolsz, miért teszik?
-Mert én nem vagyok olyan, mint ők. Nem kötekedek másokkal, és nem vagánykodok.
-Pontosan. Azt hiszik, sebezhető vagy. De nem vagy az, ne hidd el egy percig sem. Utálod őket?
-Nem. Csak néha eldurran az agyam, és akkor ellenszenvet érzek irántuk.
-Jó, hogy nem utálod őket. Tudod, elég valószínű, hogy ők ezt valaha meg fogják bánni. Ha nem ebben az életükben, akkor majd a következőkben, mert következő életeikben ezt meg fogják keserülni, a karma törvényeit nem tudják kicselezni ők sem. Ha jót kívánsz nekik, azt kívánod, hogy legyenek kedvesebbek, akkor jót teszel velük és garantálom, hogy magukba fognak nézni valamilyen szinten. Ha rájönnek, hogy hibát követtek el, és hogy rossztetteket vittek véghez, akkor sok esélyük lesz arra, hogy a jövőben nem követik el ugyanezt a hibát.
-Csodálatos...
-Igen, valóban csodálatos. Te magadban hordozol egyfajta csodát, Naraku. Ennek a csodának ki kell bontakoznia.
Naraku magabiztosan bólintott. Leírhatatlanul jól érezte magát, úgy érezte, hatalmas fordulatot vesz az eddigi rossz élete. Megkérdezte:
-Hogyan tudnám újra átélni a Nirvána tudatállapotot?
-Megfelelő meditációs gyakorlással, és tanulással újra előcsalogathatod a megszabadulást, és állandóan benne maradhatsz abban a tudatállapotban.-mondta Chen, és elindult egy asztal felé. Levett egy könyvet róla, és átadta Narakunak, majd ezt mondta:-Ezt a te számodra tartogattam itt. Sok hasznos dolog benne van ebben a könyvben különféle meditációkról és Buddha tanításairól.
-Köszönöm.
-Jegyezd meg, amit most mondok neked. A rossz dolgok, amik megtörténtek veled, és amik még fognak történni, azokat hagyd mindig elmenni. Nem kell belegabalyodni. Ez nagyon fontos. De a könyvet olvasva rá fogsz jönni ennek a módjára. Tartsd észben, hogy ebben az életedben másoktól vállaltál magadra rossz karmákat, annak érdekében, hogy nekik könnyebb életük legyen. Következő életedben pedig nagy tanító leszel, Naraku. Bizonyára odaát, a túlvilágon is sok nagyon fontos dolgot megtettél már,és még fogsz is, de ezekről már én nem tudok semmit. Én csak a jelenlegi életedről és a következőről ismerek információkat.
-Nagyon köszönöm az összes segítségét... Rengeteget segített...
-Nem akarlak tovább feltartani. Este 9 óra van már, holnap neked iskolába kell menned.
-Igen, persze. Holnap is találkozhatunk?-kérdezte Naraku.
-Ha ráérsz, akkor igen.-felelte Chen.
-Este 7 órakkor itt a templom előtt megfelel magának?
-Igen.
-Akkor viszlát!-köszönt el Naraku és az ajtó felé indult.
-Szia.-köszönt el tőle Chen.
___Naraku már hazafelé olvasta a könyvet. Lenyűgözték Buddha tanításai és nagyon elgondolkodott rajtuk. Amikor hazament, evett és lezuhanyozott, cseppet sem érdekelte már az esti verés. Teljesen elengedte a hozzá fűzött érzelmeit, teljesen elengedte ,,énjének" sajnálatát, helyette lelkesen temetkezett bele a Chentől kapott könyvbe. Az apjának azt mondta, hogy elmegy aludni, de helyette még órákon át olvasott...
___Reggel korábban felkelt, mert este eldöntötte, hogy iskola előtt kipróbálja a meditációt. A könyvben leírtak szerint megpróbálkoztt élete első vipasszaná meditációs gyakorlatával. Amint ellazult és lehunyta a szemét, minden megszűnt, úgy érezte. A tegnap este átélt Nirvána állapothoz hasonló hatalmas nyugalom és szabadság kerítette hatalmába. Semmi nem volt. Csak egy tér, amiben eleinte feltűnt a semmi megtapasztalása, jött jópár gondolat, miközben elvétve perceken át sikerült Narakunak a testi érzeteit megfigyelnie, majd a hasi légzését. Csodálatos volt. Hatalmas szabadságra lelt önmagában Naraku, sosem érezte még ennyire szabadnak és békésnek a szellemét. A csönd lágyan ringatta őt, de az idő gyorsan telt...
___Naraku fél óra múlva boldogan fejezte be élete első meditációját, úgy érezte, hogy remekül sikerült. Elkezdett felöltözni, és ahogy a szekrényét kinyitotta, elgondolkozva bámulta a két rózsaszín pulóverét. Ezeket mindig csak itthon viselte, és egyeltalán nem érdekelték az apja beszólásai. Naraku végigsimított a rózsaszín pulóvereken, és Chen járt az eszében. Belemélyedt abba a gondolatba, hogy vajon mi az oka annak, hogy valaki homoszexuális. Naraku tudta, hogy mindennek oka van, mindennek előző életbeli okai vannak, hiszen amikor átélte a Nirvána tudatállapotot egy kis időre, teljesen a tudatában volt ennek a láncolatnak, annak hogy minden visszavezethető előző életekre. A fiú felöltözött, és elindult az iskolába.
___Amikor beért az iskolába, alig 1 óra múlva megkapta a napi első beszólást egy osztálytársától. Naraku viszont lelkesen kipróbálta a könyvben olvasott dolgokat. Tudomásul vette, hogy valaki beszólt neki, aztán teljesen elengedte a szót és megpróbálta erősen észbentartani, hogy ez csak illúzió, hiszen ez a dolog is elmúlik, mulandó folyamat, mely valójában nem létezik, csak felmerül a tudatban akár egy folyamat, és elmúlik.
___Naraku egyedül sodródott az iskolai tömegben, amikor kicsöngettek a második óráról. Egyetlen egy barátja sem volt neki, nemrég jött ebbe az új iskolába. Amikor az anyja meghalt, az apjával elköltöztek Hong Kongból ide Tokioba. Naraku alapjában eléggé visszahúzódó volt, az osztálytársai pedig nála mind vagányabbak voltak, ezért nem mert feléjük közeledni. Naraku épp az udvarra ment ki, és leült egy padra, amikor mögötte valaki megszólalt:
-Szia.
Naraku odanézett, és szembetalálta magát az egyik fiúval, aki abból a csapatból volt való, akik tegnap alaposan megrugdosták őt. Ráadásul ő Naraku osztálytársa volt. Toguronak hívták a fiút, és még soha nem váltottak egymással szót. Narakunak azonnal eszébe jutott a tegnapi eset, és emlékezett erre a fiúra. Emlékezett arra, ahogy gonoszul nevetve rúgott belé tegnap este. Naraku félénken visszaköszönt. Sejtette, hogy a fiú kötekedni akar vele. Azonban nem ez történt...
-Nincs kedved kung fu edzésre járni velem? A barátaim nem kedvelnek téged, és folyton belédkötnek, hidd el, én nem vagyok olyan, mint ők. Arra gondoltam, hogy ha eljárnál velem kung fu edzésre, akkor megmutathatnád nekik, hogy tudsz valamit. És akkor talán békénhagynának.
-Hát nem tudom...
-Gondolj bele! Ők csak a nyomikat cikizik! Ha meglátják, hogy tudsz kung fu-zni, le fognak rólad szállni, én mondom neked. Minden egyes nap velük csavargok, ismerem már ennyire őket.
-Végülis amióta az eszemet tudom, azóta érdekel a kung fu.-mondta Naraku. Belegondolt, hogy mennyire jó lenne, ha békénhagynák őt azok a fiúk, és akkor könnyebben fejlődne, mert nem homályosítaná el a látását a sok negatívítás, amiket lát és hall azokkal a fiúkkal kapcsolatban.
-Na akkor végre találtam valakit, aki eljár majd velem az edzésekre, így van? Akik szekálnak téged, ők mind a sulin kívül tanulnak kung fu-zni.
-Akkor nem fognak minket zavarni edzéskor.-erőltetett magára Naraku egy bizonytalan mosolyt.
-Pénteken három órakkor kezdődik el az edzés. Egy héten sajnos csak kétszer van edzés.
___Naraku, és Toguro együtt mentek be az osztályba, amikor becsöngettek az órára. A maradék óra lassan telt el. Ötödik óra után együtt mentek az edzésre. Narakunak tetszett a kung fu, régóta érdekelte. Felszabadultnak érezte magát, örömmel töltötte el, hogy nem bénázik, és könnyen ment neki a kung fu, ahhoz képest, hogy először próbálkozott vele. Boldogan búcsúzott el az edzés után Togurotól, és hazaindult. Nagyon boldognak érezte magát, úgy érezte, hogy kezd egyenesbe jönni az élete. Úgy érezte, hogy ha így folytatja, akkor lelki és testi egyensúlyra fog szert tenni, és a tökéletesség felé halad. Amikor hazament, evett, tanult, aztán meditált egy órán át, egész jól sikerült neki az is. Aztán elindult Chenhez a templomhoz, és órákon át beszélgetett vele, ismét sokat tanult tőle.
__Teltek a napok, Narakut nem voltak képesek azok a fiúk a környéken elkapni, mert Naraku házához közel volt a templom, ahol Chen dolgozott. Az iskolában pedig Naraku egyre többet beszélgetett Toguroval, aki megvédte őt a fiúk elől, és Toguroval együtt ment haza az iskolából, így azok a fiúk már rá sem hederítettek különösebben Narakura. Valamint Naraku szándékosan kidolgozott egy másik taktikát is azon kívül, hogy mindig észben tartotta azt, hogy az ami állandó és nem változó dolog az a Nirvána és a megvilágosodás, és az abból kibontakozó teljes megvilágosodás. Megpróbált a folyosón úgy közlekedni, hogy tanárok közelében legyen, megpróbált órákra pontosan akkor beesni, amikor a tanár jött megtartani az órát, és így nem adott alkalmat a csapatnak arra, hogy beszólogatásokon kívül bármi más erőszakos dolgot tegyenek vele. Próbált nem haragot érezni irántuk, folyton arra gondolt, hogy majd egyszer megbánják, hiszen mindenkiben ott lapul a megbánás és a szeretet. Narakunak már csak egy problémája maradt: az apja. Ugyanis az édesapja legalább egyszer részegre itta magát minden egyes héten, és akkor Narakuval is kötekedett. Naraku azonban lassan erre is megoldást talált: Chenhez ment, aki még a munkaidején kívül is rengeteg időt töltött a templomban. Az volt a második otthona a férfinak.
___Naraku ügyesen kerülgette ki a problémákat, sokat tanult már a buddhizmusról, egyre jobbak voltak a meditációi, járt a kung fu edzésekre, ideje sem maradt arra, hogy bármi miatt is komolyabban bosszankodjon, és így szaladtak a napok egymás után. Chen folyton lelkesítette őt a gyakorlásban, elmélkedésekben, mondván, hogy Naraku egyre közelebb és közelebb lép a megszabadulás bejárata felé.
___Eltelt lassan már két hét ebben az akadálymentes új életmódban. Azonban amikor egyik nap a fiú hazament az iskolából, az apját részegen találta otthon. Próbálta levegőnek nézni a helyzetet, de az apja máris belekötött Narakuba, ugyanis rátalált Naraku könyvére, és nem csak Naraku nézeteibe kötött bele, hanem abba is, hogy szeritne milyen kis szerencsétlenség a fia. Mindennek elmondta őt, a menyét jelzőtől egészen a bolhás kutyáig. A fiú olyan elkeseredett volt, hogy a Nirvánát hirtelen tőle mérföldekkel lévő dologként érezte.De lassan minden újra helyrejött, és Naraku megpróbálta teljesen összeszedni magát.

___Egy szerdai napon éppen Toguroval tartott hazafelé kung fu edzésről, amikor odamentek hozzájuk azok a fiúk, akiket mostanában Naraku nagyon jól kikerült, amikor csak tehette. Narakuban felerősödött a félelem, amikor a fiúk csatlakoztak hozzájuk.
-Azt csiripelik a madarak, hogy kung fu edzésekre jársz.-nevetett fel gúnyosan az egyik fiú.
-És akkor mi van...?-kérdezte félénken Naraku.
A fiúk mind felbőgtek, mint egy tehéncsorda. Az egyik nevetve kiáltotta:
-Nézzetek oda! Kinyílt a szája!
-Komolyan ne vegyél minket, Naraku!-mosolygott az egyik gúnyosan.-Mi megbántuk, hogy ártottunk neked. Azt szeretnénk, ha csatlakoznál a bandába. Igaz, Toguro? Te is azt szeretnéd, ugye?
Toguro bizonytalanul mondta:
-Persze...
-Mi nem bántunk senkit már, Naraku! Nem verünk senkit, egyszerűen csak vagánykodunk! Csak éljük az életet, szabadok vagyunk, de nem bántunk senkit. A legrosszabb, amit az elmúlt két hétben elkövettünk, az volt, hogy egy WCben cigiztünk.
-Most, hogy kung fu edzésre jársz, jófej lettél. Toguro mondta, hogy eléggé felszabadult lettél. Jól van, Naraku, jól van!
-Csatlakozz hozzánk!-buzdította egy másik fiú.

-Vagy nyomi maradsz.-tette hozzá egy társa.
Naraku értetlenül nézett rájuk. Egész eddig szekálták, régebben utcákon át üldözték és belérúgtak, most pedig barátkozni akarnak vele azért, mert kung fu edzésekre jár? Naraku furcsállta ezt... És pont ők nem bántanak senkit? Naraku nem tudta, mit tegyen... Ha elutasítja őket, akkor ugyanaz a kis nyomi marad, akit akár halálra is rugdoshatnak. Ha viszont csatlakozik közéjük, akkor rá fogják kényszeríteni arra is, hogy cigarettázzon, vagy hogy alkoholt igyon, perverz, negatív mondatokat kell majd hallgatnia, és ezek hatására olyanná fog válni majd, mint amilyenek ők. De ha csatlakozik hozzájuk, akkor egyenesbe jön minden... Nem fogja senki sem piszkálni, és könnyebben éri majd el a megszabadulást, titokban pedig nem fog foglalkozni a fiúkkal, nem fog olyanná válni mint amilyenek ők, csak némileg tettetni fogja, hogy tetszik neki minden, amit ők csinálnak, és jól érzi magát velük. Naraku fejében megfordult, hogy így lesz a legjobb. Velük lesz, de csak tettetni fogja azt, hogy jólérzi magát velük.
-Rendben, hát... csatlakozok hozzátok.-szólalt meg végre Naraku alaposan megvárakoztatva őket.
-Nagyszerű!-újjongtak a fiúk.
-De most haza kell mennem...
-Miért? Különben megölnek otthon?
-Igen, különben megölnek otthon...-ismételte meg Naraku ezt a neki szokatlan kifejezést.
-Ismerős szitu.-hagyta rá az egyik fiú, elköszöntek Narakutól és magára hagyták őt.
___Naraku úgy érezte, hogy azt sem tudja, mit csinál. Össze volt zavarodva, valamint tudta, hogy azzal a taktikával, amit kigondolt, mégegyenesebbé teheti az élete útját. Végre kezd kiláballni a szennyből! De mi lesz, ha olyanná válik majd, mint amilyenek ők, és mindezt úgy, hogy mire észbekap, már egy macskát rúgdos? Naraku erre a gondolatra megfogadta, hogy éber lesz magával, amennyire csak tud.
___Este egyedül sétálgatott az utcán, teljesen magába volt mélyedve. Fél óra múlva összetalálkozott Chennel az utcán. Elmesélte neki, hogy azok a fiúk rávették arra, hogy csatlakozzon a bandájukba, és hogy állításuk szerint a legrosszabb dolog az, hogy a WCben cigiznek, nem vernek már másokat, egyszerűen csak vagánykodnak, és hogy ő csak megpróbálja tettetni azt, hogy jól érzi magát velük.
-Teljesen összezavarod magadat azzal, ha tettetni próbálod azt, hogy hozzájuk hasonló vagy. A végén nem fogsz tudni menekülni, észre sem veszed és már úgy fogsz beszélni, mint ahogyan ők, de akkor is, amikor nem velük leszel.-mondta Chen.
-Megfogadtam, hogy éber leszek.-jelentette ki határozottan Naraku.
-Az éberségedet hiába használod, ha egyszer a saját vesztedet akarod. Belerohansz a saját vesztedbe, Naraku. Vedd már észre.
-Szóval hagyjam, hogy újra olyan legyen minden, mint régen? Pont most, amikor kezd egyenesbe jönni az életem, pont most, amikor kimászok a mocsokból...
-Ez mind az egódról szól. Nem veszed észre, hogy csak a saját javaidat nézed?
-Tudja, Chen, nekem elegem lett abból, hogy én vagyok a kis szerencsétlen, akit akár halálra is lehet rugdosni, hiába tanusítok mindenki felé szeretetet. Anyám és apám képesek voltak egymással verekedni is, egyikük részegebb volt, mint a másik, aztán anyám meghalt, és apámmal el kellett ide költöznöm. Teljesen új életet kellett kezdenem itt, ami nagyon nehéz volt. Apám alkoholista, az iskolában szekálnak, de most végre kezdek kimászni a mocsokból. Milyen élet ez, tudja maga? Volt része ilyesféle dolgokban?
-Nem. És tudom, hogy nehéz lehet neked. Együtt tudok veled érezni, ez borzalmas élet. De nem az a megoldás, amibe belevetni készülöd magadat. Az csak a rosszabb útra fog terelni téged.
-Tudom használni az éberségemet, oda tudok figyelni, ha olyanná kezdek válni, mint am ilyenek ők.
Naraku abban a pillanatban meglátta a közeli játszótéren a fiúkat. Kiabáltak, szitkozódtak, és kilöktek egy náluk jóval kisebb gyereket a hintából. A gyerek sírva szaladt ki a játszótérről.
-Ez kell neked?-kérdezte Chen.
-Nem... Azt mondták, hogy... nem csinálnak ilyeneket...-szörnyedt el Naraku, és közben megállt.
-Túl naív vagy.-mondta neki Chen.
-Magának van igaza... Naív voltam, és a saját vesztembe akartam rohanni. Hamar olyanná válnék, mint amilyenek ők, és egy merő borzalom lennék... Ilyet végignéznék naponta...? Hiszen terrorban tartják a gyerekeket...-szörnyűlködött Naraku, miközben könnycseppek hagyták el a szemeit.
-Nyugodj meg. A belső békédet, amit megtaláltál, nem szabad senki és semmi miatt megingatnod.-mondta neki Chen, és közelebb lépett Narakuhoz.
Ekkor látta meg, hogy Narakunak könnyes a szeme. Chen elmosolyodott és kitartóan figyelte, ahogy Naraku arcán folytak a könnyek. Egyikük sem szólt. Csak a banda kiabálása töltötte meg az utcát, és az egész utca a szitkozódásoktól visszhangzott. Naraku ránézett Chenre, és halkan kérdezte:
-Mikor fogják végre... megbánni mindezt...?
-Gyönyörű...
-Tessék??
-Az együttérzésed, és a kívánságod.-mosolygott Chen.-Erőteljesen együttérzel azokkal, akik hasonlóképpen jártak szerte a világon, mint ahogyan az a gyerek, akit az előbb kilöktek a hintából. A kívánságod pedig ragyog ki belőled. Teljes erődből azt szeretnéd, ha jó útra térnének ezek a fiúk. Lássák meg a fényt... Úgy legyen, Naraku.
-Úgy lesz. Tudom... Érzem...
-Ezek a pozitív érzelmek nagyon sokat számítanak. Ragyognak ki belőled, annyira erősen, hogy elérik azoknak a fiúknak a tudatát.
-Igen, én is... érzem.-mondta Naraku magabiztosan.-Áramlik ki belőlem az összes pozitív energia, ami bennem van.
-Engedd szabadjára bátran. Csak engedd, hadd szálljon. És felejts el minden negatív dolgot. Ne lásd többé a rossz irányba terelő utat.-mondta Chen, és közben mégközelebb lépett Narakuhoz.
Átölelte őt. Narakunak átfutott az agyán, hogy mennyire kedveli a férfit, már az első találkozásuk óta... Még a barátságnál is mélyebben kedvelte... Nagyon jól esett neki az ölelés, úgy érezte hogy a tudata, és Chen tudata egymást simogatják. De Naraku tudatállapota ismét furcsává módosult. Több, mint száz éve ismeri Chent... Nagyon régóta ismeri őt. Egy régebbi életében már ismerte őt... Valami hatalmas, eltéphetetlen kötelék kötötte őket össze. Naraku akkora szeretet érzett Chen iránt, hogy nem tudta volna elmondani. Hirtelen ismét minden furcsa lett, egy új tudatállapot következett, ami Naraku számára még teljesen ismeretlen volt. Naraku "rózaszín szemüvegen" át látta a világot, én - érzete ismét elveszett, mindent és mindenkit szeretett. Kedves akart lenni, egója tovatűnt, még véletlenül sem akart rátaposni egy parányi bogárra sem, de még egy fűszálat sem akart eltaposni, sem szándékosan, sem véletlenül. Imádta a világot. Tudta, hogy mennyi megbánás, mennyi megbocsájtás, mennyi kedvesség, mennyi szeretet áramlik benne. És ez a világ egy óriási tér, Naraku most a teljes megvilágosodás fényének érezte magát. Mindenből a szeretet sugárzott, Naraku szerető része mindennel képes volt eggyéválni. A fiú azért kezdett el fohászkodni magában, hogy megmaradhasson ez a tudatállapot, úgy, ahogy beszélik: a halálon túlig is. Ez már több volt, mint a Nirvána. Ez a teljes megvilágosodás volt. De eltűnt az egész pár pillanat múlva. Minden újra 360 fokos fordulatot tett, és Naraku újra úgy látta a világot, ahogyan Chen ölelése előtt. Naraku döbbenten bámult bele a sötét utcába Chen karjai között.
-Az előbb...-szólalt meg elcsukló hangon.-Mindent, és... mindenkit... szerettem... Lebegtem... 500 méterrel a talaj felett...
-Hidd el, eljön majd az idő, amikor megtarthatod ezt a tudatállapotot állandóan. Akkor már nem fog többé elmúlni.
Naraku örömkönnyekben tört ki. Élete eddigi legcsodálatosabb eseménye volt az előbbi. Még a Nirvánánál is nagyobb boldogsággal és szeretettel járt. Patakokban folytak a könnyei, a zokogástól némán rázkódott Chen karjai között. A könnyei nedvessé tették Chen fehér kabátját. Chen lassan kieresztette az öleléséből a fiút, és némán nézte őt. Nehéz volt rajta meglátni folyton, amit érzett. Chen a legtöbbször eltitkolta az érzelmeit, akarata ellenére is. Egyszerűen csak két érzelem tükröződött róla: Vagy mosolygott, amikor jókedve volt, vagy üresen nézett, amikor bármi más érzelmet érzett. Naraku kíváncsian fürkészte a férfi arcát a könnyfátylain át... És úgy érezte, hogy Chen nagyon kedveli őt... Talán úgy érez iránta, ahogyan ő Chen iránt, talán Chen is a saját neméhez vonzódik... Naraku jobbnak látta megtörni a csendet... A teljes megvilágosodásról kezdtek el beszélgetni.
___Hazafelé Naraku egész végig a megvilágosodási élményén gondolkodott és azon, hogy közel jár már a megszabadulás bejáratához. Tudta, érezte, hogy már csak pár lépés választja el őt a Nirvánától, és akkor az a tudatállapot, az a mérhetetlen tudás és szabadság vele marad majd a halálon túl is. Aztán hirtelen eszébe jutott Chen érzelme, amit megérzett. Látni nem tudta látni, hiszen Chen arca a legtöbbször egy békés ürességet tükrözött, de érezni tudta a lényeget. Vajon... valóban jól érezte? Narakuban már a találkozásuk első pillanatától kezdve valami más bontakozott ki benne, nem csak a mester - tanítvány kapcsolatot szerette volna... És Naraku gondolatai csak jöttek, és mentek. Jöttek, és mentek. Jöttek, és mentek... Csak jöttek, és mentek tova a tavaszi szellővel Tokio utcáin.
__Amikor Naraku hazaért, az apja részeg volt. A fiú lassan beosont a szobájába, úgy érezte, hogy semmi sem ronthatja el a jókedvét. Azonban az apja meghallotta, hogy Naraku épp a szobája ajtaját nyitja ki.
-Na lám, a kis homokos buddhista!-nevetett gúnyosan, és odasietett elé.-Ezért keresztelkedtél meg, te nyomorult?! Hát nem Isten felé kéne fordulnod, te kis nyomorult?! Ezért nevelt anyád kereszténynek?!  Pokolra jutsz! Mondd meg nekem, merre csavarogsz ilyenkor! Valami rozoga hídon ülve eteted a madarakat?! Tessék, itt van a sör! Igyál! Igazi férfit akarok belőled nevelni, nem egy ilyen beszarit! Embereld meg már magadat, és dobd ki az undorító rózsaszín ruháidat is! Csodálkozol, hogy az iskolában belédkötnek, ugye?! Nézz magadra!
Naraku némán tűrte a megaláztatást. Jobbnak látta a hallgatást, egyszerűen csak leült a laptopja elé internetezni, és megpróbálta teljesen kizárni a fejéből az apja szitkozodó, megalázó szavait.
-Anyád forogna a sírjában, ha látná, hogy mi lett belőled!
-Szerintem attól forogna, ha azt látná, hogy belőled mi lett!-tört ki Narakuból az elfojtott düh.
-Itt van a pia, igyál, vedelj, istenverte gyerek!
-Nem kell. Meghagyom neked.
-A fenébe is veled, te istenverte gyerek! Egy borzalom vagy! Igyál, mert megöllek!-tajtékzott Naraku apja, és egy éles késsel hadonászott Naraku felé.
Naraku reszketett a félelemtől. Fogalma sem volt mit tegyen. Az apja őrültebb volt, mint eddig valaha. Ha nem iszik, képes megölni, hiszen az anyját is verte. Naraku apja egyre közelebb lépett a fiához, és a késsel hadonászott felé. A szemeiben gyilkos ösztönök csillantak, Naraku pedig tudta, hogy egyetlen út áll előtte... Minden erejét összeszedve félrelökte a részeg apját, és rohanni kezdett az ajtó felé. Futott, ahogy csak bírt, a félelemtől és az idegességtől patakokban folytak a könnyei. Remegő kézzel lenyomta a kilincset az ajtón, és tovább rohant, de annyira reszketett, hogy elesett. Az apja utolérte , és a lépcsőházban ádáz küzdelem kezdődött közöttük. Naraku apja leterítette Narakut, és a kést a magasba emelte. Naraku arra gondolt, hogy most vége van... Azonban úgy döntött, hogy nem öleti meg magát. Reszketve hasznosította a kung fu tudását, hatalmas ütést mért az apja hátára. Kicsusszant alóla, felállt, és rohant, ahogy csak bírt. Tudta, hogy pillanatokon múlt az élete. Rohant, rohant, megállás nélkül. Amikor már az utcára ért, hátranézett, az apja sehol sem volt. De még mindig rohant, fájó tüdővel, reszketve. Úgy érezte, hogy egy őrülttel lakik egy fedél alatt. Tudta, hogy nem mehet oda vissza. Hamar odaért a templom elé, felfutott a lépcsőn és levegőért kapkodva összecsuklott a templom kapujának dőlve. Annyira szorult helyzetben érezte magát, mint még soha. Tudta, hogy áldozat, az apja bizonyára már keresi őt, és bármikor erre tévedhet a késsel a kezében. Chen pedig nem biztos, hogy a templomban van... Most mi lesz? Mikor lesz vége ennek az őrületnek? Vajon közeleg a halála? A rendőrség felé kellene indulnia? De akkor összefuthat az apjával... Naraku előtt minden elsötétült, és egy pillanat múlva már fogalma sem volt arról, hogy ő él-e még, vagy nem. A borzalmak hatására eszméletét vesztette.
Az a hatalmas sötét üresség magába nyelte Narakut, és tudatlansággal ölelte körül. Nem volt semmi, senki... sehol. Azonban mindez egy pillanat alatt történt, és Naraku úgy érezte, hogy a sötétségből kiemeli őt valaki. Részlegesen magához tért, de azt sem tudta, hogy él-e, vagy ez a halál...? Fehér fényesség borított el mindent, nagyon élesen. Naraku úgy érezte, hogy a teste 5000 méterrel a föld alatt van, a tudata viszont szabadon szárnyall ebben a fehér térben, ahol tulajdonképpen semmi sincs, még ő sem, hiába érzékeli részlegesen magát. Nagyon nyugodt volt, és boldog. Úgy érezte, hogy az egyik fele valahol egy pokoli világokban vergődik, a másik pedig itt fent, valamiféle mennyei síkon. Aztán hirtelen egy órási rántást érzett és eltűnt a vakító fény. Teljesen magához tért ebből a furcsa tudatállapotból.

___A templomban találta magát, Chen ott ült mellette. Naraku hatalmas megnyugvást érzett.
-Jó estét...-nyugodott meg Naraku, és az összes érzelem eluralkodott rajta, amik érték az elájulás előtt. Elnevette magát, mintha vicces lenne az, hogy nem halt meg, de nemrég még azt hitte, hogy meghalt.
-Mi történt veled? Kimentem a templomból, és ott találtalak eszméletlenül az ajtónál.
Naraku még mindig nevetett. Úgy érezte, mintha valami drog hatása alatt állt volna. Egyszerűen akkora káosz volt benne, hogy csak nevetni tudott, így adta ki az összes érzelmét. Egyszerűen nem tudta feldolgozni, ami történt. Csak nevetett, és közben észrevette, hogy Chen egy nagy, fekvő, aranyszínű Buddha szobor ölébe fektette le őt, amíg nem volt az eszméleténél. Naraku abbahagyta a nevetést, és érezte, hogy belehasított a fejébe a fájdalom. Borzalmasan érezte magát.
-Apám részeg volt.-szólalt meg.-De rosszabb volt, mint valaha. Mindennek elmondott, és azzal fenyegetett, hogy megöl, ha nem iszok sört. Késsel nekem rontott. Rohantam, ahogy csak bírtam, elfutottam ide... Többre nem emlékszek.-emlékezett vissza Naraku.
-Ez borzalmas. Nagyon sajnállak, Naraku.-mondta együttérzően Chen.
-Köszönöm, hogy megmentette az életemet. Az apám biztosan keresett itt a templom közelében is.
-És most mi legyen? Az apád őrült...
-Fogalmam sincs, mi lesz.-mondta Naraku, miközben patakokban folytak a könnyei.
-Fel kellene jelentenünk.
-Én nem megyek innen ki! Meg fog találni... Szerintem már a rendőrök is keresnek. Aztán meg letagad mindent a rendőrök előtt, és... újra kezet emel rám, én nem... nem bírom ezt az egészet...-omlott össze Naraku.
Zokogott, ahogy csak bírt. A tündérmeséből hirtelen rémálom lett. Chen adott zsebkendőt Narakunak, és ezt mondta:
-Az éjszakát itt töltjük. Az apád minden bizonnyal még mindig tombol, alaposan részeg lehet. Holnap reggel elmegyünk a rendőrségre, és mindent elmondunk ott egy rendőrnek.
Naraku csak nézte Chent, a könnyein át... Szerette őt nagyon... Észrevette, hogy Chent bámulja már csaknem egy perce. Észbekapott, és ezt mondta:
-Meg fog ölni... Láttam a szemében, Chen... Láttam a szemében a gyilkosság vágyát... Ha feljelentem, és még semmit sem csinálnak a rendőrök, vagy megtalál minket, képes lesz.. újra megtenni... azt...
-Jó, akkor hagyjuk lecsillapodni a kedélyeket. Nem jelentjük fel még. Képes lennél nálam tölteni pár napot? Utána mennénk el a rendőrségre, én is úgy gondolom, hogy apádnak szüksége van pár napra, hogy legalább csak egy kicsit lenyugodjon.
-Oké.-zokogott Naraku.
Erőt vett magán, és Chen szemeibe nézett. Eszébe jutott az esti eset, amikor Chen átölelte, eszébe jutott egy régebbi eset, amikor Chen a vállára tette a kezét, és úgy érezte, hogy nagyon szüksége van Chenre... Benne olyan hatalmas melegséget és szeretet talált, mint még soha senkiben. Chen is hosszasan nézte Narakut, és Chen észrevette a Naraku nyakában lógó nyakláncot, amin egy rózsaszín szív volt. Aztán feltűnt neki a Naraku csuklóján lévő színes karkötő. Naraku ezeket mindig csak otthon merte viselni, más emberek előtt nem, de mivel most elrohant otthonról, ezért nem tudta Chen előtt leplezni ezeket a dolgait. Chen viszont már az első találkozásuk óta érezte, hogy Naraku homoszexuális. Néma csend volt. Chen lassan közelebb hajolt Narakuhoz, és lassan megszűnt közöttük a legapróbb távolság is. Naraku döbbenten nézte Chent. Chen csókolózni kezdett a félelemmel teli Narakuval. Naraku teljesen felszabadult. Hirtelen az egész káoszt elfelejtette, elfelejtette, hogy fáj a feje, hogy furcsán érzi magát, hogy nemrég még életveszélyben volt... Teljesen átadta magát Chennek. Csodálatos volt... Naraku már nem tudta eldönteni, hogy mi volt a legcsodálatosabb élménye. A megszabadulásból egy szeletke, a pillanatnyi megvilágosodás, vagy Chen csókja. Csak feküdt ott az aranyszínű, fekvő Buddha  szobron, teljesen ellazulva. Hatalmas biztonságban érezte magát.
A csók után Naraku magához ölelte Chent. Azt kívánta, hogy ne legyen vége soha ennek a pillanatnak...
-Most már nem kell magáznod többé.-mosolyodott el Chen.
-Együtt kibírjuk... Együtt megcsináljuk... Imádlak...
-Pár napot nálam töltesz, kincsem, és utána elmegyünk a rendőrségre. Nagyon zavart vagy. Jobb, ha mindenki megnyugszik egy kicsit.
-Jó, de... Éjszakára itt szeretnék maradni, nem merek kimenni az utcára...
-Persze, érthető. Bizonyára őrülten keres téged az apád, és nem csak ő, hanem lassan már a rendőrség is.
-Chen, én... Nagyon sok köszönettel tartozok neked... Nélküled már bizonyára nem élnék...
-Nagyon kimerült vagy, kincsem. Aludnod kell.
-Igen, aludnom kellene... De...
-Nincs semmi de.-mosolyodott el Chen.-Holnapra sok erőt kell gyűjtened, mert nagyon gyorsan kell eljutnunk a házamig, mert a rendőrség bizonyára keresni fog téged.
Chen kézenfogta Narakut, és odament vele egy nagy szőnyeghez. Lefeküdtek egymás mellé, átkarolták egymást, beszélgettek, és Naraku lassan elaludt. Chen éberen figyelte Narakut. Egy védelmező mantrát suttogott a sötétben, sokszor egymás után. Aztán halkan mondta:
-Magasztos, hatalmas Buddha, kérlek óvd meg ezt a gyermeket. Nézz bele mélyen, csodálatos fiú. Ebben az életében más emberek rossz karmáit éli meg, hogy azoknak az embereknek könnyebb életük legyen, akiktől bevállalta a rossz karmákat. Következő életében pedig minden bizonnyal tanító lesz, az álmom szerint. Ehhez viszont életben kell maradnia, el kell érnie a megvilágosodást még ebben az életében. Nagy bajban van most ez a fiú.
Egy kék fény csillant meg a sötétben. Naraku mélyen aludt, Chen pedig nyugodtan fellélegzett, amikor meglátta a kék fényt.

2. EGYSZER FENT, EGYSZER LENT...

___Chen többször is felébredt az éjszaka folyamán. A buddhista templom békés volt, és a nagy Buddha szobrok védelmezően álltak ott körülöttük. A Mahakalát mintázó szobrok, és különféle Védelmezőket mintázó szobrok mind hatalmas nyugalmat nyújtottak Naraku és Chen számára. Ők pedig ott feküdtek a templom közepén, egy nagy szőnyegen. Volt egy gyertya hozzájuk közel egy asztalon, és ez a gyertya adott némi fényt feléjük is. Chen minden egyes felébredésénél ránézett Narakura. A 17 éves fiú  nagyon mélyen aludt a szőnyegen fekve, a férfihez simulva. Kimerült volt, és halálosan fáradt volt az előző nap borzalmaitól. Chen és a szobrok viszont akkora megnyugvást nyújtottak neki, hogy nagyon mélyen aludt. A levegő tele volt pozitív energiákkal, amik a templom falai között kavarogtak. Ringatták Narakut az álmok földjén, és nem engedték, hogy rémálmai legyenek a fiúnak. Chen viszont annál nehezebben aludt.
Hajnalban Naraku arra ébredt, hogy Chen beszél hozzá.
-Ébredj, Naraku... Már hajnal van, el kell innen mennünk, mert nem szeretném, hogy bárki is ránktaláljon...
-Ne... Nem akarok... Mert odakint az utcákon félelmetes lesz...-motyogta Naraku félálomban.
-Gyorsak leszünk, és majd én vigyázok rád.
-Itt nagyobb a védelem... Félni fogok az utcán... Nem tudom, hogy fogok innen kimenni.
Chen mélyen felsóhajtott. Tudta, hogy Naraku nagyon össze van zavarodva. Látszott a fiún, hogy egyeltalán nem tudta még feldolgozni a tegnapi eseményeket. Halálos félelem tükrödőzött a szemeiben, és rettegett attól, hogy ki kell innen mennie. Chen magához ölelte őt.
-Előbb - utóbb el kell mennünk hozzám, kincsem. Oda pedig csak az utcán keresztül tudunk menni. Hiába húzod a dolgot.. Figyelj, tudom, hogy nagyon nehéz neked most, de... kérlek próbáld meg összeszedni az összes erődet, drága gyémántom...
Naraku könnyes szemmel bólintott, és felálltak. Elindultak az ajtó felé, és kimentek a templomból a nagy füves területre. Odakint hűs tavaszi szellő fújdogált, hajnali öt óra felé járhatott az idő, a madarak vidáman csicseregtek a templom mögötti erdőben, Naraku pedig tele volt zavarodottsággal, és félelemmel. Egyfolytában attól rettegett, hogy valamiféle pánikroham fog rátörni... Erősen megfogta Chen kezét, és kézenfogva indultak el gyorsan az utca felé a nagy füves területen. Kiértek a házak közé, és Naraku egyre jobban elszédült, és elsápadt. Nem szólt semmit, csak átadta magát a ránehezedő emlékek kínzásának. Chen jól látta, hogy Naraku mennyire szenved, ezért inkább felhozott egy témát:
-Szép napnak ígérkezik a mai, nem? Az utobbi napokban folyton rossz idő volt, most viszont hétágra süt a nap.
-Aha...

-Szépen dalolásznak a madarak. Ez engem mindig ellazított, már akkor is, amikor csak annyi idős voltam, mint most te. Hallgasd csak... Hagyd tovaszállni a gondolataidat. Egyszerűen csak hallgasd a madarakat.

Naraku megfogadta Chen tanácsát, és megpróbált a madarakra figyelni. Elengedte az összes gondolatot...

A madarak kedves csicsergései átjárták a szívét, és megnyugtatták őt. Naraku pár percig szinte gondolatok nélkül hallgatta a madarakat, de aztán amint felgyülemlettek a fejében a gondolatok, elkeseredetten kérdezte:
-Tudom, hogy ebben az életemben mások rossz karmáit vállaltam magamra. De ez az egész borzalmas... Hogy lehetnek ennyire rossz sorsok?
-A karma nem sors. A karma megváltoztatható bizonyos kereteken belül. Úgy lehetnek ennyire rossz karmák, Naraku, hogy ok mindig okozatból lesz. Persze nem úgy kell nézni, hogy akinek a rossz karmáját cipeled magadon, ő előző életében meg akarta ölni a gyerekét, és azért akarják őt is megölni ebben az életében, amit te szenvedsz el most. Nem biztos, hogy pontosan így volt... Nem kell ennyire mereven nézni az ok - okozatiságot. De minden bizonnyal ez valami nagyon súlyos tett következménye.
-Biztos, hogy... Nem én követtem el azt a bűnt...?-kérdezte reménykedve Naraku.-Biztos, hogy... másoktól vettem át rossz karmákat?

-Nyugodt lehetsz, nem te tetted azokat a rossz dolgokat, drága gyémántom.-mosolyodott el Chen.-De ne feledd el, hogy az ,,én" csak illúzió. És erről már sokat beszélgettünk, és sokat filoztál rajta, láttam rajtad, hogy megértetted teljesen, erről már nincs mit megbeszélni. Viszont mindenkiben benne vannak azok a benyomások, és tapasztalatok, amiket előző életeiben szerzett. Ezeken át látjuk a világot jelenleg. De előző életeinkben más emberek voltunk, amikor csakugyan lehetséges, hogy több hibát követtünk el, mint most. De mindigis tudtuk legbelül, hogy mi a helyes, és mi nem az. Egy pokollakónak nem sok esélye van arra, hogy olyan következő élettel rendelkezzen, mint például te. Egy pokollakó, aki a mélyből emelkedett fel ide  Földre, mert ide született újra, ő itt is ugyanúgy rossz tetteket fog elkövetni, mint ahogyan a mélyben. Ha csak meg nem bán mindent, de ahhoz nagyon nagy erő szükségeltetik, és rengeteg megbánás. És annyi rossz tett, mint amit egy pokoli világból jött lény követett el, nem hozhat olyan gyümölcsöket, hogy amikor egy ilyen illető következő életében találkozik egy magamfajta pappal, akkor pár perc múltán belekóstólhat az egyik legcsodálatosabb tudatállapotba, aztán pár nap múlva pedig belekóstólhat a legeslegcsodálatosabb tudatállapotba, persze még csak ideiglenesen. Vagy ha ez nagy nehezen mégis úgy történhetne, hogy a pokoli világból jött lény úgy jár, ahogyan te magad, Naraku, akkor ez az ember nem lenne olyan érzékeny, okos, kedves, és együttérző, mint amilyen te vagy, hanem sok - sok tanulásra lenne szüksége. Drága gyémántom, emlékszel még arra a sok egybeesésre, és az álmaimra? Találkozásunk előtt én már ismertelek téged az álmaimban, de te még semmit sem tudtál rólam. Én a rólad szóló álmomban láttalak téged, amint egy túlvilági megvilágosodott lénnyel beszélgettél egy teljesen más térben, és teljesen más időben. Azt mondtad a lénynek, hogy nagyon nehéz neked megélned ezeket a rossz karmákat, de nem fog érdekelni a saját egód, mert bódhiszattva vagy. Ezen a helyen te kijelentetted azt is, hogy le fogod győzni saját magadat. Le fogod győzni azt az egót, ami mindenkiben ott van, kiszabadítod magadat önmagad börtönéből, és könnyebben fogod cipelni ezeket a terheket, ezeket a rossz karmákat, amiket más emberektől vettél át, hogy nekik ne kelljen annyit szenvedniük, mert ők fokozatosan javulnak. Ezután megfogadtad, hogy nem csak a Nirvána tudatállapotot fogod elérni, hanem el fogod sajátítani a megvilágosodás legfelsőbb fokozatát is. Azt mondtad, hogy nem fogsz megtörni. Én ezeket mind végighallgattam, és senki sem vette észre a jelenlétemet. Vagy csak úgy tettek. Olyan volt, mintha kívülről szemléltem volna az eseményeket. Csak álmodtam, igen, de közben teljesen a tudatomnál voltam. Mindvégig éber voltam, és a tudatos álom nem szakadt meg. Ezután belibegett oda egy fénytestű lény, aki gyengéden megragadott engem a karomnál fogva, és egy szempillantás alatt magával rántott, közvetlenül melléd. Ekkor már nem kívülről szemléltem az eseményeket, hanem ott voltam köztetek. A két lény, a fénytestű, aki nemrég jött be az álomba, és az a lény, akivel te beszélgettél, azt mondták, hogy én foglak téged kísérni az utadon, mert előző életeinkben mi nagyon jó barátok voltunk. Én egyből azt mondtam, hogy rendben van, segíteni fogok neked. És tudtam, éreztem, hogy nagyon régóta ismerlek téged, drága kis Naraku. Ekkor a két lény adott nekem egy kisebb betekintést a te életedbe. Megláthattam, hogy van egy teknősbékád, és betekinthettem a jövődbe is, láttam azt, amikor azok a fiúk téged megvertek, Tokio egyik utcáján. Tisztán láttam mindent, és még mindig teljesen a tudatomnál voltam. Te tovább beszélgettél a két lénnyel, és arról beszéltetek, hogy valóban nagyon nehéz cipelned mások rossz karmáit, de te magadra vállaltad ezt a feladatot, és ez nagyon szép. Következő életedben a megvilágosodásod ellenére vissza fogsz térni a Földre, de időzni fogsz a Tiszta Földön is sokat. Azért fogsz újraszületni a Földre még, hogy nagy tanító lehess majd. Ennyi volt az álom, ezekről hallottam ott azon a helyen. És utána találkoztunk, az álmomban látottak igazak voltak, mert ugyebár kiderült, hogy valóban nehéz az életed, van egy teknősbékád, és hogy ott vertek meg Tokio utcáján. Ezek után elhiheted, hogy amiket én ott az álomban időzve hallottam a te szádból azon a túlvilági helyen, az mind igaz. Nem te tetted azokat a szörnyűségeket, te csak cipeled a következményeket. De ha te tetted volna ezeket a szörnyűségeket, akkor sem lenne érdemes belegabalyodni, mert azok, akik elkövették azokat a nagyon rossz tetteket, azok az emberek sem ,,te" lettek volna tulajdonképpen, mert mind más és más emberek voltak, akik ha vétkeztek, megbánhatták a bűnjeiket, és jól tudod, hogy az ,,én" - elképzelés csak illúzió.

Naraku elgondolkozva sétált Chen mellett. Habozva megszólalt:

-Igazad van, édesem... Teljesen elhiszem, hogy valóban nem én tettem azokat a szörnyűségeket az előző életeimben, de igazad van abban is, hogy akárhogy is történt volna, és ha én követtem el volna ezeket a gonosz tetteket, amiknek most a következményeit cipelem, akkor sem szabadna belegabalyodni.
-Na akkor ezt megbeszéltük. Elengedheted az egészet, úgy, ahogy van. Egyszerűen csak engedd el ezeket a gondolatokat, és ne térj hozzájuk vissza.
___Közben megérkeztek Chen házához a gyors séta után. Naraku apja nem bukkant fel sehol. Naraku nyugodtabb volt, és a belsője könnyebb volt ez után a beszélgetés után, Chen kedvességétől, és attól, hogy nem látták Naraku apját őrülten bolyongani sehol sem. Chen egy halványzöld, nagy családi házban lakott, egy csendesebb utca sarkán. A kertben sok virág volt, és egy szökőkút is volt. Épp, hogy bementek a házba, egy fehér macska szaladt boldogan nyávogva feléjük. Narakut látva a kövérkés macska félénken megállt, és némán nézte a fiút.
-Szia, Pelyhes.-köszönt Chen elmosolyodva a félénk macskának, és megsimogatta őt.
Ekkor a hálószobából újabb macska bukkant fel, a gazdája hangját hallva merészkedett elő. A hálószobából még egy macska nyávogása szűrődött ki. Naraku kíváncsian indult el a szoba felé, és amikor belépett, további két kisebb kölyökmacskával találta szeme magát. A macskák apja az ajtó előtt nézelődött, és még Pelyhes, a legelső macska, aki előmerészkedett, ő is ott volt Chen karjai között. Naraku csak mosolygott a sok macska láttán.
-Ja igen... Elfelejtettem említeni, hogy sok macskám van.-mosolyodott el Chen.
-Aha... Nem sok szerintem.-mosolygott Naraku.-Az összes macskád aranyos.
Fáradt volt, és fájt a feje. Hiába aludt annyira mélyen az éjszaka. Ő maga sem értette, hogy miért nem gyötörték őt rémálmok az éjszaka, és hogy hogyan sikerült olyan jól és mélyen aludnia. Visszagondolt a békés templomra... Talán vigyáztak rá a Védelmezők...? Naraku a fáradtságtól, a magába fojtott gondolkodási kényszertől, a magába fojtott emlékektől, érzelmektől, amiket egyszerűen csak elengedni próbált, elszédülve ült le az ágyra. Ismét pocsékul érezte magát. Körülnézett... Sok gyertya, és füstölő volt a hálószobában, itt - ott kisebb Buddhát ábrázoló szobrok, könyvek, a falakon néhol festmények voltak, amik erdőket, és mezőket ábrázoltak. Halk macskanyávogás töltötte be a szobát, de ami a legjobban tetszett Narakunak, az a selyemágy volt. Rózsaszín színe volt, és félhold alakok, és csillag minták voltak a takarón. Annyira puha volt, és kellemes... Gyönyörű volt Chen ágya... Naraku agyán átfutott egy gondolat... Amiből csak egyre több, és több keletkezett... Elragadtatta magát azzal a gondolattal, hogy ő és Chen majd egyszer ezen az ágyon fognak egymással szeretkezni... Naraku észre sem vette, hogy felizgult. Amikor feltűnt neki, gyorsan, zavartan arra a helyre tette az egyik kezét, hogy ne látszódjon ennek az egésznek még a legkisebb jele sem. A fiú jobbnak látta tovább bámulni a takarót, arra gondolt, hogy Chen ne gondoljon másra, egyszerűen csak arra, hogy Narakunak tetszik az ágy. Az egyik macska végül könnyen megoldotta a kissé kínos helyzetet. Naraku ölébe mászott, és kedvesen, szelíden nézte a fiút. Naraku megsimogatta a szürke macska fejét.
-Mi a neve?-kérdezte Naraku Chentől.
-Kormos. Szemmel láthatóan kedvel téged.

-Egyre jobban fáj a fejem. Nincs valami gyógyszered?

-De igen van.-mondta Chen, és odavitte Narakunak a gyógyszert, és egy pohár vizet. Naraku megköszönte, és bevette a gyógyszert.

-Megyek, csinálok neked valamit enni, addig ismerkedj össze Kormossal. Állati eredetű táplálékkal nem tudok szolgálni.-mosolyodott el Chen.
-Nagyon ritkán szoktam állati eredetű táplálékokat enni. Nagyon sajnálom az állatokat. És mindig arra gondolok, hogy mivel én nagyon keveset eszek ezekből, akkor kevesebb bevétel kell a környező boltoknak is, mert a környéken élő vegetáriánusok mind nem esznek húst, és akkor a sok kicsi sokra megy... Kevesebb árú kell a környező a boltokba.
-Ez így van. De tudod én még a növényeket is sajnálom, mivel ők is élőlények. Ugyanolyan joguk van élni, mint mindenki másnak.-mondta Chen, miközben magára hagyta Narakut a hálószobában, és elment Narakunak reggelit csinálni.
-Aha... Én is sajnálok minden élőlényt.-mondta Naraku, miközben az ölében nyugvó macskát simogatta.
Ahogy magára maradt a szobában, és csak a macska simogatása kötötte le a figyelmét, ismét eszébe jutott az apja. Őszintén szólva fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen, meddig marad Chennél, és mikor mer majd elmenni a rendőrségre. Eszébe jutott, hogy nemrég még életveszélyben volt... Naraku úgy érezte, el kell mennie WC-re. A sok zavaró gondolat, amik magukba nyelték a fiút, mind eltűntek, amíg Naraku a WC-t kereste. Amikor bent volt, valami furcsa érzése támadt. Érezte, hogy az apja őrülten keresi őt, és nem adja fel. Meg akarja őt találni... Meg akarja őt ölni... Teljesen elment az apja maradék esze is... A legrosszabb gondolat csak ezután jött. Az apja tényleg egy pszichopata lett? Sok esély van arra, hogy valóban bekattant. Naraku úgy érezte, hogy hiába imádja Chent, egyszerűen nincsenek rendben a dolgok. Megkereste Chent a konyhában, és utána enni kezdtek. Narakunak cikáztak a gondolatai, és a fáradtság, és a fejfájás is teljesen önmagába rántotta a fiút. Chen tudta, hogy Naraku mennyire szenved. Együttérzése és szeretete erejével tudta átérezni, hogy Naraku mennyire maga alatt lehet. Az anyja pár hónapja halt meg, az apja pszichiátriára való, az osztálytársai nem kedvelik, és az egyetlen vígasza Chen volt, és a buddhizmus.
-Miket szeretsz csinálni a meditáláson és a kung fu-n kívül?-vetette fel a témát Chen.

-Internetezni... TV-zni... Zenét hallgatni... Néha mangákat rajzolok... Mást nem igazán... És te?

-Mondhatni ugyanazokat, amiket te, de én nem szoktam mangát rajzolni és alig nézek TV-t.
-Olyan jó itt a te házadban... Ahol én lakok, az ehhez képest egy egérlyuk.-mondta lazán Naraku.
Megállt a falat a szájában. Úgy érezte, hogy rengeteg mindent köszönhet Chennek. Ránézett a szerelmére... Imádta őt, saját magánál is jobban, mindenkinél jobban. Halkan mondta:
-Nem tudom... mi lenne velem... nélküled... Valószínűleg már azokkal a fiúkkal csavarognék az utcán, akik be akartak venni a bandájukba, és most füves cigi lenne a számban... Annyi mindent köszönhetek neked... Nem tudom elmondani, mennyire... mennyire köszönök mindent.
Naraku szemei könnyel teltek meg.
-Nem kell ennyire túlzásba vinned.-mosolyodott el Chen.-Elég köszönet az, hogy ugyanúgy érzel irántam, ahogy én irántad. Mesélj egy kicsit... Volt már kapcsolatod fiúval?
-Nem, még... nem... te vagy az első...-jött zavarba Naraku.
-Annyira szép, kedves, galambszívű fiú vagy. Olyan édes vagy, mint a méz, édes kis Naraku.-mosolygott Chen. Fel akarta bátorítani Narakut. Tudta, hogy Naraku tele van gátlásokkal, amik ránehezednek.
-Te is édes vagy, nagyon.-mosolyodott el Naraku zavartan, és egy kissé megbátorodott.-Neked gondolom... már jónéhány férfival volt kapcsolatod... Ennyi év alatt...
-Ne hidd. Egész eddigi életemben rajtad kívül csak két kapcsolatom volt. Az elmúlt 20 évben senkim sem volt. Úgy érzem, hogy te leszel az utolsó. Rajtad kívül nem lesz már más számomra. Úgy érzem, hogy egészen addig... együtt maradunk, amíg valamelyikünk meg nem hal. Általában jók a megérzéseim. Nagyon ritkán okoztak csalódást különféle megérzések. Tudod, ahogy az emberek járják a buddhizmus útját, egyre nyitottabb, és nyitottabb lesz az elméjük. Egyre fejlettebbek leszünk, és amint elérjük a tökéletes megvilágosodást... akkor már mindent értünk, nem kell gondolkodni semmin sem ahhoz, hogy bármit is megértsünk úgy, ahogyan az van. Az egész világot értjük. Magunkat is értjük. Minden működését értjük. Nincsen többé semmi sem gubancban. Nekem azóta tökéletesek a megérzéseim, amióta megvilágosodtam.
-Remélem igazad lesz a megérzéseddel kapcsolatban.-mondta Naraku, és hamarosan befejezték a reggelit.
___Chen elmosogatott, Naraku pedig közben úgy döntött, hogy ír egy e-mailt Toguronak arról, hogy mi van vele. Leült Chen laptopja elé, és elkezdte írni az e-mailt. Leírta, hogy tegnap az apja annyira részeg volt, hogy meg akarta őt ölni, amiért ő nem ivott a sörből. Elmenekült az apja elől, és most egy barátjánál tölt pár napot, hogy megnyugodjon, hogy az apja ne találja meg őt. Leírta, hogy az a terve eddig, hogy elmegy a rendőrségre, és feljelenti az apját. Naraku elküldte az e-mailt, és azután beletemetkezett az internetbe, aztán Chennel képeket néztek Tibetről az interneten...
___Telt az idő, Naraku pedig lassan egyre nyugodtabb lett. Ő és Chen együtt meditáltak, bár Naraku a szokásosnál ezúttal nehezebben lazult el gondolatmentes állapotba, de idővel egész jó meditációra tett szert. Utána sokat beszélgettek mindenféle dologról, de javarészt a buddhizmusról, Naraku ismét sokat tanult, aztán ettek, és már délután volt. Naraku egyre szorosabb barátságot kötött Chen macskáival is, és egyre szerelmesebb volt Chenbe...
___Az idő csak futott, és futott. Naraku számára felgyorsultak az órák, szinte száguldott az idő Chen társaságában. Este együtt néztek meg egy filmet, amiben Naraku egyik kedvenc színésze, Jackie Chan szerepelt. Narakunak ez a könnyed, verekedős film Chen társaságában egy hatalmas lazítással ért fel. Estére már úgy érezte, hogy valamiféle rózsaszín ködben vigyorog tétlenül, kitisztult elmével, szerelmesen. Közel érezte magát a megszabadulás bejáratához, és Chen csak tömte, és tömte a fejét Buddha tanításaival.

___A következő nap szinte ugyanebben a menetben telt el, szinte csak ugyanezekkel a dolgokkal. Chen hozott a közeli boltból süteményt, és Naraku szeme láttára ette meg. Naraku viszont csak nagyon keveset kapott, mert a megszabadulás miatt már rég lemondott a vágyairól, azonban most a süteményektől elragadtatta magát. Chen viszont résen volt, és mosolyogva mondta Narakunak, hogy a sütemény nem több, csak holmi érzéki élvezet, ami eltaszít a Nirvána elérésétől.

___Délutánig Naraku számára ismét száguldott az idő, de délután egy időre megállt a világ számára... Chen nagybevásárlás céljából boltba ment, Naraku pedig kénytelen volt a házban maradni, nehogy véletlenül is összetalálkozzon az utcán az apjával. A fiú a hálószobában internetezett, és közben meditációs zenét hallgatott. Mielőtt Chen elment, a férfi Naraku figyelmébe ajánlotta az összes meditációs zenét, ami a laptopján volt. Naraku ezeket hallgatta fülhallgatón, miközben internetezett, aztán elgondolkozva meredt a semmibe. A tekintete a macskákra siklott, aztán a szekrényre. Eszébe jutott, hogy egyedül van a házban... Chen jóideig nem jön vissza... Naraku elkalandozott azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy kicsit beleturkálna Chen ruhái közé, és megkeresné Chen egyik alsónadrágját... Csak megfogná... Semmi több... Naraku érezte, ahogy elöntötte őt a szexuális vágy... Amióta foglalkozni kezdett a buddhizmussal, azóta nagyon ritkán nyúlt magához, és nagyon ritkán gondolt valami olyan dologra, mert el akarta érni a Nirvánát. Meg akart szabadulni önmagától, a téves illúzióktól, az érzelmek hálóitól, meg akart szabadulni a rajta lévő összes tehertől, és minden téves elképzeléstől a világot illetően, el akarta érni azt a boldog, békés tudatállapotot, ami a halálán túlra is elkíséri, és ahonnan már nincs visszatérés. Az utobbi hetekben a fiú mindenkivel kedves próbált lenni, teljes erőből próbálta eltemetni a csapongó érzelmeket, felülkerekedett a szexuális vágyain, és egyre tisztábbnak érezte magát. Most azonban felötlött benne, hogy mi lenne, ha egy kicsit lazítana, és belemenne ebbe a kis játékba... Aztán majd szemléli úgy, mint minden mást: keletkezik, változik, és elmúlik. Naraku nem tudott a kísértésnek ellenállni. Leállította a zenét, kivette a fülhallgatót a füléből, felállt, és odasétált a szekrényhez. Izgatottan kinyitotta a szekrényt... Turkálni kezdett Chen ruhái között, és hamar rátalált pár alsónadrágra. Naraku teljesen elragadtatva magát simogatni kezdte az egyik alsónadrágot... Odasétált az ágyhoz, és hasrafeküdt. Nagyon jól érezte magát... Csak feküdt, és simogatta Chen alsónadrágját. Úgy érezte, hogy valami rózsaszín nektár-tenger kellős közepén vigyorog, önfeledten. Aztán egyre messzebb merészkedett... Levetette a nadrágját, és az alsónadrágját is. Magához nyúlt, és közben nyalogatta Chen alsónadrágját. Önfeledten belemerült a játékba, egyre jobban érezte magát, és egyre jobban felszabadult. Nagyon jól esett neki az egész, hiszen már lassan egy hete nem nyúlt magához... A fiú arcán izzadtságcseppek jelentek meg, és Naraku nagyot nyögött. A szíve csücskének érezte Chen alsónadrágját, és csak a szerelmére gondolt. Mindenről elfeledkezett, átadta magát a pillanatoknak. A percek csak teltek... szaladtak... Naraku úgy döntött, hogy ha meghallja, hogy Chen kinyitja az utcára vezető ajtót, gyorsan elintéz mindent pár pillanat alatt, és semmi sem fog látszani ebből az egészből. Naraku fejében közben különböző gondolatok cikáztak... A fiú maga előtt látta, amint Chen és ő szerelmeskednek... Beleragadt a gondolatba, és a következő pillanatban már azon jár az esze, hogy nyalogatja Chen mellkasát... Egyre vadabb dolgok jutottak eszébe... Megpróbált az egészre éntelenül tekinteni, hogy az egész dolog csak úgy van, keletkezett, és el fog menni. Neki pedig csak elengednie kell... Nem lesz ebből semmi baj, ez csak egy kis játék... Ezek jártak az eszében... De az, hogy nincs egyedül a házban, az meg sem fordult a fejében, hiszen azt hitte, hogy Chen boltba ment. Azonban nem így volt. Chen ott állt a hálószoba előtt, és egész végig figyelte őt. Ezért ajánlotta Naraku figyelmébe a sok meditációs zenét, hogy a fiú fülhallgatón halgassa, és ne hallja meg azt, hogy Chen valójában nem ment ki a házból, holott azt mondta, hogy elmegy boltba. A férfi egész végig ott állt a hálószoba ajta mellett, és olykor megkockáztatott egy - két hosszabb pillantást Naraku felé. Chen sejtette, hogy ez, vagy hasonló fog történni, ha elmegy boltba, vagy legalábbis abba a tudatba ringatja Narakut. Chen egyszerűen mindent tudott. Tudta, hogy Naraku nem bírja fékezni a vágyait teljesen, és hogy sokszor úgy tekint rá, hogy arról gondolkodik közben, hogy szeretkeznek. Egyszerűen ezt már tegnap is meglátta Naraku szemében, és az elmúlt napokban, hetekben is. Tudta, érezte, hogy Naraku titokban arra is vágyik, de teljes erejéből próbálja legyűrni, és próbál a tisztulásra koncentrálni, de nehezen megy neki. Chen el akarta kerülni, hogy a fiú a saját csapdájába essen, és benneragadjon, messze a tisztaság és a Nirvána bejáratától. És tudta, hogy valamikor sor fog arra kerülni, amit Naraku most csinál épp. Ha nem gondolatban, akkor így. Chen jól tudta, hogy mit csinál már hetek óta, és hogy jó útra próbálja terelgetni a fiút. Nem engedhette, hogy Naraku a saját csapdájába essen. Tudta, hogy most mit fog tenni, és hogy mikor.
Közben Naraku már kielégülten feküdt, az egyik kezével Chen ágyát simogatta, a másik kezével Chen alsónadrágját. Boldogságban úszott, és nem akarta elengedni. De ő is tisztában volt vele, hogy a megszabadulás és a megvilágosodás ennél jóval hatalmasabb boldogság, és hogy arra kellene törekednie, nem pedig efféle szexuális vágyakkal homályosítania a látását... De a fiú csak hevert ott kiizzadtan, ,,rózsaszín masszába" ragadva. Chen ekkor mosolyogva előlépett az ajtó mögül, és odament Narakuhoz. Naraku ledöbbenten bámulta őt, és nem tudott szólni sem... Beléfagytak a szavak... Nagyon ostoba szituáció volt, és esélye sem volt magát kimagyarázni belőle. Ott hevert szinte teljesen meztelenül Chen előtt, a kezében Chen alsónadrágjával.
-Nehéz fékezned a szexuális vágyakat?-kérdezte mosolyogva Chen, mintha ez az egész csak egy vicc lett volna, semmi komolyabb.
-Nem annyira... Csak néha nem bírom ki... Azt mondtad... boltba mész...-nyögte ki Naraku zavartan.
-Igen, azt mondtam. Mert sejtettem, hogy ez lesz abból, ha magadra hagylak az én házamban, édesem. Ezt akarom megakadályozni, mert meg kell szabadulnod a saját érdekedben is.-mondta Chen teljes egyszerűséggel, és közben semmitmondó tekintettel legeltette a szemét Naraku testén.
Naraku annyira el volt pirulva, hogy jobban már nem is tudott. A szavak beléfagytak, de őszintén szólva nem is tudott volna mit mondani, hiszen mindigis tele volt gátlásokkal. Chen folytatta:
-Te látod a dolgokat, Naraku. Én is látom a dolgokat. De én teljesen másképp látom a dolgokat. Szabadabban látok mindent, mint te. A szexuális dolgok neked még... vágyak. Nekem csak erőteljes energiák, drága gyémántom. Öltözz fel, jó? Megígérem neked, hogy a megszabadulásod után egymáséi leszünk... de addig nem. Egy pillanatig se érzed úgy, hogy ez az egész egy teher. Érezd meg a tisztulás és a szabadság ízét, Naraku. Vedd észre, ahogy egyre tisztább, és egyre fényesebb a tudatod, mint egy kormos gyémánt, amiről letisztítják a kormot, és a gyémánt végül csodálatosan fénylik. Vedd észre, hogy képes a tudatod olyan szabadon szállni, akár egy sas fent az égen, anélkül, hogy ragaszkodna az égen lévő felhők szépségéhez, vagy a táplálék hívogató illatához. Egyszerűen ez a sas csak száll, Naraku. Szeli az eget, mert olyan szabad, mint a te tudatod. Mentes minden ragaszkodástól, és mentes az egótól. A sas egyre feljebb száll, egyre magasabbra merészkedik, ám néha aláhullik, mint ahogy te is néha elvéted a dolgokat a fejlődésedben. De a sas végül eggyé válik minden mező, minden erdő, minden tenger,óceán, minden hegy, minden város felett húzódó éggel, és végül mindennel, mert rájön, hogy nem csak az ég határtalan, és nem csak az ég van ott mindenhol, hanem maga a tudat is. Minden ott van mindenhol, Naraku. Minden ami veled történik a te tudatod visszatükröződése. Minden ott van a tudatodban, nem pedig rajtad kívül.
-A sas... a kedvenc állatom.
-Tudom, drága gyémántom.
-Honnan?-döbbent le Naraku, miközben teljesen felöltözött.
-Többet tudok rólad, mint hinnéd. De ne legyen olyan, hogy kedvenc állat. Az is csak ragaszkodás, ami elhomályosítja a tudatot, ha jól megnézed.
Chen kézenfogta a fiút, és elindultak a ház másik fele felé, ahol Naraku még eddig nem járt. Nem hitt a szemének, amikor Chen kinyitotta az egyik szoba ajtaját. Semmi nem volt abban a nem túl kicsi szobában, csak halványkék fal, egy lámpa, egy villanykapcsoló, ablakok sem voltak.
-Van itt valami szerinted?-kérdezte Chen Narakutól, amikor még a szobán kívül álltak.
-Csak egy ajtó, egy lámpa, egy villanykapcsoló, meg falak.-mondta Naraku.
-Ezeket felejtsd el. Ha kihagyod ezeket, akkor mi van bent?

-Semmi.

-Így van. És most?-kérdezte Chen, amikor bementek a szobába.
-Csak mi vagyunk itt.
-Igen, valóban itt állunk, de mégsem vagyunk itt.
-Azaz... Önálló személyiség nélkül állunk itt. Ugye... ezt akarod mondani ezzel?
Chen elmosolyodott, és felidézte a Szív Szutrát:
-"Hódolat a Mindentudónak! A tiszteletreméltó Avalókitésvara Bódhiszattva a mélységes Pradzsnyápáramitá (a tökéletes bölcsesség) tanulmányozásakor a következőképpen gondolkodott:
Öt szkandha van, s ezeket a Buddha jellegük szerint üreseknek tartja.
- Ó, Sáriputra - mondta -, a forma üresség, s az üresség valójában forma. Az üresség nem különbözik a formától, a forma nem különbözik az ürességtől. Ami forma, az üresség, ami üresség, az forma.
- Ugyanez áll az érzékelésre, névre, fogalomra és tudásra.
- Ezért, ó, Sáriputra, minden dolog üresség jellegű, nem keletkeznek, és nem szűnnek meg, nem szennyezettek és nem makulátlanok, nem tökéletlenek és nem tökéletesek. Itt, ó, Sáriputra, ebben az ürességben nincs forma, sem név, sem fogalom, sem tudatosság. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test és tudat. Nincsenek formák, hangok, illatok, ízek, tapinthatók és tudat-tárgyak.
- Nincs szem,  nincs fül, nincs orr, nyelv, test és tudat. Nincsenek formák, hangok, illatok, ízek, tapinthatók és tudat-tárgyak.
- Nincs tudás, nincs tudatlanság, nem létezik a tudatlanság eltörlése, egészen addig, hogy: nincs romlás és nincs halál; nem létezik a romlás és halál eltörlése; nem létezik a szenvedés, a szenvedés eredete, a szenvedés megszüntetése, és a hozzá vezető út. Nincs tudás, nem létezik a Nirvána elérése.
- Ezért, ó, Sáriputra, mivel nem létezik a Nirvána elérése, a személy, aki eljutott a bódhiszattvák Pradzsnyápáramitájához, a gondolatok eltakaró hatása nélkül időzik, és e hatás megszűntével sem kezd remegni, mert legyőzött minden félnivalót, s végül eléri a Nirvánát.
A múlt, jelen és jövő minden buddhája, miután tanulmányozta a Pradzsnyápáramitát, a legmagasabb tökéletes tudásra ébredt. Ezért érdemes ismerni a Pradzsnyápáramitá nagyszerű versét, a nagyszerű bölcsesség versét, a felülmúlhatatlan verset, a páratlan verset, mely lecsillapít minden kínt - ez így igaz, nem valótlan - a Pradzsnyápáramitában kinyilatkoztatott verset:
"Ó, bölcsesség, átment, átment, át a túlsó partra, megérkezett a túlsó partra. Szváhá!"
Így végződik a Pradzsnyápáramitá szíve."
Naraku, ahogy hallgatta Chent, próbálta átérezni a határtalan univerzumot, amiben minden éntelenül kavarog valójában, kezdet nélküli idők óta... Mennyiszer hallotta, és olvasta már ezeket a sorokat, amiket Chen elmondott. "Ó, Sáriputra, a forma üresség, s az üresség valójában forma. " De a Szív Szutrát még sosem hallotta teljes egészében.
-Te hamar el fogod érni a megszabadulást, hidd el.-zökkentette ki Chen Narakut az elmélyedésből.
-Próbálom elhinni.
Meditáltak a szinte teljesen üres szobában. Egy és negyed óra elteltével Chen magára hagyta Narakut a szobában ezzel a mondattal:
-Két óra múlva visszajövök, de addig magadra fogsz itt maradni, édesem.-mondta a lehető legnagyobb egyszerűséggel Chen, és elmosolyodott.
-Két... két óra?-kérdezte Naraku ledöbbenve.
-Szemléld az ürességet. Érezd meg a szellemed határtalanságát.
Chen bezárta az ajtót. Naraku az ajtóra meredt, és szemlélni kezdte a szobát. A gondolatok kavarogtak a fejében, de megpróbált ellazulni, elvégre... két órán keresztül egymaga lesz egy mondhatni semmiben. Az idő lassan telt. Naraku kezdte úgy érezni, hogy úgy bezárta őt ide Chen, mint a börtőnör a fegyencet. Viszont a fiú egyre közelebb, és közelebb érezte magát a megszabaduláshoz, és a két óra alatt mély felismerésekre jutott.
___Két óra múlva Chen kinyitotta az ajtót, Naraku pedig amikor kilépett a szobából, azon nyomban úgy sietett a WC felé, ahogy csak tudott. Chen mosolyogva nézett utána.
___Este Naraku önként akart visszamenni a szobába, és ismét ott maradt két órát. Egy fél órás szünetet beiktatva végig meditálta azt a két órát.
Másnap délelőtt már nem igazán akart egyedül újra odamenni, de ezúttal Chen parancsolt rá a maga kedvességéhez illően. Naraku mindezt már kezdte megszokni, egyre jobban megbarátkozott azzal a szobával, és a benne rejlő ürességgel. De tudta, hogy holnap vár rá a rendőrség, és elkezdődik újra a káosz. Az apját minden bizonnyal pszichiátrián fogják vizsgálni, ő neki pedig mindent el kell mondania, ami történt... Azonban Naraku ennek felismerése után már nem is foglalkozott a rá váró megpróbáltatásokkal. Sem a múlttal. Sem az egójával.
Naraku fejében a délutáni meditáció közben felötlöttek Chen szavai: "Ó, Sáriputta, a forma üresség, s az üresség valójában forma. Az üresség nem különbözik a formától, a forma nem különbözik az ürességtől. Ami forma, az üresség, ami üresség, az forma."
A fiú valami nagyon erőteljes érzést érzett. Minden sejtjét átjárta az érzés. Mindentől elszakadt. Minden tárgytól, személytől, érzelemtől, tudattól, gondolattól, és saját egójától is.
"Nincs szem,  nincs fül, nincs orr, nyelv, test és tudat. Nincsenek formák, hangok, illatok, ízek, tapinthatók, és tudat-tárgyak."
Naraku nem érzett semmit. Semmit az égvilágon, csak egy határtalan teret, ami valójában üresség volt.
"Ó, bölcsesség, átment, átment, át a túlsó partra, megérkezett a túlsó partra."
Naraku szabaddá vált, mint egy sas, aki tudatára ébredt annak, hogy az égbolt, amiben azóta szárnyall, amióta az anyja megtanította őt repülni, az az égbolt mindenhol ott van, és határtalan a tudatával együtt. A tudatban csak megjelennek és eltűnnek a folyamatok. Maga a tudat határtalan és üres, üres, mint minden más. Naraku olyan szabaddá vált, mint a sas, ami egész eddig benne lapult, és végre előbújt, és szárnyra kapott.

Innen már nem volt többé visszaút...

___Másnap reggel, amikor Naraku felébredt, a besötétített hálószobában gyertyafényt látott meg. Azt hitte, álmodik. Összesen három gyertya égett a hálószobában, és füstölők illatozták be az egész szobát. Naraku maga mellé tekintett, ahol Chen feküdt. A szerelme gyengéden simogatta a fiú haját...
-Tegnap elérted a megszabadulást. Én azt mondom, hogy lazítsunk egy kicsit... A rendőrség még várhat.-mosolyodott el Chen.
-Persze.. Részemről... oké a dolog...-mosolyodott el zavartan Naraku.
-Csak akkor, ha tényleg akarod. Ha korainak érzed, akkor hagyjuk.
-Mondtam már.-mosolygott Naraku szégyenlősen.-Részemről mehet...
Csókolóztak, Naraku pedig közben úgy érezte, hogy amióta megszabadult, hátrahagyta a gátlásai nagy részét, és érdekes módon nem is volt benne annyi félelem. A fiú felszabadultan folytatta a dolgot a szerelmével, egyre forróbb volt a hangulat...
Közben Naraku apja épp kijött a házából, és beült az autójába. Rettenetes állapotban volt, és a szemeiben látszott az őrület. Az elmúlt napokban mindenfelé kereste Narakut, és esze ágában sem volt felhagyni a kereséssel. A rendőrségnek nem szólt a fia eltűnéséről, és az egész ügyről. Most őrülten lépett a gázra, és gyilkos tekintettel fürkészte az utcát, miközben az autóval elszáguldott. Már nem volt vele teljesen tisztában, hogy mit csinál. Alkohol nélkül sem volt normális. Elmebeteggé vált az elmúlt napokban. Csak vezette az autót, maga sem tudta, hogy merre, és egyre jobban közelített afelé az utca felé, ahol Chen háza volt.

___Ahogy múlt az idő, Naraku és Chen a fellegekben jártak. Chen gyengéd volt a nála jóval fiatalabb 17 éves japán fiúval. Olyan volt számára a fiú, mint a világ legédesebb méze, amibe csak beleragadni lehet. Naraku sötétbarna szemei olyanok voltak Chen számára, mintha egy időtlen boldogság mélyébe hívogatták volna őt. Chen felszabadította Narakut a félelmek és a gátlások maradványai közül, és Naraku sosem érezte magát még ennyire boldognak. Chen jelentette számára a biztonságot, a legnagyobb segítséget, és a rózsaszín fellegeket, amikben Naraku úgy szált szabadon a Nirvána békességével együtt, akár a madár. Chen arcán a legtöbbször nehéz volt meglátni a férfi érzelmeit. Chen arca a legtöbbször békés ürességet tükrözött, máskor pedig egyszerűen csak a boldogságot és a kedvességet látta rajta Naraku.  Naraku imádta Chent, önmagánál határtalanszor jobban...

___Közben Naraku apja idegesen a fékre lépett az autójában. Pontosan Chen háza előtt. Kimerülten, összezavarodva bámult a semmibe... És csak nézett a semmibe, perceken át... És pontosan ott parkolt Chen háza előtt. Őszintén szólva fogalma sem volt arról, hogy a fia tőle pár méterre van. Teltek a percek, és lassan eltelt egy óra. Naraku apja dühödten a gázra taposott, és elszáguldott Chen házának tájékáról.

___Alig két perc múlva Naraku és Chen kijöttek a házból, és a rendőrség felé indultak. Bementek a rendőrségre, és a káosz folytatódott ott, ahol abbamaradt, attól a perctől fogva, amikor Naraku a templom előtt összeesett pár nappal ezelőtt. Naraku mindent elmondott, a rendőrség pedig keresni kezdte Naraku apját. Naraku pedig egyre kimerültebb volt, és egyre jobban csak semleges érzést érzett az apja iránt.
A fiú még jóideig maradt Chen házában, a hetek csak teltek egymás után, és már az április is lassan véget ért. Volt egy tárgyalás is közben, amin Chennek megengedték, hogy a férfi Naraku gyámja lehessen a továbbiakban. Naraku apját még mindig vizsgálták a pszichiátrián, és rájöttek, hogy egy igazi őrülttel van dolguk.

___Közben Naraku megpróbált valamennyire visszazökkenni a hétköznapokba, amennyire csak képes volt. Újra vissza kellett térnie az iskolába, újra tanulnia kellett, újra képesnek kellett lennie másokkal beszélgetni, és újra el kellett viselnie azoknak a fiúknak a szekálását, akik közé nem csatlakozott még akkor, amikor be akarták őt venni a bandájukba. Narakut is olyanná akarták tenni, mint amilyen vandálak ők, de Naraku átlátott rajtuk. Átlátott mindenen. És tisztán látott mindent. Azonban azok a fiúk most is örök vesztesnek látták Narakut, és tovább szemétkedtek vele. A buddhizmust, és a kung fu-t Naraku továbbra is ott folytatta, ahol abbahagyta. Toguroval egyre jobban összebarátkozott, és mindig együtt mentek kung fu edzésekre.

___Egyik este Naraku épp azt a könyvet olvasta, amit még Chentől kapott az első találkozásukkor. Fél óra olvasás után furcsa érzés kerítette hatalmába őt. Naraku tudta, hogy van valamiféle lény rajta kívül a szobában. De ez a lény gonosz volt, negatív energiákat árasztott magából. Naraku nem akart megijedni, de akarata ellenére erős félelem lett urrá rajta. A szívverése egyre gyorsult, halálos félelem kerítette őt hatalmába, és Naraku hiába próbálta legyőzni ezt a félelmet, nem tudta. Egyszerűen csak előtört belőle, mint egy hurrikán, és nem akart csillapodni. A fiú felállt, és óvatosan elindult az ajtó felé. Chen a konyhában volt, és őt akarta megkeresni. De a lába földbe gyökerezett, amikor a szoba felét elhagyta... Úgy érezte, hogy a lény ott áll előtte. Érezte a negatív energiákat. Narakura erős remegés tört rá, holott egyeltalán nem akart megijedni. Úgy érezte, hogy ez a lény... meg akarja őt ölni. És akkor meglátta, kivel állt szemben. Egy szürke testű, vörös szemű lény volt az, akiből áradt a gonoszság. Naraku erőteljesen látta őt, a lény ott állt, Naraku egyszerűen tudta, hogy ott van, és nem csak hallucinál. A fiú remegve futott el mellette, és érezte, ahogy a lény negatív energiákat áraszt felé. Érezte, ahogy a gonosz erők szétáradnak a testében és a szívében. Naraku viszont az erős félelme ellenére arra gondolt, hogy őt ez az egész nem érdekli, és tűnjenek el ezek a negatív energiák. Semmiféle gonoszság nem képes őt behálózni. Tudta jól, és erősen koncentrált erre. Közben már Chen mellett állt a konyhában. Sápadt volt, egész testében remegett, és rettegett. Most már az apja jelenlétét is érezte. Pedig az apja a pszichiátrián volt, messze innen. Naraku megmagyarázhatatlanul rettegett még mindig.

-Chen!-kiáltotta remegő hangon.-Az előbb... egy gonosz lény el akart árasztani ártó energiákkal! És... és... olyan, mintha apám itt lenne...! Igen, a lény ott... ott volt! Nem.. nem úgy láttam, mintha... odaképzeltem volna őt! Nem! Ott állt... előttem!

-Ettől féltem...-mondta Chen halkan.-Hát nem tudtuk elkerülni... Naraku, nem volt ott semmi... szerintem. Amiről te beszélsz... és amilyen állapotban vagy, az... egy betegségre utal... Sejtettem, hogy lesz erre esély azok után, amiken keresztülmentél. Én sajnálom. Remélem, hogy nem fog erősebben kibontakozni nálad. És remélem hogy csak ennyi volt, csak... ez az egy alkalom. Apád rettenetesen messze van innen. Nem lehet itt, drága gyémántom. Figyelj, lehet, hogy többet nem történik ilyen, nyugodj meg... Nyugodj meg, drága gyémántom. Felejtsd el az egészet. Talán többet nem fordul elő.

Naraku szomorúan nézte Chent. Tudta, hogy miről beszél Chen, de ő ezt nem akarta megérteni. Nem akarta elfogadni, hogy ez az egész csak az elméje műve volt. Külsős lényekre akarta fogni, de még mindig remegett, és félt, és hiába akarta a remegést megszűntetni. Chen odament hozzá, és gyengéden magához ölelte a fiút. Narakuból zokogás tört elő, és úgy érezte, hogy az apja meg fogja találni, és meg akarja majd őt ölni újra, mindez csak napok, vagy hetek kérdése. Vagy csak percek kérdése...?

___Ahogy teltek a napok, Narakura ismét megmagyarázhatatlan félelem tört rá, egy kisebb epilepsziás rohammal együtt. Chen elment vele az orvoshoz, és miután hazaértek Naraku háromnegyed órán át csak nézett maga elé, és nem akarta elfogadni, hogy valóban nyomot hagyott benne az apja terrorizmusa. Chen órákon át ült mellette az ágyon, és vígasztalgatta őt.

___Narakunak gyógyszereket kellett szednie, és pszichologushoz kellett járnia. Chen, és Toguro végig kitartottak mellette, és annyira kedvesek és bíztatóak voltak vele, hogy Naraku folyton úgy érezte, hogy rettenetesen sajnálják őt, viszont támaszra lelt Chenben, és Toguroban. Azonban annyira mély depresszióba is esett olykor, az egész miatt hogy úgy döntött, szünetelteti a továbbhaladását a teljes megvilágosodás felé. Sokszor annyira csalódott, és elkeseredett volt, hogy úgy érezte, nem tud így tovább jutni a megszabadulás utáni szintre - a megvilágosodás felé.

___Azok a fiúk, akik az iskolában örök vesztesnek nézték Narakut, mostanában is szekálták őt, de a fiút ez hidegen hagyta már. Egyszerűen csak keresztülnézett rajtuk, és szív fejlesztés meditácókat csinált, egyre többször. Olyankor mindig küldött a fiúk felé is sok szeretet, és teljes szívéből azt kívánta nekik, hogy legyenek jól, és legyenek kedvesebbek. Naraku nem ütközött akadályba, nem érzett irántuk ellenszenvet sem, hiszen megszabadult már önmagától és a merev elképzelésektől. Tudta, hogy eljön majd az az idő számukra, amikor majd többé - kevésbé megbánják a sok szemétkedést. És ahogy Naraku egyre több szív fejlesztés meditációt csinált, a fiúk egyre jobban békénhagyták őt. És ez mind az ő energiájától történt, Naraku nagyon örült ennek. A kung fu és a buddhizmus mellett egyre többször gördeszkázott is Toguroval. Nagyon mély barátságot kötött a fiúval, és sokszor órákon át szelték az utcákat gördeszkával.

___Egyik nap Naraku és Toguro iskola után egy csendesebb, kihaltabb területre gördeszkáztak el. Egy hosszú úttesten gördeszkáztak, animékről, mangákról, zenékről, jelentéktelenebb dolgokról is beszélgettek, Narakunak pedig eszébe jutott az a lány, aki Togurora mostanában eléggé rá volt akaszkodva. Naraku elmosolyodott. Nem beszéltek még erről a lányról, de Naraku nem bírta tovább, és magában mosolygott az egészen. Arra gondolt, hogy milyen szép pár lenne Toguro és az a lány.
-Mi olyan vicces?-kérdezte tőle Toguro, amikor meglátta, hogy Naraku mosolyog.
-Csak Kirara jutott eszembe. Látszik rajta, hogy oda van érted.
-Sikerült észrevenned? Ennyi idő után?!-nevette el magát Toguro zavartan.
-Aha. Olyan szép pár lennétek. Igazán kedves lány. Nem? Csak az a baj, hogy te... annyira közömbös vagy vele. Miért?
-Majd... talán lesz valami.-jött zavarba Toguro.-Vagy nem. Nem tudom, Naraku.
-Ááá, hát... nem is tudom. Én úgy vettem észre, hogy semmit sem akarsz tőle. Pedig tényleg jól járnál vele, annyira kedves és normális. Nincs magától elszállva sem. Én még egy rossz tulajdonságot sem láttam rajta.-mosolygott Naraku.
-Meddig nyúzol még ezzel?-kérdezte zavartan Toguro.
-Csak szóltam. Ne szalaszd el ezt a lehetőséget.-mosolygott még mindig Naraku.
Toguro megállította a gördeszkáját. Naraku értetlenül követte a példáját, és kérdően nézett a fiúra. Toguro komolyan nézett Naraku szemeibe. Aztán elmosolyodott, és ezt mondta:
-Naraku, én... engem nem érdekel semmilyen lány.
Naraku alig tudta elhinni, amit hallott. Pár pillanatig szótlanul nézte őt. Toguro egyenesen kimondta ezt, és nem volt annyira félénk, és gátlással teli, mint Naraku. Mintha könnyen, teljes lazasággal beszélt volna erről...
-Tudod...-mosolyodott el Naraku félénken.-Engem sem... nem érdekelnek a lányok...
-Nahát... Sejtettem egész végig... Láttam, amikor órákon sunyin nézegettél pár osztálytársunkat. Elég sokszor.-mosolygott Toguro.-Ezért is mondtam el neked az én helyzetemet És mert. neked általában mindent elmondok... mivel te vagy a legjobb barátom.
-Hát, ha sejtetted egész végig... Az szép... Én nem vettem rajtad észre...-mosolygott zavartan Naraku.
-Mert én sunyibban nézegetek másokat, mint te. Nem olyan feltűnően.-mondta lazán Toguro, és közelebb lépett Narakuhoz.- Téged annyira helyesnek talállak, Naraku.
Toguro Naraku vállára tette a kezét. Naraku viszont gyorsan ezt mondta:
-Ezt ne... már foglalt a szívem...
-Nagy kár. Pedig igazán szeretnék veled járni. De akkor lazábbra fogom, oké? Ismerek egy szórakozóhelyet. Tele van magunkfajtákkal. Én minden héten egyszer eljárok oda. Nincs kedved eljönni velem pénteken? Csak szórakozunk egyet.
-Hát...
-Ne aggódj, jó hely. Nem vagyunk még 18 évesek, de ennyi idősen is simán be tudunk menni. Egy haverom el tud intézni bármit, mert nagyon jóban vagyok vele. Ő egy rendező... Nagyra tartják ott őt... Ne kérdezd milyen filmek terén rendező...-mosolygott Toguro.-Na, eljönnél velem?
-Hát... nem tudom...
-Jöhetne velünk a barátod is. Na úgy oké?
-Felőlem igen... Megbeszélem vele... Remélem ő is úgy fogja gondolni, ahogyan én...
-Egyet se félj.-mosolygott Toguro, rálépett a gördeszkára, Naraku követte a példáját, és tovább gördeszkáztak a kihalt országúton.
Közben egyre bizarabb dolgokról beszélgettek. Naraku nem titkolta el a legjobb barátja elől, hogy Chennel jár. Hiszen Toguro látta már őt, mert Chen sokszor autóval vitte haza Narakut az iskolából.

___Amikor Naraku hazaért késő délután, akkor elmesélte Chennek ezt az egészet. Chen nem épp úgy nézett rá, mint akinek annyira tetszett volna a dolog.
-Komolyan gondolod hogy elmegyünk oda?-kérdezte tőle.
-Persze. Amióta megszabadultam annyira szabadnak érzem magamat, hogy nem tudom elmondani. Végre jól érzem magamat ennyi szenvedés után!
-De a megszabadulást, Naraku... Csak jó dolgokra fordítsd... Nőjj fel.-mosolyodott el Chen.-Azon a helyen nem meditációs zene szól.-veregette meg Naraku hátát.
-Engem nem az érdekel, hogy nem egy buddhista templomhoz hasonló béke van ott, és... hogy a társaság nagy része alkoholista... Én csak... alkohol mentes sört fogok inni... Oké?
-Hát oké.-egyezett bele Chen.-De hallottam már arról a helyről, amiről beszélsz. Gondold át, mi fog ott várni.-mosolygott Chen.
-Lazulás.-mosolyodott el Naraku.

___2 nap múlva péntek volt, ezért este Naraku, Chen, és Toguro el is mentek arra a helyre. Amikor Naraku belépett az ajtón, a szíve egyre hevesebben vert, és a fiú nagyon boldognak, és lazának érezte magát. Amerre csak nézett, japán fiúkat látott, sokan csókolóztak egymással, vagy épp fogdosták egymást, és Naraku sztriptizelő fiúkat is látott. Mind a hárman a közeli pulthoz mentek, és vettek maguknak koktélt. Naraku szándékosan egy olyan asztalhoz ült le, ami elég közel volt egy sztiptizelő férfihoz. Naraku vágyakozó tekintettel figyelte a férfit, Chen pedig ráérősen követte Naraku példáját. Toguro ezt mondta:

-Mindjárt visszajövök, csak megkeresem pár haveromat.-mondta, és elment.
-Nézd ezt a csodát előttünk, Chen.-vigyorgott Naraku elpirulva.-Fogadjunk, hogy neked is nagyon tetszik...
-Nem volt nehéz kitalálni. Igaz?
-Remek ez a hely!-mondta Naraku mosolyogva.-Szerinted milyen?
-Bizonyos kereteken belül szerintem is remek.-hagyta rá Chen.
-És még sosem ittam ennél finomabb koktélt, mint amilyen ez.
-Én viszont igen.-mosolyodott el Chen.
Közben Naraku azt érezte, hogy valaki a haját simogatja, de az a valaki nem Chen volt. Naraku megfordult, hogy megnézze, ki csinálja ezt, és azzal a 40 év körüli férfival találta szembe magát, aki ott állt a szórakozóhely bejáratánál a kidobók mellett, és ő volt az, akinek a segítségével Toguro és Naraku bejuthattak ide 17 évesen. Ő volt az, akiről Toguro mesélt Narakunak pár napja. Ő volt a pornófilm rendező, akit itt mindenki kedvelt... A férfi mellett ott ált egy 18 év körül fiú, egy 19 éves, egy 20 év körüli fiú is, és Toguro is. Naraku szóhoz sem jutott, csak átfutott az agyán, hogy vajon mi lesz ebből az egészből.
-Olyan kis édes vagy.-mondta neki a férfi, aki még mindig a haját simogatta.
-Hány éves vagy?-kérdezte tőle a 18 éves srác.
-17.
-Ő a barátod?-kérdezte tőle lazán az idősebb férfi, és Chenre nézett. Szemügyre vette Chen medálját, amin tibeti írás volt.
-Igen.
-Furcsa egy hozzá hasonló egy ilyen helyen.-vigyorgott a 18 éves fiú.
A 40 év körüli férfi büszkén, könnyedén elmesélte egy élményét:
-Egyszer volt egy olyan barátom, aki buddhista volt. Megtanított a multiorgazmusra. Elég furcsa dolgokra volt képes, olyan dolgokra volt képes volt az energiákkal, hogy egyhamar nem fogom őt elfelejteni.-mosolygott a férfi, és odament Chenhez.
Lazán odanyúlt Chen combjához, és simogatni kezdte. Naraku szótlanul nézte, és közben ő rá is rámászott a négy fiatalabb fiú. Naraku hagyta, hogy fogdossák őt, és a szavak is beléfagytak, ahogy azt nézte, ahogy Toguro simogatta a mellkasát.
-Van itt egy hely... ahol azt csinálunk, amit akarunk.-mosolygott az idősebb férfi, és közben még mindig Chen combját simogatta. Narakura nézett és szelíden mosolygott a fiúra. Így folytatta:-Megengednéd, hogy csináljak rólad pár képet? Hiszen tudod, hogy nekem köszönheted, hogy bejutottál ide. Ennek ára van.-mosolygott szakadatlanul.
Naraku zavartan nézte őt... A férfi elindult. A többiek mind elindultak utána, Narakunak pedig annyira tetszett ez az egész, hogy kíváncsian, izgatottan követte a bandát. Chen ott ment mellette, neki már kevésbé tetszett annyira ez az egész, mint Narakunak. Lementek egy lépcsőn, és egy ajtóhoz értek. A férfi kinyitotta a nála lévő kulccsal az ajtót, és bementek a terembe. Naraku nem akart hinni a szemeinek... Odabent sok ágy volt, kamerák is voltak itt - ott, és rajtuk kívül legalább még 10 fiú volt bent, és nyögések töltötték be a termet...
___Naraku végigélvezte az estét, tetszett neki minden, leginkább vele foglalkoztak a többiek, és nagyon megkedvelték őt. Chen egész végig csak arra gondolt, hogy azért kedvelték meg csak ennyire Narakut, mert még fiatal, és helyes fiúcska. Viszont Naraku belsőjét csak ő ismeri igazán, ezek a folyton szexre éhes fiúk egyeltalán nem... Chen szemmel láthatóan nem lelte ebben az egész buliban annyira az örömét, mint Naraku, és féltékenykedés ébredt benne amiatt, mert Naraku nyugodt szívvel engedte, hogy ő legyen az est fénypontja. Lazán engedte, hogy a pornófilm rendező fényképezgesse őt különböző helyzetekben, és annyira felszabadult lett, hogy nem ismert saját magára.
___Éjfél is elmúlt már, amikor Chen és Naraku elhagyták a szórakozóhelyet. Naraku annyira vidám hangulatban volt, hogy lazán megkérdezte:
-A srácok azt mondták, hogy jövő péntek este is jöjjünk el ide, Chen. Ugye eljövünk?
-Hát jó... De ebből ne cisnáljunk rendszert.
-Ugyan, Chen.-mosolygott Naraku.-Lazíts.
___Hamar eljött a legközelebbi péntek. Naraku szerdán telefonon már megbeszélte valamelyikükkel, hogy a szórakozóhely előtt találkozzanak péntek este kilenckor. És ez így is lett, Naraku pedig újra adta az ártatlan, csöndes, jámbor arcú fiút, és persze újra az ágyban kötött ki. Toguro annyira kedvelte még mindig Narakut, hogy ő többet akart tőle, mint a többiek. Hiszen nagyon jó barátok voltak, nagyon ismerték egymást már, együtt jártak kung fu edzésekre, és sokat gördeszkáztak együtt. Toguro nem mondta ki, de egyre jobban szerelmes lett Narakuba. Ezúttal vette a bátorságot, és kedveskedni akart Narakunak. Nem igazán érdekelte, hogy Narakunak barátja van. Chen viszont látta, hogy a fiú elhívta Narakut egy üres ágyhoz, és ott kedveskedni kezdett neki. Chen hallgatózni kezdett, és közelebb lépett hozzájuk.
-Még mindig járni akarok veled.-mondta Toguro Narakunak.
-Tudod, hogy van barátom.-vágta rá Naraku.
-A barátokat ott lehet hagyni.-mosolygott Toguro.
-Jó duma.-mosolygott Naraku.-De én nem fogom otthagyni Chent.
-Akkor csak.. Hadd legyél az enyém csak most, csak... pár pillanatra...-mondta Toguro, és magához ölelte Narakut.

Hevesen csókolóztak... Fogdosták egymást... Simogatták egymást... Chen elfordult, és nem nézte őket tovább. A kételyek egyre csak erősödtek benne, és úgy érezte, hogy Naraku nem igazán szerelmes belé már. Fél óra múlva Chen, és Naraku hazaindultak. Toguro az egyik ágyon ülve elgondolkozva nézett utánuk... Lassan magára húzta a pulóverét, és közben irigy, féltékeny gondolatok támadtak fel benne Chen iránt. A fiú úgy érezte, hogy Narakut csak magának akarja, és meg is fogja szerezni őt, el fogja őt venni Chentől. Toguro tudta, érezte, hogy a harc kezd kibontakozni közte és Chen között. Toguro halkan motyogott maga előtt, a száját elhagyták ezek az önző, mocskos szavak:

-Chen... Rohadék... Azt lesheted, hogy az én édes Narakum veled marad... Álmodj csak szépeket! Addig, amíg nem veszem el tőled, addig dugd őt minden nap... helyettem is...!-mosolyodott el ravaszul a fiú.

___Pár perc múlva Toguro, és három haverja elmentek a város másik fele felé, hárman szintén másmerre mentek, Chen, és Naraku pedig közben már régóta együtt mentek hazafelé.

-Olyan boldog vagyok.-kezdett el áradozni Naraku.-Amíg meg nem ismertelek, borzalmas volt az életem. Aztán minden jóra fordult, és elértem a Nirvána tudatállapotot, lezártuk apám ügyét, a teljes megvilágosodásra törekszek, közben viszont ezerrel lazulok, és szabad vagyok. ANnyira szabad vagyok, mint még soha!
Chen pár perc habozás után halkan megkérdezte:
-Szeretsz te engem?
-Hát persze!-vágta rá Naraku kissé bizonytalan hangon, és közben eszébe jutott Toguro.
-Akkor mégis minek csináljuk mi ezt?
-Hogy érted ezt? Csak lazulunk, Chen...
-Nekem más is tudná jelenti a lazulást. Nem pedig ez az egész.
-Na most ne játszd azt, hogy neked nem tetszik.-mosolygott Naraku.-Ha jól láttam te is hancúroztál jópárszor ezen a helyen. Ráadásul nálad jóval fiatalabbakkal.
-De te... A te helyzeted egészen más... Te rángattál bele engem is és magadat is ebbe. Hát nem veszed észre, hogy kihasználnak, Naraku? 17 éves vagy, és aranyos arcocskád van, ez nekik tökéletes, teljesen kihasználnak! Vedd már észre. Azért mert elértél egy szintet a buddhizmusban, és tökéletesen mentesnek érzed magadat önmagadtól, mindentől és mindenkitől, minden szenvedéstől, és felismerted a tudat igazi természetét, az nem jogosít fel erre.
-Még ha ez teljesen így is van... Nagyon jól összebarátkoztam velük... Végre valahára vannak barátaim, akik szeretnek!
-Attól még kihasználnak... olyan szempontból.
-Láttam, ahogy figyeltél engem, és Togurot, amikor ő rá akart venni engem arra, hogy járjak vele, és téged hagyjalak el. Ha ő is csak kihasználna, akkor nem akarna komolyabb kapcsolatot velem!
-Igen, valóban láttam, de azt nem néztem végig ahogyan nyaltátok - faltátok egymást. Naraku, te túl messzire mész már. Annyira laza lettél, hogy ezt már nem veszed észre. Annyira laza leszel, hogy lassan el fog benned pattanni a húr.
-Fogj rám mindent, oké?! Nem elég, hogy azt mondtad, hogy én rángattalak bele ebbe az egészbe, már arról is én tehetek, hogy Toguro járni akar velem, igaz? Ahhoz, hogy te is most itt legyél, nem csak én kellettem, Chen... Én csak felvetettem neked ezt az egészet, hogy eljöjjünk, te pedig... beleegyeztél, hogy oké, menjünk, úgysem lesz belőle semmi gond.
-De már van gond szerintem épp elég. Nem csináltuk ésszel, főleg te nem. Számoltam, hány fiúval csináltál akármi olyat a két alkalom alatt, ahányszor megfordultunk ezen a helyen. Három fiún mutogattad mire vagy képes, hatnak átadtad magadat, és ha jól számoltam öttel smároltál.
-Te mást sem tudsz, csak folyton mindenért engem vádolni... Te meg azt nem veszed észre. Csakhogy nekem ebből az egészből elegem van. Szerintem jobb lesz egy kicsit egymás nélkül. Ugye jól mondom?
-Ahogy gondolod.-mondta Chen határozott hangon.
-Látom téged ez cseppet sem zavar.-mondta Naraku, miközben kivette a zsebéből a mobiltelefonját, és szándékosan úgy tartotta, hogy Chen ne lássa, hogy Naraku mit ügyködik a mobiltelefonon.
-Togurot hívod most fel, ugye? Utána fogsz futni.
-Igen, eltaláltad. Hajnalig ő nem szokott hazamenni.
-Szerintem egyedül kellene lenned, és gondolkodnod kellene ezen az egészen.
-Neked sem ártana, nem?-vetette oda Naraku, sarkon fordult, és elkezdett Toguroval telefonálni arról, hogy hol van a fiú.
Miután megbeszélték, hogy hol találkoznak, Naraku idegesen zsebre vágta a telefont, és a könnyeivel küszködve sietett a közeli raktár felé. Chen tudta, hogy Naraku elérte a Nirvánát, de tudta hogy a fiú nem képes még tökéletesen bánni vele. És átlátta azt is, hogy Naraku a földi dolgok után veti magát, amitől könnyen visszaeshet a Nirvánából, mivel sokan elkövetik ezt a hibát, visszaesnek, mert nem gyakarolnak eleget a megszabadulás elérése után, hanem földi élvezeteket keresnek, és nem érik el azt a szintet ahol már stabilan nyugodhatna a tudatuk a Nirvánában visszaesések nélkül. Toguro közben két haverjával várta Narakut a raktár egyik betört ablakánál. Bemásztak az ablakon át, és Naraku egyszerűen alig tudta elhinni, amit látott. Drog volt a földön, az üres raktárhelyiségben. Naraku hamar elhadarta nekik Chen kirohanását, és azt, hogy szerinte igazságtalanul Chen mindenért őt hibáztatja. Toguro erre csak gyengéden simogatta Naraku nyakát. Szelíden, kedvesen nézte Narakut, és ezt mondta:
-Ne is foglalkozz Chennel. Hagyd őt, igazságtalanul bánik veled. Nem hozzád való. Teljesen más, mint amilyen te vagy. Az lehet, hogy mindketten buddhisták vagytok, de te nála lazább vagy. Ez itt a földön... LSD. Tudod, nagyon szeretlek... Ha ezt a cuccot beveszed, akármit hallucinálhatsz. Akár még tibeti buddhista férfiakat is, Naraku... Csak akarnod kell... Bele kell beszélned az elmédbe, és be kell venned a cuccot... Jó buli lesz, ne aggódj.
Naraku nem mondott semmit. Tanácstalanul nézett rá a drogra, aztán Togurora nézett, aki még mindig szelíden, kedvesen, vágyakozva nézte őt. Nem tudta, mit csináljon. Nem akarta mégjobban elrontani a dolgokat, de... végül mégiscsak elhagyták a száját ezek a szavak:

-Elegem van mindenből. Semmihez sincs kedvem. Még ehhez sem. Elegem van a betegségemből, elegem van... az apámból... elegem van mindenből... Hát... Ezért... kipróbálom... De... csak most. Máskor... nem. Azt hiszem...

Naraku elhagyva magát a drog felé nyúlt. Tudta, hogy innen már nincs visszaút. Eldöntötte, hogy kipróbálja az LSD-t...

___Naraku később Toguro karjai között hevert a földön, és teljesen más állapotban volt már. Sápadt volt, izzadt, és fáradt volt. Néha össze - vissza beszélve beszámolt arról, amit látott, máskor viszont csak jobbra - balra vergődött Toguro karjai között, és olyankor úgy érezte, és úgy látta, mintha japán fiúk százai simogatnák őt. Toguro gyengéden tartotta a karjai között a szerelmét, és egyfolytában őt figyelte... Remélte, hogy Narakuban csak az LSD fog dolgozni egész végig, és a pánikrohamainak, és az epilepsziás rohamainak itt nem lesz helyük. A két fiú, akik velük voltak, közülük az egyik részegen elaludt a földön fekve, a másik pedig szintén az LSD hatása alatt volt. Toguro imádattal figyelte órákon át Narakut, aztán lassan elaludt...
Közben Naraku apja a pszichiátrián pár társával hatalmas káoszt keltett, és mind kiszöktek a pszichiátriáról. Naraku apja egyedül, szabadon, őrülten rohant az utcán, elbújkálva a rendőrők elől. Őrülten kiáltotta:
-Megkereslek Naraku, és megöllek! Először téged, aztán mindenkit!

3. A kígyó édes mérge

___Naraku tudata valahol az álmok földjén sodródott céltalanul. Ahogy teltek az órák, egyik álomból a másikba zuhant, de hirtelen az elmosódott helyek mind kitisztultak. Élesen vakítottak Naraku körül egy lilás - kékes színű alagút ragyogó színei. Az alagút végelláthatatlannak tűnt, nem volt se vége, se eleje. Naraku már a tudatánál volt az álom közben. Úgy állt ott ezen a másik síkon lévő az alagútban, mint ahogy a fizikai síkon állt volna egy szobában. Teljesen éber volt. Naraku az örvénylő, ragyogó alagútban fénysebességgel kezdett siklani előre, azt remélve, hogy valami várja őt az alagút végén... Vajon ez csak egy ártatlan vízió, amit a képzelete szült, vagy átkerült egy asztrális helyre, ami messze van a fizikai világtól? Naraku pár perc múlva meglátta, hogy az alagútnak mégiscsak van vége, és egy óriási aranyszínű fénybe vezet... Egyre közelebb ért a fénytengerhez, és tudta, hogy valami vár rá az alagúton túl, abban a fénytengerben. De abban a pillanatban, ahogy beért az aranyszínű áradatba, a tudata egy pillanat alatt visszatért a fizikai testében, és az éber álom eltűnt.

___Naraku furcsán tért magához a raktárban. Fájt a feje, de úgy érezte, hogy tele van energiával. Úgy érezte, hogy minden sejtjét egy új, idegen energia járja át. De... miféle energia ez? Az alagútban kapta...?  Naraku látta, hogy a többiek már mind elmentek, Togurot kivéve. Narakunak nem csak a feje, hanem a háta is fájt, hiszen a földön fekve töltötte el az éjszakát. Toguro ott ült Naraku mellett a földön. Naraku a szemeit dörzsölve nézte őt, és észrevette, hogy Toguro éberen figyeli őt. Toguro ezt mondta neki:

-Szia. Minden oké? Jól érzed magadat?
-Nem egészen... Furcsán érzem magamat, és fáj a fejem, és a hátam is... Szörnyű volt a földön aludni...-motyogta Naraku, és közben felállt.
Kinyújtotta a karjait, és a lábaival a levegőbe rúgdosott, mint ahogy kung fu edzéseken szokott. Toguro is felállt, és közben megkérdezte:
-Visszamész Chenhez?
-Nem, még... nem. Majd később.
-Akkor addig hová mész?
-Csavargok. Egyedül.
-Biztos, hogy ne kísérjelek el csak egy kicsit? Kicsit rosszul festesz.
-Nem kell. Egyedül akarok lenni.
Toguro odalépett Naraku mögé, és egy pillanat alatt szelíden magához rántotta őt. Naraku mélyen felsóhajtott. Nem tudta pontosan, hogy mit akar... Hagyta, hogy Toguro magához ölelje őt, és pár pillanat erejéig egyikük sem szólt semmit. Naraku nem mozdult Toguro ölelésében. Naraku karja ott hevert szorosan a teste mentén, nem ért hozzá a kezeivel Togurohoz. Toguro vállig érő, barna haja Naraku vállát érintette, és Naraku csak állt ott, összezavarodva.
-Kérlek... Vigyázz magadra.-mondta neki Toguro.
-Persze.-hagyta rá Naraku.
-És ne maradj túl sokáig egyedül. Nem lenne jó, ha a betegséged eluralkodna rajtad.-folytatta Toguro.
-Aha...-mondta bizonytalanul Naraku.
-Komolyan beszélek. Vedd is komolyan. Tudom, milyen vagy, csak mész a saját fejed után.
Toguro erősen magához szorította Narakut. Hirtelen nem volt olyan gyengéd, és szelíd, mint ahogy Naraku ismerte őt. Toguro úgy szorította magához Narakut, mintha a világ minden kincséért sem akart volna tőle megválni. Toguro így folytatta:
-Két út van előtted. Az egyik úton túl sok az elvárás, ami rabságban, és befolyás alatt tart. Ugyanakkor boldogságot is nyújt ez az út, viszont a boldogsággal együtt kételyeket és zavarodottságot is. A másik úton... A másik úton kevesebb zavarodottság vár, és mély boldogság ránt magába. Nincs akkora rabság, helyette akármikor nyugodt szívvel elmehetsz a szórakozóhelyre is. Tudod pontosan, miről beszélek, így van?
-Tudom. De...
-Nincs de. Legyél egyenes.
-Jó... Időre van szükségem és egyedül akarok lenni.
Naraku ki akarta magát szabadítani Toguro karjainak a fogságából, hogy kimászhasson a raktár ablakán, de Toguro nagyon erősen szorította őt magához. Naraku csodálkozott ezen, hiszen nem ilyennek ismerte Togurot. Mindig komoly, és határozott fiú volt, de a teste mindig szelídségről árulkodott. Most azonban nem.

-Hát akkor elválnak az útjaink egy időre.-szólalt meg Toguro.

Toguro végre kiengedte a karjai közül Narakut. Kimásztak az ablakon, és elköszöntek egymástól. Ezen a szombat délelőtti napon borús volt az ég Tokio utcái felett, és gyengéden fújdogált a tavaszi szél. Naraku kedve is az égbolthoz volt hasonlítható. A fiúban belül háború dúlt, de az is csak jött, és ment, és változott egyfolytában, mégis ott volt valamennyire, és Naraku erősen érezte. Szomorúság öntötte őt el, és nem volt kedve semmihez. Elindult az utcán, először egyenesen, aztán balra, és jobbra, és újra egyenesen... Csak ment, arra, amerre vitte a lába. Hirtelen ránehezedett a tudat, hogy vajon még meddig kínozza őt a pszichés betegsége... Aztán ezt követte az a gondolat, hogy Chen elvárja tőle, hogy többet soha ne menjenek el arra a szórakozóhelyre, és Chen szerint két alkalom bőven elég volt. Naraku tudta, hogy ők ketten másak. Chen féltékeny volt arra az emberre, aki Narakuhoz csak hozzányúlt, mert annyira szerette őt. Naraku viszont az utobbi időkben egy kicsit felbátorodott, ami Toguronak volt köszönhető, és ezért azon a szórakozóhelyen, és Toguro társaságában képes volt teljesen feloldódni, elfelejteni a betegségét, az apja mellett átélt szörnyűségeket, és mindent, képes volt nagyon jól érezni magát. Viszont legbelül még mindig az a szerény, csendes, félénk fiú volt, és cseppet sem szállt el magától, egyszerűen csak lazítani akart a terhen, amit cipelt. Azonban mélyen beismerte magának, hogy nem igazából az a megoldás a terhek könnyebb cipelésére, amiket mostanában művelt, hanem a Nirvána tudatállapot, és a Chen mellett meglelt béke lenne az igazi megoldás. De mégsem volt semmi sem jó úgy, ahogy volt. Legalábbis Naraku így érezte. Össze volt zavarodva, és semmihez nem volt kedve. Csak ment utcáról utcára, céltalanul, már maga sem tudta, hogy merre.
Már két órája úton volt. Ezúttal eszébe jutottak azok a fiúk, akik a suliban szekálják őt, és egy hét leforgása alatt legalább egyszer minden héten beszólnak neki. Elege volt már ebből is, a sok megalázásból, azokból a szavakból, hogy "te nyomorék!" , vagy "nyomi" , "biztos buzi vagy, Naraku!". Bár mostanában már nem szekálták őt annyit, mégis zavarta Narakut a saját helyzete is, de erősebben az zavarta, hogy azok a fiúk ezzel a sok szemétkedéssel, és a mások ellen elkövetett vandálságokkal megpecsételik a következő életeikben rájuk váró karmáikat. Valahogy meg akarta oldani ezt az egészet, de fogalma sem volt hogyan. Nyögje ki előttük, hogy hagyják már végre békén őt, hiszen ő pánikbeteg...? Naraku elvetette ezt a gondolatot, nem akart ebbe az egészbe belesüllyedni, csak fogta, és nem foglalkozott többet ezzel az egésszel. Egy kavicsot rugdosott maga előtt már percek óta. Balszerencséjére megeredt az eső is, és az ég mennydörgött. Naraku felhúzta a kabátján lévő csuklyát a fejére, és elindult a temető felé. Már lassan 2 hónapja nem járt az anyja sírjánál, ezért úgy döntött, hogy most odamegy. Nem érdekelte, hogy már villámok is lecsaptak az égből, eszében sem volt visszafordulni. A temető még elég messze volt innen, hiszen Naraku messzire elcsavargott.
___Egy óra múlva odaért a temetőhöz, fázott, éhes volt, fájtak a lábai a sok gyaloglástól, és a feje is fájt még mindig, az ébredés óta. Könnycseppek hagyták el út közben a szemeit, annyira elege volt már, hogy a belső feszültség kitört belőle. Ahogy a sírok között ment, eszébe jutott, hogy tegnap egész nap elfelejtette bevenni a gyógyszerét, és már délelőtt 11 óra volt. Reménykedni kezdett, hogy délutánig semmi gond nem lesz, hiszen addigra már biztosan hazamegy. De sajnos Narakuban annyi feszültség, és bánat kavargott, hogy a fiú hiába sírt, úgy érezte, hogy egy vulkán van benne, ami ki akar törni, de nem tud. Attól félt, hogy ez a vulkán ki fog törni... Még mielőtt hazamegy... Gyorsan elvetette ezeket a gondolatokat, és hallgatta, ahogy zuhogott az eső. Egy közeli fába villám csapott bele, de Narakut ez sem érdekelte, csak ment a saját feje után. A temető kihalt volt, sehol sem volt senki az időjárás miatt. Tovább ment, és lassan megérkezett az anyja sírjához. Megállt, és percekig néma csendben állt ott. Ezt mondta:
-Anyám... Vajon hol lehetsz most...?? Remélem nagyon jól vagy. Vajon hol lehetsz...? Egy felsőbb síkon vagy még? Vagy már újraszülettél a Földre? Akárhol is vagy, én... tiszta szívemből azt kívánom, hogy legyen nagyon jó életed. Legyen jó karmád. Hiszen... nagyon jó anya voltál, én... nagyon szeretlek még most is. Csupán... az volt az egyetlen hibád, hogy... alkoholizáltál, mint ahogy apám, de... te nem voltál gonosz, rossz szándékú, mint amilyen ő. Sokszor megvédtél tőle, és sok mindent megtettél értem. Ezért hát... Szerintem nagyon jó karmát érdemelsz. Azt kívánom, hogy legyél nagyon jól... bármerre is vándorolsz... bármilyen testbe... Remélem, hogy többé nem lesz olyan nehéz életed, mint amilyen ezúttal volt.
Amikor ezeket a szavakat Naraku kimondta, akkor már nagyon furcsán érezte magát. Mintha a vulkán kitörni készült volna belőle... Narakut elfogta az ismerős rettegés. A halálos, erőteljes félelem fogjul ejtette őt, és Naraku egész testében reszketett. Hirtelen hiányozni kezdett neki a gyógyszere. Naraku elvesztette a maradék erejét, és nagyon fáradt lett. Elszédülve térdre esett, és az anyja sírjába kapaszkodott. Zokogva arra gondolt, hogy rettenetesen elege van már. Egyre erősebben szédült, és most már levegőt is alig kapott. Az éhség, a fáradtság, a belső káosz, a depresszió, a fizikai fájdalmak, és a gyógyszer hiánya mind elvezették őt ehhez az állapothoz, ami ezúttal nagyon erőteljes volt. Naraku alig egy perc erős szenvedés után elvesztette az eszméletét. Öntudatlan lett, és belezuhant egy mélységbe. A temető kihalt volt, és az égbolt fenyegetően mennydörgött.
___Az órák csak teltek, Chen a délelőtt folyamán többször is megpróbálta felhívni Narakut, de a fiú kikapcsolta a telefonját már akkor, amikor kilépett Toguroval a raktárból. Már délután volt, és Naraku még mindig ott hevert ájultan a temetőben. Érdekes dolgok történtek vele közben. A fizikai teste ott hevert a temető eldugottabb részén tehetetlenül, azon a helyen, ahol a fiú összeesett, de Naraku tudata teljesen máshol járt, nagyon messze a temetőtől. A fiú egy vakítóan aranyló helyen járt, ahol rajta kívül senki sem volt. Úgy szállt a tudata abban a határtalan, aranyszínű fényáradatban, akár a sas. Naraku olyasmibe csöppent, mint valami álom. Nem igazán fogta fel, ami történt, és csak sodródott azon a furcsa, távoli helyen, nem tudva sem magáról, sem semmiről.
Közben már késő délután volt. Chen reménykedett, hogy Naraku egyszer csak hazatér, de hiába. Hat órakkor kiment az utcára, abban reménykedve, hogy a fiú nyomára akad. Arra gondolt, hogy Naraku most úgy elbújt előle, mint egy makacs kutya, aki csak folyton a saját feje után megy. Chen tudta, hogy nincs más választása, el kell fogadnia, hogy Naraku csakis a saját feje után hajlandó menni, és elbújkál előle... Chen csak sétált magányosan az utcákon, és fájt neki, hogy Naraku ennyire elbújt előle. Úgy gondolta, hogy estére már biztosan hazakeveredik Naraku, és ha ő addig nem akad rá, akkor legalább levegőzik egyet, amíg a fiút keresi. Egész nap borús volt az idő, de most már nem esett az eső. Ahogy Chen nézelődött, meglátta Togurot, ahogy a fiú a távolból felé tartott az utcán gördeszkával. Chen eldöntötte, hogy megkérdezi tőle, hogy nem tud-e valamit Narakuról. Amikor Toguro annyira közel ért hozzá, hogy képes volt hallani, amit mondani akart felé, Chen megszólalt:
-Szia. Állj meg egy kicsit, kérlek.
Toguro megállt, és nemtörődöm tekintettel nézett Chenre. Épp zenét hallgatott a mobiltelefonján, miközben gördeszkával száguldozott az utcákon. Chen mellé érve csak nézett a férfira, de esze ágában sem volt kivenni a füléből a fülhallgatót.
-Bocs, de nem hallottam, amit mondott.-mondta neki.
Chen nem viszonozta ellenségesen Toguro nemtörődöm, ellenséges tekintetét. Csak türelmesen nézte őt, arra várva, hogy Toguro vegye a fáradtságot, és kivegye a fülhallgatót a füléből. Toguro szándékosan lassan vette ki a fülhallgatót a füléből, és nem mondott semmit.
-Az előbb csak azt mondtam, hogy állj meg kérlek egy kicsit.-szólalt meg Chen.
-Már megálltam.-vetette oda Toguro.
-Nem tudod, hogy merre van Naraku?
-Reggel láttam utoljára. Azt mondta, hogy elmegy csavarogni, és utána hazamegy magához.
-Gondolom te is láttad rajta, hogy magába van zuhanva. Nála ez nagyon veszélyes a betegsége miatt, jól tudod te is... Nem igazán szabad neki egyedül lennie olyan állapotban.
-Maga azt hiszi, neki nincs soha szüksége magányra? Maga azt hiszi, hogy Naraku folyton élvezi, hogy maga folyton rajta lóg?
-Egy szóval sem mondtam ilyesmit neked. Ne forgasd ki a szavaimat.
-Oké! De maga bosszantotta fel őt tegnap este, és ebben már nincs semmi kiforgatás.
-Látod? Nem ismered Narakut annyira, mint én. Én mindent tudok a szüleiről is, és minden vele történt rossz dologról, amik miatt most szenved. És ezek miatt a dolgok miatt most is szenved, azaz nem csak én vagyok az oka annak, hogy magába zuhant.
-Oké, de... maga is tehet róla... az biztos!
-Figyelj, szerintem ne folytassuk tovább ezt a vitát. Inkább próbáljuk meg megkeresni Narakut. Aggódok miatta, hogy valami baja történt. Tegnap elfelejtette bevenni a gyógyszerét, és most depressziósan tűnt el. És amikor depressziós, akkor sokkal könnyebben eluralkodik rajta a roham. És még mindig nem jött haza, a telefonja pedig ki van kapcsolva... Együtt meg tudnánk találni őt. Te jobban tudod, hogy milyen helyekre szeret elcsavarogni a városon belül.
Toguro szúrós tekintettel nézte Chent. Ellenségként tekintett rá, féltékeny, és irigy volt rá egyfolytában. Imádta Narakut, nagyon szerelmes volt abba a fiúba, és ezért Chenről jobban szeretett nem is hallani. Úgy érezte, hogy versengenie kell vele. Egyfolytában azon gondolkodott mostanában, hogy Naraku előtt be kell bizonyítania, hogy Naraku vele jobban járhatna, mint Chennel. Ádáz ellenfélnek tekintette Chent, és úgy érezte, hogy nem képes vele együttműködni. Átfutott az agyán az, hogy mi lenne, ha beleegyezne abba, amit Chen az imént felajánlott, és kihasználná ezt az egészet... Út közben kérdezősködhetne Narakuról... Bármit.
-Oké, megkeressük.-jelentette ki Toguro.
Elindultak egy közeli park felé, ahol Naraku olykor egyedül szokott ücsörögni a parkban lévő egyik szobor melletti padon, ahová sok madár szokott szállni általában. Naraku sokszor órákig szokott ott ülni, és egymagában szokta etetni a parkban lakó madarakat. Chen erősen reménykedett abban, hogy Narakut megtalálják a parkban. Egy idejig Chen és Toguro néma csendben mentek egymás mellett, aztán Toguro megszólalt:
-Naraku otthon is szokott mangákat rajzolni? Csak mert a suliban olykor szokott rajzolgatni...
-Igen, szokott otthon is.
-És mangákon kívül másféle dolgokat nem szokott rajzolni?
-Én még nem láttam őt mást rajzolni, csak mangát. Nagyon jól tud rajzolni.
-Igen, szerintem is. Állati jók a mangái.
-Mondtam is neki, hogy ezzel még sokra viheti. Megbeszéltük, hogy amikor nyári szünet lesz, akkor rajzol majd egy magazinnak. Sok ideje lesz majd, és többet rajzolhat. Már meg is beszéltük ezt az egyik magazin kiadójával.
-Akkor már alig várom a nyarat! Én is szeretném majd Naraku rajzait látni egy újságban.
Chen nem mondott semmit. Ismét pár percig csend volt köztük. Közben megérkeztek a parkba, átfésülték az egészet, de hiába, Narakut nem találták ott. Elmentek a közeli folyóhoz, de ott sem találták Narakut. Visszafordultak, és már folytatták az útjúkat...
Közben Naraku teste még mindig ott hevert a temetőben. A fiú tudata pedig az aranyló síkon még mindig tudatlanul sodródott a kard felé, amit már messziről látott. A kard ragyogott, fénylett, pozitív energiákat árasztott magából ki, és hatalmas energiamező vette körül. Naraku kíváncsian sodródott felé, már órák óta. Ez az asztrálutazás nagyon furcsa volt... Egyre közelebb ért a kardhoz... De fogalma sem volt magáról, öntudatlanul sodródott. És végre megérkezett. Naraku tudatos lett hirtelen. Tudta, hogy itt van, ezen a furcsa, túlvilági síkon, de... mit keres ő itt, és mi ez a kard? Naraku kíváncsian a kard felé nyúlt. Átnyúlt a ragyogó fényeken, amik energiamezőt képezve körbezárták a hosszú kardot. Megragadta a kardot, és valami hatalmas erőt érzett magában. Az energia átjárta őt tetőtől talpig, bár csak a tudata volt ott, de Naraku érezte, tudta, hogy szétárad benne az óriási energia. És közben eszébe jutott az, hogy hogyan került ide. Elájult a fizikai világban...
Közben Toguro Chen mellett sétálva újabb kérdéseken gondolkodott, és nem zavartatva magát megkérdezte:
-Ha belegondolunk, Naraku erősen szabad szellemű, igaz? Nem szeret másoktól függeni, és nem szereti, ha parancsolgatnak neki. Azt teszi, amit helyesnek lát, és mindig a saját feje után megy. Laza, és nem veszi túl komolyan a dolgokat. Erre már mindketten rájöttünk, mindketten jól tudjuk ezt. De maga ennek az egésznek szinte az ellentétje. Maga szeret másokhoz igazódni, én úgy látom, hogy maga mindenki előtt próbál nyalizni...-mondta ki bátran ezeket a szavakat Toguro, és folytatta:-Maga jóval komolyabban veszi a dolgokat, akármi is történik a világban. Maga erkölcsösebb életet él, mint Naraku, és maga szerint nem túl helyes az, ha Naraku egy kis imádnivaló hímringyó módjára viselkedik, és szórakozóhelyre jár! Magának nem tűnik fel ez a hatalmas ellentét maga, és Naraku között? Mégis hogyan működik ez az egész szerelem maguk között? Nem értem.
Toguro közben gonoszul elmosolyodott. Chenre nézett, és azt várta, hogy Chen ellenséges tekintet küldjön felé. De hiába. Chen szemei ürességet tükröztek, Toguro semmi felháborodást nem látott a férfin. Chen csak ennyit mondott:
-Te nem tudod megérteni Naraku gondolkodását, és az enyémet sem. Hiába akarsz mások fejébe látni, nem vagy rá képes. Mellesleg ha hallanád magadat...
-Hallom magamat. Hiszen nem vagyok süket.-hagyta rá Toguro.

-A világon még nagyon sok fiú van Narakun kívül, miért érdeklődsz pont iránta ennyire?

-Mert Naraku a világon a legszebb, és legaranyosabb fiú. Nála jobbat még sosem ismertem.
Ismét csend támadt közöttük. Toguro úgy érezte, hogy izzik közöttük a levegő, Chen viszont úgy érezte, hogy Toguro egyszerűen csak túl vagánynak gondolja magát, egészen addig, amíg majd egyszer pofára nem esik. Toguro ellenségként tekintett Chenre, irigyelte őt, és féltékenykedett. Chen viszont úgy tekintett Togurora, mint egy kedves érző lényre a sok közül, aki majd belátja a saját butaságait, és megpróbál majd kevesebb meggondolatlanságot, és kevesebb rossz cselekedet felhalmozni, akár ebben az életében, akár a következőben. Toguro agyán átfutott az, hogy mennyire jó lenne, ha Naraku otthagyná Chent, és őt választaná. Chen agyán pedig az futott át, hogy Toguro kedvesebb legyen a jövőben, és lássa be a hibáit. Ez erős kívánságként volt jelen Chen szívében.
Közben újabb helyen keresték Narakut, és közben már rájukesteledett, és este 8 óra volt. Chen megállt, és ezt mondta:
-A temetőben kéne megnéznünk, talán épp az anyja sírjánál van. Régen ment már el oda, hátha most odament...
-Oké, akkor menjünk a temetőbe.-egyezett bele Toguro.
Fél óra múlva odaértek. A hátsó bejárat nyitva volt, és ott mentek be. Félelmetes volt a temető ilyenkor este, de szerencséjükre voltak lámpák, amik megvilágították a temetőt. Alig pár perc múlva már mind a ketten messziről meglátták az ájultan fekvő Narakut azon az eldugott helyen, ahol a fiú anyjának a sírja volt. Toguro felkiáltott:
-Az ott Naraku!
-Igen! Hívd a mentőket.-mondta neki Chen, miközben már mind a ketten Naraku felé futottak a sírok között.
-Hívd te!-kiáltotta ravaszul Toguro, és kivette a zsebéből a mobilját.
Chen kezébe nyomta a telefont, és ő maga gyorsított a léptein. Rohant Naraku felé, és jól lehagyta Chent. Chen megállt, és felhívta a mentőket. Közben mélyen felsóhajtva nézte, amint Toguro odafutott Narakuhoz. Toguro még ebben a helyzetben is képes volt vele felvenni a versenyt, azért hogy ő láthassa előbb Narakut. Miután Chen hívta a mentőt, odafutott Narakuhoz és Togurohoz. Aggódva Naraku szívére tette a kezét, és megkönnyebülten nézte a fiút, amikor érezte, hogy Naraku szíve még dobog. Toguro végigsimított Naraku homlokán, és aggódva nézett a fiúra. Felnézett Chenre, és az előbbi fájdalmakkal teli tekintete ádáz tekintetté változott. Chen kezére nézett, ami ott volt Naraku szívénél. Toguro visszanézett Naraku arcára, és halkan mondta:
-Mi a fene van veled, Naraku...!!?? Térj magadhoz...
-Elmegyek a temető elé, hogy a mentősöket idevezessem. Hamarosan ideérnek.-mondta Chen.
-Térj magadhoz...-kérlelte Toguro Narakut.
Chen tudta, hogy Toguro minden feladatot rá hárít, és ő maga nem foglalkozik mással, csak azzal, hogy láthassa Narakut. Toguro önző volt, elvakultan szerelmes, és elvárta, hogy Chen foglalkozzon a mentősökkel, ő maga csak Narakut akarta. Chen elindult a temető kijárata felé, hogy amikor majd a mentősök odaérnek, elvezethesse őket Narakuhoz. Közben Naraku tudata még mindig azon a furcsa helyen volt, míg a teste ott hevert Toguro karjai között. Naraku a karddal a kezében lebegett az aranyszínű térben, és hirtelen mindent teljes mértékben felfogott, már nem volt öntudatlan, felfogta, hogy itt lebeg ebben a furcsa térben egy karddal a kezében. A kard... óriási erővel ruházta fel Narakut. Naraku érezte, hogy mindent betölt a ragyogó szamurájkard ereje, és pozitív energiák töltik meg a tudatát. Naraku mindezt pár másodperc alatt észlelte, és hirtelen minden eltűnt. A tudata visszacsapódott Naraku fizikai testébe. A fiú kinyitotta a szemeit, és magához tért Toguro karjai között. Naraku értetlenül meredt Togurora, hirtelen nem tudta, mi ez az egész, hol van ő tulajdonképpen, hogy került ide, és miért van itt Toguro.
-Na végre! Édes Naraku...-mosolygott boldogan Toguro.
Naraku hirtelen észbekapott. Visszaemlékezett arra, hogy roham kapta el az anyja sírja előtt állva, és összeesett. Eszméletét vesztette, és... átkerült a tudata egy teljesen más helyre. De miért járt ő ott? És miért kapta meg azt a kardot? Naraku úgy érezte, hogy feltöltődött. Nem érezte magát fáradtnak, csak éhesnek és szomjasnak. Úgy érezte, mintha valamiféle tömör, új energia áradna szét az ereiben... De mi volt az a kard...? Toguro közben magához szorította Narakut, és halkan, nyomatékosan parancsolta neki:
-Többet ne csinálj ilyet. A frászt hoztad rám!
-Jó, hogy itt vagy.-mondta Naraku.-Az nem szerepelt a terveim között, hogy egy hülye roham közepette összeesek, tudod, hogy egyszerűen csak csavarogni indu...
Toguro közbevágott:
-Minden Chen hibája! Ha nem idegesített volna fel téged, és nem azt szeretné folyton, hogy úgy viselkedj, ahogyan ő akarja, akkor most ez nincs! Na mindegy, már biztonságban vagy, mert megtaláltalak. Szerintem fel sem tudnál kelni egyedül a földről, jó, hogy megtaláltalak.
Toguro szándékosan annyira eltúlozta a dolgokat, ahogy csak tudta. Úgy akart feltűntetni mindent Naraku előtt, hogy ő volt az, aki lélekszakadtából kereste őt, és nem Chen, és hogy mindez egyedül csak Chen hibája.
-Nem... részben az én hibám is mindez!-vágta rá Naraku, és közben felállt.
-Chen ott áll a temető előtt, mert idecsődítette a mentősöket. Most épp rájuk vár.-vetette oda Toguro olyan hangon, mintha ez egyeltalán semmit sem jelentene, és kedvesen nézett Narakura.-Szerintem ne próbálj meg teljesen egyedül menni. Segítségre lehet szükséged, állatira ki lehetsz készülve.
A fiú megfogta Naraku karját, szelíden magához rántotta a fiút, hagyta, hogy Naraku kapaszkodjon belé, és úgy mentek a kijárat felé. Egy kis idő múlva Naraku megszólalt:
-Nem vagyok fáradt, nincs szükség arra, hogy beléd kapaszkodjak.
-Ugyanmár, ezt te sem gondolod komolyan... Már hogyne lenne rá szükség! Látod, Chen hogy itthagyott téged? Képes volt téged itthagyni nekem, és amikor a keresés előtt összetalálkoztam vele az utcán, téged keresett, de halvány gőze sem volt arról, hogy merre induljon. Kerestünk téged egy csomó helyen, az én ötletem volt a legtöbb hely, amerre esetleg lehettél volna...
-Nyugi. A lényeg az, hogy rendben vagyok, és megtaláltatok.
Togurot idegesítette, hogy hiába alacsonyítja le Chent, ahogy csak tudja, miközben csak saját magát fényezi Naraku előtt, Narakut mindez nem igazán érdekli, csak az, hogy nincs semmi komolyabb baj. Toguro ismét kimutatta a foga fehérjét, és a szelíd oldalát ismét elvetette. Magához rántotta Narakut, és megálltak. Ott áltt Naraku mögött, és erősen szorította magához a fiút. Lassan kimondta:
-Neked nem Chen való.
-Kérlek eressz el...
Toguro nem eresztette el Narakut, inkább csak mégerősebben szorította őt magához, mintha Naraku valami kincs lett volna, amit Toguro minden áron birtokolni akarna. Csend volt, a kihalt temetőn átvonult egy nagy, gyengéd szellő. Naraku bizonytalanul nézett maga elé, és fél perc múlva már szabadulni próbált Toguro karjai közül. Naraku alig akarta elhinni... Toguro nem engedte meg neki, hogy kiszabadítsa magát. A fiú jóval erősebb volt Narakunál, mivel már jóval régebb óta járt kung fu edzésekre, mint Naraku, és Toguro ráadásul még konditerembe is el szokott járni legalább kétszer minden héten. Úgy szorította magához Narakut, hogy Naraku hamar feladta a küzdelmet. Naraku ezen a napon megismerte a szelídnek, de mégis határozottnak tűnő Toguro valódi önmagát. Toguro kemény, erőszakos és flegma is tudott lenni. Ilyenkor a szelídsége mind eltűnt. Naraku szótlanul feladta az erőlködést, és arra gondolt, hogy Toguro szelíd oldala nem is valódi... hanem csak egy álca... Toguro gyengéd stílusa nem is létezik valójában... Naraku lassan kimondta:
-Kérlek eressz el, mert... én Chent szeretem, és ezt tudod te is jól...
-Ugyanmár, Naraku! Te is tudod, hogy ez nem igaz.
Toguro Naraku mögött állva erősen harapdálni kezdte Naraku torkát. Naraku megütközve nézte a temetőt, ami elétárult... Nem tudta, mit tegyen... Toguro vajon odáig is képes eljutni, hogy szeretkezni akarjon vele a temető kellős közepén...? Végülis miért is ne? Toguro mélyen legbelül vad, és erőszakos volt. A szelíd oldala csak valóban álca lenne...? Ekkor a közelben Chen hangja hallatszott:
-Erre jöjjenek! Mindjárt odaérünk!
Toguro egy pillanat alatt lazított a szorításon, és abban a pillanatban el is engedte Narakut. Naraku lassan ránézett Togurora... Nehezen akarta elhinni, hogy milyen a legjobb barátja valójában. Toguro vágyakozva nézte Narakut. Mindez fél percen át tartott... és utána Chen odaért a mentősökkel. Toguro ádázul Chenre nézett, és fennhangon kijelentette:
-Hiába csődítette maga ide a mentősöket. Naraku teljesen jól van!
Chen hamar megoldotta a helyzetet. ELmondta a mentősöknek, hogy azért mégsem ártana megnézniük Narakut, hiszen a fiú a pánikbetegsége miatt ájult el. A mentősök megtették Chen kérését, Toguro közben odalépett Chen mellé, kihasználta az alkalmat, és halkan mondta:
-Rohadék... Naraku az enyém lesz... Már ráharaptam, és sosem eresztem!
-Ezzel nem vagy egyedül, én is ráharaptam már.-hagyta rá Chen.
-Naraku a világon a legszebb, és legaranyosabb fiú. Nála jobbat még nem láttam! Maga, meg Naraku nem fogják sokáig bírni, mert nem illetek össze.-idegesítette Toguro szándékosan Chent.
-Ezeket már hallottam pár órája. Nem mondtál semmi újat. És ezzel nem fogod megnyerni Naraku szívét.
-Azt még meglátjuk!
Chen otthagyta Togurot, és közelebb ment Narakuhoz, és a mentősökhöz. Toguro ottmaradt egymagában, és Chent szídta, maga előtt motyogva. Alig egy perc múlva Chen, és Naraku elindultak a kijárat felé, a mentősök pedig jóval előttük siettek már egy következő esethez. Toguro pár méterrel Chen, és Naraku mögött sétált egymagában, lassan, halk léptekkel. Ismét elhagyta a száját az a szó, amit már annyiszor mondott ki Chenre. Halkan motyogta maga előtt:
-Rohadék... azt hiszi minden az övé lehet!
___Közben Naraku apja Tokyo egyik szeméttelepe mellett feküdt, konténerek között, és éberen bámulta az aszfaltot. Őrülten gondolt a fiára, és még mindig úgy gondolta, hogy meg kell őt ölnie. Sikerült a pszichiátriáról megszöknie, és most is ugyanott tartott, mint akkor, mielőtt bevitték őt oda. Ezúttal is gyilkos, elmebeteg tekintettel, fáradtan a sok menéstől meredt az aszfaltra... Tudta, hogy meg fogja találni Narakut, nem csupán reménykedett, hanem a gyilkos ösztönei súgták neki.
___Közben Naraku már otthon volt, és éhesen tömte magába a pizzát. Chen ott ült mellette az asztalnál, és némán nézte őt. Naraku teli szájjal megszólalt:
-Többet nem... nem csinálok ilyet, megígérem.
-Lehet, hogy túl kemény voltam veled tegnap este. Többé nem leszek ilyen veled. Ha úgy alakul majd a jövőben, hogy ismét vitába kell keverednünk... akkor próbáljuk meg lazábbra venni a vitát.-mondta Chen.
-És hanyagoljuk a szórakozóhelyet...?-kérdezte meg Naraku bűntudattal a hangjában.
-Én nem bánnám.
-Kéthavonta egyszer azért elmegyünk?
-Rendben van. Ha te ezt szeretnéd, akkor igen. Miért is ne? Ez még belefér.
-Oké!-mosolyodott el Naraku.-Képzeld el, amíg... amíg ájult voltam, egy nagyon furcsa helyen jártam! Aranyszínű tér volt az egész, és volt egy szamurájkard is ott... én megfogtam azt a kardot, és... egyeltalán nem vagyok fáradt, sőt! Pörgök! Úgy érzem, mintha valami új energia járna át. De komolyan, nagyon furcsa!
-Nem jártam még ezen a helyen, és még nem is hallotam róla senkitől. De bizonyára jó dolog, ami veled történt. Lehet, hogy az a kard egy óriási energia volt.
Chen Naraku vállára tette a kezét. De abban a pillanatban észrevette Naraku nyakán a harapásnyomokat, amiket Toguro okozott a temetőben. Chen megkérdezte:
-Mik ezek a mély harapásnyomok a nyakadon? Hol szerezted?
Naraku megütközve nézett maga elé. Fogalma sem volt arról, hogy mit mondjon. Mondja el, hogy Toguro műve? Vagy hazudjon? Jobbnak látta kitalálni valami mást, hiszen sejtette, hogy Chen és Toguro között már így is izzik a levegő.
-Hát...-szólalt meg Naraku.-Csak az egyik srác csinálta a szórakozóhelyen, amikor... bent voltunk többen abban a szobában, ahol sokszor szoktunk lenni...
-Értem.-hagyta rá Chen. Sejtette, hogy Toguro volt az a srác, de nem tette szóvá.
Naraku tovább ette a pizzát, és egy perc néma csend után már teljesen másról beszéltek. Naraku nem tudta kiverni a fejéből azt a csodálatos kardot...
___Másnap vasárnap volt. Naraku délelőtt elment a  közelben lévő boltba egyedül pár dologért. Nem sejtette, hogy az apja kiszabadult a pszichiátriáról, hiszen TV-t nézni sem volt még ideje, holott bemondták a hírekben is, hogy néhányan a betegek közül összedolgoztak, és megszöktek egy Tokyoi pszichiátriáról. Naraku apja a közelben ólálkodott... Őrülten kereste Narakut a házak között, és nem sejtette, hogy Naraku alig 10 méterre van tőle, és csak egy ház választja őket el egymástól. Naraku apja kilépett a ház mögül, és abban a pillanatban meglátta a fiát. Őrülten utána eredt, és kivette az éles kést a nadrágja zsebéből. Naraku meghallotta a futás zaját, és hátranézett. Földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta az apját... Ledermedve nézte őt, és egész testében remegni kezdett. Minden sejtjét a félelem járta át, és fogalma sem volt arról, hogy hogyan került ide az apja, és hogy mit fog tenni most. Naraku erőt vett magán, és rohanni kezdett. Úgy futott, ahogy csak tudott a kihalt utcán. Keresni akart egy rendőrt... De a közelben nem hogy rendőr, senki sem volt. Naraku torkaszakadtából ordított:
-Segítséééég!!!! Valakiiiii!!
Az óriási félelem összezavarta, és elesett egy kiálló aszfaltdarabban. Nagyot esett, és az apja ezzel időt nyert. Ottermett Naraku mögött... Naraku apja a magasba emelte a kést, de akkor valaki hatalmas rúgást mért a férfira. Naraku apja a mellette lévő ház falának vágódott. Naraku odanézett, és meglátta Togurot. Toguro ott állt mögötte, és védelmező tekintettel nézett Narakura. Naraku rémülten nézte őt... Nem akarta, hogy Toguro miatta kerüljön bajba.
-Maradj ki ebből! Képes megölni!-kiáltotta neki elcsukló hangon Naraku.
Togurot viszont mindez nem érdekelte. Annyira szerette Narakut, és annyira meg akarta neki mutatni, hogy mindenért képes érte, hogy az életét is képes volt kockára tenni a fiúért. Naraku apja közben Toguro felé futott, szorosan tartva a kést a kezében. Naraku felállt a földről, és észrevette, hogy a térdéből ömlött a vér. Toguro felé indult, hogy félrelökje a fiút, de Toguro villámgyors volt. Gyorsabb volt, mint Naraku, és gyorsabb volt, mint Naraku apja együttvéve. Már készen állt Naraku apjának támadására. A férfi a késsel felé kapott, de Toguro azonnal, villámgyorsan kirúgta a férfi kezéből a kést. Naraku apja megütközve meredt a fiúra, de Toguro alig adott neki erre pár másodpercet. Újabb rúgással a földre terítette a férfit, és hatalmas rúgást mért a férfi gyomrába. Toguro ezt kiáltotta:
-Mocsok! Hozzá nem nyúlsz Narakuhoz!
Naraku apja ezt üvöltötte:
-De meeeeeg... meeeeg fogom ölni! Mert meg kell őt... ölnöm!-öklendezett üvöltözve a hatalmas fájdalmaktól a férfi.-És téged is... Mindenkit megölök!
-Álmodj szépeket.-vetette oda Toguro undorral a hangjában, és tovább rúgdosta a tehetetlen férfit.
Naraku ledöbbenten nézte őket. Könnyek potyogtak a szemeiből, és zokogva figyelte, ahogy Toguro ájulásig rúgdosta az apját. Toguro bátor volt, elszánt, rettenthetetlen, határozott, és rettenesen gyors, és erős volt. Naraku apja pedig kés nélkül tehetetlen volt, és már az eszméletét is elvesztette Toguro erős rúgásaitól. Amint Toguro meglátta, hogy Naraku apja eszméletét vesztette, hátralépett, és büszkén állt ott. Narakura nézett, és odasietett hozzá.
-Köszönöm...-mondta Naraku döbbenten.
Csodálta Togurot. Toguro sokkal bátrabb, sokkal erősebb, elszántabb volt nála. Naraku döbbenten nézte őt, és nem jutott szóhoz... Ha Toguro nem járt volna erre, akkor már halott lenne... Toguro közben a mobiljáról felhívta a mentőt, aztán a rendőrséget. Fennhangon, büszkén mondta Narakunak:
-Ugyan, ne köszönd meg. Érted bármire képes vagyok.
Naraku csodálattal nézte a fiút, és közben letörölte a könnyeit. Az apjára nézett, és tett felé egy lépést. Újból zokogás tört rá... Úgy érezte, hogy mindez igazságtalanság... Utált mindent, ami megtörtént az apjával kapcsolatban. Odalépett az ájultan fekvő apjához, miközben minden emléke egy pillanat alatt eszébe jutott. Halkan mondta:
-Apám... Nem hibáztatlak semmiért... Normális voltál... Az alkohol tett mindent tönkre... Tudom... Csak az a hibás az egészben...! Attól kattantál be! A rohadt, kibaszott, mocskos, geci pia a hibás!! Az a kurv...
Naraku észre sem vette, ahogy egyre hangosabban káromkodott, miközben ömlöttek a könnyei. Toguro közben odalépett a fiú mögé, és ezúttal gyengéden magához ölelte őt.
-Nyugodj meg... Ne húzd fel magad, Naraku, mert annak rossz vége lehet!
-Gyógyulj meg... kérlek... ne maradj ilyen életed végéig... még akarok veled normálisan beszélni! Azt kívánom... tiszta szívemből, hogy... gyógyítsanak meg a pszichiátrián!
-Naraku...
-Annyira akarom...! Haljak meg, csak te gyógyulj meg, apám!
-Naraku, elég! Nem akarom, hogy komolyabb bajod legyen!
Toguro ezzel a kiáltással hátrarántotta Narakut, aki már alig kapott levegőt, és készült benne előtörni egy pánikroham. Toguro elrángatta Narakut a ház sarkához, és ott nekiszorította Narakut a falnak. Naraku teljesen más volt már... Azon kívül, hogy alig kapott levegőt, torka szakadtából káromkodott, és annyira erősen a saját kezébe karmolt, hogy a keze a harmadik erős karmolás után vérezni kezdett. A mentősök, és a rendőrök odaértek, Naraku pedig úgy érezte, hogy kontrollálatlan vadállattá változott.
-Nyugodj már meg, a fenébe!-visszhangzott Toguro ordítása a kihalt utcán, és elcsattant egy óriási pofon.

___Sötétség, és semmi zajlott a következő fél órában Naraku számára, semmi más. Nem tudta, mi történt ezek után, és magáról sem tudott. Fél óra múlva tért magához Toguro karjai között.
-Mi... történt?
-Pofon vágtalak, nagyon erősen.
Naraku körülnézett... Toguro szobájában volt, a fiú karjai között feküdt az ágyon. Véres volt a pulóvere, és a vér ízét érezte a szájában. Az állkapcsa erősen fájt... Naraku szótlanul nézett Togurora, tudta, hogy miért tette ezt a fiú. Naraku felállt, és ezt mondta:
-Haza kell mennem...
-Maradhatnál még.
-De Chen nem tudja, hol maradok eddig...
-Mi lenne, ha egy kis időre elfejeltenéd őt?
Toguro nem zavartatva magát megfogta Naraku kezét. Naraku viszont úgy érezte, hogy most már nagyon elege van abból, hogy Toguro egyfojtában rá akar mászni, és már nem tudnak úgy beszélgetni, mint régen, mint a barátok. Naraku úgy érezte, hogy már mindenből nagyon elege van.
-Fejezd már be, egyfolytában rám mászol, nem érted meg, hogy én nem akarok tőled semmit?!
-Annyira szerelmes vagy Chenbe?-kérdezte sunyi hangon Toguro.
-Igen.-mondta határozottan Naraku.
-Te is jól tudod, hogy velem jobban járnál...
Naraku az ajtó felé indult, Toguro pedig utánaeredt. Amikor Naraku a kijárati ajtóhoz ért, Toguro odaállt az ajtó elé, és ezt mondta:
-Várj...! Gondolkodj el...! megmentettelek az apádtól... megtaláltatlak a temetőben... mindig kitartok melletted... én nem tartanálak ketrecben, mint Chen... nagyon szeretlek...!
Naraku bizonytalan tekintettel nézte Togurot. Őszintén nem tudta, hogy mit érez, és beismerte magának, hogy egytől egyig igazak Toguro szavai. Toguro ismét elvetette a szelídségét, és magához szorította egy pillanat alatt Narakut. Naraku ezúttal nem próbált meg ellenkezni... átadta magát Toguronak. Fél perc múlva már csókolóztak. Toguro annyira heves volt, és annyira magának akarta Narakut, hogy Naraku nem tudott a fiútól szabadulni percekig...
___Naraku bizonytalanul lépett ki Toguro házának ajtaján. Úgy érezte, hogy teljes a káosz benne. Az apja ismét meg akarta őt ölni, de Toguronak hála, megmenekült, az apját visszavitték a pszichiátriára, aztán... csókolózott Toguroval. Naraku arra gondolt, hogy megcsalta Chent. Aztán arra, hogy Toguro Chenhez képest teljesen más... Chen szinte mindig szelíd volt, és visszafogott, ugyanakkor Toguro szavaival élve ketrecben tartotta Narakut, sok mindentől vissza akarta őt tartani, Toguro pedig erőszakos volt, nagyon jól állt neki a beképzeltsége, az önzősége, a büszkesége, heves, nagyon perverz fiú volt, határozott, szabad szellemű, mindenkitől független, és komoly volt. Teljesen más volt Chen és Toguro, mondhatni világok választahatták volna őket el egymástól. Naraku pedig ahogy ezeken a dolgokon gondolkodott, azon vette észre magát, hogy egyre jobban tetszik neki Toguro viselkedése, és maga Toguro is... Naraku már ott tartott, hogy nem volt képes kiigazodni a saját érzésein, amik csak lustán jöttek, és mentek...
___Amikor Naraku hazaért, mindent elmesélt azon kívül, hogy Toguro megpofozta őt, és a fiú házában tért magához, utána pedig csókolóztak. Naraku azt hazudta, hogy azért véres a ruhája, mert az apja pofonvágta. Naraku bevette a gyógyszerét, Chen pedig tiszta szívéből sajnálta a fiút, és fogalma sem volt arról, hogy Toguro mostanában mennyire rabul ejtette Narakut. Naraku ezek után nem túl nyugodt szívvel töltötte el a maradék vasárnapot Chen mellett. Depresszióba süllyedt az apja miatt is, és sok más miatt is, főként a betegsége miatt. Nem ismert magára, hiszen megcsalta a szerelmét... Naraku úgy érezte, hogy romokban hever ismét az élete.

___Este fáradtságra hivatkozva hamar lefeküdt aludni, és a nyugtató hatására hamar el is aludt. Álmában megjelent a szamurájkard, amit a temetőben látott... Erősen, határozottan tartotta a kezében a kardot az álmában... Furcsa, vakítóan fehér fény áradt a kardból, de Naraku érezte, hogy negatív energiák is körbeveszik őt.  Teljesen tudatos volt álmában, ébren volt az álomban. Mindent úgy észlelt, ahogyan a fizikai világot szokás éber állapotban. Mindennek tudatában volt. Fekete árnyak rajzolódtak ki a térből, de Naraku nem ijedt meg. Egyszerűen tudta, mit kell tennie. Egy pillanat alatt szétnyisszantotta a kardjával a sötét árnyakat, melyek a negatív energiákat képviselték. A következő pillanatban ragyogó kék fény töltötte be a teret. Gyönyörűen fénylett, szinte már vakított. Kellemes, szerető kedvességet sugárzott ki magából, és kirajzolodott egy buddha forma. A megvilágosodott lény csupa szeretet, bölcsességet, és jóságot árasztott magából Naraku felé. Naraku pedig szótlanul nézte a buddhát, és érezte a köztük lévő lágy fonalat, amelyen keresztül a buddha gyengéd, pozitív energiákat küldött felé. Naraku teste eltünt, és a fiú átadta magát a kellemes, lassu, ringató érzéseknek, amelyek elárasztották őt.

A buddhától aztán rövid idő múlva tanításokat kapott, nagyon magas szintű tanításokat. Olyan tanítások voltak ezek, melyeket nem kaphatott meg akárki.
Hamarosan vége lett ennek az egésznek, Naraku felébredett. A fiú a digitális órára nézett és látta hogy még csak reggel hat óra van. Aztán Chenre tévedt a tekintete, aki mellette ült az ágyon, és mély meditációba volt mélyedve. Naraku halkan elkezdte mondani a buddhától hallott tanításokat, anélkül, hogy elmondta volna, hogy kitől hallotta ezeket a mondatokat. Chen néma csendben hallgatta Narakut, és amikor a fiú a tanítások végére ért, Chen ezt mondta, anélkül hogy kinyitotta volna a szemét:

-Amiben az imént részesültél az gyönyörű. De szeretnék veled valami másról is beszélni. Naraku, én tudom hogy te elérted a Nirvánát, ami csodálatos. De azt veszem észre rajtad, hogy olykor nagyon kergeted a földi élvezeteket, holott tudod hogy semmire se való se a kapzsiság, se az önző jólét. Könnyen vissza lehet ám esni a Nirvánából, ha nem foglalkozol mással, csak a földi dolgokkal. Ha nem folytatod normálisan a gyakorlást, akkor visszaeshetsz a megszabadulásból. Sok emberrel fordult már elő, hogy visszaestek. A Nirvána akkor lesz stabil, és teljes, ha nem ki - ki esel az állapotból, akár észrevétlenül is azzal, hogy földi élvezeteket kergetsz sorban, mértéktelenül.

___Reggel fél nyolckor Naraku már gördeszkával az iskolába tartott egyedül. Még mindig vihar dúlt a fiúban belül, semmihez sem volt kedve. Teljes nyugalmat, és békét akart, de az egyetlen, ami az erősebb, a megszemélyesített fájdalomtól visszatartotta, az a Nirvána tudatállapot volt, amit Chen segítségével ért el. Ahogy Naraku elmerült a gondolataiban, és az iskola folyósóján ment már, hirtelen érezte, hogy valaki nagyot lökött rajta. A háta mögött felcsendült az ismerős nevetés. Azok a fiúk voltak ott, akik folyton szekálták őt, és a hozzá hasonló, gyávább, szerényebb társaikat. Naraku kis híján a padlót érte a lökéstől, de megállt és szembenézett a fiúkkal... Azok csak nevettek, és mutogattak rá. Naraku az osztályterme felé indult tovább, de a fiúk utána eredtek.
-Mennyi pénz van nálad?!-kiáltotta az egyik.
-Hagyjátok már békén őt!-csendült fel Toguro hangja.
Toguro fiú ráérősen támasztotta a falat, és már jóideje figyelte az eseményeket. Toguro barátai közül az egyik visszavágott:
-Mi a fenének véded meg őt mindig?
Egy másik hozzátette:
-És minek lógsz vele annyit?! Még a végén olyan leszel, mint ő!
-Így van! Mi van veled mostanában, Toguro?
-Régebben nem állt ki semmiféle nyomi mellett!
Toguro flegmán mondta:
-Az régen volt. És tudjátok, hogy mostanában mit akarok? Azt, hogy végleg békénhagyjátok Narakut! Igazán jó barát, jófej, de ezt csak én tudom, ti nem!
Naraku legszívesebben rászólt volna Togurora, hogy hagyja ezt abba, mert ezek a fiúk nagyon szemetek, és ezt mind nem fogják eltűrni Togurotól... A hét srác megütközve nézte Togurot. Nem tudták, hogy mit szóljanak... Kínos csönd támadt, aztán lassan az egyik fiú megszólalt:
-Nem tudom, hogy süllyedtél idáig, de ha annyira nagy a pofád, akkor majd mindjárt megmutatjuk neked, hogy kik azok, akiknek nagy lehet a pofájuk!
A fiú odalépett Togurohoz, és a kezét a levegőbe emelte. Naraku ezt már nem tudta elviselni... Miatta verjék meg Togurot? Naraku nem értette, hogy vetemedhetett arra, amit megtett. Mintha kicserélték volna... Tele volt indulattal, és energiával. Nem akarta hagyni, hogy ez történjen. Egy pillanat alatt ott termett Toguro, és a fiú között, de a fiú öklét már nem tudta kikerülni. A srác, aki Togurot akarta megütni, Narakut ütötte meg, hiszen Naraku egy pillanat alatt ott termett előtte. Toguro ledöbbenve meredt Narakura, aztán félrelökte őt. Toguro utána mélyen a vele szemben álló fiúra nézett, aztán ezt mondta:
-Mondani akarok valami fontosat ehelyett az eszetlen verekedés helyett.
A többi fiúra nézett. Aztán visszatekintett a vele szemben álló srácra, és kimondta:
-Tényleg jó lenne, ha leszállnátok Narakuról. Ugyanis pánikbeteg, és epilepsziás is, gyógyszereket is szed, de azok nem mindig nyomják el a rohamait, basszátok meg!
Toguro kemény szavait kínos csend követte. Naraku elsápadva nekidőlt a falnak, és a padlót bámulta. Toguro fél perc múlva folytatta:
-Hagyjátok békén az összes embert, aki nálatok gyengébb! Nem tudhatjátok, hogy melyikük szenved hasonlóképpen, mint Naraku, vagy melyiküknél fog kialakulni egy ilyen betegség! Remélem világos voltam, a rohadt életbe!
Toguro hátat fordított nekik, megragadta Narakut a karjánál fogva, és tovább mentek a folyosón az osztályuk felé. A fiúk néma csöndben álltak mögöttük, aztán az egyik hangosan, bűnbánó hangon megszólalt:
-Bocsánat... Naraku.
Egy másik is kissé félénken megszólalt:
-Bocs...
-Szegény Naraku! Bocsánat!-nyögte ki egy másik szégyenkezve.

-Bocsi, Naraku.-hallatszott mögöttük egy határozott, kemény hang.
-Ugyanmár, hagyjátok már! Én leszarom!

Még elhangzott pár ilyen mondat, nem mindegyik fiú kért bocsánatot Narakutól. Naraku szótlanul haladt Toguro mellett, és hagyta, hogy Toguro szinte rángassa őt a folyosón. A fiú elhagyta magát, és könnyes szemmel, sápadtan, a padlót nézve sodródott Toguro után a többi fiatal között. Amikor odaértek az osztályhoz, megálltak. Naraku könnyes szemmel Toguro szemébe nézett, és elcsukló hangon kinyögte:
-Kösz...
-Érted bármit megteszek. Ez a gond is le van tudva.
-Annyi jót tettél már értem... Annyi mindent köszönhetek neked...
Bementek az osztályba, és hamarosan elkezdődött az első óra.

Naraku sejtette, hogy Toguro témába fogja hozni előbb - utobb azt, ami történt előző nap köztük. Toguro ahelyett, hogy a feladatot csinálta volna, hamar fel is hozta a dolgot, ami történt közte, és Naraku között tegnap. Miután felemlegette a dolgot, ezt is hozzátette:
-Sokkal jobban kijönnél velem, mint Chennel. Tudod, hogy mik a különbségek köztem, és Chen között...-buzdította őt Toguro.
-Szerintem ezt már megbeszéltük...
-Ugyanmár, ne csináld, Naraku. Tudod te jól a szíved mélyén, hogy engem akarsz. Csak próbáljuk ki... Ha Chen jobb nálam a számodra, akkor térj vissza hozzá. Egyszerűen csak... próbáld ki velem pár napig.-mondta lazán Toguro, mintha ez az egész csak egy szórakozás lenne.
-Aha... még nem tudom... jó lenne, de... Chennek rosszul esne... ha megtudná, hogy úgymond... kipróbálom veled...
-Nem kell tudnia.
-De...
-Figyi, Naraku! Kipróbáljuk, és ha Chent jobbnak találod nálam, annak ellenére, hogy tisztában vagy vele, hogy mik az előnyei annak, ha velem jársz, akkor visszatérsz Chenhez, és nem mondasz neki semmit. Ha viszont mégis mellettem döntesz, akkor megmondod Chennek, hogy bocs, de Toguroba vagyok szerelmes. Mindez csak pár nap.
-Nehéz lenne... úgy tenni otthon, mintha... semmi sem történt volna köztünk, Toguro...
-Minden csak addig nehéz, amíg hagyod, hogy az legyen. Lazíts!
Naraku bizonytalanul nézte Togurot, aztán szótlanul visszatért a feladathoz.

___Az órák teltek, lassan, egyhangúan egymás után, végül eljött az utolsó óra is, az ötödik. Óra után Toguro a WCbe indult, és Naraku is vele tartott. Toguro a barna, vállig érő haját igazgatta a tükör előtt, és megkérdezte:
-Na hogy döntöttél?
-Hát... Úgy... hogy... kipróbálom veled.
-Jól döntöttél. Remélem, a következő döntésed is ilyen jó lesz, azaz otthagyod értem Chent.
Toguro elfordult a tükörtől, és villámgyorsan nekiszorította Narakut a falnak. Hevesen csókolózni kezdett vele...
___Fél óra múlva már Toguro házában voltak. A fiúnak nem voltak otthon a szülei, ezért Toguro nem vesztegette az idejét. Magához akarta láncolni Narakut, teljesen el akarta őt kápráztatni, csak magának akarta őt, és Chent esküdt ellenségének tekintette. Olyan dolgokat tett Narakuval, amiket Chen nem. Egyrészt az erőszakos, szadista - mazoista viselkedése vezette, másrészt pedig az, hogy olyan dolgokban részesítse Narakut, amikben Chen nem részesíti Narakut. Levetkőztek, és Toguro kikötözte Narakut az ágyhoz. Perverzül, kegyetlenül nézte a szerelmét, csókolózott Narakuval, aztán pofonvágta őt, majd hátat fordított neki, és kotorászni kezdett a szekrényében. Amikor megtalálta, amit keresett, és visszafordult Naraku felé, Naraku alig akart hinni a szemének... Egy kis félelem ébredt benne, és tudta, hogy Togurot nem fogja érdekelni a nyafogása, amikor majd Naraku már egy kicsit sem fogja élvezni a dolgot...
Naraku csodálta Togurot, Chennel nem tudta összehasonlítani, Toguro félelmetes, és kegyetlen volt vele, miközben annyira jó volt a szex terén, hogy Naraku Toguronál jobb partnert el sem tudott magának képzelni. Toguro terve már sikerült is, Naraku annyira oda volt érte, hogy még ott maradt nála másfél órát, és együtt nézték az interneten mindkettőjük kedvenc japán animációs sorozatát, a Narutot, miközben időnként nyalták - falták egymást.

___A problémák akkor kezdődtek Naraku számára, amikor haza kellett mennie. Máris előállt az első hazugsággal Chen előtt: azt hazudta, hogy gördeszkázott Toguroval, ahogy azt  sokszor tették már iskola után. Végülis a bizonyítéka meg volt ahhoz, hogy a hazugságát igazságnak tüntesse fel. Mivel gördeszkával ment el reggel az iskolába, ezért haza is azzal jött, és Chen előtt sétált el a szobája felé a gördeszkával a kezében, amikor hazaért. Naraku elkezdte szörnyen érezni magát, hiszen megcsalta Chent... Azt az embert, aki kimentette őt a borzalmas életből, akinek a segítségével rátérhetett a buddhista útra, és akinek a segítségével elérte a Nirvána tudatállapotot. Naraku úgy érezte, hogy Toguro behálózta őt... Elvakultan oda volt a fiúért, és eszébe jutottak Toguro szavai: "Figyi, Naraku! Kipróbáljuk, és ha Chent jobbnak találod nálam, annak ellenére, hogy tisztában vagy vele, hogy mik az előnyei annak, ha velem jársz, akkor visszatérsz Chenhez, és nem mondasz neki semmit. Ha viszont mégis mellettem döntesz, akkor megmondod Chennek, hogy bocs, de Toguroba vagyok szerelmes. Mindez csak pár nap." Naraku az egyik pillanatban szörnyen érezte magát ez miatt az egész kaland miatt, a próbálkozás miatt, a hazudozás miatt, a másik pillanatban pedig Toguro járt az eszében... odáig volt érte.
Este, amikor a zuhanyzás után az ágyon feküdt, és a laptopon internetezett, Chen hirtelen kiábrándította őt az internetből:
-Drága Naraku... Miért vagy ma ilyen hallgatag?
-Hát... fáradt vagyok.-vágta rá Naraku.
Chen lefeküdt Naraku mellé az ágyra, és simogatni kezdte a fiú hátát. Naraku szörnyen érezte magát...
-Hagyd már...-mosolyodott el Chen, és gyorsan kikapcsolta a laptopot.
Még mindig Naraku hátát simogatta. Naraku habozva kinyögte:
-Bocs, de... pocsékul vagyok... fáj a fejem, és... fáradt vagyok... nehéz napom volt ma. Két dolgozatot írtunk ma a suliban, és a tesióra is fárasztó volt.
-Hát jó. Semmi gond. De azért egy csókhoz bizonyára még van erőd, mielőtt elalszol.-mosolygott Chen, és csókolózni kezdett Narakuval.
Chen megérezte, hogy Naraku száján egy mély harapás van... Naraku pedig szörnyen érezte magát... De egyikük sem szólt semmit.
___Pár óra múlva, amikor épp éjfél volt Toguronak szörnyű rémálma volt... A fiú egy tükör előtt állt álmában. A tükörben régi, 7 éves önmagát látta, viszont a tükör előtt állva ugyanannyi idős volt, mint amennyi valójában volt. Toguro álmában szomorúan bámulta 10 évvel fiatalabb önmagát... A tükörképe szomorúan nézett vissza rá a tükörből. Toguro meghallotta a bátyja kiáltását... Toguro bátyja, a 10 éves fiú mögötte állt a szobában, és ezt kiáltotta:
-Engem jobban szeretnek! Engem anyu, és apu jobban szeret! Te egy nyavajgós, önző, irigy, nyápic kislány vagy! Te nem is fiú vagy!
Toguro azonnal megfordult. Ökölbe szorult a keze. Tudta, hogy igaz volt, amit a bátyja elmondott. Ő valóban olyan volt 7 évesen, ahogy azt a kisfiú elmondta. Egyeltalán nem volt fiús, inkább lányosan viselkedett, és egy barbie babát rejtegetett akkoriban a szobájában, amit egy kislánytól lopott el, de a bátyja kiderítette mindezt. Toguro dühös volt, és utálta a testvérét. Annyira, mint még soha... Úgy érezte, hogy a legjobb az lenne, ha megölné a fiút. Mennyivel jobb lenne egy olyan világ, amiben nem létezik a bátyja...! Toguro agya teljesen elborult. Álmában külsőre 17 éves volt, de a belsője az alig 7 éves Toguro gondolatait, érzelmeit tartalmazták. Toguro fellökte a bátyját, és folytogatni kezdte. Toguro teste közben visszaváltozott azzá a testté, amilyen 7 évesen volt neki... Toguro erősen pofonvágta a bátyját, akit a padlóra kényszerített, és gonoszul felnevetett:
-Na mi van, te kis nyuszi?! Most is kislánynak tartasz?!
Ekkor Toguro anyja kiáltva ottermett, és teljes erejéből félrelökte Togurot. Zokogva nézett Toguro bátyjára, és kedvesen, védelmezően simogatta a köhögő fiút... Toguro dühösen zihálva hátrált, és azt kívánta, hogy bárcsak felrobbanna az egész Föld... Az anyja a könnyein át, tele félelemmel nézte őt, mintha óriásit csalódott volna Toguroban... Toguro úgy érezte, hogy fájdalmat akar okozni többé mindenkinek, aki az útjába kerül...
Az álom eltűnt, Toguro pedig rémülten meredt a sötétbe a szobájában. Felült az ágyon, és elgondolkozva meredt a semmibe. Halkan mondta:
-Rohadék múlt...! Aznap... mintha valami démoni erő kerített volna a hatalmába...! Azóta...
Toguro hangja elcsuklott.Egy könnycsepp indult lefelé az arcán... Toguro idegességében nagyon erősen belekarmolt a karjába. Felnyögött a fájdalomtól. Rettenetesen élvezte... Újabb könnycseppek hagyták el a szemét, és elhagyták a száját ezek a szavak:
-Azóta... vagyok ilyen... attól a naptól fogva... De miért? Imádom magamat... Semmi bajom nincs a fájdalommal sem, de... mégis miért én... miért pont én vagyok ilyen szörnyű más emberek számára...?! Naraku... a drága szerelmem... azt hiszi, hogy ismer engem... de... amit ma tettem vele... az még... csak a kezdet volt... ki fog készülni, ha velem marad. De annyira szeret, hogy... nem hagy el élete végéig. A bátyám... akárhol is van most... az anyámmal együtt... nem érdekel egyik sem! Mint ahogy eddig sem érdekeltek...!
Toguro lefeküdt az ágyába, és még sokáig bámulta a sötét szobát a gondolataiba merülve...
___Teltek a napok, Naraku kénytelen volt azt tettetni Chen előtt, hogy a pánikbetegsége mindent elront, egyre többször törnek rá rohamok, és emiatt sokszor fáradt. Ez természetesen mind nem volt igaz, Narakura mostanában jóval ritkábban tört rá roham a gyógyszereinek köszönhetően, és a fiú energikus volt, de zavarodott volt, és napról napra egyre többet virrasztott éjszakánként a lelkiismeret furdalástól.

___Négy nap után már ott tartott, hogy utálta az egész helyzetet, és az iskolában az egyik óra után az osztályban beszélgetni kezdett Toguroval, amikor a többiek mind kimentek szünetre.
-Chen gyanakodik arra, hogy valamit eltitkolok, elegem van a hazudozásból, lelkiismeret furdalásom van... Nem tudom már ezt tovább csinálni.
-Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy válassz. Kipróbáltál engem pár nap erejéig. És ismered Chent is.
-Nem tudom... A fenébe... Nem tudom, nem akarom megbántani Chent...!
-Jobb lesz az ő árnyékában élned úgy, ahogyan te nem szeretnél, és elszalasztanod a tökéletes fiút?
Naraku mélyen Toguro szemeibe nézett. Tudta, hogy Toguro rettenetesen öntelt volt, de belátta, hogy igaza van. Naraku beismerte, hogy Toguro valóban a legszebb külsejű fiú, akit eddig valaha látott.
-Toguro... Azt hiszem... téged akarlak...
-Na akkor ezzel le is van zárva a téma. Igaz?
-Igen...
-Hagyd már ezt a bizonytalan hangot. Szóval valóban engem választasz?
-Igen.
Toguro Naraku vállára tette a kezét. Nagyon örült annak, hogy végre sikerült magához édesgetnie Narakut, de az arca ugyanolyan komoly volt, mint általában, és nem látszott rajta a boldogság leghalványabb jele sem.
-Furcsa vagy... Úgy értem... Nagyon ritkán mosolyogsz, és annyira erőszakos, mégis állatira édes szoktál lenni... Nagyon szeretlek, te... tökéletes srác.-mosolygott Naraku önfeledten.
-Halálomig veled szeretnék maradni, édes, drága Naraku. Egészen addig az egymáséi leszünk boldogságban, amíg meg nem hal valamelyikünk.-jelentette ki Toguro.
Toguro keze még mindig Naraku vállán volt. De a fiú ebben a pillanatban erősen belecsípett Naraku vállába. Naraku egy ideig némán tűrte a fájdalmat, aztán felnyögött.
-Annyi fájdalmat okoztam már neked, szívem. Te nem szeretnéd... kölcsönözni?
Naraku megütközve nézte Togurot. Hirtelen úgy érezte, hogy amibe Toguro bele akarná vinni, az egy romlott világ lenne, nem pedig a jó út, amin eddig annyira hűen járt... Naraku döbbenten nézte Togurot, és lassan megszólalt:

-Nem tudom... Az... valahogy nem... az én.. stílusom.-nyögdécselte Naraku.
-Na jó, hát ha önszántadból nem, akkor majd rákényszerítelek, várj csak.
-Én meg... arra akarlak rávenni, hogy... mosolyogj...! Ááááá...!! Ááááá, meg akarsz ölni?!-nevette el magát Naraku, a fájdalomtól már könnyes szemmel.- Inkább... segíts kitalálni, hogy... mit mondjak Chennek... Hé, szia... bocs, de Toguroba vagyok szerelmes, és téged már nem... szeretlek?
-Ez jó szöveg. Jó lesz.-vágta rá Toguro, és békénhagyta Narakut.
___Naraku felkészült rá, hogy Chennek mindenről beszámoljon. Tele volt lelkiismeret furdalással, mert tudta, hogy Chen mennyire szereti őt, és mindig csak jót akart neki, és annyi mindenben segített már neki. Naraku pocsékul érezte magát, hibásnak érezte magát, és nem volt képes kimondani az igazságot. Rettenetesen sajnálta Chent... De Toguro teljesen elvakította őt. Naraku nem bírta elmondani azt, hogy Toguroba szerelmes, és Chent illetően kihúnytak már az érzései...

___Már este 7 óra volt, Naraku épp zuhanyozott. Arra gondolt, hogy most már tényleg el kell mondani Chennek az igazságot. Abban a pillanatban Chen belépett a fürdőszobába, Naraku pedig megütközve bámult rá. Chen alig akart hinni a szemeinek... Egyszerűen nem akarta elhinni, amit lát. Naraku testén ugyanis Toguro agresszív tettei nyomokat hagytak. Naraku teste sok helyen sebes volt, és karmolásnyomok voltak jópár helyen a fiú testén. Szótlanul nézték egymást, Naraku meg sem tudott szólalni. Chen volt az, aki vette a bátorságot, és megkérdezte:
-Ezek mind Toguro művei, igaz?
Naraku sápadtan bólintott. Az ajtót kezdte el bámulni, nem bírt Chen szemeibe nézni. Elmondta az igazságot, de úgy, mintha az ajtónak mondta volna:
-Toguroba... vagyok... szerelmes... El akartam neked mondani... pont ma, de... még nem tudtam...
-Értem. És Toguro mivel jobb nálam?-kérdezte Chen határozottan.
-Hát... vannak dolgai... amik... jobban tetszenek, mint a... te dolgaid...-válaszolta zavartan Naraku.-Bocsáss meg... Sajnállak... Kérlek, ne... ne szenvedj nagyon miattam...-tört ki Narakuból a zokogás.
-Tegyél, ahogy akarsz. Ha úgy gondolod, hogy ez az egész hiba volt, és inkább visszatérnél hozzám, akkor nyugodt szívvel térj csak vissza hozzám, és többé ne kezdj ki Toguroval. Én megbocsátok neked bármit. Tudod jól. De ha Toguroval akarsz maradni, akkor tedd azt, nem próbállak lebeszélni róla, szerelmem. -mondta Chen, sarkon fordult, kiment az ajtón, és otthagyta Narakut.
Naraku könnyes szemmel nézett Chen után. Tudta, hogy Chen sohasem ártott neki semmit, és amellett, hogy a pasija volt, apai szerepet is betöltött, és úgy vigyázott Narakura, mintha a fiú jelentett volna neki mindent. Naraku elkeseredetten gondolt arra, hogy most mindebből Chen már csak apai szerepet fog betölteni... Naraku rettenetesen sajnálta Chent, ha arra gondolt, hogy Chen mennyi mindent megtett érte. Azonban Naraku azzal is tisztában volt, hogy Toguro is úgy küzdött érte, és úgy védte őt mindenki és minden elől, ahogy Chen védelmezte, és segítette őt. Naraku már nem tudta, hogy mihez kezdjen. Úgy érezte, hogy a sajnálat, és a szívfájdalom, amit Chen iránt érez, képes lesz felégetni a Toguro iránti imádatát...
___Naraku, és Chen a következő napokban csak jelentéktelen dolgokról beszéltek egymással, és Chen kevesebbet szólt Narakuhoz, mint eddig valaha. Naraku rettenetesen érezte magát... Toguro viszont egyre jobban, és jobban elvakította őt, és próbálta teljesen kiverni Naraku eszéből Chent, és a lelkiismeret-furdalást. Narakuban a vihar egy időre elcsendesedett, és beletörődött abba, hogy valóban Toguro az, akivel jobban összhangban tud lenni, mint amennyire Chennel.
___Chen is visszatért a rendes kerékvágásba, azonban benne még fel - felkerekedett a vihar jópár hét után. Úgy érezte, hogy nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Egyszerűen odáig jutott fájdalmában, hogy elment egyik szombat este arra a szórakozóhelyre, ahová még régebben eljárt néha Narakuval. Fogalma sem volt arról, hogy Naraku, és Toguro is ott vannak a helyen, csak azzal volt tisztában, hogy Naraku este 7 órakkor lelépett otthonról. Naraku, és Toguro egy kínai fiú, és egy japán fiú társaságában iszogatták ott ráérősen az egyik asztalnál a koktélt, beszélgettek, és kártyáztak már másfél órája. Naraku annyira belemerült a kártyajátékba, hogy alig nézett fel az asztaltól. Amikor a harmadik veresége után hátradőlt a széken, és sóhajtott egy hosszat, meghallotta nem messze Chen hangját. Azonnal arrafelé kapta a fejét... és meglátta Chent az egyik asztalnál... Chen egy 30 év körüli amerikai férfi társaságában ült az asztalnál. Naraku nem akart hinni a szemeinek... Ez mind nem Chenre vallott. Nem vallt rá, hogy szórakozóhelyre járt volna, főleg nem egyedül, és az sem, hogy egy idegen férfival ilyen jól elbeszélget. Naraku ledöbbenve bámulta őket, egészen addig, amíg Chen meg nem látta őt. Találkozott a pillantásuk pár másodperc erejéig... Chen semmitmondó tekintettel pillantott rá, Naraku pedig gyorsan visszatekintett az asztalra, és a kártyákra. Tudta, hogy Chen őt bámulja...  Naraku gyorsan megszólalt:
-Jöhet még egy menet, srácok?
-Persze.-mondta a kínai fiú.
-Nahát, Naraku, megint azt akarod, hogy legyőzzelek?-kérdezte mosolyogva a japán fiú.
-Ez lesz az utolsó menet.-jelentette ki Toguro főnökösködő hangon, szokásához híven.-Utána bevonolunk a WC-be mind a négyen.
___Így is lett, fél óra múlva már mind a négyen a WC-ben voltak, Naraku, és Toguro bezárkóztak az egyik WC fülkébe, a másik két fiú pedig a mellettük lévőbe ment. Már lassan 10 perce bent voltak a WC-ben, és nem sejtette sem Naraku, sem Toguro, hogy Chen feléjük tart. Chen épp bejött a helyiségbe, és azonnal meghallotta az egyik WC fülkéből kiszűrődő nyögést. Azonnal felismerte benne Naraku hangját...
-Naraku, te még sosem ütöttél meg engem.-hallatszott Toguro nyomatékos hangja.-Azt akarom, hogy végre üss meg, nagyon erősen!
Chen kíváncsian hallgatózott... Tudta, hogy Naraku nem lesz képes arra, amit Toguro parancsolt neki. Naraku hangja kiszűrődött a WC fülkéből:
-Mindig elviselem, hogy te versz engem... De én téged... nem akarlak megütni...
-Folyton csak hagyod magadat, édesem!
-Megszoktuk már, hogy te okozol nekem fájdalmakat, nem?
-De az úgy nem oké. Én élvezem a fájdalmat... imádom. De te... hozzám se mersz nyúlni. Hát... ez mostantól nem így lesz!-nevetett fel gonoszul Toguro.
Hatalmas pofon csattanása hallatszott az egyik WC fülkéből. Chen undorodott az egésztől, ami ott bent zajlott. Fájt neki, hogy a szerelmét folyton bántja Toguro, aki egy szadista - mazoista őrült. Újabb pofon csattant el...
-Üss meg Naraku, különben rágyújtok egy cigire is. És a combocskádon fogom elnyomni, édes kis hímringyóm. Azt szerintem már egyeltalán nem akarod, ugye?-hallatszott Toguro parancsoló, kíméletlen, kegyetlen hangja.
-Cigi...?-nyögte Naraku félelemmel teli hanggal.
-Jól hallottad. Hirtelen nikotin hiányom lett. Nagyon gyorsan el kell egy cigit szívnom... vagy inkább kettőt...?
-Ne... Megteszem, amiket akarsz...-hallatszott Naraku bizonytalan hangja.
Chen megütközve bámulta a WC fülkét. Az ütés megtörtént... és újra megtörtént... Chen nem akart hinni a fülének. Szívfájdalommal telve meredt a WC fülkére, és könnycseppek hagyták el a szemeit. Rettenetesen hiányzott neki Naraku, hiszen még mindig nagyon szerelmes volt belé. És a szívét szorította az a tudat, hogy Naraku erre az útra tért, nyugodt szívvel belemegy szadista játékokba, és Togurot szereti, nem pedig őt. Chen nem bírta tovább hallgatni azt, ami itt történt. A könnyeivel küzdve hátat fordított a WC fülkének, elindult az ajtó felé, és kiment a helyiségből.
___Éjfél után pár perccel Naraku vidáman tért haza Chenhez. Úgy érezte, hogy a fájdalmak, amiket Toguronak okozott a fiú kérésére, nem is olyan nagy dolgok, hiszen mindketten élvezték, és ő is valamilyen szinten már megbarátkozott Toguro természetével. Chen viszont átlátott ezeken a dolgokon. Látta bennük teljes erővel a kegyetlenséget, a hatalomvágyat, és az összes rosszakaratot. Chen épp TV-t nézett, amikor Naraku ledobta magát mellé az ágyra, és elkezdte bámulni a plafont, önfeledten, boldogan. Chen kijelentette:
-Te is olyan lettél, mint Toguro. Az a fiú magával ragadott téged a szemétkedéseibe.
Naraku megütközve bámult Chenre. Szótlanul nézte őt, aztán halkan kinyögte:
-Te honnan... honnan tudsz erről?
-Hallottam, amit a WCben műveltetek.
-És...?! Hadd legyen már az én döntésem, mit csinálok!
-Felőlem lázadozhatsz, drágám. De azt gondold át, hogy ahol most tartasz, az kissé már egy pokoli szintnek felel meg. Messze áll a bódhiszattva önmagadtól, az együttérzéstől, és a szeretettől, messze attól a szinttől, amit elértél. Az valóban nagy dolog, hogy elérted a Nirvána tudatállapotot, mert ha majd meghalsz, akkor nem születsz újra a Földre, hanem egy túlvilági, jobb helyre kerülsz. De ha olyanokat teszel, amiket ma tettél Toguroval, akkor vissza is eshetsz a Nirvánából. Ez esetleg eszedbe jutott már, mióta Toguroval jársz?
-Igazság szerint nem.-mondta Naraku elgondolkozva, és zavarodottan nézte Chent.
Ekkor tűnt fel neki, hogy Chen eléggé úgy néz ki, mintha valamiféle nagyon erős fájdalma lenne neki. Naraku halkan megkérdezte:
-Mi az, van valami baj...??
-Szúr a szívem... Naraku, nem mondtam még neked, de... szívbeteg vagyok. Gyógyszert szedek, de mindig akkor vettem be, amikor te nem láttad. Mert nem akartalak megijeszteni. Ha van valami nagyobb gond... abba akár bele is halhatok.-mondta el Chen, és úgy nézett Narakura, mintha azt várná tőle, hogy Naraku térjen vissza hozzá, és hagyja ott Togurot.
Chen nem magára gondolt. Hanem csak teljes erőből Naraku érdekeit tartotta figyelemben. Naraku nem jutott szóhoz, annyira ledöbbent. Szomorúan, összezavarodva nézte Chent. Narakunak eszébe jutott az emlék, amikor először kapta őt el a pánikroham, és Chenhez menekült. Chen végig mellette állt, elkísérte őt az orvoshoz is, megvette neki a gyógyszert, és folyton vígasztalgatta őt, és igyekezte Naraku gondolatait elterelni a fiú pszichés betegségéről. Naraku rettenetesen elszomorodott. Fogalma sem volt arról, hogy Chennek is van egy súlyos betegsége...
-És én...-nyögte ki Naraku elcsukló hangon.-Én... az életeddel... játszok... szemét... vagyok...
-Ez túl erős kijelentés, Naraku.
-Nem... ez... ez csak az igazság!-sírta el magát Naraku.
Zokogva magához ölelte Chent, és a könnyeivel küszködve mondta:
-Te... te mindent megtettél értem, amit... tudtál! Én meg... elhagytalak téged Toguro miatt... miközben akármikor... meghalhatsz! Nem... dehogy halsz meg miattam...! Bocsáss meg, amiért... gondokat.... okoztam neked...
-Miattam ne hagyd el Togurot. Az irántam érzett sajnálatod, és lelkiismeret-furdalásod ne vezessen rá arra, hogy elhagyd Togurot. Te Toguroba vagy szerelmes, és nem belém.
-Hát... nem érted...?? Egy szemét... az vagyok én!
-Dehogy.
-De igen!
Naraku nem igazodott ki a saját érzésein, és teljesen össze volt zavarodva. Őszintén szólva fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen. Chen iránt óriási sajnálatot, és megbánást érzett, de Toguro még mindig hívogatta őt a szíve mélyén. Teltek a napok, és Naraku már nem tudta, hogy kibe szerelmes.

___Végül úgy érezte, hogy Toguro egy botlás volt csak, és neki Chen mellett van a helye. Naraku elmesélte Toguronak, hogy Chen szívbeteg, nagyon sajnálja őt, és azt is elmondta, hogy ő igazából Chenbe szerelmes, úgy, mint pár héttel ezelőtt. Toguro annyira ideges volt, és annyira égette őt ismét a jól ismert harag, amit  Chen iránt érzett, hogy nem hagyta ennyiben a dolgot. Kiagyalt egy tervet magában, és úgy döntött, hogy Chent végleg legyőzi, nem csak pár hét erejéig, mint ahogy előzőleg sikerült neki.
___Csütörtök este volt, és Toguro otthon volt egyedül. Az ágyon feküdt, Naraku járt a fejében, és halkan, dühösen gondolta: Szóval Chen szívbeteg, és végzetes szívrohamot kaphat egy nagyobb stressztől. Érdekes, a nagy tudásával ezt a betegségét már nem képes irányítani. Szegény Chen, annyira sajnálom őt... Ó, mi lesz, ha véletlenül elviszi őt a szívroham...? Naraku számára én leszek az egyetlen gyógyír. Örökké együtt maradunk. Megmondom egy haveromnak, hogy másszon rá Chenre a szórakozóhelyen, hívja őt el a lakására, miközben én ott várok rájuk. Bezárkózunk hárman a szobába, és Chen nem fog tudni elmenekülni. Addig idegesítem őt, amíg szívrohamot nem kap. Nekem senki sem tud ellenállni! Bárkit ki tudok idegelni pár perc alatt. Egy ilyen szívbeteget egy legyintéssel elintézek! Szólok egy haveromnak, hogy keresse meg Chent a szórakozóhelyen, nyomuljon rá Chenre, és... aztán elmennek a haverom házába. Én ott várom őket. Szavakkal és erőszakkal elérem azt, hogy szívrohama legyen. Simán! A zsaruk számára pedig egyértelmű lesz, hogy Chen a szívbetegsége miatt halt meg, és azért lett szívrohama, mert szegény már nem bírta jól a szexuális izgalmakat, mivel beteg, és nem túl fiatal már.

___Toguro ádáz terve szombat este kezdetét vette. Chen ismét elment a szórakozóhelyre, és Toguro egyik haverja fél óra alatt meg is találta őt. Az izmos, 26 éves, napszemüveges kínai fiú magabiztosan ment felé. Leült Chen mellé az asztalhoz, és úgy kezdett el vele beszélgetni, mintha komoly szándékai lettek volna...

___Alig fél óra múlva már mindketten odakint sétáltak az utcán a fiú lakása felé. Chen mit sem sejtve ment a srác melett, és beszélgettek. Chen nem gondolt semmiféle ármánykodásra, főleg nem arra, hogy Toguro rosszat akar neki. Chen mit sem sejtve lépett be a fiú házába. A kínai fiú bezárta az ajtót, és gonoszul elmosolyodott. Chen meglátta a szemeiben az erőszakos vágyat, és tudta, hogy itt valami készül.
-Toguro!-szólalt meg fennhangon a fiú.

Az egyik szobából előlépett Toguro. Gonosz, ravasz mosoly húzódott az arcán, és a szemeiben gyilkos fény csillant. Chen kissé ijedten lépett hátra. Toguro ettől a pillanattól kezdve már úgy tekintett Chenre, mint egy hangyára. Többé már nem magázta őt, már egyeltalán nem volt benne tisztelet Chen iránt.
-Most véged van, kicsinállak! Naraku az enyém!
-Gyáva vagy. Ez így mind nem igazságos.-szólalt meg Chen határozottan. A félelem legkisebb jele sem látszott már rajta.
-Leszarom, hogy mi az igazságos, és mi nem! Ennek az egésznek a végére pontot kell tenni.
Toguro gonoszul felnevetett. Közelebb lépett Chenhez, és lazán nekilökte őt a kínai fiúnak, aki magához szorította Chent. Toguro szánakozva nézte Chent, és lazán kijelentette:
-Attól tartok, hogy muszáj lesz szeretkeznünk, holott nem vagy az esetem. De ha kiidegellek, és szívrohamot kapsz, mi idecsődítjük a mentősöket, és később a zsaruk képesek lesznek vizsgálódni ugyebár. Újjlenyomatokat vesznek rólad, Chen... Annak érdekében, hogy bizonyítsák, hogy minden úgy történt, ahogy én és ez a fiú elmondjuk majd. Tehát muszáj, hogy rajtad legyenek az újjlenyomataink. Engem kurvára nem érdekel az, hogy ha kapunk én és a haverom pár évet a börtönben. De erre nem túl sok az esély. De ha mégis... Naraku akkor is az enyém lesz. Mivel odáig van értem, és ha börtönbe kerülök, képes kivárni a szabadulásomat. De ez az egész nem több a te szívbajodnál, Chen! Szóval pár évet kaphatok csak maximum. Na most pedig gondoskodjunk arról, hogy meglegyen a bizonyíték arra, hogy valóban volt köztünk szex... De előbb... szólok, hogy oda vagyok a szado-mazoért.-mosolygott ádázul Toguro, megragadta Chen kezét, és belökte őt a szobájába.
___Az események közben Naraku mit sem sejtve punnyadt otthon a TV előtt, és japán animációs sorozatokkal tömte a fejét. Fogalma sem volt arról, hogy a legjobb barátja épp megölni készüli a szerelmét.
___Ahogy telt az idő, Toguro lépésről lépésre haladt a tervében. Már ott tartott, hogy a szex után elkezdte kikészíteni Chent.
-Szánalmas vagy!-nevetett Toguro aljasan.-Azt hiszed, hogy Naraku annyira oda van érted? Ha ez igaz lenne, akkor nem járt volna velem! Nézz magadra... Hová vagy úgy magaddal, hogy azt hiszed, hogy a világ legszebb fiúja a tiéd lehet? Narakunál szebb fiút még nem láttam, és nem is fogok soha. Te meg egy nyomorék, szerencsétlen, naív, túl erkölcsös szenny vagy, semmit sem érsz ebben a világban! Itt az ideje annak, hogy eltávozz, úgyis valami kibaszott jobb helyre akarsz menni, nem?! Szar neked a Föld, nem igaz? Hadd ne kelljen már mégjobban megerőltetnem magamat... Takarodj az élők sorából, Chen. A gyengéket eltapossák az erősek! Az erőseké a hatalom, az ilyen nyomik meg elvesznek a süllyesztőben! Hallod, Chen?! Hallod, neked pofázok?! Hallod, te hímringyó??!!
Chen üres tekintettel nézte a falat. Egyeltalán rá sem hederített Togurora. Minden erejével arra összpontosított, hogy Toguro egyeltalán ne zavarja meg őt. Nem akart figyelni a fiú egyetlen szavára sem, minden erejével csak valami teljesen más dologra összpontosított. Toguro sejtette, hogy Chen megpróbál ellenszegülni az idegesítésének, és Toguro néma csendben figyelte Chent. Rettenetesen ideges volt, és mindenkinél, és mindennél jobban utálta Chent. Pár perc múlva Toguro felkiáltott:
-Most még bírod! Világos! De vajon ez ugyanígy lesz három óra múlva is?! Nem hiszem! Kikészítünk!
Toguro parancsoló, rideg tekintettel ránézett a kínai fiúra. Az izmos srác egyből tudta, mit akar Toguro. Odalépett Chenhez, és hátba rúgta őt. Chen némán tűrte a megalázást és a fájdalmat.
-Csak a csontjait el ne törd itt nekem, mert akkor gyanakodni fognak a zsaruk arra, hogy itt más történt szado mazo helyett.
Chen némán nézett maga elé, Toguro gonoszul elmosolyodott, és folytatta a szemétkedést:
-Gondolj bele, hímringyó! A gyógyszered nagyon messze van tőled. Naraku szintén nem tudja, hogy hol vagy. Eljött a vég, Chen... Senkire se számíthatsz, te hímringyó! Egyedül vagy, felfogtad?! Kéne a gyógyszered, mi? Megtörsz, meg fogsz törni előbb utobb. De ha nem akarsz még megtörni, akkor folytassuk. Én ráérek, sehová sem sietek.
Toguro ismét parancsoló tekintettel nézett rá a haverjára. A kínai srác tett egy lépést Chen felé...
___Naraku közben már elaludt a TV előtt. Már éjfél volt, a fiú pedig gyanútlanul álomba merült a TV előtt. Nem érezte meg a veszélyt...
___Közben Chen egyre rosszabbul bírta már a dolgokat. Már hajnali kettő volt... Toguro fáradhatatlanul hordta őt le mindennek, és a haverja is sokszor okozott Chennek fájdalmakat, de ő testi fájdalmakat okozott neki, míg Toguro lelkileg terhelte Chent. Chen teste sok helyen fájt már, és Chennek szüksége lett volna már a gyógyszerére. De némán tűrt el mindent, némán viselte el a fájdalmakat és a megalázást. Mivel megvilágosodott volt, ezért képes volt arra, hogy ne vegyen ezekről tudomást. Toguro már addig süllyedt, hogy ő maga is rugdosta Chent.
-Elengedem Narakut... Soha többé rá se nézek...-szólalt meg órák múltán Chen.
-Sajnálom, de ezt nem tudom elhinni. És még ha így is lenne, Naraku nem bírná knélküled! Folyton hozzád akarna visszatérni.
-Miért teszed ezt?-vette a bátorságot végre Chen.-Hát nem veszed észre, hogy mit művelsz?! Naraku bele fog halni a fájdalomba. Szüksége van egy felnőttre, aki normálisan felneveli, megadja neki azt a szeretetet, amit mástól soha a büdös életben nem kapott meg... Naraku szülei szörnyen bántak azzal a fiúval, az a fiú 17 év alatt rengeteget szenvedett. Én voltam a kapaszkodója folyton, nélkülem teljesen elveszett volna már. Talán már öngyilkos lett volna...
-Na ebből aztán rohadtul elegem van! Te nem ismered az én életemet! Az én életem is egy zsák szar volt egészen addig, amíg meg nem ismertem Narakut!-háborodott fel Toguro.
-Csak magadra gondolsz. Folyton csak... magadra gondolsz.
-Te csak fogjad be! Nem vagy olyan helyzetben, hogy ilyesmiket beszéljen nekem! Akármikor megölhetlek gondolkodás nélkül!
-Most épp engem akarsz tönkretenni. Ha sikerül megölnöd... akkor embert öltél. Narakut pedig lelkileg tönkreteszed. Nem tudod megérteni a helyzetét és az érzéseit.
-Naraku lesz a világ legboldogabb fiúja, amiért velem lehet majd, felfogtad?!
-Te nem vagy normális. Nem tudod már normálisan átlátni a dolgokat... Csak próbáld meg... kérlek.
-Elegem van belőled, te kis féreg.-suttogta Toguro undorral a hangjában.
Odalépett Chenhez, és előhúzott a zsebéből egy sokkolót. Gonoszul elmosolyodott, mögötte a kínai fiú félelemmel teli tekintettel lépett hátra. Megvetően nézett Chenre, szánalommal, és sajnálattal vegyes tekintettel...
-Ezt a legvégső esetre tartogattam. Nahát, Chen, te ennyire perverz lennél? Szado mazo fanatikus vagy, ennyi az egész.-vigyorgott őrülten Toguro.
Toguro rideg tekintettel használta a sokkolót. Chen fájdalmában csak felnyögött. Úgy érezte, hamarosan vége a szenvedéseinek. Érezte, hogy a szíve rettenetesen hevesen dobog, a fejébe belehasított a fájdalom, és nem kapott levegőt. Tudta, hogy egy hajszál választja őt el a szívrohamtól. Egy pillanat alatt elterült a padlón, és meghalt. Toguro őrülten, gonoszul nevetett, és nagyot rúgott Chenbe. A férfi szívéhez tette a kezét, és egyre őrültebben nevetett. Ránézett a szótlanul álló, rideg tekintetű haverjára, és halkan mondta:
-Nem dobog a szíve. Kész, vége.
Chen halottan feküdt a padlón. Toguro újra belerúgott a férfi testébe, de most már nem nevetett. Egész testében remegett... A könnyei patakokban ömlöttek, és a fiú zokogva a falnak esett. A könnyein át nézte Chent, és odakiáltott a kínai fiúnak:
-Mire vársz?! Hívd a mentőt! Megmondjuk, hogy szívrohamot kapott szex közben! Szívbeteg volt, és már nem bírta ennyi idősen az izgalmakat!-ordította Toguro zokogva.
A fiú némán bólintott. Remegő kézzel megragadta a mobilját...

4. SZEMBENÉZNI ÖNMAGUNKKAL

___Chen halottan hevert a padlón. Toguro egész testében remegve ült a sarokba roskadva, a barátja, a kínai férfi pedig felhívta a mentősöket. Minden úgy alakult, ahogy Toguro eltervezte. Chen nagy nehezen szívrohamot kapott, bár minden erejével küzdött a szívbetegsége ellen. Amikor a kínai fiú befejezte a telefonálást, Toguro őrülten felnevetett. Ebben a pillanatban valami borzalmas dolog tűnt fel neki. Egész végig abban a hitben volt, hogy azért végez Chennel, hogy Chen ne állhasson az útjába, és hogy Naraku az övé lehessen. Azonban Toguro anélkül hogy észrevette volna, egész végig rettenetesen élvezte az egészet. Rettenetesen élvezte azt, hogy kegyetlenkedik, terrorizálja Chent, és a férfi halálát is nagyon élvezte. Toguro elborzadva gondolta ezeket végig... Megütközve nézte a barátját, aki ridegen nézte őt. A kínai fiú ezt mondta Toguronak:
-Szedd össze magad, mindjárt itt van a mentő.
-Igen...-nyögte ki sápadtan Toguro, és megpróbált felállni.
Visszacsuklott a padlóra... Minden ereje elhagyta. Úgy érezte, hogy a teste öt tonnát nyom, vagy még annál is többet.
___Közben Chen valami teljesen más helyen járt. Olyan helyen, amit emberi ésszel nem lehetett felfogni...
___Naraku békésen aludt még mindig a TV előtt fekve. Fogalma sem volt arról, hogy Chen ekkora veszélyben van, és hogy már nincs is éltben. Azonban a következő pillanatban Naraku felriadt a mélyalvásból. Meghallotta Chen hangját... amint Chen őt szólította. Naraku rémülten, kalapáló szívvel meredt a falra. Úgy érezte, hogy valami elragadja... Rémülten próbált meg felállni, de hiába. Valami mélység vonzotta őt magába. Naraku úgy érezte, hogy hagynia kell magát. Úgy érezte, hogy jobb, ha nem szegül ellen... Megérezte, hogy Chen bajban van. És a következő pillanatban a fiú már hagyta, hogy az az iszonyatos, feneketlen mélység magába rántsa őt. Naraku visszaesett az ágyra, becsukta a szemeit, és azonnal teljesen máshol találta magát. Egy óriási semmiben lebegett test, elme, gondolat, minden nélkül. Fogalma sem volt arról, hogy ki ő. Még a nevét sem tudta. Nem tudta magát beazonosítani. Ismét meghallotta Chen hangját... De mi egyeltalán az, hogy hang? Naraku semmit sem tudott felfogni. Aztán minden világossá vált számára. A tudata még létezik, de minden más megszűnt. Nem a fülével hall már, és nem is a gondolataival. A test által van fül, és az elme által van gondolat. De ezek megszűntek. Naraku teljesen más létformába lépett át, teljesen más volt minden. Chen tudata volt az, ami ,,hozzá szólt", és nem pedig Chen hangja. Naraku gyorsan küldött egy választ, ami az emberi létformában mondatként hangzott volna:
-Hol vagyunk? Mi ez az egész?
-Toguro megölt. Ki kell jutnunk innen... Együtt sikerülni fog, Naraku! Te vissza tudsz hozni az életbe...
-Én? Hogyan?
-Együtt nagyon sok erőnk van. Most kijutunk innen, csak koncentrálj rám, és arra, hogy visszajussunk a Földre! Miután visszatértem az életbe, minden rendben lesz, mert Toguro odacsődítette a mentősöket... Ez is a terve része.
Naraku szót fogadott Chennek, és teljes erejéből arra koncentrált, amire Chen utasította. A következő pillanatban Naraku valami óriási energiaáramlást érzett meg. Újra megérezte a fizikai teste létezését, felfogta, hogy van teste, olyan volt, mintha visszakapta volna a testét. Egy óriási rántást érzett, aztán a TV előtt találta magát, az ágyon fekve. Naraku remegve kapott a szívéhez a kezével. A szíve nagyon lassan dobogott... A teste kihűlt volt... A szíve elkezdett normális tempóban dobogni, és a teste elkezdett lassan felmelegedni.
___Közben Chen is magához tért a házban, ahol Toguro nemrég kioltotta az életét. Chen lassan felállt, és üres tekintettel nézett Togurora. Toguro megütközve nézte őt, és elsápadt. Szóhoz sem jutott, és csak bámulta Chent.
-El sem hiszed, mennyire éltem, miután megöltél. Éberebb voltam, mint eddig valaha.
-De mégis hogyan...?!-nyögte ki Toguro.
-Kapcsolatot teremtettem Narakuval. És együtt volt annyi erőnk, hogy óriási energiamezőt szabadítsunk fel, és visszatérhessek az életbe. Bánd meg amit tettél, és nem mondom el senkinek.
-Nem! Soha!-ordította idegesen Toguro.-Újra megpróbállak megölni!
-Nyugodtan. Már jön érted a rendőrség. Mindjárt itt lesznek. Azon kívül jön a mentő is, nem igaz?
-De...
Abban a pillanatban megszólalt a csengő. Toguro észvesztve rohant az ajtóhoz, aztán remegő kézzel ajtót nyitott, és a mentősökkel találta szembe magát.
-Már nincs... semmi gond!-nyöszörgött rémülten Toguro.-A férfi jobban van...
Chen odalépett Toguro mellé. Toguro attól rettegett, hogy Chen elmondja az igazságot... Chen üres tekintettel nézett először Togurora, aztán a mentősökre nézett, és ezt mondta:
-Már jól vagyok. Csak elvesztettem az eszméletemet, és azt hiszem halott is voltam pár percig. Furcsa, nem igaz?
-Azért még megvizsgáljuk magát a biztonság kedvéért.-mondta az egyik férfi.
-Nem kell, teljesen jól vagyok.-mondta Chen teljes egyszerűséggel.
___Közben Naraku betegre aggódta magát Chen miatt. Nem tudta, hogy mit tegyen, nem tudta, hogy hol van Chen, és főleg nem tudott erről az egészről szinte semmit, csak azt, hogy Toguro csapdába csalta Chent, és képes volt őt a halálba eljuttatni...
___Chen elköszönt Togurotol, és a kínai fiútol, mintha semmi sem történt volna, aztán az orvosokkal együtt távozott. Toguro dühösen nézett utána, és bevágta az ajtót. Ránézett a kínai fiúra, és aljasan mondta:
-Lehet, hogy most ő győzött. De legközelebb én fogok.
-Hát ennyi nem volt még elég? Mit tervezel?
-Még nem tudom... De itt még nincs vége a játéknak!
-Rendben van. Nyugodj le. Tiszta fejjel gondolkozz!
-Képes még a halálból is visszatérni...! Hihetetlen! Menjen már el a picsába!-ordította Toguro idegesen.
___Közben Chen hazaért Narakuhoz, és mindenről beszámolt neki. Naraku holtsápadt arccal nézte Chent, amikor a férfi a beszámoló végére ért. Chen azt is elmondta, hogy Toguro ezt az egészet el tudta volna tussolni, úgy, hogy azt akarta mondani mindenkinek, hogy Chen, Toguro, és a kínai fiú hármasban szeretkeztek, és Chen a súlyos szívbetegsége miatt nem bírta már a dolgot, ezért kapott szívrohamot.
-Toguro... Ennyire messzire... merészkedett...?-nyögte ki Naraku elcsukló hangon.
A fiú magához szorította Chent, és zokogásban tört ki. Belegondolt abba, hogy Chen halott volt... Toguro egy szemét, gonosz ember, aki el akarta Chent távolítani az útjából csak azért, hogy Naraku az övé lehessen, és senki másé. Naraku hatalmas gyűlöletet, és ugyanakkor szánalmat és sajnálatot érzett Toguro iránt. Toguro a legjobb barátja volt, nagyon sokszor segített már rajta, és mindig nagyon jól elvoltak egymással, és nagyon jól megértették egymást. Azonban Naraku ettől a pillanattól fogva már dühvel vegyes szánalommal tekintett Togurora. Úgy szorította magához Chent, mint még soha. Néma csend volt, Naraku pedig csak sírt, ahogy bírt. Majd ezt mondta:
-Chen... Vigyázz... Toguro ennyivel nem adja fel... Ez biztos!
-Beszélni fogok vele.-jelentette ki Chen.
-Tessék?! Ezek után te... találkozni akarsz vele?!
-Elmondom neki, hogy a rendőrségnek mindent elmondhatnék az igazságról, és a sokkoló nyomával betudnám bizonyítani azt, amit művelt.
-Komolyan... gondolod ezt...?
-Hívjuk fel. El szeretnék vele beszélgetni. Te csak ne aggódj, Naraku.
Naraku hosszasan sóhajtva kiszedte a mobilját a zsebéből, és odanyújtotta Chennek. Chen felhívta Togourot, és amikor a fiú felvette a telefont, Chen ezt mondta:
-Nem vagy semmi, az tény. Elmondhatnám a rendőrségnek amit tettél, és bizonyítékom is lenne rám. A sokkoló nyoma ugyanis eléggé látszik, kedves Toguro. Nem szeretnél esetleg megváltozni? Miért csinálsz ilyen dolgokat? Erőszakkal nem fogsz semmit sem elérni... Naraku eléggé ideges rád, gondoltam nem árt, ha tudod. Soha nem fogja ezt neked megbocsájtani.
Naraku kérdően nézte Chent, amikor Chen letette az asztalra a mobilt. Naraku megkérdezte:
-Mit mondott?
-Azt, hogy találkozni akar velünk.
-Mi?? Dehát... miért??
-Talán mert feltűnt neki, hogy ezt azért mégsem kellett volna csinálni.
-Toguro nem ilyen.
-Hát most már ilyen. Hallottam a hangján, hogy bűntudata van. És azt mondta, hogy sajnálja, és találkozzunk délután.
-Furcsa...-mondta halkan Naraku, és Chent bámulta.-Hogy tudsz te ilyen nyugodt maradni? Nem látszik rajtad semmi nyoma ennek az egésznek...
-Majd egyszer te is megtudod. Te még csak megszabadult tudatállapotban vagy. Én megvilágosodott vagyok.
Naraku némán az ágyra feküdt, és a fáradtság pillanatok alatt álomba nyomta őt...
Hamar eljött a délután. Naraku, és Chen elmentek a megbeszélt helyre. Toguro már előbb ott volt, mint ők. Naraku ledöbbent a barátja látványától. Soha nem látta még Togurot ilyennek. A fiú teljesen magába volt roskadva, nagyon fáradtnak tűnt, sápadt volt, és a szemein látszott, hogy sokat sírt. Naraku is fáradt volt a történtektől, és Chen sem festett úgy, mintha minden rendben lenne, de a legborzalmasabb állapotban mégis Toguro volt mindhármuk közül. Naraku nem ismert rá a fiúra. A mindig határozott, komoly Toguron Naraku mindig csak a kisebb szomorúságok lenyomatait látta. Most azonban Toguro úgy támasztotta ott a falat, mintha öngyilkos gondolatai lettek volna. Toguroban megszűnt az élni akarás. Naraku, és Chen köszöntek neki, Toguro pedig halkan kinyögött egy köszönést, és utána azon nyomban elhadarta:
-Bocsássatok meg. Túl messzire mentem! Nem is tudom hogyan lehettem képes ilyenre. Egy állat vagyok. Kérlek... bocsássatok meg nekem. Soha többé nem teszek ilyet. Mindent megbántam.
-Komolyan!?-kérdezte ingerülten Naraku.
-Hát nem látszik rajtam...?-kérdezte halkan Toguro, és folytatta.-Sajnálom, Naraku. Azt, amit csináltam, miattad követtem el, csak miattad. Önző voltam, és rohadék. Tudod nekem... nem is kellett volna utánad futnom! Tudod mit kellett volna tennem?! Ugyanazt, amit azelőtt, mielőtt megismertelek. Folyton menekültem más emberek elől, néha elmentem szórakozni, de nem vettem soha senkit komolyan, csak magamat. Nem szerettem senkit, csak magamat. De sokszor akartam öngyilkos lenni. Már csak a szex volt az egyetlen dolog, amiért éltem. Imádtam minden héten mással összefeküdni, és szado mazo játékokat űzni másokkal. De aztán bejöttél a képbe te, és teljesen belédszerettem. Megváltoztattál, Naraku. Végre nem csak saját magam számítottam. Ugyanannyira szeretlek most is téged, mint amennyire önmagamat. Te voltál az, aki megértette velem azt, hogy nem taposhatok el folyton mindenkit, nem szenveszthetem magamat folyton, és nem bújkálhatok örökké mások elől.
-Értem.-vetette oda Naraku.-Most nekem is el kell valamit mondanom.
Naraku egy gyors mozdulattal megpofozta Togurot. Toguro annyira fáradt, és gyenge volt, hogy elesett Naraku erős pofonától. Magatehetetlenül rogyott össze a falnál, és csak ennyit mondott:
-De én is megváltoztattalak téged, drága Naraku! Te is hozzám hasonlóan menekültél az emberek elől, meghúztad magad, de te nem voltál olyan merész, mint én. Amikor megismertük egymást akkor egy félénk kisfiú voltál, aki nem mert volna megütni senkit. Most azonban... megütöttél engem. Emlékszel... amikor szex közben sokszor... rávettelek arra, hogy verj meg...? A régi... szép idők...
-Elegem van belőled!-kiáltotta idegesen Naraku, és hatalmasat rúgott Toguroba.
Chen a rúgás után gyorsan hátrahúzta Narakut, mivel a fiú újabb rúgásokra készült. Chen annyira erősen fogta le Narakut, hogy annál jobban már nem tudta volna. Naraku szemei előtt folyton az lebegett, hogy Toguro meg akarta ölni Chent. Toguro ravaszul elmosolyodott, és ezt mondta:
-Azt hiszed, hogy szenvedek attól, hogy fájdalmat okozol nekem? Nem szenvedek... élvezem... édes Naraku... Az viszont rettenetesen fáj, hogy soha nem lehetsz az enyém.
Toguro nagy nehezen felállt, és a közeli mély tó felé nézett. Csupán egy úttest, és egy lépcső választotta el őket a nagy tótól. Chen sejtette, mire gondol Toguro.
Toguro hányingerrel küszködve kimondta:
-Semmi értelme nincs az én rohadt életemnek már.
-Mi van?!?-kiáltotta Naraku.
-Mindig csak szenvedtem, és másoknak is szenvedést okoztam. Elegem van. Te soha nem lehetsz az enyém, Naraku. Ennek már semmi értelme.
Toguro üres tekintettel elindult a tó felé. Naraku abban a pillanatban ki akart szabadulni Chen karjai közül, és sikerült is neki. Chen saját akarátból engedte szabadon a fiút.
-Neee! Teljesen bekattantál, Toguro?!!-ordította Naraku, és fellökte Togurot.
Chen is megszólalt:
-Ha azt hiszed, hogy ezzel véget vethetsz a szenvedések sorozatának, akkor nagyon tévedsz, Toguro. Újraszületsz majd, és ugyanilyen rossz életed lesz, vagy még ennél is rosszabb. A megoldás nem az, amire készülsz, hanem az, hogy új életet kezdj.
-Új életet... nem... nincs hozzá erőm.
-Mert nem is akarod. Ha akarnád, ha lenne hozzá bátorságod, akkor lenne hozzá erőd. De te folyton csak menekülni akarsz.
-Chennek igaza van!-tette hozzá gyorsan Naraku.-És... ha ész nélkül rohansz a halálba, akkor rengeteg fájdalmat okozol a szüleidnek, és nekem is, és még sokan másoknak!
Toguro zokogva nézte Narakut. Tudta, hogy Narakunak és Chennek van igaza, de egyenlőre nem akarta ezt elfogadni, csak a maga igazát. Fél percig néma csend volt. Toguro a földön ülve, fáradtan, erőtlenül zokogott, Naraku tehetetlenül nézte őt, és az ő szemeit is könnycseppek hagyták el. Chen lassan megszólalt:
-Naraku egyszer elmondta, hogy te az édesapáddal élsz, Toguro. Ő szeret téged, nem igaz?
-De, igaz...
-Gondolj bele, mekkora fájdalmat okoznál neki, ha meghalnál. Nincs nője, nem igaz?
-Nincs.
-El tudod képzelni, hogy mennyire egyedül érezné magát?
-Nem.
-A testvéreddel, és az édesanyáddal mi a helyzet? Ők elköltöztek tőletek?
-Igen.
-Te miért maradtál az apáddal? Miért szakadt ketté a család?
-Én utálom anyámat, és a testvéremet, azért maradtam az apámmal!
-Miért utálod őket?
-Na elég volt! Magának ehhez már semmi köze sincs!-vetette oda Toguro.
Chen higgadtan mondta:
-Ne hidd, hogy rosszat akarok neked. Azért kérdezem, hogy egy kicsit feloldódj. Egyeltalán beszéltél valaha erről valakinek?
-Mi maga, pszichológus?!-nevette el magát idegesen Toguro.-Naraku volt az egyetlen, akinek beszéltem róla.
-Én sejtem, hogy mi történt. Az édesanyád, és a testvéred nem kedveltek téged. Szörnyű lehetett mindezt átélni. De édesapádban megbízhatsz, ő szeret téged, ő kedves veled, nem igaz? Elfogad így, ahogyan vagy, igaz?
-Persze.
-A múlttal lehet szakítani, Toguro. Ki lehet belőle lépni, ha akarsz.
-Ezzel most arra céloz, hogy felejtsek el mindent? Töröljem ki a memóriámat, mint valami robot, vagy mi?
-Miért jó neked a múltban élni? Én elhiszem, hogy hatalmas lelki sebeket kaptál, de túl lehetne lépni rajta. Ahelyett, hogy másoknak okozol fájdalmat, és másokat bántasz, saját magadat gyógyíthatnád.
Toguro lassan felállt, és nem szólt erre semmit. Zsebre tette a kezét, és hátat fordított Chennek, és Narakunak. Elindult az utcán, és ezt mondta:
-Rendben van, ezen sokat fogok gondolkodni. Köszönöm magának a segítséget, Chen. Most hazamegyek, viszlát Chen, szia Naraku.
-Ne tegyél magadban kárt!-kiáltotta oda Naraku.
-Ne aggódj. Nem lesz semmi baja.-mondta Chen magabiztosan.-Láttam a szemein, hogy igazat adott nekem gondolatban. Láttam a szemein, hogy jelenleg nem akar élni, de ki akar szabadulni a saját sötétségéből.
-Néha én is úgy érzem, hogy elveszek a saját sötétségemben. Még ha nekem nincs is akkora hatalmas sötétségem, mint Toguronak.
-A te sötétséged egészen más, Naraku. A tiédnek nincs eleje, és nincs vége. A tiéd határtalan. Mert a tudat maga is határtalan igazából. És te erre már rádöbbentél. Te ezt folyamatosan észleled. De a te sötétséged csak szürkület Toguro mély, éjfekete sötétségéhez képest, amiből nem tud szabadulni. Togurot démoni erők veszik körül, de most itt az esélye a változtatásra.
-Chen, te... mindenkin segítesz...
-Te is.-mosolyodott el Chen.
___Chen, és Naraku sokáig sétálgattak Tokyo utcáiban. Utána hazamentek, és az estét és az éjszakát kettesben töltötték.
___A napok lassan teltek, Naraku sokat aggódott Toguro miatt, nehogy mégis visszatérjen az öngyilkossághoz a barátja. De Toguro rengeteget gondolkozott azokon a dolgokon, amikről Chennel beszélgettek, és megpróbált arra figyelni, hogy valóban új életet kéne kezdenie. Egy olyan új életet, amiben kevesebb szerepet kap a fájdalom, és agresszió, amiben nincsenek ott a múlt mély sebei, hanem inkább több a szórakozás, még ha ez a részegeskedésből, a szórakozóhelyekre járásokból,  a szexből,  és a csavargásból is áll csak.

___Naraku csak magába zárkózva emésztgette a történteket, miközben visszazökkent a hétköznapokba. Reggel iskolába indult, délután hazajött, vagy elment Toguroval, vagy pár másik barátjával gördeszkázni, vagy csavarogni iskola után, és olyankor csak este ért haza. Tanult, internetezett, gyakorolta a buddhizmust, és Chennel volt. Teljesen visszazökkent a hétköznapokba, de néha eszébe jutottak a szörnyűségek, amik történtek nem olyan régen. Eszébe jutott, hogy Toguro ádázul hátba támadta Chent, és végezni akart vele, csak azért, hogy Chen eltűnjön Naraku és Toguro életéből, és Toguro elnyerhesse magának örökre Narakut. Azonban ez nem sikerült, mert Chennek olyan hatalmas energiája, és tudása volt, hogy meg tudta állítani Togurot, és vissza tudott térni a halálból. Aztán Chen, és Toguro hosszas beszélgetése után Toguro belátta, hogy nem az a megoldás, hogy véget vet az életének azért, mert nagyon sok rossz dolog történt vele, hanem a megoldás egy új életet kezdeni. Egy olyan életet, amiben kevesebb az agresszió és a fájdalom.

___Ahogy teltek a napok, Naraku is lassacskán lenyugodott. De ahogy elkezdett kissé rendeződni Toguro élete, Chen élete úgy kezdett el elromlani. Chennek már mindennapossá váltak a szívfájdalmak, minden nap szúrt a szíve, hiába szedte a gyógyszert. Senki más nem tudta rajta kívül, hogy már nincs sok ideje vissza. Ő már hónapok óta tudta, hogy körülbelül mennyi ideje van vissza az életéből, de senkinek nem mondott erről semmit. Sokat volt azelőtt kórházban, mielőtt megismerte Narakut, de ezt senki sem tudta. Naraku csak annyit tudott, hogy Chen szívbeteg, és gyógyszert kell szednie, de álmában sem hitte volna, hogy Chen ebbe fog belehalni, és tisztában is van azzal, hogy meg fog halni rövidesen, mert menthetetlen állapotban van. Chen rengeteget gondolkozott ezen az egészen, és interneten felvette a kapcsolatot azzal a Kínában lévő egyik nagy buddhista meditációs központtal, ahová régebben, még mielőtt Japánba költözött éveken át minden héten legalább háromszor bejárt. Chen néhány jóbarátot szerzett ott magának, akikkel tartotta azóta is a kapcsolatot az interneten keresztül, és Chen mestere is abban a Gyémánt Út meditációs központban tanított még mindig. Chen eldöntötte, hogy mindenképpen visszatér Kínába, hogy elköszönhessen a barátaitól, és találkozhasson a mesterével mielőtt meghal.

___Tudta, hogy nem halogathatja a dolgot, ezért összeszedte minden erejét, és amikor Naraku hazajött egyik délután az iskolából, Chen kimondta azt, hogy alig egy hónapja van vissza, és szeretne visszatérni Kínába a mesteréhez, és a barátaihoz. Naraku szótlanul, megsemmisülten nézett Chenre, és úgy érezte, hogy itt van a vége mindennek. Teljesen elveszettnek érezte magát. Szörnyű élete volt, mielőtt megismerte Chent. Az iskolában nem igazán kedvelték őt, főként a jelleme miatt nem, az alkoholista apja sokszor bántotta őt fizikailag is, és lelkileg is, mindennek lehordta őt, az anyja meghalt, és teljesen magára maradt, de megismerte Chent, és akkor minden megváltozott. Chen úgy vigyázott rá, mint még soha senki, annyi mindent nyújtott neki, mint még soha senki, kimentette Narakut a sötétségből, és talpra állította őt. A szerelmük egymás iránt egyre forróbb, és erősebb lett, és Naraku szilárdan állt a buddhizmus útján, és haladt rajta, egészen a Nirvánáig, addig a tudatállapotig, ahol megszűnt minden szenvedés, és már nem volt visszatérés a szenvedés világába, minden vágy értelmét vesztette, és a vágyak energiákká alakultak, minden egy határtalan térré alakult, és Naraku ennél többet már nem is akart soha többé. De Chen mindenkinél fontosabb volt neki, és egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy Chen meg fog halni. Percekig csak nézett maga elé, és zokogott. Chen magához szorította őt, de Naraku ezt fel sem fogta, csak sírt. Pár perc múlva kinyögte:
-Én is... meg fogok... halni... veled együtt... nem maradok itt nélküled...
-Ugyanmár, Naraku. Neked még maradnod kell. Nem fogsz te miattam meghalni.
-Miért kéne maradnom...?
-Mert amíg itt vagy a Földön, addig jó dolgokat tehetsz. Jókat kívánhatsz másoknak, együttérzést fejlesztő meditációkat végezhetsz, és nagyon sok jó dolgot vihetsz véghez. Van eszed, te egy okos fiú vagy, elvégzed a középiskolát, aztán a főiskolát, ha akarod. És olyan munkát fogsz végezni, amivel sok pénzt fogsz keresni. Adakozhatsz a szegényeknek is abból a sok pénzből. Gondolj bele mélyen mennyire jó ez.
-De nagyon sok idő mulva fogjuk egymást viszont látni...
-De egy sokkal jobb helyen fogunk majd újra találkozni, mint amilyen a Föld. És különbenis, ki mondta neked, hogy nem fogjuk tartani a kapcsolatot? Képes leszek felvenni veled majd a kapcsolatot bármikor. Képesek leszünk egymással kommunikálni, de nem olyan módon mint ahogyan most. Hanem amikor te meditációs állapotban leszel. A saját gondolatainnkal képesek leszünk beszélgetni egymással.
-Az már... nem lesz ugyanaz, mint most...
-Eszedbe ne jusson megölni magadat.
-Veled mehetek Kínába?
-Persze, semmi akadálya. Van rá pénzem.
-És... Toguro...?
-Ő is jöhet velünk.
___Naraku már nem szólt többet, csak zokogott, órákon át. Másnapra mély depresszióba zuhant.
Két nap múlva Naraku vette a bátorságot, és meghozott egy nagy döntést. Eldöntötte, hogy meglátogatja az édesapját, aki még mindig az intézetben volt. Anélkül vágott neki, hogy szólt volna bárkinek is. Még Chen sem tudta, hogy Naraku az elmebeteg apjához készül. Naraku már régóta nem hallott az apjáról, és nem számított rá, hogy az apja már jobban van. Ez volt az igazság, Naraku apja idő közben a gyógyszeres, és lelki kezeléstől már jobban volt mind fizikailag, mind szellemileg. Ezt Naraku úgy tudta meg, hogy amikor elmondta egy ottani embernek, hogy kit keres, a nő elmesélte Narakunak, hogy sokat javult az apja állapota, és már nem annyira zavarodott, sőt, egész jól van már. Naraku nem akart hinni a füleinek, de amikor a nő elkísérte Narakut ahhoz a szobához, ahol az édesapja volt, Naraku kénytelen volt elhinni, hogy mindez igaz. Az apja tekintetében már nem volt ott a gyilkos vágy, és az őrület. Sőt, Naraku apja elmosolyodott a fia láttán.
-Szia...-nyögte ki félénken Naraku.
-Szia.
-Azt mondták, hogy... már sokat javultál, mióta idehoztak...
-Igen. Bocsáss meg mindenért. Ideiglenesen voltam csak elmezavarodott. De mindez az alkohol miatt történt. Beleőrültem az alkoholizmusba. De most épp kezelésen vagyok, és már nem is hiányzik az alkohol annyira, hidd el nekem. És megígérem neked, Naraku, hogy megváltozok, sokkal kedvesebb leszek veled, és nem nyúlok piához, hogyan is nyúlnék, hiszen kezelésen vagyok, és ezeknek az embereknek itt az a céljuk, hogy megutáltassák velem a piát.-mosolyodott el Naraku apja.
-Nahát... Az jó.-mosolyodott el Naraku is, és leült az ágyra.
-És veled mi van? Mesélj!
-Hát... Nagyon sok minden történt, mióta eltávolodtunk egymástól. Nem is tudom hol kezdjem. Megismertem valakit, aki megváltoztatta az életemet...-kezdett bele Naraku.
Naraku, és az apja órákig beszélgettek. Naraku nagyon jól érezte magát, soha nem érezte magát még ennyire közel az édesapjához. Mindent elmesélt neki, ami történt vele mostanában. A gyötrelmes időszakokat, és a csodálatos időszakokat is. Elmondta, hogy Chen meg fog halni, visszamegy vele Kínába, aztán majd visszatér Japánba. Naraku könnyekben tört ki, az apja pedig annyira megértő volt a fiúval, mint még soha.
___Naraku pár óra múlva hazaindult. Elmesélte Chennek, hogy az apjánál járt az intézetben, és az apja sokat javult szellemileg, és olyan kezelésen is részt vesz, aminek az a célja, hogy ne alkoholizáljon többé már soha. Naraku este elment Togurohoz, és sokat beszélgetett vele is. Megbeszélték azt is, hogy Toguro is velük tart Kínába 2 nap múlva. Azután Naraku hazament, és sokat gondolt az apjára, hogy úgy beszélgettek, mint még soha, és teljesen megváltozott a kapcsolatuk. De hiába jutott eszébe, nem tudott örülni neki. Egyfolytában az járt a fejében, hogy Chen hamarosan meg fog halni.
___Hamar elment a maradék 2 nap, aztán Toguro, Chen, és Naraku felszálltak egy Kínába tartó repülőgépre délelőtt. Az út nagyon hosszú volt, és szomorú. Narakut és Togurot lenyűgözte Kína. Teljesen más volt, mint Japán, és sosem jártak még itt ezelőtt. Busszal eljutottak egy hotelhez, ahol Chen lefoglalt két szobát, egyet magának és Narakunak, a másikat pedig Toguronak. Letették a holmijaikat, maradtak egy kicsit a hotelben, aztán elindultak a Gyémánt Út meditációs központhoz. Először Chen mesterét keresték meg, és Chen, és a férfi órákig beszélgettek. Közben Naraku sokat sétált Toguroval az épületben, és gyönyörködött a Buddha szobrokban, gyertyákban, füstölőkben, nagyon tetszett neki minden. Nem sokat beszélgettek, Naraku mély depresszióba süllyedt, Toguro pedig inkább megmaradt a saját gondolataiban, mint ahogyan általában. Utána Chen megkereste a két fiút, és együtt elmentek Chen egyik barátjához, aki a városban lakott. Ahogy mentek az események, hamar este lett, és visszatértek a hotelbe.
___Másnap délutánig ki sem mentek onnan. Naraku igyekezett gyönyörködni Sanghaiban, internetezett a laptopon, beszélni nem igazán beszélt, mert nem volt kedve hozzá, zenét hallgatott, de hiába, nagyon mély szomorúságba süllyedt. Toguron nem igazán lehetett észrevenni változást, hiszen a fiú általában keveset beszélt, bezárkózott a saját gondolataiba, és ritkán volt jókedve amúgy is, vagy inkább csak nem mutatta ki soha. Chen teljesen beletörődött abba, hogy meg fog halni, nem félt a haláltól, boldog volt, hogy visszatérhetett Sanghaiba, és itt lehet vele a szerelme, találkozhat a barátaival, és a mesterével. Délután újabb két barátjával találkozott Chen, Toguro és Naraku pedig a hotelben maradtak. Chen este hazatért, Toguro visszament a saját hotelszobájába, és Naraku és Chen kettesben töltötték az estét.
___A következő napok hasonlóan teltek el. Naraku nem tudott megkönnyebbülni, minden egyes nap csak nehezebben viselte a tudatot, hogy Chennek alig egy - két hete van vissza. Sokat gondolkodott rajta, hogy ha Chen meghal, ő is öngyilkos lesz, de úgy gondolta, hogy nem teheti meg. Rendbejött a kapcsolata az apjával, az élete sem volt már borzalmas, és lettek neki barátai is. De ha belegondolt abba, hogy elveszíti Chent, a halál sötét gondolata behálózta őt. Chen látta Narakun, hogy teljesen beleveszett ebbe az órási sötétségbe. Minden nap látta rajta, szinte érezte a fiú negatív gondolatait. Ezért egyik este, amikor Toguro egy közös sörözgetés után magukra hagyta Chent és Narakut, Chen rátért egy nagyon fontos dologra:
-Drága Naraku. Szeretnék valami nagyon fontosat mondani neked, édesem. Amikor én meghalok... azután te, és Toguro nyugodtan legyetek egy pár.
Naraku épp a pólóját vetette le, és ledöbbenve meredt Chenre.
-Tessék...??-nyögte ki a fiú megütközve.
-Legyél boldog Toguroval. Úgyis mindketten szeretnétek ezt. Ha én nem lennék, ti egy pár lennétek most.
-De... én... nem leszek képes... tiszta szívemből szeretni... többé már senkit... mert én mindig rád... rád fogok emlékezni, Chen!
-A legjobb gyógyír ez lesz, hidd el. Toguro rettenetesen szeretne veled járni, ezt te is tudod, hiszen egész eddig azért küzdött, hogy megszerezhessen téged. Persze belátta, hogy nem kellett volna ennyire önzőnek és gonosznak lennie, hogy annyira mélyre süllyedjen, amennyire mélyre süllyedt. De tudod, hogy te, és Toguro nagyon boldogok lennétek, és új életet kezdhetnétek ketten.
-Hát... nem tudom.-mondta bizonytalanul Naraku.
-Te kis csacsi. Hiszen milyen jól megvoltatok együtt, amikor nem velem jártál, hanem vele.-mosolyodott el Chen, és magához húzta Narakut az ágyon ülve.
-Igen, de... most más lesz... többet már semmi sem lesz olyan, mint régen...-mondta letörve Naraku, hagyta, hogy Chen simogassa őt, és átadta magát neki.
___Ennek a napnak is hamarosan vége lett, és jött a következő. Egyre gyorsabban teltek a napok, és Chen napról napra rosszabbul lett. Egyik nap kórházba kellett mennie, mert annyira erős fájdalmai voltak. Naraku tudta, hogy hamarosan vége lesz ennek az egész őrületnek, már csak napok kérdése... És valóban csak napok kérdése volt... Az orvosok azt mondták a kórházban, hogy Chen valóban menthetetlen állapotban van, és két nap múlva meghal. Naraku élete legmélyebb depressziójába süllyedt, és nem látott belőle kilátást. Folyton az járt a fejében, amit Chen mondott neki, hogy ha Chen meghal, utána ő és Toguro legyenek egy pár, hiszen úgyis együtt lennének, ha Chent nem ismernék. Naraku tudta, hogy Chen csak jót akar neki, de nem tudta elképzelni, hogy ő másba legyen szerelmes.
Rettenetesen keservesen telt el a két nap. Toguro azt mondta, hogy ő nem akar ott lenni a második napon egy percet sem a kórteremben, így hát előző nap elbúcsúzott Chentől, és megköszönte minden jótanácsát. Már előzőleg bocsánatot kért mindenért, amiket tett, de most újra bocsánatot kért Chentől. Chen csak elmosolyodott, és bólintott. Toguro soha életében nem találkozott még olyan kedves emberrel, mint amilyen Chen volt. Naraku, és Chen mestere maradtak csak ott a második napon a kórteremben, de ott már semmi különös nem történt azután, hogy könnyes búcsút vettek egymástól. Naraku órákon át csöndben gubbasztott az ágy széllén ülve, gyakran elsírta magát, néha kiment levegőzni, Chen mestere is ugyanígy viselkedett, Chen pedig az ágyon lótuszülésben ülve mély meditációba süllyedt. Órákon át néma csend volt a kórteremben, és Naraku ismét a könnyeivel küzdködve nézte a padlót. Chen mestere, az 50 éves férfi egyszer csak megszólította a fiút:
-Naraku. Nagyon nehéz, igaz? Tartsunk össze.
-Nem nagyon nehéz... Hanem kimondhatatlanul nehéz...-mondta Naraku, és elcsuklott a hangja.
-Te talán Chen nevelt fia vagy? Nem beszélt nekem rólad sokat, csak annyit mondott, hogy szoros kapcsolat fűz össze titeket.
-Ő volt a gyámom, mert apámat bevitték a bolondok házába. Arra az időre ő gondoskodott rólam. Édesapám most már jobban van, és egyre javul az állapota, ki fogják engedni őt talán már fél év múlva. Addig egy barátomnál fogok lakni, és utána újra együtt leszek apámmal.
-Értem. Nekem is nagyon nehéz most, mert én is nagyon a szívembe zártam Chent. Meg tudom érteni, amit érzel, és nagyon sajnálom.
-Nem... nem tudja megérteni.-mondta halkan Naraku, és ismét elsírta magát.-Chen és én... szerelmesek vagyunk egymásba.
-Sejtettem.
-Honnan...?
-Láttam a tekintetetekből, ahogy egymásra néztetek.
-Imádtuk egymást. És most... vége...
-Nincs vége. Találkozni fogtok majd újra, de már nem itt a Földön.
-Tudom, de az... messze van még...
-Nem. Közelebb, mint hinnéd. Kapcsolatba tudtok egymással lépni akkor is, amíg te még a Földön élsz.
-Az már nem lesz ugyanolyan.
-Miért? Csak mert nem érezheted a testét? Kommunikálni fogtok tudni akár minden nap.
Naraku elgondolkozott. Pár percig csak ez járt a fejében. Ugyanugy beszélhet Chennel minden nap, megtarthatja az emlékeit róla, de nem érezheti Chen testét többé, és ez... mintha ez nem is lenne olyan óriási veszteség, és csak ez... csak ez lesz az egyetlen veszteség. Naraku mélyen belegondolt ebbe, és azonnal összeállt a kép. Nem veszíti el teljes mértékben Chent, csak részben. Ahogy Naraku belemélyedt a gondolataiba, és teltek a percek, Chen elérkezett a Földön töltött utolsó percéhez. Chen mestere a következő percben megnézte, van-e még Chennek pulzusa, mélyen Naraku szemeibe nézett, és kimondta:
-Már meghalt.
-Ne...-tört ki zokogásban Naraku.-Ne csináld ezt, Chen... gyere vissza... mint ahogyan a legutobb, amikor...
-Ezúttal nem térhet vissza, Naraku.
-Pedig lehet, hogy képes lenne rá... A legutobb sikerült!
-De ez most teljesen más. Chen ideje lejárt. Engedd őt el, hogy teljes békében nyugodhasson a tudata. Ő is így szeretné.
-Ne...!-zokogott Naraku, és végigsimított Chen arcán.
-Engedd őt el most. Egy kis idő múltán vissza fog térni hozzád, te is tudod.
Naraku a könnyeit törölgetve némán bólintott. Úgy engedte el Chent, hogy még saját magának is furcsa volt az elengedés könnyűsége. A Nirvána, amiben szabadon lebegett Naraku tudata, mindent áthatott egyfolytában, és Naraku felfogta, hogy Chen hiába ment tova a Földről, hiába kerül sírba a fizikai teste, a tudata hamarosan vissza fog térni Narakuhoz, és kapcsolatot fog teremteni a fiúval újra, csak most egy időre elment. Végülis minden elmegy, minden dolog a világon állandótlan,kivéve a Nirvánát, és a megvilágosodást, mert ezek  állandó tudatállapotok. Semmi nem létezik valójában, a dolgok csak illúziók, azért, mert minden dolog, és mindenki múlandó az egész univerzumban. A kivétel a múlandó dolgok és lények közül a Nirvána tudatállapot, és a megvilágosodás. Naraku könnyei hullottak, akár a záporeső, de könnyedén vált el Chentől. És ekkor minden világos lett előtte. Egy pillanat alatt mindent megértett Naraku. A fiú előtt először felrémlettek azok a régi idők, amikor megismerte Chent. Rögtön azután, hogy megismerte Chent, nagyon erős kimerültségig dolgozott azon, hogy elérhesse a megszabadulást, kitartó volt, rengeteg energiát szentelt annak, hogy elérhesse a megszabadulást, azaz a Nirvánát. És ez meg is történt, és Naraku ebben a pillanatban látta be, hogy az a Nirvána még nem a tökéletes Nirvána volt, hanem csak részleges, ekkor még nem érte el teljesen, szilárdan a megszabadult tudatállapotot, és ezért egy kicsit el is futott vele akkoriban a ló, és szenvedést okozott Chennek és magának is azzal, hogy folyton ment a saját feje után. Azután már szilárdan elérte a Nirvánát, nem esett ki belőle, és közben egyre jobban imádta Chent. Szerelmük egyre forróbb, és forróbb, és szilárdabb lett. Aztán eljött a nap, amikor Chen elmondta Narakunak hogy meg fog halni a szívbetegsége miatt. És végül most Naraku elveszítette Chent. Ezek a gondolatok cikáztak jelenleg Naraku tudatában, ahogy ott állt Chen holtteste előtt. És csak jöttek és jöttek a további megértések: Naraku megértette, hogy Chen miért mondta azt, amit mondott Toguroról, még a halála előtti napjaiban. Naraku akkor még meg sem akarta hallani azt, amit Chen akkor kimondott. Chen azt mondta neki, hogy nyugodtan járjon együtt Naraku Toguroval, miután Chen meghal. Naraku imádta Chent, és el sem tudta akkor még képzelni, hogy hogy mondhatott ilyet Chen. Azonban most már átlátta ezt is tökéletesen. Chen most, hogy meghalt, ezek után a tiszta világból, ahová eltávozott, már csak ,,gondolatok" kíséretében tud majd kommunikálni Narakuval. Csak ,,gondolatok" formájában tudnak egymásnak üzenni mostantól már. Naraku tudta, hogy Chen arra gondolt akkor, amikor Toguroról beszélt, hogy Chen testileg már nem lehet együtt soha többé Narakuval. Chen tisztán arra gondolt ez mögött a mondat mögött, hogy Naraku többé már soha nem érintheti meg Chent, soha többé nem zárhatják egymást egymás karjai közé, és soha többé nem szeretkezhetnek, csupán üzenhetnek egymásnak. És Chen akkor arra gondolt, hogy Naraku találjon magának egy olyan fiút, aki kielégíti őt szexuálisan is, mert Chen már nem lesz rá képes. Naraku ebben a pillanatban ezt is tökéletesen megértette. Tudta, hogy Chen miért mondta azt, amit akkor mondott. A könnyein át nézett le Chen holttestére, és mély együttérzés támadt benne. Naraku senki mást már soha nem akart magának az életben. Semmire, és senkire nem volt szüksége ebben a határtalan, örömteli, tiszta, szabad tudatállapotban, amiben volt. Nem tudott belegondolni abba, hogy ő más fiúval még ezek után kikezdjen valaha. Chen jelentette számára az egyetlen férfit, aki az életében megfordult. Naraku tudta, hogy két út áll előtte: az egyik az, amelyiken még kedvére szexelhet más fiúkkal, a másik pedig az, amit a legtöbb buddhista választ: tökéletesen túllépni a szexualitáson. Naraku egy pillanat alatt döntött. Arra gondolt, hogy többé már nem fog kikezdeni egy fiúval sem, egyrészt mert ebben a megszabadult tudatállapotban már nincs rá szüksége, ha ő nem akarja, másrészt pedig Chen miatt, mert nem akart többé már senki mást magának. Naraku agyán az is átfutott, hogy a szex sok buddhista számára akadály abban, hogy elérjék a megvilágosodást, és ennek számos oka van. Naraku a következő pillanatban elszédült, és összecsuklott Chen holtteste mellett. Alig volt már eszméleténél, mindent egyre homályosabban látott, remegett a teste, és hallotta Chen tanítójának a hangját, amint ezt kiáltotta:
-Valaki jöjjön ide, kérem! Ez a fiú rosszul van!
Narakunak csak a teste volt rettenetesen rosszul. A tudatában érezte a múlandóságot, az együttérzést, a szeretetet, a kedvességet, a pozitív gondolatokat, érezte a mindent tudást, az ego porig rombolását, és tökéletes megszűnését, érezte a határtalan szabadságot, a dolgok nem létezését, amiért azok múlandóak, érezte az együtérzést és a szeretetet határtalanul ragyogni magából minden érző lény felé, és mindent érzett, amit egy tökéletesen megvilágosodott állapotban érezni lehet. Fellángolt benne a határtalan szeretet, és együttérzés, minden érző lény iránt. Naraku túljutott a megszabadult tudatállapoton, azaz a Nirvánán, azaz túljutott azon amit Chen halála előtt elért, Naraku most már a teljes megvilágosodása első pillanatait élte át. Teste alig bírta a terhelést, és Naraku eszméletét vesztette mindazoknak a dolgoknak a hatására, amik a mai napon érték őt.

___Néhány nap múlva egy mély kóma után ugyanúgy ébredt a kórházban, az apja, és Toguro társaságában, mint amilyen tudatállapotban elájult Chen halálakor. Naraku tökéletesen meg volt világosodva. Elérte a buddhizmus legvégső célját. Közben Chen fizikai testét előkészítették az elhamvasztásra, és elvégezték rajta a hagyományos buddhista, tisztító szertartásokat, és megtörtént a temetés is másnap. Naraku már el tudott menni a temetésre, mert hirtelen nagy erőre kapott, ami a hirtelen megvilágosodása miatt történt. A fiú csendesen, békében engedte el Chent annyira, amennyire csak tudta. Tudta, hogy Chen tudata megpihent már egy tökéletes, tiszta világban, ahol nincsenek mások, csak megvilágosodott buddhák. És Narakunak már csak két célja volt: Segíteni minden érző lényen, akiken csak tud, és majd, amikor ő is meghal követni Chent abba a világba, amit Tiszta Földnek hívnak.

Takarítás

Sziasztok drága barátaim (és azok, akiket nem ismerek). Mindig öröm írni Nektek. Itt a nyár, pezseg az emberek vére, gyönyörű az idő, dalolásznak a madarak, az egyetlen ami rossz lehet a nyárban az, hogy gyomorforgató hőséggel is fogunk számolni.

SZERETNÉK NEKTEK SZÉP, KELLEMES, ÉLMÉNYDÚS NYARAT KÍVÁNNI. :)

Sokan tévednek ide a blogomra, nemrég nézegettem a statisztikákat, meg a nézettséget. A google keresőn sok mindenre rákeresnek sokan, és mint láttam a statisztikák alapján; sokan idetévednek az én blogomra. Ennek nagyon örülök, és remélem sok hasznos infóval tudok szolgálni azoknak, akik keresgélnek különféle témák után, és a barátaimnak is, akik folyamatosan olvassák a blogot, nekik remélem örömmel, és új dolgokkal szolgálhatok.

És visszatérve a statisztikákra és a sok olyan emberre akiket nem ismerek: csinálok egy áttekintést arról, hogy milyen bejegyzések / témák vannak a blogomon, hogy minden áttekinthető legyen. A bejegyzésekhez tartozó kommentokat, amiket mások írtak hozzászólásként, azokat úgy lehet megnézni hogy a bejegyzés aljánál le van írva, hogy kommentek (...) és ha arra rákattintatok akkor látjátok az összes hozzászólást.

Történt a blogon némi változás. Amikor végeztem az Álomfarkas nevű történetemmel amiről majd lentebb írok ebben a bejegyzésben, akkor úgy döntöttem elkezdek egy új sztorit, mivel sok barátomnak, ismerősömnek tetszett az Álomfarkas, és pozitív visszajelzéseket kaptam. Elkezdtem egy új általam kitalált történetet Egy Bódhiszattva Útja címmel.  Aki kíváncsi rá, az megnézheti..... Lehet, hogy kissé csalódni fog, mert nem olyan, mint az Álomfarkas. Ez a történet inkább a kemény Földi életről szól, és a szabad buddhista felfogásról, de előfordulnak ebben a sztoriban is "elrugaszkodások a földtől". Teljesen éberen megélt asztrálutazások, álmok, megérzések, de az egész történet egy 17 éves japán fiúról szól, aki olyan emberek "sorsait" (a buddhizmus szerint inkább karmáikat) vállalta magára, akik már meghaltak, de sok rosszat tettek előző életeik során, és ezért rosszak lennének az újraszületésük utáni életeik. Ez a japán srác viszont egy olyan érdekes srác, aki a képességei, és a fejlettsége miatt készen áll arra, hogy leélje más emberek rossz életeit, ezáltal segít azokon azokon az embereken, hogy ne éljék meg a régi rossz tetteik ,,gyümölcseit". Mindezt egy földi élet alatt teszi meg a srác.

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/11/10/Egy_Bodhiszattva_Utja/

Megpróbálom összeszedni az összes bejegyzés linkjét ebbe a Takarítás nevű témába, hogy áttekinthetőbb legyen a blogom:

Legutoljára a buddhizmusról írtam Nektek le a jegyzeteimet:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/12/30/Jegyzetek_a_buddhizmusrol/

Azután írtam egy jó kis tartalmas bejegyzést japán rajzfilmekről, Tibetről, filmekről:
http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/11/11/irany_Azsia/

Írtam Nektek ismét egy kicsit a buddhizmusról, mivel van egy - két buddhista barátom, akik olvassák a blogomat, és hátha érdekel másokat is, akik csak úgy idetévednek valahogyan a blogomra. Ebben a bejegyzésben egy buddhista Védelmező Lényről is írtam.

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/01/23/A_Buddhizmus_hatartalan_szeretete_es_vedelme/

Írtam a Nirvánáról is még régebben. A Nirvána (megszabadulás) a buddhizmus egyik célja, a megvilágosodás pedig a másik.

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/01/01/Nirvana/

Az egyik kedvenc énekesemről is írtam Nektek (G Dragonról):

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/06/11/G_dragon_Kwon_Ji_Yong/

Több különálló bejegyzések voltak versekről is, ezért hát azokat is egybe szedtem.

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/12/01/versek/

Leírtam egy asztrálutazásomat, ami nagyon érdekes, és furcsa volt. Egyszerűen hihetetlennek hatott.

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/10/23/Ez_lenne_a_buddhikus_dimenzio/

Ezután kedvenc meditációs zenékről, mantrákról, meditációs módszerekről írtam Nektek:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/11/10/Kedvenc_meditacios_zenek_mantra_es_meditacios_modszerek/

Leírtam nektek pár versemet: (ÉS MOST ADTAM HOZZÁ EGY ÚJAT IS)

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/12/01/versek/

Utána pedig tükrös - asztrális - előző életeket látós módszert ismertettem:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/12/01/tukrok/

És itt az Álomfarkas nevű kitalált történetemhez a link:

http://asztral.freeblog.hu/archives/2010/12/01/ALOMFARKAS/

A Dalai Láma magyarokhoz szóló üzenetét is feltettem a blogomra:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/12/01/Soha_ne_add_fel/

Rajzokkal folytattam a bejegyzéseimet: (EZT IS MOST FRISSÍTETTEM, SZÓVAL VANNAK ÚJAK KÖZTÜK)

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2011/01/01/rajzok/

Az Álomfarkas nevű történetet egy bejegyzésbe szedtem, mert egészen eddig több különálló bejegyzésben lehetett megnézni a folytatásait a történetnek. Azt hiszem jobb így egy bejegyzésben az egész, mint három különálló bejegyzésben. Az Álomfarkas egy régi, általam kitalált történet. Itt van a bejegyzés linkje, amibe beleszedtem az egész történetet teljes egészében és az összes kommenttel együtt:

http://kiroru.freeblog.hu/archives/2010/12/01/ALOMFARKAS/

Ennyi. Összegeztem mindent, ami eddig történt a blogomon. Hálás vagyok, amiért még mindig olvastok barátaim, és ismeretlenek. Mégegyszer KELLEMES, NAPSÜTÉSES, SZÉP, ÉLMÉNYDÚS NYARAT MINDENKINEK!

Két zenével búcsúzom. :)

OLIVER SHANTI - SACRAL NIRVANA

http://www.youtube.com/watch?v=5JXrmUD0EK0

OLIVER SHANTI - Pachelbel Cha Om

http://www.youtube.com/watch?v=DMdJF6a8bpM

G dragon Kwon Ji Yong

Hadd irjak nektek pár sort az egyik kedvenc énekesemről is. :) Kwon Ji Yong. A Big Bang nevű pop együttesben is énekel több sráccal együtt, de voltak magányos időszakai is, amikor egyedül énekelt. Szereti a mangákat, megőrül a divatért, van kutyája, egyedi stílusa van (ami állati jó), imád különféle ruhákba bújni, és AAAnnyiRA aranyos stílusa van. :)

G DRAGON FOREVER <3 <3 :)

ez a kedvenc klipem tőle:

http://www.youtube.com/watch?v=PMwWxmrQSGE

A Buddhizmus határtalan szeretete és védelme

Úgy érzem, szeretnék Nektek erről beszélni, esetleg inspirálni egy kicsit Titeket. Vannak a blognak olyan olvasói, akik inkább csak a spirituális dolgok felé nyitottak (pl. tudatos álmodás, asztrálprojekció, tükör, meditáció, stb., stb. ...) de vannak olyan olvasók is, akik a buddhizmus felé (is) nyitottak. Ezért hát úgy döntöttem, megírom ezt a bejegyzést, teljesen tiszta szívből, azt szeretném, ha átéreznétek Mind, hogy létezik egy kedves, határtalan, őszinte és békés, segítő fényözön, ami a buddhizmusból sugárzik ki. Talán lesz olyan köztetek, aki ezek hatására nyitottabbá fog válni a buddhizmus felé. Akár például egy idetévedő ember, akit nem ismerek, de érdeklődik a buddhizmus iránt, akár másvalaki. Engem egy film indított el az utamon. Saját tapasztalatokat fogok leírni.

Amikor szeptemberben láttam egy filmet, amiben szerepelt egy buddhista szerzetes, teljesen magával ragadott a film, nagyon tetszett, főként a szerzetes nézetei tetszettek, a hosszú meditációival kiegészítve. Én magam, mielőtt láttam ezt a filmet csak spirituális, ezoterikus útra terelő dolgok felé voltam nyitott, de a meditációra is vevő voltam, bár még nem komoly meditációval foglalkoztam (komolyabb meditáció pl. a vipasszaná). Miután megnéztem a filmet, már az utána következő napokban olvasni kezdtem a buddhizmusról és rájöttem, hogy hiszen ez nagyon jó, nekem ez nagyon tetszik! :) :) Pár hét elteltével elkezdtem életem első mantráját gyakorolni (om ma ni pad me hum) és elképesztő eredményeket hozott. Sok belátás született bennem az életről, a Földről, kedvesebb lettem, és akkora békére tettem szert, amekkorára azelőtt még soha. Ahogy egyre többet és többet olvasgattam Buddha tanításait, és egyre többet használtam a mantrát, feltűnt, hogy körülöttem kezdenek javulni a dolgok. Nem volt valami túl jó életem egészen addig, de akkor.... fordult a kocka. És pedig pont akkor, amikor elkezdtem a buddhizmussal foglalkozni.
Az egó, ami mindenkiben ott van, valóban képes megszűnni. A Megszabadulás egy állandó boldogság. Az összes többi öröm állandótlan, változó és ezáltal szenvedést hoz ránk. A Nirvána nem állandótlan, nem változó, hanem egy csodás, szenvedéstől mentes, állandó tudatállapot. Megmutatja, hogy minden bennünk van, a tudatunkban van, a tudatunkban keletkeznek és múlnak el a folyamatok, és jönnek mennek, önálló személyiség nélkül, anélkül, hogy lenne valaki, aki kötődik a folyamatokhoz.

Úgy döntöttem, mélyebben beleásom magamat a dologba. Örültem neki, hogy sok minden jobb lett, és csodálkoztam is rajta, hiszen sosem történtek még ennyire jó dolgok velem. Ennek köszönhetően nem emésztett gyakori stressz és nem voltak hangulati ingadozásaim sem, mint ahogy egy éve. Hát elkezdtem a vipasszaná meditációt, amire nem lehet azt mondani, hogy egy könnyű gyakorlat. Roppantul sok odafigyelést igényel. Írtam már erről a meditációról a blogomon, csak épp ott Belátás Meditáció -ként van leírva. Szuttákat (tanítások Buddhától) kezdtem el olvasni és már buddhistának vallottam magamat. Egyre jobban fejlődtem, belátások születtek bennem és elvetettem minden ragaszkodást és vágyat, nem volt szükségem rájuk, vágytalan voltam, el akartam érni a megszabadulást. Első tapasztalásomról, amely nem volt túlzottan hosszútávú, már írtam is a blogomban szinte azonnal amikor megtapasztaltam, hogy milyen a Kialvás. http://asztral.freeblog.hu/archives/2011/01/01/Nibbana__Nirvana/

KICSIT KÉSŐBB MÁR nagyon érdekes dolgok történtek. Feltűnt, hogy mantrázás közben MEGVÁLTOZOTT A HANGOM. Eleinte remegett, később kissé kitisztult, de volt, hogy remegett is, mintha vibrált volna. Fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent ez és megkérdeztem egy fórumon. Ott valaki azt írta, hogy tisztul a torokcsakrám. A torokcsakra a beszédért felelős. És többször éreztem úgy mantrázás közben, hogy valaki ott van a közelemben. Ezt sem tudtam mire vélni.

De a furcsa dolgok nem szűntek meg. Egy alkalommal egy nagy, kedves, mélykék fényburkot láttam meg, amint körbezárt engem, ez megintcsak mantrázás közben történt. Nem tudtam, hogy mi ez, foglalmam sem volt, de éreztem, hogy pozitív energia. Ismét ahhoz a fórumhoz fordultam és azt az infót kaptam, hogy a Védelmezőknek van mélykék erőterük (van amelyiknek a teste kék) és hogy ez a Védelmezők jelenlétét mutatja. Én erről nem hallottam még azelőtt soha. Hát kis idő múltán újra felbukkant a kék védőburok, aztán pár nap múlva álmomban is. Éjszaka a tudatomra ébredtem álmodás közben (nagyon ritka nálam a spontán tudatos álom) és teljesen éberen meg tudtam figyelni a kék fényburkot álmomban. Hát már álmomban is előjött..... Úgy döntöttem, kapcsolatba lépek azzal a lénnyel, aki okozza ezeket a védelmező energiákat. Sikerült, meditáció közben fel tudtam vele venni a kapcsolatot. Nem árulhatom el, hogy kicsoda Ő, megkért, hogy ne tegyem. Elég csak az, ha ezekről a dolgokról beszélek, de a nevét nem mondhatom meg akárkinek.

A lényeg az, hogy Ő segít az utamon és hogy védelmez engem. Alig tudtam elhinni, hogy sikerült egy ilyen kedves Védelmezőt bevonzani. Már sokmindennel kapcsolatban segített, azt mondta, hogy azt szeretné, ha elérném a legmagasaabb szintet (ez nem a Nirvána). Ez a teljes megvilágosodás, amely tele van határtalan együttérzéssel, és pozitív gondolkodással, minden megértésével rendelkezik. A megvilágosodás már túl van a megszabaduláson is, de a megszabadulásból, azaz a Nirvánából bontakozik ki. Hát nekem ilyesmi még meg sem fordult a fejemben, mert ez nehéz, jóval nehezebb mint elérni a Nirvánát. Most viszont, a Védelmezővel tartva a kapcsolatot, már járom tovább az utat.....A Védelmező nagyon kedves, egyszerűen nem tudom eléggé megköszönni Neki azt, amit nyújt nekem, annyira hálás vagyok érte! :)

Látjátok, ez a buddhizmus határtalan szeretete.... és védelme. Aki a buddhizmus felé fordul, az biztos hogy jól jár. A buddhisták közti összetartás, a sok jókívánság mások felé, az éntelenül kívánt vágy arról hogy minden érző lény boldog legyen, óriási energiákat képes megmozgatni. Akkora energiákat is, amiktől a Védelmezők segítik útjaikon a megvilágosodásra törekvőket. A megvilágosodásra törekvők pedig elérik a megvilágosodást és a megszabadulást és haláluk után nem születnek újjá, képesek lesznek visszatérni Védelmezők formájában, vagy más formákban többször is, vagy bódhiszattvák lesznek, vagy képesek lesznek leélni egy új földi életet is ( ők ebben az életükben nagy tanítok lesznek). És ez a körforgás segíti a Földön élő embereket abban, hogy minél többen érjék el a megvilágosodást és a megszabadulást, LEGYŐZVE ezzel a körforgással RENGETEG NEGATÍV ENERGIÁT IS. Csodálatos. Igaz?

KÉSŐBBI BEJEGYZÉSEM a buddhizmusról:

http://asztral.freeblog.hu/archives/2011/12/30/Jegyzetek_a_buddhizmusrol/

Nirvána

A Nirvánánál hatalmasabb boldogság már csak a teljes megvilágosodás. :) (Előre mondom, a Nirvána és a megvilágosodás nem egy és ugyanaz) Ezeknél hatalmasabb boldogság nem létezik a Földön. Miért? Mert a Nirvána elkísér a jelen (földi) életed végig, ha egyszer eléred ebben az életedben. Aztán a halál után is fentmarad ez a tudatállapot. Más boldogság viszont nem kísér el egy életen át és folyton változik. A megszabadulás nem változik. A Nirvána egy létező tudatállapot, amit el lehet érni, kemény munkával és odafigyeléssel. Egy határtalan tudatállapot ez, ami mindenkiben ott lakozik. Egy természetes tudatállapot, ugyanolyan természetes, mint ahogy most tudod azt, hogy épp olvasol. A mindentől való megszabadulást jelenti, az én érzet lecsökkenik, olyan szintre, hogy nem tudod magadhoz kötni a szenvedéseket és a zavaró érzelmeket (ez NEM teljes megsemmisülés érzése, hogy egy nulla vagy) és olyan dolgokat sem tudsz magadhoz kötni többé, amikről most azt hiszed, hogy a tiéid, hogy te birtokolod őket. Pedig...... Nem. Nem te birtokolod őket. :) Nem az ,,én". Az ,,én" csak illúzió. A tudat önmaga minden és tartalmaz mindent. Minden tudat, az egész univerzum TUDAT, TUDAT, TUDAT, TUDAT...... Minden dolgot a tudat tesz lehetővé, benne történik, ő észlel, semmitől nem választható el, és határtalan
tudatossága az összes jelenséget magába foglalja. A megszabadulás még azt is jelenti, hogy elszakadsz az eddig leélt korábbi földi életeidtől és hatalmas felszabadulást, tisztaságot, békét érzel. Belátod, hogy semmi sem tartozik igazán hozzád, felismered, hogy vágyak nélkül élsz és hogy teljesen tiszta az elméd.

Mindenféle öröm, ami nem a Nirvána, és az abból kibontakozó TELJES MEGVILÁGOSODÁS, az mind állandótlan és szenvedést okoz. Azért okoz szenvedést bármiféle öröm, ami nem a megszabadulás és a megvilágosodás, mert mindig elmúlik.

vegyük pl. a szexuális VÁGYAT. azok számára is létezik, akik már elérték a Nirvánát, DE NEM VÁGYKÉNT VAN JELEN, hanem ENERGIAKÉNT. Nincs benne semmi ragaszkodás és egó, vagy szenvedés.

A karma működése azt igazolja, hogy korábbi tetteink,szavaink, gondolataink hozzák létre a jelenünket, miközben most alakítjuk a jövőnket - a tetteinkkel, szavainkkal, gondolatainkkal - magokat ültetünk a jelenben, amik aztán majd a jövőben hajtanak ki. Az előző életeinkben megélt tapasztalatok, élmények szűrőin át látjuk jelenleg az embereket, és a világot.

Én úgy tértem rá az ösvényre (Buddha adta ezt a nevet a megvilágosodáshoz vezető útnak) hogy elkezdtem foglalkozni a buddhizmussal, aztán eldöntöttem, hogy valamikor el fogom érni a Nirvánát még ebben a földi életemben. Utána meditálni kezdtem (http://a-buddha-ujja.wikidot.com/vipassana-meditacio-bevezeto) ami sokszor nem volt könnyű, de egyre jobban belejöttem végül. Szuttákat kezdtem el olvasni (Buddha tanításai), egy mantrát gyakoroltam hónapokon át szinte minden egyes nap (http://www.youtube.com/watch?v=iG_lNuNUVd4), leborulásokat végeztem, amiktől megtisztultam, és ami talán a legnehezebb volt: minden vágyat megszűntettem magamban. Semmihez sem ragaszkodtam és sokat elmélkedtem Buddha tanításain. És lám, eljött az a csodás nap. Írtam egy verset is a Nirvánáról.

Nirvána

Nézd, minden csak jön és megy

Ami állandó dolog, az most csak egy

Nézd, minden változik, szalad

Minden körülötted a semmibe halad

Állandótlan, az összes öröm ám

És szenvedéshez vezet mind, lám!

A Megszabadulás határtalan boldogság

Nincs ennél semmire sem jobb orvosság

Magába nyel és kisugárzik belőled

Túlvilági fény áramlik felőled

Semmi sem tart már  rabságában

Eltűnő napok az idő nagyságában

Óriási üresség, csendesen végigsöpör benned

Nem kell többé új születéskor a Földön lenned

Forog a Föld, de mikor ér a forgás véget?

Ideszülető tudatokat még meddig kéret?

Meddig kér még itt lent embereket?

Átkarolva az egész térben lévő fellegeket?

Végül majd a megszabadulás körében

Mindannyian szállni fogunk az ég ölében.

rajzok

Rajzok tőlem Nektek. :)

Soha ne add fel

ÁLOMFARKAS

EZ EGY KITALÁLT TÖRTÉNET TŐLEM. Még az ezos korszakomban írtam, amikor még csak egy kicsit érdekelt a buddhizmus, még inkább az ezo érdekelt. Ebben a történetben jelentős szerepet kap az úgynevezett tudatos álom, tudatos álmodás. Aki nem tudja hogy miről van szó, irja be google -ba hogy tudatos álom és máris kidob többezer találatot az internet. :D Túl hosszú lenne itt most részletezni, hogy mit jelent az éber álmodás, tudatos álmodás.

Álomfarkas

1. Teljes tudatossággal az álmok földjén

Egy fehérfarkas magányosan bolyongott egy kietlen mezős pusztaságon. A nap a szemébe sütött, a levegő izzott, nyár volt. Fogalma sem volt, hogy került ide, csak azt tudta, hogy eltévedt és hogy sebesült. A hátán nagy karmolásnyom éktelenkedett, a fehér bundáját sűrű vér szennyezte. A farkas erős fájdalmak közepette haladt előre a mezőn. Percekig bolyongott, de mégis hosszú órák voltak. Kitudja hogyan... Percek voltak, mégis órahosszúsággal teltek el. Talán itt valamiért másként telik az idő...? A farkas egyre kimerültebb volt, a mély sebe egyre jobban fájt, a vére még mindig csurdogált és éhes is volt már. Kezdett megbarátkozni a félelmetes gondolattal: el fog pusztulni. Lassan meglátott a közelben egy házat. Már annyira kimerült volt, hogy összefolyt a szeme előtt a világ. Elmosódva látta a házat, ami egy erdőtől nem messze egy tisztás mellett volt. A lábai már annyira fájtak, hogy megadták magukat. A farkas a fűben előre húzva magát haladt a ház felé, reménykedve abban, hogy sikerül a házhoz eljutnia és valaki megmenti őt a haláltól. Ahogy nagy nehezen húzta magát előre a földön, elmosódott látótere eltűnt, egy erőteljes rántást érzett a testében, mintha valami kiszállt volna belőle... és közben már csak sötétséget látott.

Azt hitte meghalt. De hamarosan magához tért... Körülnézett. Egy ágyon fekve találta magát, a sebe be volt kötözve és valami furcsa növény is rá volt téve a sebére, a növényből valamiféle folyadék áradt szét a sebében, talán gyógynövény volt ez... Az ágyon egy tálban nagy húsdarabok voltak. A farkas jóízűen falatozni kezdett és közben körülnézett. Egy érdekes házban volt. Az asztalon gyertyák voltak, volt ott egy napló, a szobában félhomály volt, az asztalon meditáló ember formájú kis szobor is volt, virágok voltak egy vázában, a polcokon könyvek voltak, a szobában összesen három tükör volt, ami elég furcsa volt. Egy volt az ablak alatt, volt egy a szoba egyik falánál és volt még egy a szoba másik falánál is. Mire kell ez a sok tükör? Talán testenkívüli élmény céljából? A falon volt egy nagy párducot mintázó kép is... Ekkor valaki belépett a szobába. A farkas odanézett... Egy 30 év körüli férfi volt az, kopasz volt, kék szemei voltak és szerzetesi ruhában volt. Barátságosan leült a farkas mellé az ágyra. A farkas a szemeibe nézett... A férfi szemeiben nyoma sem volt a legapróbb félelemnek sem. Mintha tudta volna, hogy a farkasnak esze ágában sincs őt bántani. A farkas csodálkozva meredt a buddhista férfira. Ő mentett meg a haláltól? - gondolta a farkas. Megpróbált összehozni egy hálásnak és barátságosnak ható tekintetet, de a szájából kilógó húscafattal ez nehéz volt. A férfi lassan a farkas fejére tette a kezét. Végigsimított a farkas fején és ezt mondta:
-Gyógyfüvet tettem a sebedre. Az majd segíteni fog. Remélem elég a hús, amit adtam. Nagyon szép állat vagy, de fogalmam sincs hogyan kerültél ide. Erre nem járnak farkasok.
A farkas valami különös oknál fogva értette, amit mondott a férfi. Csak nézte őt és ahogy nézte őt... a látása mintha egyre élénkebb lett volna... mintha a látvány kilépett volna eddigi homályából... Ez álom. A farkas ettől a pillanattól fogva tudta, hogy tudatosan álmodik. Megpróbált hozzászólni a férfihoz, de... a férfi megelőzte őt:
-Most el kell mennem a piacra apámhoz. Addig te csak gyógyulgass és gyűjts erőt. Este elengedlek.
A farkas szólni akart, de nem jött ki hang a torkán, csak valami furcsa ugatás - szerűség. Mire emberi szavakat tudott mondani, a fickó már otthagyta őt, rázárta az ajtót és elment. A farkas megpróbált leugrani az ágyról, de a sebe nagyon fájt, alig tudott megmozdulni. Ahogy feküdt egyhelyben, a férfira gondolt, aki behozta őt ide, ellátta őt és estig itt akarja tartani, hogy erőt gyűjthessen. Aztán majd ha eljön az este majd szabadon engedi. Csakhogy a farkas nem akarta hogy a férfi szabadon engedje őt... Beszélgetni akart vele, már tudott emberi nyelven beszélni. Elhatározta hogy felpörgeti az időt. Ránézett a faliórára és nagy koncentrációval sikerült öt órával megváltoztatnia az időt, így este 6 óra lett. Az ajtó kinyílt és a férfi visszajött.
-Szia farkas. Hogy vagy? Fáj még a sebed?-kérdezte a férfi.-Annak az erős gyógyfűnek már le kellett vinnie ennyi idő alatt a karmolás okozta fájdalmaidat.
A farkas ránézett a férfira. Bátran megszólalt:
-Még fáj. Mély lehet a seb...
Hazudott. Már egyeltalán nem fájt semmilye. Nem volt fáradt sem, éhes sem, nem fájt semmilye sem már, sőt már arra vágyott, hogy megmozgathassa a csaknem 10 órás fekvésben elzsibbadt lábait. A férfi csodálkozva nézett rá. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ez a farkas tud beszélni.
-Te tudsz beszélni?-kérdezte tőle ledöbbenve.
-Persze. Maradhatok még nálad? Nem vagyok még képes ennyire fájó háttal menni...
-Egyeltalán hogy kerültél erre a környékre? Errefelé nincsenek farkasok, főleg nem beszélő farkasok.-mosolyodott el a férfi.
-Nem tudom hogyan kerültem ide.-vont vállat a fehér farkas. Esze ágában sem volt elmondani, hogy ez az egész álom.
-Egyébként Eric a nevem. És neked?
-Mióta van a farkasoknak nevük?
-Bocsáss meg... Azt hittem van valami neved, hiszen te nem egy átlagos farkas vagy. Még most sem értem, hogy vagy képes beszélni.
-Ahogy te.... Nekem is van szám.-mosolygott a farkas.
Még sokáig beszélgettek.

Másnap a farkas eljátszotta, hogy még fáj a sebe, pedig már kutya baja sem volt. Órák hossza óta bent volt már a tudatos álomban.
Hamar eljött az este. Itt másképp telt az idő. Itt minden más volt. Csodálatosabb... Este Eric ezt mondta a farkasnak:
-Már kutya bajod. Vissza kell menned a többi farkas közé, vissza a természetbe, ahová tartozol.
-Nem.
-Nem?
-Veled maradok.
Eric ledöbbenve nézte a farkast. Nem tudott szóhoz jutni... Lassan megkérdezte:
-Mit akarsz te tőlem, te beszélő farkas?
-Nem tudom, honnan kerültem ide. Nem ismerem errefelé sem a környéket, sem az állatokat. Egyszerűen nem tudom, hová kéne mennem. És te olyan kedves vagy velem...
-Tényleg nem tudod, honnan kerültél ide, tényleg nem ismersz senkit és semmit errefelé? Nahát, ez egyre különösebb.
-Talán amnéziás vagyok.
-Ez egyre jobb...
-Tényleg nem tudom, hol vagyok, nem tudom honnan jöttem, hová tartok, hová tartozok. Úgy érezem, mintha új életet kezdtem volna. Mintha újjászülettem volna.
-Azt sem tudod, miféle állat karmolt meg olyan mélyen, amibe majdnem belehaltál?
-Nem...-mondta a farkas és közelebb ment Erichez. Lefeküdt a padlóra és a testével hozzásimult Eric lábához. Próbálta leplezni a tetszését Eric iránt. Ártatlanul és reménytelve felnézett a férfira, aki semmit sem sejtett. Mintha nem tudta volna, hogy ez az egész az álmok síkján történik. A farkas halkan, szomorkásan mondta:
-Én nem tudok semmit. Csak azt hogy... ez egy másik élet. Ez már nem a régi életem.
-Na jól van, maradhatsz. De nem időtlen időkig. Egy kicsit összeszed magadat, megpróbálod legyőzni az amnéziádat, megpróbálsz emlékeket meríteni és ha majd nem emlékszel még mindig semmire sem, akkor elviszlek a közeli városba, ami mellett van egy olyan erdő, ahol vannak farkasok is. Ott majd találsz farkasokat. Nem maradhatsz itt örökké, te farkas vagy és nem egy emberrel kell élned.
-Persze...-mondta a farkas és odament az ablakhoz. A sötétedő környéket bámulta az ablakon át, a gondolataiba merülve. Eldöntötte, hogy át fog változni emberi önmagává, még mielőtt Eric elvinné őt abba az erdőbe. Ekkor valami érdekes dolgot látott meg... A sötétben valami odakint lopakodott. A hold fénye rávilágított... Visszataszító és félelmetes látvány volt. Egy félig párduc, félig farkas lény volt az. Vörösen izzottak a szemei és a farkas odabentről meglátta, hogy a lény karmain vér van... Egy rémisztő gondolat futott át az agyán: az én vérem? A lény ahogy tovább lopakodott, elnyelte őt a sötétség. A farkasnak már teljesen másfelé kalandoztak a gondolatai: Vajon meddig tart még ez a tudatos álom? Olyan különös... Mintha már egyeltalán nem létezne a másik sík, mintha már nem lenne fizikai testem, mintha már csak itt élnék. Már több mint két órája benne vagyok ebben a különös álomban...
-Megmutathatnád, milyen farkas vagy te. Tudod, elég furcsa vagy nekem.-hallotta meg hirtelen a farkas Eric mondatát a háta mögött.
-Miért vagyok én furcsa neked?
-Ugyanmár, semmit sem tudsz magadról, olyan vagy mint aki amnéziás és még beszélni is tudsz. Ez már elég különös, nem gondolod? Gyere, kimegyünk az erdőbe, megmutatod hogyan vadászol le egy állatot, holnap pedig megyünk a közeli város erdejéhez, ahol vannak farkasok. Szabadon engedlek, megkeresed a farkasokat, aztán majd olykor találkozhatunk, ha vissza tudsz majd jönni ide... Vissza tudsz majd jönni?
-Igen, persze...-mondta bizonytalanul a farkas, miközben Eric tervein jártak a gondolatai.
-Induljunk az erdőbe. Kíváncsi vagyok, hogyan vadászol. Tudod, elég különös vagy számomra, csak azért szeretném látni...
Eric és a farkas elindultak az erdőbe. Sötét volt, a telihold és Eric zseblámpája adott csak némi fényt a félelmetes, sötét erdőnek. A baglyok vérfagyasztóan huhogtak, a tücskök "zenéltek", valami állat felbőgött... A farkas közben átgondolta mit fog csinálni. Egyre beljebb mentek az erdőben, egészen addig mentek, amíg egy mozgó bokorhoz nem érkeztek. Egy nyúl ugrott ki a bokorból és a farkas láttán rémülten menekülni kezdett.
-Na gyerünk, kapd el.-mondta Eric közönyösen a farkasnak.
A farkas a nyúl után eredt, de esze ágában sem volt elkapni. Már meg is előzte a nyulat, de nem lett volna szíve bántani őt. Csak futottak, egyre messzebb... Eric ottmaradt a zseblámpával messzebb, a farkas pedig a nyúl mellett futott. Nagyon közel voltak egymáshoz... Csak egy karmoláson múlt az egész. A farkasnak viszont nem volt szíve bántani a nyulat, megállt, hagyta hogy a nyúl elfusson és hosszan utána nézett. Megfordult és látta, ahogy a zseblámpa messziről világított. A farkas lassan, félelemmel tele elindult vissza a fény felé. Lehajtott fejjel ment oda a férfihoz.
-Hol a nyúl? Csak azt ne mondd, hogy elkaptad és már fel is faltad. Nem látok rajtad sehol sem vért.
-A nyúl... elfutott...
-Nem értelek... Nem tudom mire vélni a lényedet.
-Nem tudtam bántani.
-Mi a bánat vagy te?-kérdezte Eric bosszankodva.
A farkas szomorkásan, lehajtott fejjel állt ott előtte. Lassan felnézett rá, nem tudott szólni... inkább tett valamit. Egy 18 éves, hosszú fekete hajú, barna szemű japán lánnyá változott át. Egyikük sem tudott megszólalni. Eric ledöbbenten nézte őt, a lány pedig ezt mondta:
-Ez vagyok én emberi formában. A nevem Chikayo.
-Ez... hogyan... lehetséges?-akadt el Eric szava.
Chikayo vállat vont. Zavartan elmosolyodott és közelebb ment Erichez. Eric is közelebb férkőzött hozzá... Lassan már nem volt köztük egy szemernyi hely sem. Csókolóztak... Hosszú perceken át. Aztán újra... Csodás volt. A baglyok huhogása hangosan visszhangzott a nagy erdőben és elhalt. A tücskök zajongtak, a telihold vigyázóan 'álldogált" odafent a csillagos égen, egy állat messze felbőgött, bizonyára vaddisznó lehetett, de már semmi sem volt olyan félelmetes, mint amikor bejöttek az erdőbe. Lassan Eric és a lány elindultak kifelé az erdőből, Eric háza felé.
-Én nem értek már semmit sem veled kapcsolatban.-mondta Eric.
Chikayo lelkiismeret furdalással nézett Ericre. El kéne mondani, hogy ez álom és nem a valós síkon vannak... Vagy ki ez az Eric egyeltalán? Egy valós személy, vagy csak a tudatalattija egyik terméke? De ha Eric a fizikai síkból esett át az ő álmába és ha ő elmondja neki hogy ez álom, akkor sok esélye lesz annak, hogy vége a tündérmesének, vagy nem tart már sokáig... Így csak zavartan elmosolyodott és ezt hazudta:
-Talán tényleg... amnéziás vagyok...
Az igazság az lett volna, hogy ez az egész álom és ő bármilyen alakot fel tud venni... De Chikayo ezt nem bírta elmondani. Eric ezt kérdezte:
-És azt mivel magyarázod, hogy farkassá tudsz változni?
-Nem tudom.-hazudott megint Chikayo.
-Mi lesz ezek után?
-Most ne azzal foglalkozzunk...-mosolyodott el a lány és Erichez simult, miközben Eric háza felé sétáltak ezen a hűvös nyári késő estén.
-Talán visszanyered az emlékezetedet, ahogy majd telik az idő. Talán majd bevillanak az emlékek az életedről és arról, hogy hol laksz.
Eric Chikayo vállára tette a kezét és lassan megérkeztek a házba. Mindketten egyre szerelmesebbek lettek egymásba...
Valahogy megint furcsán telt az idő. Pár óra múlva reggel lett, Chikayo pedig istentudja mit él át. Még mindig nem ébredt fel a fizikai teste, az álom sem szakadt szét ennyi idő után sem és a lány szinte észre sem vette ezt, annyira el volt foglalva Erickel. Hosszú órák teltek már el az álom kezdete óta. Eric még mindig nem tudta, hogy ez álom, Chikayo pedig nem tudhatta kicsoda valójában Eric. A tudatalattija terméke, vagy egy valós ember, aki a fizikai síkon álomba merülve jutott be az ő álmába valahogy? Nagyon különös volt ez az egész. Reggeli után Chikayo a ház melletti tisztáshoz ment egyedül. A tavacska víztükrére bámult. A tükörképét nézte... ami farkassá változott át. A lány tekintete a víztükörről átsiklott a testére. Farkas volt megint. A fehér bundájába belekapott egy hűs nyári szellő... A szaglása és a látása kifinomult. Elmerengve bámulta a tükörképét... Ezek a gondolatok cikáztak az agyában: Bárcsak tudnám kicsoda Eric. Vajon csak a tudatalattim alkotta őt, vagy ő a fizikai síkon is létezik és egy ártatlan álomból belekerült az én álmomba? Miért nem ébredtem fel még mindig? Már nem is érzem a fizikai testemet. Nem vagyok éhes, se szomjas. Félelmetes... Mintha nem is lenne fizikai testem, pedig azt is tudom, hogy hol alszik. De nagyon érdekes. Órák óta álmodok és semmit nem érzek, sőt még az álom sem esett szét még egyszer sem. Mi ez az egész? Boldog vagyok Erickel. Imádom őt. Nem akarom, hogy felébredjek... Chikayo úgy zuhant ki az elmerengésből, mintha valaki madzagon rántotta volna őt ki a mélységből, amikor a lány meghallotta Eric hangját a háta mögött.
-Hát itt vagy, kis farkasom. Figyelj... Apámat a piacon mindig zsarolja egy gonosz banda, pénzt csalnak ki tőle, mindig azzal fenyegetik, hogy ha nem ad nekik pénzt és ételt, akkor megátkozzák őt. Ezt a bandát nem tudja senki sem elkapni, mert mindenki fél tőlük. De te... Benned van valami, valami nagy és különleges. Szeretnélek megtanítani egy kicsit harcolni, ha már úgyis ilyen erős farkas vagy. Szeretném benned felébreszteni a farkasi mivoltodat. Hogy aztán... elüldözd őket... Kész lennél rá, csak hinned kell önmagadban. Én érzem, hogy valami hatalmas erő sugárzik ki belőled.
Chikayo zavartan bámult Ericre. Nem tudta mit szóljon.
-Honnan tudod, hogy bennem megvan az erő, amivel el tudom őket üldözni?
-Nézz már magadba.-mosolyodott el Eric.-Farkasként a vérüket tudnád ontani, el tudnál ugrani az átkaik elől. Harcos lányként egy karddal ki tudnád védeni a varázslataikat és a két énedet használva képes lennél őket elüldözni. Érzem benned a nagy erőt, te különleges vagy.
-Hát... legyen.-mondta Chikayo végül határozottan.
-De ahhoz hinned kell magadban. Szabadon kell engedned magadban a farkast és a harcos nőt is.
-Mindent bele fogok adni.-ígérte meg Chikayo és átváltozott emberi önmagává.
Magához ölelte Ericet. Eric elmosolyodott... Chikayo most először látta őt mosolyogni. Eric mindig komoly és határozott volt, sosem mosolygott. Chikayo végigsimított Eric száján és elmosolyodva mondta neki:
-Végre egy mosoly.
-Te vagy az oka.-mosolygott kitartóan Eric és megcsókólta Chikayot.
Hosszú, szenvedélyes csókolózás történt köztük. Chikayo hozzásimult Eric szerzetesi ruhájához, imádta azt a puha, kellemes tapintású ruhát. Hát még a viselőjét mennyire imádta... A hosszú csók után Eric visszament a házba és hozott két kardot. Chikayo kezébe adott egy szép nagy kardot, amin drágakövek is voltak. A lány már a kard súlyától megijedt. Belegondolt abba, milyen nehéz lesz majd ezt használnia.
-Lássuk, mit tudsz.-mondta Eric.
Odaállt Chikayoval szembe, felemelte a saját kardját... Amin szintén drágakövek voltak. Chikayo félelemmel nézett Ericre. Nem tudta, mire lesz képes, nem tudta, mi lesz ebből az egészből, nagyon szerelmes volt Ericbe és nehéz volt edzőként tekintenie rá. Habozva nézték egymást. Úgy álltak egymással szemben, mint az esküdt ellenségek. Chikayoban a félelem és a szerelem érzései kavarogtak.
-Ne félj, nagyon gyenge csapást fogok mérni feléd. Próbáld meg kivédeni, légy gyors, mert én gyors leszek.
-Oké...
-Félelem és bizonytalanság van benned. Mindent érzek, ami benned van, Chikayo. Minden érzést látok benned, kedvesem, akár hiszed, akár nem. Látom a fehér aurádat, látom a félelmeidet, látom a bizonytalanságot, de ezeket az erőd mind le tudja győzni. Sugárzik a fehér aurád, valami aranyszínű fény járja körül, sohasem láttam még ehhez hasonlót. Mitől félsz? Tőlem nem kell félned, gyengéd leszek veled. De csak addig... amíg te is egy kezdőhöz méltó gyengédséggel bírsz.
-Attól félek, hogy béna vagyok...
-Hagyd a pokolba ezt a gondolatot. Higyj magadban! Felkészültél?-kérdezte Eric.
-Fel...-válaszolta bizonytalanul Chikayo.
-Próbáld már meg komolyan és félelem nélkül venni a dolgot. Nem kérdezem ezt meg többször. Felkészültél?
-Fel.-mondta Chikayo már jobban összeszedve magát. A kezében megfeszült a kard.
-Na így már másabb.
Eric Chikayo felé csapott a kardjával, gyorsan, mégis gyengén. Chikayo azonnal nekicsapta a kardját Eric kardjának, teljes erejével. Eric erőlködni kezdett és taszítani kezdte a kardjával Chikayo kardját. Chikayo nem hagyta magát, teljes erejéből erőlködött azon, hogy Eric kardját eltaszítsa a saját kardjától. Küzdelem alakult ki köztük, nem is akármilyen. Chikayo annyira erőteljesen igyekezett, hogy minden erejét bevetette. Mintha felszabadult volna, mintha a farkasi mivolta teljesen a felszínre tört volna. Egy nagyot lökött a kardjával Eric kardján, Eric pedig egy lépést ennek köszönhetően meghátrált, és a két kard között távolság alakult ki. Eric leeresztette a kardját és némán nézte Chikayot. A lány bizonytalanul megkérdezte:
-Na most... mi van...?
-Az, hogy nem vagy semmi. Egy kezdőhöz képest egyeltalán nem vagy mazsola. Amit gondoltam... igaz. Van benned valami. Valami hatalmas, valami erős, valami különös.
-Ugyan...
-El kell hinned. Ha elhiszed, hogy teljes mértékben igazam van, mégnagyobb erőre fogsz szert tenni. Hinned kell abban, hogy nagy erő lakozik benned.
Chikayo elgondolkozva nézett Ericre. Eric viszont egy gyors mozdulattal felemelte a kardját és Chikayo felé csapott vele gyorsan, mégsem túl erőteljesen. Chikayo szinte az utolsó pillanatban Eric kardjához csapta a saját kardját védekezésképpen. Megint taszítgatni kezdték egymás kardját, de most már Eric is rengeteg erejét belefektette ebbe a kisebb küzdelembe. Chikayo ismét sikerrel járt, hosszú perceken át tartó küszködés után, bár most majdnem ő hátrált meg egy nagyobb erőkifejtéstől Eric részéről. De mintha valami megint felszínre tört volna benne... Megint sikerült Eric kardját eltaszítania a saját kardjától egy kicsit. De tudta, hogy Eric nem a teljes erejét veti be ellene és úgy bánik vele mint egy kezdővel. Mégis... Eric rettenetesen erős volt.
-Nem illeted meg a kezdő szót.-mondta Eric.-Haladó lettél ilyen hamar, de a gyorsaságodon is kéne javítani.
Sokáig gyakoroltak. Chikayo egyre ügyesebb lett és egyre jobban kiengedte magából a nagy erőt, amit maga sem értett, hogy lehetett ekkora. Egészen estig edzettek, kisebb - nagyobb megszakításokkal.
Chikayo este farkassá változott. Szélsebesen rohant a tisztás és a ház környékén... Olykor nagyokat ugrott. Érezte, ahogy felébreszti magában a harcos erőket. Úgy érezte, nem állhat senki az útjába, Eric egyre jobbá edzi őt és hamarosan el fogja majd üldözni azokat a gonosz varázslókat, akikről Eric beszélt. Csak rohant és rohant farkasként. Nem látott határokat, már teljesen elfelejtette, hogy már rengeteg ideje van az álomban, a szívét hatalmas szerelem égette és az erejei szinte szétfeszítették az ereit, lángoló tűzként égették a lelkét. Mintha már teljesen megfeledkezett volna arról, hogy neki fizikai testének is kéne lennie... És Eric mellett szaladt az idő. Mintha magába szívta volna őt ez a világ, mintha már egyeltalán nem is érdekelte volna a másik sík, ahonnan jött. Hogy lehetséges ez...? Mi lehet a fizikai testével, hogy egyeltalán nem érzékeli már lassan 8 órája? Átsuhantak az agyán ezek a gondolatok, de nem kötötték le. Nem gondolkozott el rajtuk. Egy éles kanyarral megfordult és visszafelé rohant Eric háza felé, akár a szél. Ericet akarta látni és érezni újra és újra...
Közben fogalma sem volt arról, ami a háta mögött zajlott. A félig párduc - félig farkas lény megint a környéken ólálkodott, a sötétedő völgyeken. Látta Chikayot, árnyékként követte, egyik fa mögül a másik fa mögé szökkenve. A lány nem vette őt észre, a rémség fürge árnyként követte őt. Amikor Chikayo megérkezett Eric házához, a lény egy fa mögött bújt meg. Chikayo átváltozott... A lény vérvörös szemei kitágultak ennek a látványnak a hatására. Aztán vérszomjasan nézte Chikayot, amint a lány bement a házba. A lény halkan hörögve, nyáladzva, vicsorogva osont el az erdő felé...

2. A SÖTÉT OLDAL

A házban később Eric és Chikayo egymáséi lettek... Minden jól alakult, imádták egymást, de Chikayo megint kellemetlen helyzetbe került a hazugságokkal kapcsolatban...
-Valamit nem mondasz el nekem. Érzem rajtad.-mondta Eric Chikayonak.
Egymás mellett feküdtek Eric ágyán. Chikayo Eric mellkasára hajtotta a fejét, Eric pedig Chikayo haját simogatta.
-Köteles vagyok neked mindenről beszámolni?-kérdezte egy kicsit félénken Chikayo.
-Persze hogy nem... De tudod nekem bármit elmondhatsz, mert nagyon szeretlek.
-Persze, tudom.
-De valami nagyon fontos dolgot nem mondasz el nekem. Elmondanád, de nem mered... Mi az, Chikayo? Eszedbe jutott valami emlék az eddigi életedről?
-Nem. Ne turkálj bennem, légyszíves.
-Bocsánat. Csak tudod, eléggé rádkoncentráltam az előbb. Amikor megnézem egy ember auráját, akkor  érzem az érzéseit a saját lelkemben. Tudom, hogy az illető, akinek az auráját vizsgálom milyen érzelmeket érez.
-Nagyon ügyes vagy... Nem is tudom, hogyan tudod megcsinálni, de már láttad az aurámat. Nincs szükség arra, hogy mindennap megnézd, vagy egy nap többször is.
-Nem azért néztem meg, hogy az érzelmeidet érezzem. Nagyon szép aurád van. Sosem láttam még hasonlót. Fehér az aurád, de valami aranyszínű fény járja körül, mintha szegélyezné. Fogalmam sincs, mi ez az aranyszínű fény, de sosem láttam még hasonlót.-mondta Eric.
-Én is láttam már az aurámat. De én csak fehér fényeket láttam. Ötleted sincs, hogy mi az az aranyszínű keretféleség, amiről beszélsz? Én még sosem láttam, csak a fehér fényeket.
-Sajnos nem tudom. Nemcsak hogy nem láttam még hasonlót soha, de még nem is hallottam még ilyenről.
-Hogyan vagy képes érezni más emberek érzéseit úgy, hogy az auráját nézed meg?-kérdezte Chikayo, miközben Eric mellkasát simogatta.
-Nem tudom. Tudod ez úgy kezdődött, hogy a saját aurám látásával foglalkoztam. Aztán amikor megnéztem egy másik ember auráját, akkor az érzelmeit is éreztem... És ez azóta is így van minden egyes embernél, akikbe "betekintek.".
-Nem vagy semmi. Neked milyen színű az aurád?
-Egy kissé különös. Fehér, de vannak benne rózsaszín foltok is. Szóval a kettő keveréke azt hiszem.
-Nagyon szép lehet. De nálad semmi sem szebb... Imádlak.
-Én is téged, kis farkasom.
Eric lassan elaludt. Chikayo lelkiismeret-furdalással nézte őt. Tudta, már szinte biztosra tudta, hogy Eric nem a tudatalattija terméke, hanem külsős személy. De fogalma sem volt, honnan is jött tulajdonképpen Eric. Csak úgy véletlenül bekerült az ő álmába, vagy ennél mégtöbbről van szó? És mi a pokol lehet a fizikai testével, hogy nem érzi? És miért nem szakadt szét még egyszer sem az álom? Minden olyan tiszta és éles... Az álom nem akar szétesni már több mint 10 órája. Mi ez az egész? Mikor lesz olyan bátor, hogy elmondja Ericnek, hogy ez az egész álom és nem a fizikai sík? Mi lesz majd, ha szétesik majd az álom? Az szörnyű lenne... Chikayo álmában elálmosodott, ahogy az alvó Ericet nézte. Elaludt álmában, a fejét még mindig Eric mellkasára hajtva.
Mintha nagyon gyorsan telt volna el az éjszaka. Reggel Chikayo arra ébredt, hogy Eric a haját simogatta. A lány csókolózni kezdett Erickel és lassan megint egymáséi lettek...
Azonban valaki megzavarta őket fél óra múlva.
-Itt vannak! Megint itt vannak, Eric! Többet akarnak! Segítség!-hallatszott odakintről.
Eric és Chikayo magukra kapták a takarót a kiáltozás hallatán.
-Ez apám!-szólalt meg Eric riadtan, felpattant az ágyból, magára kapott egy nadrágot és közben nem is inkább Chikayonak, hanem magának beszélt:-De hogyhogy üldözik? Mindig a piacon szokták zsarolni azok a gonosz varázslók.
Chikayo csak feküdt az ágyban, Ericet nézve, rémülten. Eric felkapta a kardját, az ajtó felé indult, közben gyorsan felkiáltott:
-Chikayo, bújj el!
Chikayo gyorsan öltözni kezdett. Eric kifutott a házból és látta, amint három csuklyás fickó valakit rugdos a földön. Eric bátran futott feléjük és felkiáltott:
-Hagyjátok békén apámat!
-Azt szeretnéd?-kérdezte az egyik csuklyás. Sötétkék ruha volt rajta, az arcából pedig nem lehetett sokat látni a csuklyának köszönhetően.
-Ha azt akarod, hogy békénhagyjuk őt, akkor add ide az összes pénzedet.-vigyorgott gonoszul egy másik.-Ha nem adod oda az összes pénzedet, sőt még a házadat is, megöljük az apádat.
Eric apja tehetetlenül feküdt ott a csuklyások között, a földön. Szinte mindene fájt már... Szótlanul nézett a fiára. Nem bíztatta őt abban, hogy kergesse el a varázslókat, de nem is mondta, hogy ne adjon semmit se nekik. Ericnek közben átfutott az agyán, hogy kár volt vacakolnia a nadrágja felhúzásával, hiszen ezek a gonosz kis zsarnokocskák az alatt az idő alatt is rúgásokat mértek az apjára, amíg ő felhúzta a nadrágját. Eric habozva felemelte a kardját... A három csuklyás összenézett és elnevették magukat.
-Ezt komolyan gondolod? A halálos átkaink ellen semmit nem tehetsz!-nevettek.
Chikayo közben kijött a házból. Remegett, mint a kocsonya... de farkassá volt változva, az éles fogai között pedig ott volt a kardja.
-Rendben van. A tiétek az összes pénzem.-szólalt meg nagy nehezen Eric, aki nem tudta, hogy Chikayo előmerészkedett.
-Nem csak a te pénzed kell. Az apádé is. Sőt, a házaitok is a miénk lesznek. Ha akárkinek szóltok erről az egészről, akkor halálos átkot küldünk rátok, amik elől nem menekülhettek.
Közben Chikayo bátortalanul osont feléjük. Az egyik csuklyás férfi észrevette őt.
-Nahát, te farkast is tartasz?-nevette el magát.
Chikayo nekirohant a férfinak. A kardot idő közben a fűbe tette és így az éles fogaival a csuklyás férfi húsába harapott, miközben teljes erejéből a földre döntötte őt. Máris repült felé az első halálos átok. Eric elrántotta Chikayot. A fekete fénysugár a földbe csapódott, a férfi, akit Chikayo megharapott, már a földön hevert, félholtan, patakokban folyt a vére. A másik két férfi Eric apja felé fordultak. Kitárták a karjaikat, Eric apja felé tartották a tenyerüket, már majdnem előhívták a halálos átkot, de abban a pillanatban Eric a kardjával átszúrta az egyik férfi testét, de ő kirántotta a kardot a testéből, valami hatalmas erő segítségével. A másik férfit Chikayo támadta le, a fejére ugrott és az arcába karmolt, a karmai áthasították a csuklyát és mélyen a férfi húsába hasítottak a farkas karmai. A férfi viszont valami erős sötét erővel eltaszította magától Chikayot és egy szempillantás alatt visszanyerte régi erejét. A sebek eltűntek az arcáról és Chikayo felé lőtt egy fekete átkot. Chikayo Eric felé nézett, de Eric a másik férfival viaskodott. A farkas gyorsan elugrott az átok elől, az átok a földbe ütközött és a fű elszáradt azon a helyen, ahová a halálos átok csapódott be. Chikayo újra odanézett Eric felé... Eric nagyon el volt foglalva a másik férfival, újra áthasította a testén a kardot, a férfi pedig azzal időzött, hogy nagy erőt gyűjtve újra kiszakítsa a testéből a kardot és meggyógyítsa magát. Chikayo kihasználta, hogy Eric csak ritkán nézett felé... Ártatlan pillantással várt az újabb támadásra. Jött is az új átok, halálos fenyegetéssel száguldott Chikayo felé fekete fénysugár képében. Chikayo azon nyomban egy tükröt formált maga elé gyorsan, a puszta levegőből. A tükörről visszapattant a varázslat és a gonosz varázsló felé tartott. A férfi azon nyomban félreugrott... Az átok a fűbe csapódott. Chikayo a tükörre nézett volna, hogy eltűntesse, de mire arra kapta a fejét, a tükörnek már hűlt helye volt. Amikor Chikayo visszanézett az ellenfelére, az már újabb átkot küldött felé. Chikayo újabb tükröt alkotott, visszafordítva vele az átok irányát, de félt, hogy Eric meglátja és feltűnnek neki a tükrök, aztán amíg az ellenfele újra támad, addig azzal a gondolattal időzik majd, hogy mégis hogyan képes Chikayo tükröket elővarázsolni a semmiből. A két varázsló annyira ügyesek voltak, hogy folyton félreugrottak az ellenük fordított átkok és támadások elől és nagyon nagy erejeik voltak. Chikayo tudta, hogy földöntúli erőre lesz szüksége ahhoz, hogy végre leszámolhassanak a két férfival. Megkockáztatta... Átváltozott emberi formába, a két varázsló ettől meg is hökkent. Chikayo felkapta a kardját a földről és teljes erejéből a földbe hasított vele.
-Tornádót akarok!-kiáltotta.
Lett is tornádó, de még mekkora. A kard körül hatalmas szél keveredett és pillanatok alatt összeállt egy hatalmas, lila és fehér fényekből álló tornádó. A két varázsló felé tartott a hatalmas mágikus vihar, ők pedig fejvesztve menekültek előle. Chikayo a tekintetével képes volt irányítani a kavargó tornádó útját... de a két férfi valahogy köddé vált. Mintha valami láthatatlan ajtót használtak volna.
-Hová lettek?-kérdezte Chikayo, miközben eltűntette a tornádót puszta gondolattal.
-Hogy csináltad a tornádót?-döbbent le Eric.
-Most nem az a fontos. Hová lettetek, gonosz varázslók!? Gyertek vissza, most azonnal! Még nem végeztünk! A gyávák sportja a menekülés!
Chikayo megintcsak csodálkozott a saját bátorságán, a saját szavain. De senki nem adott neki választ, a környék kihalt volt és üres. Eric az apjához sietett. Amíg beszélgettek, Chikayo reménykedve elkönyvelte magában, hogy talán ezek a gonosz kis zsarnokocskák soha többé nem térnek vissza már és soha többé nem merik majd ijesztgetni Eric apját, úgy megijedtek Chikayo hatalmas erejétől. Eric apja megköszönte a segítséget, de a gonosz varázslók annyira megrugdosták, hogy eltört a karja és el kellett mennie a kórházba.
Eric és Chikayo bementek a házba, Eric pedig faggatni kezdte Chikayot a tornádóról.
-Nem tudom hogyan csináltam.-hagyta rá Chikayo.
-Hatalmas erők lapulnak benned.-mosolyodott el bíztatóan Eric és magához ölelte Chikayot.-De remélhetőleg többé már nem lesz rájuk szükség, remélem, hogy ezek az ördögi lények annyira megijedtek tőlünk, hogy többé nem hogy apám közelébe sem mernek majd menni, de még a piacot is messziről elkerülik.
-Igen, én is ezt remélem.
-Nagyon ügyes voltál, nagyon jól elbántál velük. Bár nem értem, hogy lapulhat benned ekkora erő. Tudtam, hogy van benned valami, valami hatalmas, de hogy ekkora... Nem értem, sosem hallottam még ilyesmiről. Mágikus vihar...
-De az ő halálos átkuk sem semmi, nem?
-Ők évtizedeken át gyakorolták azt az egyetlen átkot, Chikayo. Te viszont alig vagy 18 éves, olyan, vagy mint aki amnéziás, mégis nagyon furcsa az aurád és hatalmas erőd van. Mágikus tornádót voltál képes megidézni és nagyon jól tudsz harcolni... De mi a helyzet az emlékekkel az eddigi életedről?
-Hát... Nem emlékszek semmire még mindig...-hazudta lelkiismeretfurdalással tele Chikayo.
Chikayo és Eric a délelőttöt a házban töltötték, délután az erdőben sétáltak, késő délután pedig Eric edzette Chikayot, hosszú órákon át küszködtek a kardokkal. Amikor eljött az este, Chikayonak feltűnt, hogy megint teljesen feledésbe merült az élete Eric mellett a nap folyamán. Eszébe sem jutott, hogy mi lehet a fizikai testével. Most megint félelem töltötte el a lányt, ha arra gondolt, hogy mi lehet ez az egész. Lassan már 34 órája volt az álomban. Egy rémisztő gondolat jutott Chikayo eszébe: Valami történt a fizikai testével? Meghalt? És ez egy új élet, egy másik síkon? Mi van, ha tényleg meghalt? Nem éhes, nem szomjas, ennek ellenére Eric ad neki a főztjéből, Chikayo iszik a közeli tisztás vízből, olyan, mintha nem is lenne fizikai teste. Fel kéne ébrednie? 36 óra után? Mi lenne, ha megpróbálna felébredni? Fel tudna ébredni és következő tudatos álmában csettintésre tudna találkozni Erickel, vagy hiába akarna most felébredni, nem sikerülne? Mert talán már csak itt létezik? El kéne mondani Ericnek az igazságot... Hogy ez álom... De mi van akkor, ha ez már nem is álom, hanem egy új élet? Chikayo bement a fürdőszobába és nekidőlt az ajtónak. Halkan suttogta:
-Őrangyalom, kérlek gyere ide. Kérdezni szeretnék valamit.
Fehér fény kíséretében Chikayo hasonmása jelent meg, csak ő fehér ruhában volt, angyalszárnyai voltak, Chikayo pedig kék ruhában volt. Chikayo tele félelemmel nézett rá és lassan feltette a kérdéseket:
-Lassan már kb. 40 órája álmodok. Vagy már nem is tudom mióta, de rengeteg órája már. Mi ez az egész? Miért nem szakadt még szét az álom? Miért nem érzem a fizikai testemmel együtt járó dolgokat?
-Majd rájössz. Hosszú még az út, de majd az út végén mindenre fény derül.
-Kérlek mondd el, mert ez nagyon különös... Meghaltam? Ez egy űj élet?
-Nem haltál meg. Ennél többet nem mondhatok.
Chikayo szemlátomást megnyugodott egy kicsit. Tudta, hogy további faggatózásnak nincs értelme. Megköszönte a segítséget, de mielőtt az angyal eltűnt volna, a lény ezt mondta Chikayonak:
-Leplezd Eric előtt a félelmeidet és tegyél mindent úgy, ahogy gondolod. Nem muszáj elmondanod neki, hogy ez álom, de elmondhatod neki. Rajtad áll. Egyszer úgyis megtudja.
Az angyal eltűnt, fehér fények kíséretében. Chikayo odaállt a tükör elé és mélyen belenézett. Aztán átnyúlt a saját testén... Fogalma sem volt róla, hogy mi lehet a fizikai testével. Lassan lenyugodott, kiment a fürdőszobából, bement a hálószobába, leült az ágyra és mindent megtett azért, hogy leplezze a félelmeit Eric előtt. Eric egy könyvbe mélyedve mondta neki:
-Remélem még nagyon sokáig együtt maradunk. Nagyon szeretlek.
-Örökké... veled akarok maradni.-mondta Chikayo reménykedve.
Leült Eric mellé az ágyra, törökülésben ült és meditálni kezdett. Ezt már megtette a délelőtt folyamán, de amikor kikerült a meditációból, minden ugyanúgy folytatódott. Nem ébredt fel... mint ahogy ezúttal sem az álombeli meditáció után.
Másnap Eric és Chikayo elindultak a városba, át a mezőn. Másfél órás gyaloglás után értek be a városba,  Chikayo nem akart hinni a szemének. Az ősi Kínában voltak. Hihetetlennek tűntek a házak, az emberek, sehol egy autó, sehol semmi modern dolog... Sosem járt még álmában ehhez fogható csodás helyen. Sétáltak a városban, aztán betértek a piacra, Eric apjához. Amíg Eric és az apja beszélgettek, Chikayo elkobórolt, mert észrevett a közelben egy olyan árust, aki sokféle kagylós és gyémántos nyakláncot árult. Chikayo elkezdett gyönyörködni a kagylós nyakláncokban, gyönyörűeknek találta őket. Mindenféle kagyló volt köztük és a gyémántok sem voltak semmik. Épp, hogy elkezdte őket csodálni, érezte, hogy valaki a derekához nyúl.
-Na melyiket akarod?-hallotta meg Eric hangját maga mögött.

Chikayo odanézett Ericre. Eric ott állt mosolyogva mögötte. Csodás volt ez az egész. Chikayo talán most érezte át a legjobban, hogy Eric mennyire szereti őt és hogy ez, ami történik vele, olyan mint valami csoda. Mint egy tündérmese, aminek semmiképp sem szabad hogy vége legyen. Ez ahhoz túl szép, hogy véget érjen valaha. Eric egy megtestesült csoda, a japán lány nála jobb férfit el sem tudott volna képzeli magának. Hirtelen hatalmas boldogság járta át a lány szívét, nem is érdekelte már, hogy valaha tapasztalja-e még a fizikai síkot. Egyszerűen már kezdte egyeltalán nem érdekelni, hogy mi lehet a fizikai síkon lévő életével. Elmosolyodva nézte Ericet, aztán rámutatott a kagylós nyakláncra, ami a legjobban tetszett neki.
-Csodás, de túl drága...-mondta Chikayo zavartan mosolyogva.
-Ugyanmár. Kettőt veszünk belőle, hogy nekem is legyen egy.-mosolyodott el Eric.-Az összetartozásunkat fogja jelképezni. Azt, hogy minket nem szakíthat el egymástól senki és semmi.
Eric megvette a kagylós nyakláncot Chikayonak, aztán magának is vett egyet. Már fel is vették őket és Chikayo annyira belemélyedt az Eric iránti hatalmas szerelmbe, hogy a szívét égető, perzselő lángok már teljesen felemésztették a gondolatait a fizikai síkról, jobban, mint eddig valaha. Visszamentek Eric apjához, Eric pedig segített az apjának, elindult a közeli raktárba, hogy elhozzon két hordó halat az apjának. Már épp a második hordót vitte vissza, amikor meglátott egy sötétkék csuklyás férfit a raktár mögött. Eric messze a raktár hátuljától megállt és hallgatózni kezdett.
-...meg fogjuk keresni azt az akármit. Hatalmas ereje van, akkora ereje van, amekkorát még elképzelni sem tudtok. Holnap mind elmegyünk annak a buddhista fickónak a házához és rabul ejtjük a lényt. Akiről szó van, az egy farkas, aki képes átváltozni egy 17 - 18 év körüli japán lánnyá. Akkora ereje van, hogy mágikus tornádókat képes megidézni, vérszomjas farkassá tud válni, ez a lény kell nekem. A segítségével pillanatok alatt elfoglalhatjuk a környező falvakat, az egész országot, aztán meg a többit is! Hatalmas erő van abban a lényben, én mondom nektek. Készüljetek, holnap mind elmegyünk annak a férfinek a házához, rájuk törünk és együttes erőnkkel rabul ejtjük a lényt. Bezárjuk egy nagy és erős ketrecbe, aztán hipnózisba ejtjük majd őt. Miután módosítottuk a tudatállapotát, a lény hatalmas pusztításba fog kezdeni, így megfélemlítjük a környező falvakat, országokat. A gonoszság összetart minket, minden a miénk lesz... pontosabban az enyém! Szóljatok az összes társunknak, akik nincsenek most jelen, hogy holnap a kolostorban és az előtt találkozunk és indulunk a férfi házához, hogy elkapjuk a lényt.
Ericnek elege lett a hallgatózástól. Tudta, hogy nagyon nagy bajba keveredett. Otthagyta a hordót és gyors léptekkel indult az apja ésChikayo felé. Gyorsan elhadarta, amit hallott, aztán mind a hárman hanyatt - homlok menekültek ki gyors léptekkel, szinte már futva a piacról.
-Hová megyünk? Mihez kezdünk most?-kérdezte Eric apja.
Eric vette a bátorságot és lelassította a lépteit. Már messze voltak a piactól, már belevesztek a város forgatagába. Eric nem szerette a gyors sétát, de nem volt vele egyedül. Chikayo szintén ki nem állhatta a nagy sietséget, Eric apja pedig 55 évesen már nem rajongott az effelé sietésért. Eric ezt mondta:
-Ha ezek mind Chikayo ellen küzdenének, nem lenne az az erő, ami megállítaná ezt a sok sötét lelket. Hiába van Chikayonak hatalmas ereje, ezek több mint százan vannak, sok mindent hallottam már róluk. Chikayora fáj a foguk, el akarják őt kapni, hogy aztán világhatalomra tegyenek szert a segítségével és a saját gonoszságaikkal. Menekülnünk kell, nincs más megoldás. Apám, téged elviszlek egy általam ismert buddhista kolostorba. Az a kolostor egy messzi faluban van. Én és Chikayo pedig csak megyünk, amerre a lábaink visznek minket. Minél messzebb kerülünk innen, annál jobb. Nem tudok ennél jobb megoldást.
-És később mi lesz? Látjuk egymást még valaha egyeltalán?-kérdezte Eric apja.
-Ilyet még csak ne is kérdezz. Én és Chikayo vissza fogunk oda térni, ahová elviszlek téged.-mosolyodott el Eric idegesen. Próbálta minden erejével legyűrni az idegességet és a harag érzését a gonosz varázslók iránt.
-Felőlem mi lakhatunk egy másik országban is.-fordult Chikayo Eric felé.
-De az erődet többé nem szabad kimutatnod senki előtt. Ilyen alakok, mint ezek a varázslók, szerencsére nem teremnek mindenhol, de az erődet akkoris leplezned kell majd a közeljövőben. Nem tudtam, hogy ezek a varázslók erre fogják adni a fejüket. Egyeltalán el sem hittem, hogy valóban több mint százan vannak. Csak pletykának hittem, azt hittem csak pár hozzájuk hasonló lakik errefelé és a környező falvakban.
-Szóval megfutamodunk előlük és elveszítjük egymást, kitudja mennyi időre.-mondta bosszúsan Eric apja, félelemmel és csalódottsággal a hangjában. Mintha arra várt volna, hogy a fia majd valahogy ezt is megoldja, mint ahogy mindig ő oldott meg mindent.
-Nem tudok más megoldást. Értsd meg, ennyi sötét varázsló ellen nincs esélyünk.
-Eric...-szólalt meg Chikayo félelemmel a hangjában.-Én... egyik nap láttam a házad ablakából egy rémes teremtményt. Egy szörnyeteg volt az, félig fekete párduc, félig szürke farkas volt az és vörösek voltak a szemei.
-Tényleg?-kérdezte Eric, már ő is félelelemmel a hangjában.-Ezek a lények a sötét varázslók szolgálatában állnak. Nincs bennük valami sok erő, de azok a varázslók képesek hipnózis alatt tartani ezeket a pokoli teremtményeket. Ezek a lények mutánsok, fogalmam sincs hogyan, de a varázslók alkották őket. Ezekkel a lényekkel és a halálos átkaikkal tartják félelemben a piacon dolgozókat, hogy pénzt és életeket csaljanak ki belőlük.
-Félelmetes... Emlékszel, hogy amikor rámtaláltál a mezőn, nagyon mély sebem volt? Bevittél a házadba és meggyógyítottál. Aznap este az ablakból megláttam egy ilyen mutánst. Ott lopakodott a sötétben és véres volt a karma és a lába. Mi van, ha... ő...-akadt el Chikayo szava és visszaemlékezett a félelmetes bestia látványára.
-olyan érzésed van, hogy egy ilyen lény ejtette rajtad a sebet és akkor este utánad kutatott?
-Azt hiszem igen...
-Nem lehetetlen.-vont vállat Eric.-Hatalmas út áll előttünk. Sok kitartásra lesz szükségetek, ez nem lesz semmi, készüljetek fel rá.
Áttértek egy kevésbé zsúfolt útra a városban, igazából mind a hárman féltek attól, hogy egyszercsak szembejön velük egy olyan sötét varázsló, hívja a többi társát és lecsapnak Chikayora. Hamarosan elhagyták a falut, már kevésbé féltek. Kiértek a hatalmas mezőre, a legrövidebb úton mentek Eric háza felé, hogy az istállóból elvigyenek pár lovat, hogy aztán lóháton menekülhessenek el.    
Sokára értek oda, már délután két óra volt. Gyorsan bementek az istállóba, Eric felpattant a fehér lovára, a háta mögé ült Chikayo, Eric apja pedig egy szürke ló hátára ült fel, aztán maguk mögött hagyták Eric házát. A nyárias hűs szellő az arcukba csapott, a mező kietlen volt és hatalmas. Egy messzi erdőt lehetett látni csak, és a mögötte hűzódó hegyeket. A falut már nagyon messze elhagyták és lassan Eric házát is. Néma csönd volt, csak a lovak csaptak zajt a patáikkal, ahogy szelték a kilómétereket. Mind a hárman tele voltak félelemmel és aggodalommal. Chikayonak nagyon tetszett a nagy fehér ló, ugyanakkor tele volt félelemmel, de a szép ló nagy szemeibe nézve áthatotta a lelkét a pillanatnyi erős nyugalom. Ericbe kapaszkodva próbálta csodálni a tájat és érezte, hogy a szerelme mellett biztonságban van. Nem tudta, meddig tart még ez az egész, nem tudta, hogy valójában mi lehet ez az egész és miért nincs már szüksége a fizikai síkra. Fogalma sem volt róla, mi történt vele. De Erichez  simulva hatalmas békesség és nyugalom járta át a lelkét, még akkor is, ha tele volt aggasztóbbnál aggasztóbb gondolatokkal. A messzi falu felé tartottak, amit még látni sem lehetett, ahová Eric az apját akarta bemenekíteni. Tudta, hogy nagyon ráakaszkodnának a gonosz varázslók annak érdekében, hogy információkat szedjenek ki belőle Chikayo és Eric hollétével kapcsolatban, ha Eric apja ottmaradna a faluban, ahonan jöttek. Nem tudott volna úgy csak a nagyvilágba futni Chikayoval úgy, hogy az apját otthagyta volna a faluban.
45 perc után megérkeztek az erdőbe. Már az erdőt szelték lóháton... Nem igazán hagyták el szavak a szájukat, mind a hárman kezdtek beletörődni abba, ami vár rájuk. Új életet kell kezdeniük máshol, bújkálniuk kell majd és hosszú és talán még veszedelmes út is vár rájuk. A legrosszabb mégis az volt, hogy el kellett hagyniuk a falut. Örökre. Oda már nem mehetnek többé vissza - ezt mind a hárman tudták.
A lovak egyre csak fáradtak, már lassan másfél órája szelték az erdőt. A falevelek és az ágak halkan ropogtak az egyre fáradó lovak patái alatt, aztán amikor egy patakhoz értek, Eric megszólalt:
-Szerencsénk van, hogy találtunk egy patakot.
És Eric szólt a lovának, hogy álljon meg, Eric apja is hasonlóan cselekedett. Leszálltak a lovakról és ittak a patak vízéből. Chikayo farkassá változott és ezt mondta:
-Gyümölcsök után fogok kutatni. Keresek egy akármilyen gyümölcsöket termő fát és elhozom nektek a gyümölcsöket. Nem fogok eltévedni, jó a szaglásom, már messziről is képes vagyok érezni az emberek szagát. Könnyen meg foglak titeket találni.
-Vigyázz magadra.-mondta neki Eric és megsimogatta Chikayo hófehér bundáját.
-Persze.-hagyta rá Chikayo, futásnak eredt és lassan eltávolodott a hatalmas erdőben.
Eric nagyot sóhajtva leült egy fához törökülésbe és meditálni kezdett. Eric apja csak szótlanul nézte őt. Lassan megszólalt:
-Szép kis bajt hoztál ránk! Mégis hogy voltál képes egy ilyennel összeállni?
-Van neki neve is. Ne kezeld őt úgy, mint valami mutánst.

-Hogy voltál képes Chikayoval összeállni? Nem illetek egymáshoz és hatalmas bajt hoztál ránk.
-Ő mentett meg minket, ha esetleg elfejetetted volna már.
-Inkább vették volna el a házunkat és pénzünket, minthogy ekkora bajba keveredjünk...
-Ha nem tudod őt elfogadni, akkor hagyj minket békén. Te ezt nem értheted.
Eric apja eleget tett a fia mondatának. Békénhagyta őket. Nem szólt Erichez, sőt, akkorsem szólt semmit, amikor Chikayo visszatért egy csomó gyümölcsöt gurítva maga előtt. Chikayo átváltozott emberi formába és enni kezdtek. Eric apja nem szólt semmit, csak vetett egy gyilkos pillantást Chikayora, amit a lány észrevett, de ez Eric apját nem érdekelte.
Hamarosan folytatták az útjukat. Újabb két órás lovaglás következett, kiértek az erdőből és már rájuk esteledett. A hegyoldal mentén lovagoltak tovább, keresve egy sima utat, ami hegytől mentes. A lovak nem bírtak volna a nagy hegyekre feljutni. Lassan feladták a keresést... Találtak egy barlangot egy hegyoldalnál. Bementek és tüzet gyújtottak. Eric apja tőlük jóval messzebb ült a barlangban, Eric és Chikayo pedig egymás mellett feküdve a földön beszélgettek. Chikayo halkabbra fogta a hangját és ezt mondta:
-Apád nem kedvel engem.
-Igen, ez így igaz. De engem nem érdekel, hogy mit gondol rólad.-mondta Eric, szintén halkan.
-Megint itt van egy szúnyog. Tele van velük az erdő.-bosszankodott Chikayo, amikor egy szúnyog rászállt a karjára.
-Ne pusztítsd el, drágám.
-Nem szoktam megölni őket.
-Akkor jó. Tudod, nekik ez a sorsuk, ők így maradnak életben. Vért kell szívniuk. De ennek a szúnyognak boldognak kéne lennie, amiért egy ilyen csodás lány véréből szívhat.-mosolyodott el Eric.
Chikayo is elmosolyodott. Aztán hosszan csókolóztak. Utána mindketten meditálni kezdtek. Eric törökülésben tette ezt, Chikayo pedig fekve, Eric ölére hajtotta a fejét. Ő 20 perc múlva belealudt a meditációba. Egyre mélyebben aludt... Eric hatalmas megnyugvást nyújtott számára.
Reggel folytatták az útjukat. Találtak egy sziklásabb utat, ami két hegy között vezetett el. Újabb erdő következett. A délután folyamán amikor Chikayo farkasként gyümölcsökért indult, Eric utána osont.
-Nem akarok apámmal maradni. Veled akarok lenni, mert veled minden perc igazi kincs.-mondta neki Eric.
-Vizet érzek. Sok vizet...-mondta Chikayo.
5 perc múlva egy tisztáshoz érkeztek. Egymásra néztek... Chikayo átváltozott emberi formájába. Erichez simult, csókolóztak, ölelkeztek és levetkőztek.
-Mondd Eric... Mikor lesz már végre vége ennek a menekülésnek és a bújkálásnak?-kérdezte Chikayo, miközben már a vízben állt.
-Nem tudom. Nem az számít. Mi mindig szeretni fogjuk egymást... akárhol, akármikor...-mosolyodott el Eric és a kagylós nyakláncára nézett. Aztán megfogta Chikayo kagylós nyakláncát és a sajátjáéhoz szorította.-Látod, ez mindig össze fog tartani minket. Senki nem áll közénk. Sem apám, sem a gonosz varázslók, sem az, hogy új hazám lesz. Nincs a világon olyan hatalom, ami közénk állhatna.
-Nagy bajba sodortalak téged és az apádat...
-Ugyanmár... felejtsd el. Nem te vagy a hibás. Ne aggasszanak ezek a gondok, minden jóra fog fordulni.-mosolyodott el Eric és magához ölelte Chikayot.
Közben Eric apja egyre jobban ki volt borulva. Maga előtt dünnyögött, miközben Erictől és Chikayotól messze üldögélt egy fa árnyékban a két ló társaságában.
-Elegem van ebből az egészből. Amiatt a mutáns miatt fogok raboskodni egy kolostorban kitudja meddig. Azok a varázslók mindenhol keresni fognak engem majd a környező falvakban. A fiam és a drága... szerelme pedig másik országba mennek. Ennek nem lesz jó vége. Ez a Chikayo csak bajt kever. Elátkoznám a napot, amikor találkozott vele a fiam. Nem fogok egy kolostorban raboskodni hosszú évekig, arra várva, hogy azok a varázslók majd egy nap betörjenek oda és megtaláljanak. De a fiamékkal sem megyek másik országba. Eric nem normális, amióta ismeri ezt a mutánst. Kezd elegem lenni belőlük, nem akarom látni többé azt a lényt, aki elvette a fiam eszét. Nem megyek kolostorba. Nem megyek velük másik országba se. Nem tudom, hová fogok menni... Megkeresem azt a falut, ahol egy barátom lakik. Még mindig jobb lesz abban a házban raboskodni, mint a mutáns képét nézni, az elkábult fiam mondatait hallgatni, aztán meg évekre felcsapni buddhista szerzetesnek.-mondta és közben felállt. Odasétált a szürke lóhoz, eloldozta a kötelet, amivel a ló egy fához volt kötve, felült rá és anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a távolba, már ott sem volt.
Eric és Chikayo jóval később ráérősen sétálgattak vissza arra a helyre, ahol úgy tudták, hogy Eric apja van. Chikayo farkasként a szaglásával jutott vissza a helyre, Erickel a nyomában, de már út közben mondta, hogy nem érez emberszagot, csak a ló szagát érzi. Eric félválról vette Chikayo kijelentését, csak kedélyesen annyit mondott, hogy biztos beszorult egy gally Chikayo orrába. De amikor odaértek a helyre, ahonnan a tisztáshoz mentek és ahol Eric apjának kellett volna lennie, csak a fehér lovat találták.
-Na gyere elő, ez nem vicces!-kiáltotta Eric, miközben letette a földre a gyümölcsöket.
Csak Eric visszhangja válaszolt vissza a nagy erdőben. Eric elindult körülnézni, az apját szólongatva. Chikayo csak nézte őt, aztán halkan megszólalt:
-Eric... Nem érzem a környéken rajtad kívül más embernek a szagát.
Eric megállt. Halkan dünnyögni kezdett maga elé:
-Meglógott előlünk. Mindigis önfejű volt és makacs. De nem hittem volna, hogy erre is képes lesz... Talán már többé nem látom őt. Egy akaratos béna egyedül. Ha megtalálja valami vadállat, vagy egy gonosz varázsló, akkor neki vége...
-Sajnálom.-szólt bele Eric halk dünnyögésébe Chikayo.
-Ne magadat vádold, erről nem te tehetsz.
-De igen. Én kevertelek bele ebbe az egészbe titeket, miattam vagytok ekkora bajban, miattam hagyott itt minket apád.
-Apám magára vessen.-bosszankodott Eric.-Utál téged, Chikayo. És tudod miért? Egyrészt azért utál, mert ebbe belekeveredtünk. Másrészt viszont azért utál, mert nagyon irigy rád. Irigy a hatalmas erődre, a képességeidre és irigy arra, hogy mi boldogok vagyunk és nagyon szeretjük egymást. Meghalt az anyám már lassan 15 éve. Azóta nem volt senkije sem neki, csak a piac volt a mindene, annak szentelte az életét. Nem kedvel téged, holott te nem ártottál neki, csak megmentetted őt.
-És nagy bajba is sodortam...-marcangolta magát bűntudatosan Chikayo, közben már akaratlanul átváltozott emberi formába.
-Figyelj, kicsi Chikayo. Tovább kell mennünk. Te elfelejted az önmarcangolást, én bízok benne, hogy viszontlátom még valaha apámat és szenvedések nélkül folytatjuk az útúnkat. Hosszú még a mi útunk, ehhez kitartás és béke kell, nem önmarcangolás és kétségbeesés. Itt vagyunk egymásnak, együtt megcsináljuk. Hidd el, ezek után a gondok után jól fogunk majd élni abban a másik országban, ami már nincs is olyan messze innen. Apám majd észhez fog térni idővel és megbán majd mindent. Aztán majd rátalálunk valahol... valaha...
Chikayo és Eric felültek a fehér lóra. Tovább haladtak az erdőn át, a szélsebesen futó lóval.
Alig telt el fél óra, hatalmas viharba keveredtek. Az eget mennydörgések rázták meg, villámok csapkodtak szerte az erdőben, szakadt az eső, állatok bőgtek fel félelmetesen, az ég beszürkült, a levegő nagyon lehűlt, a szúnyogcsípések kegyetlenül viszkettek, a vihar pedig csak tombolt, fenyegetőzve, hogy még sokáig fog tartani ez az ítéletidő.
Közben Eric apja magányosan lovagolt kelet felé, míg Eric és  Chikayo észak felé haladtak, lassacskán közeledve a másik ország felé. Amerre Eric apja tartott, arrafelé is ítéletidő volt... De ez még nem volt minden a megpróbáltatások közül. Két csuklyás férfi üldözte Eric apját, lóháton. Fekete lovakon ülve üldözték őt, Eric apja pedig későn nézett hátra. Addigra a két férfi két szélsebes fekete lova már nagyon közel ért Eric apjának a fáradt, lassuló lovához.
-Hát ismét találkozunk, öreg?!-nevetett gonoszul az egyik csuklyás, lassan felállt a száguldó lova hátán és nagyot ugrott Eric apja felé.
Lelökte őt a ló hátáról és a földre kerültek. Eric apjának a lova megvadultan rohant a semmibe, otthagyva őket. A két varázsló gonoszul elmosolyodott és megkérdezték:
-Hol van a fiad és a lény?
-Nem tudom! Én egy ideig velük jöttem, aztán elváltam tőlük, mert elegem lett az egészből és abból a mutánsból.-hadarta el Eric apja reszketve.
-Velünk maradsz. Még jó hasznodat vehetjük...-mondta ravaszul az egyik varázsló.
-Majd megzsarolhatjuk a fiát! Ha nem adja nekünk a lényt, akkor megöljük az apját.-mosolyodott el a társa.-Előbb - utobb úgyis rájuk fognak bukkani a társaink. Minden sötét varázsló őket keresi, akik a környező falvakban laknak. Több mint kétszázan keressük őket.

3. AZ ŐSI KÍNÁBÓL NAPJAINKBA

...Miközben Eric apját a sötét varázslók rabul ejtették, addig Eric és Chikayo tovább haladtak az erdőben.
Este lett. Találtak egy kis tavat az erdő szélén, oda letelepedtek. Eric tüzet gyújtott a tónál, Chikayo pedig gyümölcsöket hozott egy közeli fáról. Chikayo szótlanul ette az almát és közben egyre csak azon járt az esze, hogy még mindig nem szakadt szét az álma. Már napok óta az álmok síkján volt, teljesen függetlennek érezte magát a fizikai testétől, fogalma sem volt arról, hogy mi történik vele, bűnösnek érezte magát abban, hogy Eric apja magukra hagyta őket és abban is bűnösnek érezte magát, hogy Eric előtt eltitkolja, hogy ez az egész álom. Szörnyen érezte magát, tele volt kétellyel és bűntudattal.
-Bárcsak tudnám mi lehet az apámmal.-szólalt meg Eric.
-Igen...-hagyta rá Chikayo halkan. Látszott rajta, hogy sok minden nyomja a lelkét.
-Mi a baj?-kérdezte tőle Eric. Anélkül érezte a Chikayoban lévő érzelmek kis részét, hogy megnézte volna a lány auráját.
-Nagyon fáradt vagyok.-hazudta a lány.
Eric kézenfogta Chikayot és odamentek egy közeli fához. Eric leült a földre törökülésben, Chikayot pedig gyengéden lehúzta magához. Chikayo lefeküdt a földre, a fejét pedig Eric ölére hajtotta. Fáradt volt, az igaz, de hiába volt az, a sok bűntudat és a sok kétely nem hagyta őt aludni... Eric mély meditációba süllyedt és lassan belealudt. Chikayo próbált aludni, de nem ment. Az esti hűvös nyári levegő megnyugtatta ugyan, a tücskök "zenéje" általában kellemesen el szokta őt altatni, de ezúttal mardosta őt a kétségbeesettség, a bűntudat és a sok kétely. Teltek az órák és ahogy teltek az órák, Chikayo sírni kezdett. Lassan felállt és farkassá változott. A kis tűz, a telihold és a csillagok szépen megvilágították a tavat. Chikayo a teliholdat bámulta és ahogy lépett előre párat, rálépett egy botra, ami elég hangosan megreccsent a lába alatt. Eric ettől felébredett és elmosolyodva kérdezte Chikayotól:
-Felébredt benned a farkas ösztön?
Chikayo nem szólt semmit. Könnyes szemmel nézett rá Ericre és legszívesebben kimondta volna, hogy ez álom és azt követeli, hogy megtudja, hogy mi történt a fizikai testével. Eric észrevette, hogy Chikayo szemeiben könny csillog. Lassan odament hozzá, már a kezét nyújtotta felé, de Chikayo kimondta:
-Ez álom.
Eric ledöbbent. Csodálkozva nézett Chikayora és körülnézett.
-Ez az egész... Ami eddig történt, csak álom...?
-Igen.
-Dehát...
-Te nem a tudatalattim gyártmánya vagy, Eric. Ki vagy te és hogy kerültél az én álmomba?
-Az vagyok a fizikai síkon is, mint aki az álomban, fogalmam sincs hogyan kerültem az álmodba, de eddig minden olyan homályos volt, mégis mindenre emlékszek, ami történt... Szóval te nem is amnéziás vagy, csak egész eddig titkoltad előttem, hogy ez álom és te már rég felismerted, hogy ez álom?
-Igen.
-Remek. Szóval ez csak egy tudatos álom és mi ennyit szenvedtünk... Ennek semmi értelme. Miért nem mondtad el előbb? Tudod én csak néha ismerem fel hogy álmodok. Mi a fenéért nem mondtad el előbb? Egész eddig tudatlan voltam, egy homályos világban éltem, összezavarodva, ennyi ellenséggel küszködve...
-Sajnálom. Ez az álom... már napok óta tart.
Eric ezen nem is csodálkozott. Mintha tudta volna, miért tart már napok óta ez az álom, ami számára eddig csupa homályosság volt.
-És miért nem szakadt szét az álom? Mi történt a fizikai testemmel, miért nem mond senki semmit?!-tört ki Chikayoból a bűntudat, a sok hazugság, a rengeteg kétely, a gondolat, hogy meghalt és valami teljesen más síkon vannak, nem is az álmok síkján.
Még mindig farkasként állt ott a tó előtt. Megfordult és a tóba vetette magát. A tó mélységébe zuhant, meg sem próbált úszni. Egyre lejjebb és lejjebb süllyedt. A mély sötétség magába nyelte őt, ahogy ő háton fekve merült egyre lejjebb. Közben a tó víztükrét nézte, azon át látta a csillagokat, a teliholdat, amint ezek mind egyre kisebbek és kisebbek lettek... A telihold annyira messzinek tűnt... És ő egyre lejjebb merült. Minden távolodott. Talán most felébred...? Talán most választ kap mindenre... Nem, nem akarja, hogy vége legyen ennek az álomnak... A másodpercek lassan teltek, a telihold és a csillagok látványa egyre jobban távolodott a víz alól nézve. Eric közben a tóba vetette magát és Chikayo felé úszott. Chikayo

csak süllyedt, egyre mélyebbre. Eric magához rántotta őt és a vízfelszín felé úszott vele. Amikor már mind a ketten a parton voltak, Eric magához szorította Chikayot és megkérdezte:
-Ez most mire volt jó?
-Azért nem mondtam el, hogy álom... mert féltem, hogy vége szakad azzal mindennek.
-Azzal is vége szakadhatott volna mindennek, hogy te most a tóba vetetted magadat.
Ekkor fehér fények tűntek fel előttük. Egy angyal bontakozott ki a fehér fényekből... Chikayo őrangyala volt az.
-Ami történik veletek, annak nyomos oka van. Nagyon sok dologról nem tudtok még, de mindenre fény fog derülni. Készüljetek fel... Felétek tartanak a gonosz varázslók. A dolgok maguktól fognak alakulni, ti csak győzzétek le a varázslókat.
Az angyalt újra körülvették a fehér fények és kezdett eltűnni. Chikayo utána kiáltott:
-Várj! Mondd már el végre, hogy mire megy ki ez az egész és mi történt velünk!
Az angyal azonban eltűnt. Chikayo még mindig nem volt nyugodt. A fehér fények közé ugrott, mintha azt követelte volna, hogy jöjjön vissza az angyal. A fehér fények pár pillanatra ott ragyogtak a farkas ázott bundája körül, aztán semmivé váltak...
-Talán ha legyőzzük a varázslókat, mindent megtudunk.
-Csak kerüljenek a karmaim közé...
-Nyugodj meg, kincsem.
Ekkor a sűrű fák közül húsz félig farkas - félig párduc lény ugrott elő, a hátukon pedig mind a sötét varázslók ültek.
-Na most megvagytok.-mosolyodott el az egyik.
Eric előrántott a kardját, Chikayo pedig úgy érezte, most kitombolhatja magát. Egyszerre húsz halálos átok száguldott feléjük, Eric hatalmas lilán izzó védőburkot képezett maga és Chikayo köré. A halálos átkokat magukba nyelte a nagy védőburok, Chikayo pedig átváltozott emberi formába, Eric odaadta neki a lány kardját és Chikayo teljes erejéből a földbe csapott a karddal. A föld beleremegett a nagy erő keletkezésébe és a mágikus tornádó, amit Chikayo egyszer már megidézett, ezúttal megint előtört a semmiből, átsiklott a védőburkon és magába nyelt 10 gonosz varázslót és a párduc - farkas mutánsaikat. Chikayo a gondolataival irányította a tornádót, a hatalmas mágikus vihar a maradék lényt és a maradék varázslót is magával sodorta. Chikayo eliszonyodva nézett a kardjára. Megölte a varázslókat... Sosem ölt még tudatos álmában, pedig lett volna rá alkalma, amikor ellenséges álomalakokkal találkozott, de ő mindig inkább csak megbeszélte velük hogy miért akarják őt megtámadni, vagy otthagyta őket... Ekkor valaki megszólalt mögöttük:
-Nagyon nagyra vagytok magatokkal.
-Ez nem igaz.-mondta neki Eric.-Csak megvédtük magunkat.
-Így igaz.-tette hozzá Chikayo.
-Én sokkal erősebb tudok lenni nálatok, ki tudom védeni a béna támadásaitokat. Most végetek van...-mosolyodott el gonoszul a varázsló.
Ő másabb volt a többi varázslónál. Neki fekete csuklyája és fekete köpenye volt, amiken vörös és piros fordított keresztek voltak. Chikayoés Eric egymásra néztek... A varázsló megszólalt:
-Csak az egyikőtök küzdhet meg ellenem.-és ravaszul elmosolyodott.-Kettő egy ellen nem igazságos.
-Majd én!-vágta rá gondolkodás nélkül Eric.
-Nem... Én fogok megküzdeni vele.-mondta neki Chikayo.
-Nem. Te is jól tudod, hogy ennek az egésznek van valami nagy célja és hogy semmit sem értünk abból, ami történik. De ha legyőzzük őt, akkor talán mindenre fény derül. Nem kockáztathatjuk az életedet, Chikayo. Ez egy magasan fejlett lény és attól tartok, hogy nem a tudatalattink teremtette őt, hanem külsős lény.
-A te életedet sem kockáztathatjuk!
Eric magához ölelte Chikayot. Halkan mondta neki:
-El tudom intézni őt, hiszen akkora erőm lehet álmomban, amekkorát csak akarok magamnak. Ne félj, elintézem őt... de ha mégsem így lesz... akkor sajnálom... És ne is próbálj ellent mondani nekem, nem engedem, hogy te küzdj meg ezzel a varázslóval.
-Szeretlek.-nyögte ki nehezen Chikayo, könnyekkel küszködve.
Eric annyira magához szorította a lányt, mint eddig még soha. Chikayo is annyira magához ölelte Ericket, hogy már mindkettejüknek fájt volna a fizikai síkon a szoros ölelkezés... Eric lassan kieresztette az öleléséből Chikayot. A varázsló felnevetett és beszólt nekik, hogy még meddig akarják ezt folytatni, de egyikük sem foglalkozott vele. Eric újjai megfeszültek a kardján és Eric minden bátorságát és erejét összeszedve valami hatalmas erőt adott a kardjának a gondolatával. A kard aranysárgán kezdett el izzani, Eric pedig megindult a varázsló felé, aki elküldte Eric felé az első halálos átkát. Eric a kardjával olyan könnyedén lökte félre az átkot, mint ahogy a baseball ütővel szokás a baseball labdát. Az átok a földbe csapódott... Eric gyorsan ottermett a varázsló előtt és azonnal megpróbálta belédöfni a kardját, de a férfi egy hatalmas lökéssel úgy ellökte magától Ericet, hogy Eric elesett. Újabb halálos átok repült felé... Chikayo közben remegve nézte őket... Istenhez imádkozott... Eric közben gyorsan jobbra kúszott a földön, így a varázsló átka ismét a földbe csapódott. Eric gyorsan hatalmas aranyszínű fényáradatot lőtt ki a kardjából a varázsló felé... De a varázsló azon nyomban egy fekete védőburkot alkotott maga köré, ami magába nyelte Eric támadását. Ericnek támadt egy gondolata. Arra gondolt, hogy mivel úgyis álomban van, ezért bármit megtehet. Arra gondolt, hogy most azonnal teremjen ott a varázsló háta mögött. Ez megtörtént, méghozzá egy másodperc alatt. Mintha teleportált volna... Amikor Eric ottermett a gonosz férfi háta mögött, azonnal belészúrta a kardját a férfi testébe. A gonosz varázsló térdre esett a földön, miközben Eric eliszonyodva, de mégis bátran tartotta a gonosz férfi testében a kardot, sőt, még beljebb nyomta a férfi testébe. A gonosz varázsló testéből ömlött a vér, de nem normális vér volt, hanem fekete... A férfi meghalt. Eric kirántotta a kardját a férfi testéből és eliszonyodva nézte a hullát. Egyszerűen nem akarta elhinni, nem akarta elfogadni, hogy ezt tette, hogy ilyen iszonyú módon ölte meg a férfit. Felismerte, hogy ez az alak kihozta belőle az állatot.
-Megöltem és ráadásul hogyan...-mondta halkan Eric.-De nem volt más út... Ennek így kellett lennie...
Chikayo nem tudott mit szólni. Eric a kardjára meredt, amit fekete vér borított, aztán meg a halott férfira nézett és meghátrált. Egyikük sem szólt semmit... Chikayo lassan megszólalt:
-Emberek jönnek erre. Egyre közelebb jönnek felénk, érzem a szagukat.
-Biztos varázslók...
Ericnek igaza lett. Két varázsló ért oda hozzájuk, Eric apjával. Visszariadtak, amikor meglátták a halott társukat. Tudták, hogy az a varázsló, akit Eric megölt, ő egy nagyon magas szinten álló fejlett varázsló volt, aki hozzájuk képest az egeket döngette. Végigfutott rajtuk a hideg, amikor végiggondolták, hogy Eric és Chikayo megölték őt. Egymásra néztek, Eric kezében megfeszült a kard, amit fekete vér borított. Az egyik varázsló lökött egyet Eric apján és félelemmel a hangjában mondta:
-Itt van apád... Mi nem vagyunk rátok kíváncsiak.
Eric apja kis híján elesett a nagy lökéstől. Ott állt Chikayo és Eric előtt, a háta mögött a két varázsló pedig elindult a visszafelé vezető úton. Eric apja csak állt ott, szótlanul, lehajtott fejjel.
-Sajnálom.-szólalt meg halkan.
-Azt elhiszem.-mondta neki Eric nyomatékosan.
-Most már elmondhatná valaki, hogy mi folyik itt!-terelte el a témát Chikayo
-Még mindig nincs vége.-mondta.-A dolgok majd úgy alakulnak tovább, ahogyan kell. Most...-nézett az angyal Ericre és Chikayora.-Ébredjetek fel...
Minden eltűnt. Chikayo hirtelen fehérséget látott meg. Fogalma sem volt arról, hogy mi történik, de ahogy meglátta a fehérség körüli dolgokat... Egy fehér fal volt az, mellette egy ajtó, ablakok, ágyak, egy fiatal nő, egy idősebb nő... Egy kórházi kórteremben volt. Miután körülnézett, lassan szemügyre vette saját magát is. A bal keze el volt törve és érezte, hogy itt - ott fáj a teste, ha megmozdul. Megpróbálta felidézni a legutolsó dolgot, ami az álom előtt történt, de nehezen jöttek az emlékek. Lassan fel tudta idézni az eseményt... Biciklizett... De valami kiálló sziklába hajtott bele és leesett a bicikliről és onnantól már több emlék nem derengett a lány számára. De vajon mi történt vele, hogy ennyi idejig álmodott? Ha kómában volt ennyi ideig, akkor nem lehetett volna tudatos álma... Chikayo Ericre gondolt. Talán már soha többé nem láthatja őt... Mi lesz majd akkor? Szerelmes belé, imádja őt... És minden, amit átéltek, egy másik síkon történt, az álomsíkon. Chikayo közben megpróbált lassan felállni. Kiment a kórteremből a folyosóra és megkeresett egy orvost... Tudni szerette volna, hogy mi lesz majd az ő sorsa...

Az orvos elmondta neki, hogy kómás állapotban volt pár órán át, eltört a bal keze és hogy valami kissé ritkább eset is történt vele: Egyszerűen nem akart felébredni. Már félig kiépett a kómás állapotból, aztán meg mégjobban maga mögött hagyta a kómát, de nem ébredt fel, pedig megtehette volna. Csak épp neki fogalma sem volt mi történt vele és az orvos ezt is hozzáfűzte:-Talán a tudatod azt hitte, hogy a másvilágon vagy, épp ezért még csak meg sem próbáltál magadhoz térni. Ezt nevezik egyesek halálközeli élménynek, holott büszkén, materalistaként azt állítom, hogy a halálközeli élmények csak az agy játékai..."  Chikayo otthagyta az orvost, nem volt kíváncsi a téves eszméire, nem volt kedve különféle bizonyítékokkal támadni az orvos ócska kis tévhitét. Chikayo a folyosón sétálgatva örült neki, hogy élve megúszta azt, ami történt vele. De hiába volt mindez. Amit az állapota alatt átélt, az maga volt a csoda és ennek talán örökre vége van, talán már soha többé nem láthatja Ericet... Búcsút inthet neki és "örömkönnyekben törhet ki" azért, amiért folytathatja az amúgy nem túl jó életét... De megfogadta magában, hogy minden emléket meg fog őrizni, ami Erickel kapcsolatos. Vajon Eric megjelenne tudatos álmában, ha szólítaná őt? Félelmetes volt maga kérdés. Mert mi lesz, ha ez nem így lesz? Szörnyű lesz majd, ha...Chikayo elhessegette a gondolatot, nem marcangolta tovább saját magát.

A gondolataiba merülve eltöltött egy órát a kórtermében, aztán a folyosóra ment. Ott sétálgatott és még mindig az álom járt a fejében. Ahogy Chikayo így gondolkodott, miközben a folyosón sétálgatott... meglátott valakit a folyosón. Valakit, akinek nagyon örült... Kimondhatatlanul örült neki. De az öröm jelét nem mutatta. Mert egyszerűen el sem tudta hinni, amit lát. Eric volt ott a folyosón és őt nézte... Egyikük sem szólt semmit, mindketten azt hitték, hogy képzelődnek, vagy még mindig álmodnak. Chikayo megállt... Eric ott állt a fal mellett és őt nézte. Eric tudta, hogy Chikayo nem fog tudni megszólalni, ezért... erőt vett magán és elindult Chikayo felé. Odaért mellé és lassan Chikayo vállára tette a kezét. Még mindig egyikük sem tudott megszólalni. Eric lassan megkérdezte:
-Chikayo?
-Igen, én vagyok az... De ez... ez... csak egy átverés lehet... ez még mindig csak álom...
-Úgy érzem a testedet, mint ahogy... azt a fizikai síkon lehetne érezni.-mondta Eric halkan.-Ez a fizikai sík... Az álmok síkján alig éreztelek téged... Mintha csak... a levegőt ölelgettem volna sokszor...
-Akkor tényleg... nem álom?-kérdezte Chikayo zavartan elmosolyodva és magához ölelte Ericet.
Érezte őt. Jóval erősebben érezte őt, mint az álmok síkján. Úgy érezte őt, mint ahogy azt a fizikai síkon kellett. Chikayo úgy érezte, hogy rettenetesen felszabadul ebben a pillanatban. Mintha meg tudta volna váltani a világot. Odalépett a falhoz és megpróbált rajta átnyúlni, de természetesen nem sikerült. Chikayo örömkönnyekben tört ki.
-Ez már nem álom, kedvesem.-mondta mögötte Eric.
Csókolóztak. Mind a kettőjüknek eszükbe jutott az összes csodás pillanat, amit átéltek ettől a helytől rettenetesen távol... És mind a ketten kimondhatatlanul boldogok voltak. Csak csókolóztak, önfeledetten, boldogan, hevesen. Mintha eddig egy világ választotta volna el őket egymástól... Alig tudták elhinni, ami végbement. Sokat beszélgettek... Csak találgatni tudtak, hogy hogyan volt lehetséges az, ami megtörtént velük. A sors keze volt az, hogy Chikayo bejutott Eric álmába? Vagy Eric keveredett bele Chikayo álmába? Ennek így kellett történnie. De a sok gonosz varázslóra nem találtak választ. Éppen azt boncolgatták...
-...Lehet, hogy nem volt semmi értelme a gonosz varázslóknak, egyszerűen csak ezt álmodtuk.-mondta Chikayo.
-Nem, kincsem. Semmi sem történik véletlenül senki életében.-mondta Eric és közben eszébe jutott valami. Sejtette, szinte biztosra tudta, hogy mit jelképeztek azok a gonosz varázslók. Félelem és szomorúság kerítette őt a hatalmába. Eric minden erejével leplezni próbálta ezeket az érzéseket.
Ott voltak a kórház földszintjén, az automata gép melletti padon. Chikayo kávét ivott és ezt mondta:
-Akkor talán... lehet, hogy a sötét erőknek nem tetszett az, hogy mi egymásra találtunk az álmok síkján. Még régebben azt olvastam egy könyvben, hogy a sötét lények támadásokat indítanak a jó emberek ellen és erre a tudatos álmok síkján is képesek.
-Igen, ez így van. De nem csak odaát próbálják meg ezeket a dolgokat, hanem a fizikai síkon is.
-Eric, még nem kérdeztem, de... te mióta vagy itt és miért?
-Lassan egy hónapja vagyok itt. És te?
-Pár napja. Leestem a bicikliről, kómás lettem, eltörtem a kezemet és állítólag azért tudtam annyi időn át álmodni, mert nem akart teljesen felébredni a tudatom. Azaz jobban éreztem magamat veled az álomvilágban és a tudatom megakadályozta azt, hogy felébredjek. Neked mi a bajod?
Eric a falra nézett. Nem akarta elmondani... Chikayo sejtette, hogy valami nagy baja van Ericnek, amiért így elhallgatott és amiért elkerülte a lány tekintetét. Eric végre megszólalt:
-Chikayo én... nekem a szívemmel van gond, lehet hogy... belehalok.
Chikayo ledöbbent. Bár Eric mondata előtt már sejtette, hogy Eric valami nagy betegségben szenved, de akkoris alig tudott hinni a füleinek. Elszorult a torka, megfogta Eric kezét és erősen szorította... Nagy nehezen megszólalt:
-Erős leszel, nem... nem halhatsz meg...
-Az orvosok nem tudnak biztosat mondani. Csak annyit mondtak, hogy szedjem a gyógyszereket, aztán lesz egy műtétem... Új szívet fogok kapni. De tudod,... sajnos sok minden megtörténhet, ennek az új szívnek... nagyon sok hátulütője lehet. Az is lehet, hogy nem lesz képes befogadni a testem és az is lehet, hogy... a műtét rosszul sül el, ez egy nagyon kockázatos műtét lesz...
-Minden úgy fog menni, mint a karikacsapás... Nem lesz semmi baj, majd imádkozunk.-mondta Chikayo könnyes szemekkel. Nem tudta visszatartani a sírást, Eric magához ölelte a lányt.-Gondolj bele, Eric... Eddig már eljutottunk, egymásra találtunk az álmok síkján, ez hatalmas csoda volt... És most együtt lehetünk a fizikai síkon is, ez... nem semmi. Arra gondoltam, hogy azok a gonosz varázslók nem is véletlenül kerültek elő, hanem... a betegségünket és a rád váró lehetséges rossz dolgokat jelképezték, és... ha ez tényleg így van, akkor le tudjuk győzni a bajt, a lehetséges rossz dolgokat, ha... megöljük az összes sötét varázslót...-zokogott Chikayo.
-Igazad lehet. Ezt ki kell próbálni. Tudod én is arra gondoltam, hogy azok a varázslók a betegséget és a rám váró lehetséges veszélyeket jelképezik.
-Emlékszel arra, amit az őrangyalom mondott?-kérdezte Chikayo és idézte az őrangyala szavait:-"Ami történik veletek, annak nyomos oka van. Nagyon sok dologról nem tudtok még, de mindenre fény fog derülni." Ezt az utat végig kell járnunk, Eric és... nagyon nehéz, de mi fogunk győzni... Ha megöljük a gonosz varázslókat, akkor...-mondta Chikayo és zokogásban tört ki újra.
-Akkor elkerülhetem a halált.-fejezte be helyette a mondatot Eric.
Közben már neki is könnyes lett a szeme. Úgy szorította magához Chikayot, mintha minden perc számítana, mintha meg lennének számlálva a napjai. Chikayo is szorosan ölelte magához Ericet és mindketten sírtak, de Chikayo valósággal zokogott, Ericnek csak pár könnycsepp hagyta el a szemét, aztán összeszedte magát.
-De... te sokáig nem is tudtad, hogy az álmok síkján vagy... Hogy tudtál... olyan sokáig álmodni?-kérdezte Chikayo.
-Altatót kaptam, édesem. Folyamatosan altattak. Aztán amikor én álmodtam, az egybefolyt a te álmoddal. Olyan erős fájdalmaim voltak az utobbi napokban, hogy a fájdalomcsillapítók nem értek túl sokat. Csak pár órákra múltak el a fájdalmaim és sok gyógyszerre allergiás is vagyok. Az orvosok nem tudtak velem mit kezdeni, inkább folyamatosan altattak.
-Nagyon sajnállak...-mondta Chikayo még mindig zokogva, miközben kifújta az orrát egy papírzsebkendőbe.
-Ne sajnálj. Nem szeretem, ha sajnálnak, a sajnálat csak ront a helyzetemen, kis farkasom. És hidd el, győzni fogunk, úgy le fogom győzni ezt az egész problémát, mint ahogy a sötét varázslókat. Tudod mi olyan érdekes még? Apám már nem él és mégis jelen volt az álomban.
-Igen... Az is különös, mint minden, ami történt... Mikor lesz a műtét?
-Három nap múlva. De kérlek fejezzük be és ne beszéljünk erről az egészről. Használjuk ki ezt a három napot.-mondta Eric és a kezével letörölte Chikayo arcáról a lány könnyeit.
Chikayo szemében újabb könnycsepp akart volna útnak indulni, de Eric csókolózni kezdett Chikayoval. Egyikük sem akart a lehetséges veszélyekre gondolni... Eldöntötték, hogy holnap délelőtt mind a ketten tudatos álomba fognak merülni, találkoznak egymással álmukban, megkeresik a varázslókat és leszámolnak velük.
Ez így is lett. Egy olyan helyen találkoztak álmukban, ami tele volt ajtókkal.
-Most honnan tudjuk, melyik vezet a varázslókhoz?-kérdezte Chikayo.
-Próbáljunk meg a megérzéseinkre hagyatkozni.-mondta Eric.
-Jó ötlet. Neked jobbak a megérzéseid és az érzékeid az ilyenhez, mint nekem.-hagyta rá Chikayo a feladatot Ericre.
Eric habozva kézenfogta Chikayot és elindultak egy sárga ajtó felé. Kinyitották az ajtót és átléptek az erdőbe, ahol a legutobb befejezték az álmot. Az ajtó nem tűnt el mögülük, de hiába kerültek át az erdőbe, nem volt senki errefelé rajtuk kívül.
-Rendben van, itt vagyunk az erdőben, de a varázslók nincsenek itt.-mondta Eric.
-Varázslók!-kiáltott fel türelmetlenül Chikayo.-Gyertek elő!
Ekkor körülöttük a sötétből kibontakozott ötven sötét varázsló.
-Ezt talán nem így kellett volna...-döbbent le Eric kissé ijedten.
A gonosz varázslók mind halálos átkokat küldtek feléjük. Eric gyorsan előidézte a lilán izzó védőburkot, ami megvédte őt és Chikayot a halálos átkoktól. De a védőburok azon nyomban eltűnt, amikor magába nyelte a halálos átkokat... Chikayo megidézte a mágikus tornádót, közben Eric előkapta a kardját, ami aranyszínűen izzott és Eric hatalmas aranyszínű fényáradatot lőtt ki a kardjából a varázslók felé. A fényáradat és a mágikus vihar fénysebességgel száguldott a gonosz varázslók felé, de azok előrántották a védőpajzsaikat és Eric és Chikayo varázslata eltűnt a semmibe. Izzott a levegő... A gonosz varázslók mágikus védőpajzsa valamiféle nagy erőt szilárdított meg a levegőben, a varázslók körül. Sokkal erősebbek voltak ezek a varázslók most, mint eddig valaha. Chikayo őrangyala jelent meg közvetlenül Eric és Chikayo mellett. Azonban ezúttal nem egyedül jött. Egy megvilágosodott lény lebegett mellette a talaj fölött pár centivel. Egy buddha (=megvilágosodott lény) volt az, akit ragyogó kék energiamező vett körül, és hatalmas pozitív energiákat árasztott magából. Ő volt Eric védelmezője, akivel Eric már korábban is találkozott. A gonosz varázslók újabb halálos átkokat küldtek feléjük, Eric készült újra bevetni a védőburkát, de az angyal, és Eric védelmezője gyorsabb volt a sötét varázslóknál. Magas, nagy, fehéren izzó védőburkot emeltek egy pillanat alatt Eric, Chikayo és maguk köré. A halálos átkokat mind magába nyelte a védőburok, anélkül hoy a védőburok eltűnt volna, mint ahogy Eric védőburka eltűnt a legutobb. Ennek köszönhetően már nekik is volt egy erős védőfaluk. A gonosz varázslók újabb halálos átkokat küldtek az ellenfeleik felé, de Eric újabb nagy fényáradatot küldött a varázslók felé, Chikayo egy minden eddiginél hatalmasabb mágikus tornádót idézett meg, ami lángolt is és villámcsapások cikáztak a tornádó körül. A gondolataival megindította a tornádót a varázslók felé, de olyan gyorsan száguldott előre a hatalmas vihar, mint a szél. Közben Chikayo őrangyala fehér fénygömböket lőtt ki a varázslók felé. A gonosz varázslók halálos átkai és Chikayo, Eric, az őrangyal, és a megvilágosodott lény varázslatai hatalmas erővel ütköztek egymásba. A föld beleremegett, mindent fehér fény vakított el... NEm lehetett tudni, mi lesz ebből. A vakító fehér fényesség és a földrengés lassacskánt elmúlt. A varázslók mind halottan hevertek ott a földön. De épp hogy minden kitisztult, felettük egy hatalmas sas lebegett egyhelyben a levegőben, a hátán sötét varázslók hada ült. A sas megindult Eric, Chikayo, az angyal, és Eric védelmezője felé, és halálos átkok sorozata indult útnak feléjük, Eric védelmezője, és Chikayo védőangyala viszont nagyon hamar megcsinálta a védőburkot. A hatalmas sas az éles csőrével átszakította a védőburkot, Eric kézenragadta Chikayot és félrelökte a lányt a nagy sas útjából, az angyal, és a védelmező a magasba repültek, a varázslók pedig Eric és Chikayo felé küldték az újabb halálos átkaikat. A védelmező, és az angyal egy szempillantás alatt odarepültek hozzájuk, kézenragadták őket és félrerepültek velük az égbe. Kis híján Ericket és Chikayot eltalálták a halálos átkok... Chikayo őrangyala erősen fogta Chikayo kezeit és a levegőben lebegve tartotta a lányt. Chikayo egy nagy ezüst színű farkast idézett meg, a farkast a gondolataival uralta és az ezüstös, csillogó lény nekitámadt a sasnak. Épp, hogy egy kicsit a sasba karmolt, a sas a nagy szárnyaival félrelökte őt. Rengeteg fa kidőlt az erdőben, a farkas nagyot esett, a hatalmas sas a magasba repült és a farkas felé repült, teljes erővel hasítva az eget. Közben a sötét varázslók nem tudták megtámadni sem Chikayot sem Ericket, mert a nagy fehér védőburok, amit az őrangyal, és Eric védelmezője nemrég megidéztek, az mindig védelmezte Ericket, Chikayot, az angyalt, és a védelmezőt. Közben Eric is támadásba lendült. A megvilágosodott lény, aki a védelmezője volt, ő a sas mellett száguldott az égben, Eric pedig az ő kezébe kapaszkodott. Nagyon közel férkőztek a sashoz... A gonosz varázslók közül páran halálos átkot lőttek Eric és a védelmező felé, abban reménykedve hogy Eric és a lény védőburka kudarcot vall. Ez nem így történt, mert az erősen, fehéren izzó védelmező burok magába nyelte az átkokat. Amikor Eric és a megvilágosodott lény nagyon szorosan odakerültek a sas teste mellé, Eric sorban lerugdosta a gonosz varázslókat a sas hátáról és a mélybe küldte őket. Hamar mind a húsz varázslóval elszámolt és már csak a sas maradt, ami bőszülten csapkodott a szárnyaival. Chikayo nagy farkasa nagyot ugrott a földről és a sasba harapott. A sas az éles csőrét a farkasba vájta, egyre mélyebbre és mélyebbre... A farkas éles fogai is egyre mélyebbre hatoltak a sas testében... Mind a két hatalmas, mágikus állat a föld felé zuhant, Eric vette a bátorságot és a sas hátára ugrott. Beleszúrta a kardját a sas fejébe és a sas mégesélytelenebb és méggyengébb lett. Eric kirántotta a kardját a sas fejéből és az védelmezője felé nyújtotta a kezét. A lény megragadta őt és messze elrántotta Ericket a sastól. A sas és a farkas marakodva zuhantak a fák közé. A föld beleremegett, ők még mindig marakodtak... A farkas minden egyes fogával és minden egyes karmával küzdött az ellensége ellen. A sas belehalt ebbe és semmivé foszlott. A farkas pedig annyi erőt vesztett, hogy ő is elpusztult és eltűnt. A fák mögül egy csapat félig párduc - félig farkas lény ugrott elő, Chikayo pedig farkassá változott, amikor meglátta őket. Sokkal gyorsabb volt, mint ezek a lények, sokkal erősebb volt náluk, egyedül elbánt mind a tíz rémséggel, pillanatok alatt...
Az ádáz küzdelmek folytatódtak, még egy órán át. Eric és Chikayo nagyon kimerültek, egyszercsak végre nem jött újabb támadás... Vártak, de hiába.
-Mindegyiket megöltük?-kérdezte Eric Chikayo őrangyala felé fordulva.
-Egyetlen egy maradt.-válaszolta az angyal.
-És ő hol van?-kérdezte Eric.
-Hol bújkál?-kérdezte bátran Chikayo. Úgy érezte hogy ez a rengeteg harc nagyon megerősítette őt.
-Még nem jött el az idő arra, hogy vele is megküzdjetek.-mondta Chikayo őrangyala.
-Meddig húzodik ez a dolog még? Én már azt akarom, hogy vége legyen! Azt akarom, hogy Ericket ne fenyegesse veszély, pontot szeretnék tenni ennek az egésznek a végére...
-Hamarosan vége.-mondta Eric védelmező lénye.
Eric védelmezőjét, és az angyalt fehér fények vették körül. Mindketten eltűntek. Eric ledöbbenve nézte a hűlt helyüket, Chikayo pedig Eric karjai közé menekült. Mielőtt visszajöttek ide, minndketten azt hitték, hogy most végre az összes varázslóval leszámolhatnak és vége lesz az egész dolognak, ez az út Eric életéhez... Mindketten elfáradva a sok csatában, csalódottan, szótlanul álltak ott, tudván, hogy még vár rájuk három küzdelem. Egy küzdelem az utolsó varázslóval, egy küzdelem a műtőben és egy küzdelem az új szívvel, hogy minden rendben legyen vele... Eric látta, hogy Chikayo szomorúan szorítja őt magához... Eric megfogta Chikayo kezét, miközben ő maga felemelkedett a földtől pár centire. Gyengéden magával rántotta Chikayot a levegőbe és repülni kezdtek, egyre magasabbra és magasabbra... A határtalan álomvilág ott tátongott körülöttük, hatalmas szabadságot, felszabadulást és csodálatot adva. Eric tudta, hogy milyen veszélyek leselkednek rá, nem félt tőlük, sem a haláltól, csupán csak Chikayoval szerette volna kiélvezni az utolsó napjait, ha esetleg belehal majd az új szív megkapásába. Chikayo és Eric már a sűrű fehér felhők között szelték az eget. A nap úgy ragyogott az égen, mintha nem is napsugarakat sugárzott volna ki magából, hanem reménysugarakat. Mintha erőt adott volna mindkettőjüknek a nagy fényével. Eric és Chikayo pedig csak szelték az eget, alattuk elterült az erdő, csodás volt. Lassan szertefoszlott Chikayo álma és különös módon Eric álma is ugyanakkor tűnt el, amikor Chikayo álma. Chikayo ébredés után azonnal a folyosóra indult, Eric kórterme felé tartott. Viszont már Eric is a folyosón járt. Chikayo odasietett hozzá, magához ölelte őt és zokogásban tört ki.
-Ne aggódj, édesem. Sokat fogunk mi még repülni együtt az álmainkban.-vígasztalta Eric.
-Remélem... vagyis igen, persze hogy úgy lesz...-mondta a könnyeivel küszködve bizonytalanul Chikayo.
Megtörtek mind a ketten. Eric, aki egész eddig próbálta a nyugtalanságát, a szomorúságát és az aggodalmait magába fojtani, ezúttal csakúgy mint Chikayo, a könnyeivel küszködött. Magához szorította Chikayot és halkan mondta neki:
-Nem félek a haláltól. Csak attól félek, hogy elveszítelek téged. Hiába leszek majd ott... a közeledben... szellemként, az már nem olyan lesz...
Lassan ez a nap is eltelt. Amikor együtt voltak, repült az idő, de ha egymástól külön voltak, olykor a percek órahosszúsággal teltek el számukra. Chikayo apja, amikor bejött meglátogatni a lányát, hamar észrevette rajta, hogy Chikayonak valami nagy bánat nyomja szívét, rá is kérdezett, hogy mi a baj, de a lány inkább csak hallgatott, magába folytott mindent, az egész csodálatos, hihetetlen, meseszerű dolgot, ami történt vele.
Másnap délelőtt Eric és Chikayo, ahogy megbeszélték, éber álomba merültek, azt remélve hogy ezúttal találkozhatnak a legutolsó gonosz varázslóval és megküzdhetnek vele. De nem így történt... Ismét ajtók sokasága előtt kötöttek ki, bementek az egyiken és az erdőben találták magukat. Mindketten egyszerre elmondták, hogy jöjjön elő a gonosz varázsló, mutassa meg magát. De csak Chikayo őrangyala tűnt fel és azt mondta, hogy még mindig nem jött el az idő a küzdelemre, hiába próbálkoznak előhívni a varázslót. Csak holnap kerülhet sor a harcra.
Nehezen viselték mindketten a dolgokat, meg voltak törve, tele voltak kételyekkel és aggodalmakkal. Aznap délután épp a kórház földszintjén beszélgettek. Megpróbálták szóba sem hozni a holnapi műtétet, de nem sikerült, mert Eric átadott Chikayonak egy verset, mintha búcsúzási szándékkal tette volna. Chikayo elolvasta a verset, ami nem szó szerint, de mégis az ő útjukról szólt, tele rejtett utalásokkal. Chikayo könnyekben tört ki és ezt mondta:
-Holnap legyél... erős, amennyire csak tudsz...
-Chikayo, felejtsük el az egészet, nem lesz semmi baj. Én nem kifejezetten azért írtam azt a verset neked, hogy elbúcsúzzak tőled, vagy emléket hagyjak, akármi ilyesmi. Egyszerűen csak unatkoztam és szeretek verseket írni.-kényszerített magára egy mosolyt Eric.
-De... Két esélyes a dolog, Eric... Mi lesz, ha... nem fogadja be a szervezeted az új szívet és kidobja magából... Az is megtörténhet...
-Szegénykém, nagyon össze vagy törve. Talán jobban, mint én.-mondta neki Eric.-Ha annyira félsz attól, hogy belehalok ebbe a dologba, akkor használjuk ki ezt az utolsó napot.-erőltett magára Eric egy ravasz mosolyt, kézenfogta Chikayot és elindultak a WC felé. Megálltak a női WC ajtaja előtt és Eric körülnézett.-Nem lát senki sem minket, szépen bemegyünk, bezárkózunk az egyik WC fülkébe és... nem fog minket zavarni senki sem... Ez sem fog örökké tartani, kis farkasom, de... Sosem fogod elfelejteni... Felejthetetlen leszek számodra...
Hiába voltak bent csaknem egy órán át a WC-ben, az este így is eljött, ismét el kellett egymástól válniuk és megbeszélték hogy holnap amíg Eric a műtőben lesz, Chikayo tudatos álomba merül, megpróbálja megkeresni a sötét varázslót és megpróbálja őt megölni. Elváltak egymástól...
Az éjszaka mindkettőjüknek szörnyű volt, Chikayo nehezen aludt el és valamikor hajnalban alvásparalízisre ébredett. Nyaktól lefelé teljesen le volt bénulva az egész teste, úgy érezte, hogy valaki figyeli őt... Chikayo teste itt - ott megfájdult, az alvásparalízis nagyon kegyetlenül kínozta őt, a lány hason feküdt az ágyon, fájtak az izmai, meg sem bírt mozdulni, de a legrosszabb mégis csak ezután jött. Egész eddig érezte, tudta, hogy valaki figyeli őt, de most megláthatta, hogy kicsoda az a valaki, aki figyeli őt. Az ágya mellett a sötétből kibontakozott egy alak. Emberformája volt, de csak egy alak volt, vörös fény vette körül a testét. Chikayo próbált nyugodt maradni... De nem ment. Már remegett is, mint a kocsonya. A lény gonoszul mosolygott és figyelte őt. Chikayo számára nem volt kiút az őrületből... Meg sem bírt mozdulni, nem tudott volna kinyögni egy szót sem, nemhogy felsikoltani. Az alak tett egy lépést felé és figyelte, ahogy Chikayo szenved. Lassan fellépett a lány ágyára... Chikayo rettegett, csak hevert ott mozdulatlanul, lebénulva, arra gondolva, hogy eljött a halál számára. Nem csak ez a lény volt az egyetlen támadó. Valami másik árny is jelen volt, de neki csak a jelenlétét tudta érezni Chikayo, őt nem látta. A lény halkan hörgött Chikayo előtt. Borzalmas volt, ahogy beszélni próbált Chikayohoz, hiába próbált hozzá beszélni, a lány nem értette. Aztán végre hörgött valami érthetőt:
-Tudod te egyeltalán, hogy mennyire messzire jutottál?
Chikayo úgy érezte hogy semmit sem tehet, ezek most meg fogják őt ölni. Nagy nehezen odanézett a vörösen izzó testű árnyra. Az alak teste, ami egy kicsit átlátszó is volt, mint egy szellemé, most beletérdelt Chikayo testébe, az ő teste áthatolt Chikayo testén... A lény elfeküdt az ágyon, beleolvadva Chikayo testébe. Chikayo fájdalmai egyre jobban erősödtek. Nem tudta, mit tegyen, a halál volt az egyetlen gondolata...

4. A VÉGSŐ HARCOK

...Chikayo csak feküdt ott az ágyon, hason fekve és érezte, ahogy a fekete emberformájú lény, akit vöröses fény vett körül, már teljesen beleolvadt a testébe. Teljesen rámászott a lény és ennek köszönhetően szipolyozta ki Chikayoból az energiát. Chikayo előtt ott állt a másik támadó is, aki láthatatlan volt, de mégis teljesen érezte Chikayo a lény jelenlétét. A lény hideget és gonoszságot árasztott magából. Chikayo remegve megpróbált felsikítani, de nem tudott. Nem bírta kinyitni a száját és megmozdulni sem tudott még mindig. Megpróbált a két lénnyel gondolatok segítségével kommunikálni. Erősen gondolt ezekre: Hagyjatok békén, ez az én energiám, nem vehetitek el tőlem, mert ez az enyém! Ha már eddig eljutottam és álmaimban képes voltam a gonosz lényeket legyőzni, akkor ti sem vagytok akadály, csupán csak azért mert a fizikai síkon támadtok meg! Ahogy Chikayo ezekre gondolt, megbátorodott és érezte magában a harcos erőt, amit az álmok síkján. Újra erősen gondolt ezekre a dolgokra és aztán az őrangyalára gondolt. A lény, aki nemrég az ágyára lépett fel, letérdelt a lány testéhez és eggyéolvadt vele, hogy energiát szívjon el, most lassan, nagyon lassan... eltűnt... Elnyelte őt a sötétség. Az alvásparalízis és a fájdalmak megszűntek. Chikayo képes volt újra mozogni és nagyon megkönnyebbült, de érezte, ahogy az izmai fájnak még mindig, és feltűnt neki, hogy rettenetesen elfáradt. Alig bírt gondolkodni... Az a lény viszont, aki előtte állt a sötétben és nem látszódott, ő még nem tűnt el. Chikayo érezte a jelenlétét. Annyira kimerült volt, hogy félálomba esett át és nagyon hamar elaludt a rémületek és a nemrég átélt borzalmas élmény ellenére. A lény csak erre várt. A levegőbe emelkedett és megragadta Chikayo asztráltestét. Magával rántotta a sarok felé, Chikayo pedig tudatos lett ennek hatására és fáradtan látta, amint valami láthatatlan erő taszítja az asztráltestét a sarok felé, a fizikai teste pedig tehetetlenül fekszik az ágyon. Chikayo megpróbált ellenállást tanusítani és megpróbált teljes erejéből a fizikai teste felé szállni, hogy visszatérhessen abba, de nem ment. Nem bírt megmozdulni, csak taszította őt az a láthatatlan akármi a kórterem fala felé és egyre messzebb került a fizikai testétől. Újra megpróbált a fizikai teste felé szállni, de megint sikertelenül próbálkozott. Egyre jobban félt, de eldöntötte, hogy megpróbál a fizikai testével véget vetni az őrületnek. De hiába... az sem mozdult. Teljesen elvesztette az irányítást és már az járt a fejében, hogy most már tényleg meghal, ez a lény a sarokba szorítja őt, aztán megöli a fizikai testét. Erre megy ki a játék...? Teljesen védtelen, nem tud semmit sem tenni, a fizikai teste ott hever az ágyon, ugyanolyan tehetetlen állapotban, mint ahogy az asztráltestét taszítják a fal felé. Chikayo gyorsan bevetette ugyanazt a módszerét, amit a legutobb. Erősen gondolt a gondolataira, megpróbáélt a félelmén teljesen túlkerekedni. Ezek a gondolatok cikáztak a fejében: Ez az én energiám, nem veheted el, nem a tiéd! Téged is úgy legyőzlek, ahogy az összes eddigi ellenségemet! De hiába. Semmi sem történt, Chikayo már a sarokba volt szorítva. A lány gyorsan az őrangyalára gondolt, de hiába, még mindig ott lebegett tehetetlenül az asztráltestébe zárva a sarokban. Közben érzett a fizikai testében egy éles fájdalmat... Egyre jobban urrá lett rajta a félelem. Megpróbálta mozgatni az asztráltestét, de megintcsak hiába. Már imádkozott is, de hiába. A fájdalom a fizikai testében erősödött és ez a fájdalom elkezdett szétáradni az egész fizikai testében. Maga volt a pokol, Chikayo úgy érezte, hogy az őrület határán áll. Hiába félt úgy, mint még soha életében, mozgatni próbálta mindkét testet, amennyire csak tudta. Annyira akart mozogni, mint még soha életében. A hatalmas akaraterő végre meghozta a gyümölcsét... Hosszú kínszenvedés és félelem után Chikayo végre mozgatni tudta a könnyed asztráltestét. A fizikai teste felé szállt, olyan gyorsan ahogy csak tudott, egy szempillantás alatt ott termett. De nem látott sehol sem semmit, csak a sötétséget. Amilyen gyorsan csak tudott, a fizikai testébe száguldott. FÉnyeket látott, mindenféle színű fényt, úgy érezte, hogy teljesen más tudatállapotban van. A fények száguldoztak, félelmetes volt és Chikayo úgy érezte közben magát, mintha megtöbbszöröződött volna az énje. Mintha egyszerre több helyen lett volna, mintha az idő összekavarodott volna, mintha ezek a színes örvények, fénycsíkok különféle asztrálsíkokat jelképeztek volna. Nagyon félelmetes érzések voltak ezek, de egy szempillantás alatt történt mindez. Chikayo úgy érezte, mintha egyszerre több helyen lett volna jelen, mintha megtöbbszörőzödött volna az énje és mintha mindenhol máshogy járna az idő, minden egyes asztrálsíkon. Aztán hirtelen minden eltűnt és a lány belealudt a kalandokba a nagy kimerültségtől és az energia hiányától. Reggelig fel sem ébredt.
Kissé fáradtan, kialvatlanul, fájó fejjel ébredt fel reggel kilenc órakkor. Átrohant minden egyes éjszakai kaland a fején, de nem volt ideje gondolkodni rajtuk. Hamar az órára tekintett és amikor meglátta hogy már kilenc óra van, észbekapott hogy Ericket már fél kilenckor elkezdték megműteni. Chikayo fejvesztve kifutott a kórteremből és gyors léptekkel a műtő felé tartott, fogalma sem volt, hogy tulajdonképpen hová rohant, megállt a folyosón, egy padra rogyott és könnyes szemmel meredt maga elé. El akarta kerülni az embereket, el akart kerülni mindenkit, nem nézett rá senkire, akik a közelben voltak a folyosón, csak a könnyfátylán keresztül meredt a padlóra. Kavarogtak a fejében a gondolatok, egyik a másik után, rettenetesen aggódott Erickért és abban reménykedett hogy Eric teste be tudja majd fogadni az új szívet és nem lesz semmi baj. Aztán az előző nap estéjére gondolt, ahogy elbúcsúztak egymástól... Vajon hallja még Eric gyönyörű, békés hangját? Persze, hogy hallja... De  két esélyes a dolog... Mi lesz, ha nem hallja többé Eric békés, szép hangját? Chikayo nem tudta visszatartani az újabb könnyeit. Aztán az éjszaka jutott eszébe, az a sok borzalom, amit átélt. Közben feltűnt neki, hogy hiába aludt csaknem 10 órát, eléggé ki van merülve, fáj a feje és álmos. Lehajtotta a fejét a pad széllére és félálomba esett át, abban reménykedve, hogy tudatos álmot sikerül létrehoznia és megkeresi azt az utolsó varázslót, aki megmaradt utolsó ellenségnek, valahogy leszámol vele is és minden rendben lesz. Chikayo alkalmazott egy tudatos álom elérésére alkalmas módszert, de csak félálomba esett át, aztán elaludt... Nem sikerült neki megtartani a tudatosságot... Kimerült volt, mintha elszipolyozták volna szinte az összes erejét.
Közben Eric teljesen máshol járt. A fizikai teste a műtőben feküdt, de asztrálisan teljesen máshol járt. Eric egy hatalmas, végelláthatatlan sötét helyen sodródott céltalanul, nem értette, mit keresett ezen az üres, sötét helyen. Talán a halál várja...? De itt sötétségen kívül mást nem talált. Pár perc múltán megkérdezte:
-Van itt valaki?
Választ nem kapott, de történt valami. A sötétség, amiben állt, lángokká sűrűsödött össze. Fekete lángok emelkedtek a sötétségből és elkezdték emészteni Eric testét. Eric egyre jobban félt. Megpróbált egy ajtót teremteni maga elé, abban reménykedve, hogy az ajtó másik helyre viszi őt, de nem sikerült megteremteni az ajtót. Megpróbált mozogni, de nem ment. A lángok egyre feljebb és feljebb kúsztak a testén... Eric a védelmezőjéért kiáltott, de hiába. Életében először... nem jött elő a megvilágosodott lény, aki mindig megvédte... Chikayoért kiáltott...
Chikayo, aki a kórházban valahol az álmok síkján sodródott tudatlanul, nagy nehezen meghallotta a nevét a síkokon át. Ennek hatására az éberség nélküli, homályos álomból félálom lett, aztán Chikayo képes volt összeszedni az összes tudatosságát, annak ellenére, hogy eléggé fáradt volt még mindig. Ahogy tisztult az álomkép, a lány ott találta magát Eric előtt állva. Sikerült kialakítaniuk a kapcsolatot. Eric ezt kiáltotta a lánynak:
-Segíts, elnyelnek ezek a lángok! Úgy érzem, ez... a halál...
Chikayo azonnal, már Eric mondata közben kinyújtotta a kezét Eric felé, hogy kirántsa őt a fekete lángok közül, de... hiába. A lángok magukba nyelték Ericket. Chikayo azonnal Eric után eredt, de a lángok eltűntek. Chikayo egyedül maradt a hatalmas fekete síkon... Eric nevét kiáltotta, de hiába. Újra megpróbálta... Egyre jobban kétségbe volt esve. Már hullottak a könnyei... Talán csak egy rossz álom és nem is vették fel a kapcsolatot egymással... Csak fel kell ébredni... Csak fel kell ébredni... Nem lehet, mert mi van akkor, ha mégiscsak olyan jól sikerült felvenniük a kapcsolatot egymással, mint eddig mindig? Ericket elragadták a fekete lángok... Szörnyű volt belegondolni abba, hogy Eric már nem él. Chikayo zokogásban tört ki... Fogalma sem volt arról, hogy mit tegyen. Hirtelen mögötte valaki halkan suttogta:
-Már nem segíthetsz rajta... Elbuktatok.
Chikayo megfordult. Egy gonosz varázslóval került szembe, aki kárörvendően nevetett. Ő volt az utolsó varázsló... Akiről Chikayo őrangyala mesélt. Az utolsó, akit ha megölnek, akkor minden probléma megszűnik. Chikayo farkassá változott és egy gyors ugrással a varázsló felé vetette magát, átharapta a varázsló testét, a lény sebesülten megbotlott, megfordult, de Chikayo minden eddiginél hatalmasabb erőt gyűjtött össze. Égette a szívét a bosszúvágy, a győzni akarás, minden dolog átfutott az agyán, ami eddig történt vele és Erickel... Valami óriási energiát vonzott be, ami aranyszínű fényzuhatagként borított be mindent. Egyikük sem látott az aranyló fénytől semmit... A fény lassan, nagyon lassan eltűnt... És minden kitisztult. Chikayo sehol sem látta már a sötét varázslót. A lány egyre ijedtebben és tele aggoddalommal állt ott. Szólítgatta a varázslót, aztán Ericket, de sikertelenül. Úgy döntött, hogy felébred. Semmi értelme nem volt ennek az egésznek már. Felébresztette magát és ott találta magát a kórház folyosóján, a padon ülve. Kétségbeesetten várt... Pár perc múlva több orvos jött ki a műtőből. Chikayo felpattant a padról és feléjük szaladt. Tele volt balsejtelemmel... A gyomra táncot járt, egyre jobban görcsölt a hasa... Már hányingere is lett, de végre-valahára odaérkezett az orvosokhoz. Nehezen kérdezte meg:
-Maguk azok, akik... az előbb adtak valakinek... új szívet?
-Igen, mi vagyunk azok.
-És...?-nyögte ki Chikayo nehezen.
Az egyik orvos Chikayo vállára tette a kezét és halkan, együttérzően mondta:
-Nem tudom, milyen kapcsolatban álltál azzal a személlyel, de a műtét nem sikerült. A férfi szíve megállt. Őszinte részvétem...
Chikayo nem tudott szólni. Úgy érezte, vége van mindennek. Eric meghalt... Chikayo először könnyekben tört ki, rettenetesen elszédült, aztán összecsuklott. Miután a padlóra zuhant, minden sötétségbe borult számára.
Pár óra múlva tért magához, a kórteremben, ahol szokott lenni. Az apja ott ült az ágya széllén, megszorította Chikayo kezét és elmosolyodva ezt mondta:
-Végre magadhoz tértél.
Chikayo egyeltalán nem örült annak, hogy magához tért. Nem tudott szólni, csak a könnyek beszéltek helyette. Borzalmas érzés volt. Tudta, hogy Eric meghalt, de nem akarta felfogni, nem akarta elhinni, nem akarta átgondolni.
-Sajnálom, hogy ez történt.-mondta neki az apja.
Chikayo még mindig csak sírt. Egyeltalán nem akart megszólalni. Az járt a fejében, hogy Eric után akar menni. Vajon hol lehet most Eric...? Jobbá tette az amúgy nem túl jó életét, fényt hozott az életébe, kiemelte őt a sötétségből, sok veszélyes kalandon mentek keresztül, annyira szerelmesek voltak egymásba, mint ahogy még egyikük sem volt szerelmes soha senkibe, mindent megtettek azért, hogy ne legyen semmi baj és hogy Eric életben maradhasson. De hiába. Ennyi volt. Pár nap. És egy életre szóló emlék. Chikayo egyszerűen nem akarta elhinni, hogy vége, főleg hogy ezek után... Az apja magához ölelte őt, Chikayo pedig végre kinyögte, zokogva:
-Mindent megtettünk... azért, hogy... ne haljon meg Eric... mindent... és... mégis... Ez... igazságtalanság! Nem tudod, hogy... milyen módon találkoztunk először... Egy csoda... volt... Nem tudod... hogy tartottuk össze a tudatos álmainkat... mennyit harcoltunk... gonosz varázslók ellen és... majdnem engem is... megöltek... élet - halál harc volt... csodás volt Erickel lenni... és... ennyi volt... pár nap... Ez olyan hatalmas... igazságtalanság... amilyennel még soha életemben... nem találkoztam!
-Én mindig itt leszek neked, kicsi Chikayo. Nagyon sajnálom... Ketten átvészeljük, mint ahogy már sok mindent... Erősnek kell lenned, nagyon erősnek.
-Nem. Ezt... soha nem fogom tudni... átvészelni...
Chikayo agyán átfutott, hogy Eric után megy... Az az egyetlen kiút... Ezek után nem igazán beszélgetett már az apjával. Amint magára hagyta őt az apja, Chikayo tudatos álomba merült. Egy temetőben találta magát. Mindenfelé rémálomalakot látott... Szóval ez vár rá. Soha többé nem lesznek már szép tudatos álmai, soha nem fog már sütni a nap az álmaiban, véres rémálmok sorozata várja, nem lesz nyugta, amíg meg nem öli magát. Chikayo a rémalakokra nézett. Volt köztük démon, ördög, sárkány, fekete szellem, hatalmas szemű, karmos kezű lény, akinek a testét vér borította, egy múmia, aminek a belső szervei itt - ott kilátszottak, borzalmas látvány volt. Az álomalakok csak álltak körülötte, kört alkotva. Nem támadtak rá. Chikayo határozottan kimondta:
-A tiétek vagyok. Öljetek meg, kérlek!
Több sem kellett az elborzasztó alakoknak. Az összes megindult Chikayo felé. Megkarmolták őt, beléharaptak, Chikayo pedig álmában a földre esett és csak nézte, ahogy a bestiák karmolták, harapták őt, ahol érték. Chikayo vére ömlött álmában, de a fizikai testén nem érzett fájdalmat. Csak várt és várt... Közben zokogásban tört ki, mindkét síkon. A fizikai síkon is és az álomsíkon is. Az álomalakok már percek óta támadták Chikayot, de hiába. A lány egyeltalán nem halt meg.
-Mi a fene van már?!-kérdezte türelmetlenül Chikayo. Egyeltalán nem vágyott az életre.-Öljétek már meg a fizikai testemet!
Az álomalakok elnevették magukat. Kórusban hörögték:
-Mi csak a tudatalattid termékei vagyunk! Nem tudjuk megölni a fizikai testedet.
Chikayo felállt, idegesen félrelökte őket és felkiáltott:
-Eric! Kérlek gyere ide!
-Azt várhatod!-nevetett az egyik démon gonoszul.
Eric mégiscsak feltűnt. Chikayo azonnal odafutott hozzá és magához ölelte őt.
-Te vagy az, ugye, drága Eric? Mármint... nem csak a másolatod az, nem a tudatalattim másolt le téged, hanem a valódi éned az, aki most itt áll, ugye?
-Én vagyok az, kincsem.-válaszolta Eric és úgy ölelte magához Chikayot, ahogy csak tudta.
-Miért... miért haltál meg...??-sírta el magát Chikayo.
-Így kellett történnie. De megpróbálok visszatérni.
-Tényleg?
-Igen, van rá esély.
-Eric, kérlek... térj vissza, mert ha nem...
-Nem ölheted meg magadat akkor sem, ha nem térhetek vissza.-mondta Eric.-Nem szabad tőlem függened.
-De... te vagy az életem... nélküled ugyanaz a romhalmaz az életem, mint... amilyen azelőtt volt, mielőtt találkoztunk...-zokogott Chikayo.
-Oka van annak, amiért meg kellett halnom. Erről még nem beszélhetek neked. Még nem tudom azt sem, hogy egyeltalán visszatérhetek-e, valóban meg fogják-e engedni...
-De ha megkapod a lehetőséget...
-Akkor mindenképpen visszatérek a fizikai síkra. Megígérem neked. De addig nem csinálhatsz semmi olyat, amivel megölheted magadat.
-De ha nem fogsz visszatérni...
-Akkor sem. Nem leszel rá képes.
-De igen!
-Nem engedem meg. Mindig ki foglak menteni a halál karmai közül. Egyszerűen nem leszel képes az öngyilkosságra.-mondta nyomatékosan Eric.-De most el kell mennem, szívem. Muszáj mennem... Szia, kicsim, hamarosan újra találkozunk.
-Ne... Ne menj még el...-zokogott Chikayo, de addigra Eric eltűnt már.
Chikayo álma szertefoszlott, nem tudta megtartani a tudatosságot. Eric megkímélte attól, hogy Chikayo rémálom-alakok között töltse az álmait...
Chikayo teljesen magába fordult. Tudta, hogy Eric képes lesz visszatérni, de nem biztos, hogy képes lesz rá. Mi olyan fontos, amiért meg kellett Ericnek halnia? Mikor lesz vége ennek az őrületnek? Eric semmiképp sem engedi őt meghalni... És ráaádásul alig képesek egymással találkozni, mert Ericnek dolga van odaát...
Teltek az órák, csigalassúsággal. Chikayo élete legrosszabb szakaszát élte. Teljesen magába fordult, rengeteg időt töltött meditációban, egyre mélyebbre és mélyebbre merült, tudatos álmokban néha tudott Erickel találkozni, de minden egyes perc kínszenvedés volt, amit Eric nélkül töltött. Chikayo olyan mély meditációkba merült, amilyen mélyekbe még soha életében, ezek teljesen átmosták az agyát, szolgáltak némi békével, nyugalommal, erőteljes reményekkel az iránt, hogy Eric visszatér.

Eltelt két nap Eric halála után. Másnap a temetés következett. Chikayo egyre jobban maga alá került, kezdte feladni a reményeit az iránt, hogy Eric feltámad...

Chikayo két egész napja senki mással nem beszélt, csak Erickel, tudatos álmaiban.
Elérkezett a temetés napja. Eric fizikai testét előkészítették az elhamvasztásra, és elvégezték rajta a hagyományos buddhista, tisztító szertartásokat, mivel Eric szerzetesi életet élt halála előtt egy kolostorban. Elérkezett a temetés órája is... Eric anyja, testvére volt jelen, Eric összes buddhista barátja, akikkel a kolostorban megismerkedett és Chikayo aki tele volt nyugtatózva...

Közben Eric a koporsóban fekve teljesen magához tért egy szempillantás alatt. De úgy érezte, egy hajszál választja el őt az eszméletvesztéstől mindezek hatására... Eric észrevette, hogy nagy mennyiségű folyadékban és testnedvben fekszik. Ez a folyadék a gyomrából és belső szerveiből jött ki... A koporsó ki volt bélelve egy műanyag lepedővel... Ennek az volt a célja, hogy ne folyjon ki a koporsóból a folyadék, amikor elkezd „ereszteni” a halott. Eric úgy érezte, menten elveszti az eszméletét ettől az egésztől. Maga volt a pokol, mindez pár másodperc alatt történt. Eric ököllel verni kezdte a koporsó fedelét... Akkora erővel tette mindezt, hogy sikerült a koporsó tetejét felfeszítenie. Észrevette, hogy Chikayo, Eric anyja és a testvére ott állnak a koporsó mellett... Külön engedélyt kaptak arra, hogy utoljára megnézzék. Itt ebben az országban az embereket úgy temetik, hogy beteszik egy koporsóba és rászegezik a fedelet, majd elégetik a koporsót. Kis híján Eric a krematóriumba került, ahol a lángok martaléka lett volna, ezután az jött volna. Szinte az utolsó pillanatban tért magához és lazította meg a koporsó tetejét, hogy megmutassa hogy él... Eric anyja azonnal elájult, Chikayo viszont csak elsápadt, beleszédült a látványba, de kitartóan állt ott. Alig tudta elhinni, ami történt. Eric él... Sikerült visszatérnie... Ez egy csoda... Emberek gyűltek oda és Eric mindent elmesélt... Alig tudta elhinni, hogy mégis visszatérhetett. Sokáig tanakodtak rajta odaát, hogy visszaengedjék-e őt a Földre és jó ötlet-e ez, ami most megtörtént. Eric teljesen fel volt szabadulva, hadarva mesélte el a dolgokat, amiket a szellemével látott, amíg a teste teljesen halott volt napokon át. Elmondta, hogy neki az a küldetése, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy léteznek különféle világok, létezik olyan világ, ahol megvilágosodott buddhák élnek, röviden: létezik a TÚLVILÁG. Eric jó író volt, ezért megmondták neki odaát, hogy írnia kell egy könyvet ezekről a dolgokról, mindent le kell írnia, attól a perctől fogva, amikor Chikayoval találkozott. Eric boldogan mesélte el, hogy megfogad minden tanácsot, amit odaát mondtak neki, könyvet fog írni ezekről a dolgokról, ami aztán olyan híres lesz majd ennek a három napos halálnak a hatására, hogy elterjed szerte a világon az egész történet. Ez még mindig nem volt semmi. Állítólag 5 év múlva a fizikai sík túlvilági dolgokat fog magába vonzani, aminek az értelme az lesz, hogy az emberek tarthatják a kapcsolatot a hozzájuk tartozó angyalokkal, szellemekkel, vagy épp buddhákkal, és hogy rengeteg ember meg fog térni, többen fordulnak majd a fény felé. Negatív hatalmak is kerülnek majd át a Földre, de sokkal- de sokkal kevesebb, mint a tiszta és jó energiák. Eric elmesélte, hogy azt mondták neki odaát, hogy ezeknek a dolgoknak a hatására nagyon sokan meg fognak térni, sok rossz emberből jó lesz, és ez így fog menni egészen addig, amíg végül mindenki pozitív gondolkodású lénnyé nem válik, és amíg mindenki el nem éri a megvilágosodást. Teljes változás fog végigsöpörni a Földön, egyre összetartóbbak és együttérzőbbek, kedvesebbek lesznek majd az emberek egymással ezek hatására és a hitük is meg fog erősödni. Akik most végighallgatták Eric beszámolóját, mind nehezen tudták egyből elhinni és átgondolni normálisan azokat a dolgokat, amiket Eric elmesélt. Chikayo volt az egyetlen, aki egy csapásra megértett mindent, anélkül hogy bármelyik magyarázatba belekeveredett volna...
Miután Eric összeszedte magát, fel sikerült dolgoznia a történteket, el is kezdte írni a könyvet. Közben a története már terjedt egyik országról a másikra. Csodás volt, már most emberek milliói gondolkodtak el ezeken a dolgokon. Chikayo és Eric boldogok voltak együtt, semmiféle hatalom nem választhatta őket szét. Ami Erickel és Chikayoval történt, egy csapásra szétterjedt az egész Földön.
Teltek a hónapok, Eric könyve lassan napvilágot látott, Eric részletesen leírt mindent, amin keresztülment és Chikayo élményeit is mind leírta. Egy égi csoda volt az, ami történt, egy hatalmas erő söpört végig a világon, sok hitetlen Ericnek köszönhetően hitet nyert. Ez volt a gonoszság legyőzése: Azzal, hogy a Földdel összemosódik hamarosan a túlvilág egy része, legfőképp a tiszta és jó energiák, a gonosz erők hatalmas veszteséggel fognak majd számolni.
Eric és Chikayo Tibetbe költöztek, egy csodás környékre, összeházasodtak, családot alapítottak, aztán bekövetkezett a túlvilág egy részének összemosódása a Földdel...

tükrök...

A tüékrökben sok minden rejtőzik. Az aurát is meg lehet benne látni. Ha mélyen belenézünk, láthatunk más dolgokat is. Olyan dolgok jelennek meg, amik a tudatalattinkból jönek fel, vagy épp előző életbeli önmagunkat is megláthatjuk a tükörben. ÉN IGAZSÁG SZERINT CSAK AZÉRT ÉLTEM EZZEL A TÜKRÖS GYAKORLATTAL MERT NAGYON BE TUDTAM MAGAMNAK BIZONYÍTANI AZT, HOGY IGEN, LÉTEZTÜNK KORÁBBAN IS. VOLTAK ELŐZŐ ÉLETEINK.

VILÁGOSBAN:

Világos szobában 1 - másfél méterrel egy nagy tükör előtt álltok vagy ültök és a tükörképeteket bámuljátok, főként a homlokotok közepe tájékára kell koncentrálni. Mert ott van a harmadik szem. Ezt a harmadik szemet ki lehet ezzel a módszerrel nyitni. Viszont az asztráltest is útnak indulhat, láthatjátok amint egyre közeledtek a tükörképetekhez, láthatjátok, ahogy homályosodik a látóteretek, de ezzel már vigyázni kell, nem ajánlatos az asztráltestnek a tükörbe siklani. Nagyon kell figyelni erre, mert gyorsan is meg tud történni - az asztráltest haladni kezd a tükör felé. PISLOGÁS NÉLKÜL

ELŐZŐ ÉLETBELI ÉNETEK MEGLÁTÁSA:

Világos szobában a tükörtöl kb. egy méterre állva egyfolytában figyelni kell az arcot. Amikor torzulások jelennek meg, utána nem sokkal kirajzolódik az a testetek, ahogyan előző életetekben kinéztetek. PISLOGÁS NÉLKÜL

versek

Versek tőlem...

~

Szállni a semmiben

Élőlényekkel van tele a Föld
De te soha egyiket se öld
Tibet rengeteg sok mezein
Szállva a karmák kezein

A gyertya kialszik, lángja eltűnik a mélyben
Az utolsó szikrák tovatűnnek az éjben
Határtalan bölcsesség kinyíló ablaka
Beszáll rajta sorban a lények tudata

Felhők között vízesések végtelen árja
Mindegyiket az üresség tava várja
Hegyek mögül a nap újra felragyog
A sűrű fák végtelenje között megragyog

Az idő fogalmát az időtlen eltörli
Ez a ragyogás a szennyet feltörli
Ahogy a tűz kialszik, többé már nem ég
Csendes semmi, üresség, így ez lesz a vég.

Egy másik sík

Csendes, mély semmi, te üresség
Távol van innen a bűnösség
Egyre mélyebbre húzol
A nagy semmibe kúszol

Csodás, földöntúli érzés
A mélybe még egy lépés...
Kirajzolódik egy másik sík
Ahol nem fut színes csík

Csak vakító fehérség honol
Sok - sok asztráltest lohol
Ez a buddhikus dimenzió... állítólag
Léte nem másképp hat, csak kábítólag

Elfog a béke, micsoda hely
Olyan fehér, mint a tej
Sok - sok lélek körülöttem elhalad
Ez a hely talán örökké megmarad

Ulqiorra

Ulqiorra, te olyan vagy, mint a méreg
Amerre jársz, lehullik a fákról a kéreg
Jártas vagy a harcművészetekben nagyon
Csak vigyázz, szíved jéggé ne fagyjon!

Nem vigyáztál, banditákkal lófrálsz
Tudod, hogy a rossz utakon kószálsz
Küzdeni sem próbálsz a karmád ellen már
Téged sajnos a sötétség mélysége vár

Embereket fosztasz ki, aranyat tőlük szedtél
Most nézd meg jól Ulqiorra, hogy mivé lettél
De az élet elsodort egy jó ember mellé
Felajánlotta neked hogy elterel a jót út felé

De te egész életedben nem éltél ezzel, te nem...
Nem hatna rád még egy megvilágosodott sem
Sok-sok élet óta nem érdekelnek téged a jó dolgok
De most ide halgass Ulqiorra, egy valamit mondok

Az a kard a kezedben nem ad hatalmat
Hanem vagánykodást jelképez és siralmat
Sosem fogod érezni, milyen a harcos lét
Mert a kardod jó lelkeket tép szét.

Nirvána

Nézd, minden csak jön és megy

Ami állandó dolog, az most csak egy

Nézd, minden változik, szalad

Minden körülötted a semmibe halad

Állandótlan, az összes öröm ám

És szenvedéshez vezet mind, lám!

A Megszabadulás határtalan boldogság

Nincs ennél semmire sem jobb orvosság

Magába nyel és kisugárzik belőled

Túlvilági fény áramlik felőled

Semmi sem tart már  rabságában

Eltűnő napok az idő nagyságában

Óriási üresség, csendesen végigsöpör benned

Nem kell többé új születéskor a Földön lenned

Forog a Föld, de mikor ér a forgás véget?

Ideszülető tudatokat még meddig kéret?

Meddig kér még itt lent embereket?

Átkarolva az egész térben lévő fellegeket?

Végül majd a megszabadulás körében

Mindannyian szállni fogunk az ég ölében.

A repülő Buddha
Volt egy szerzetes egyszer réges-régen
Eldöntötte,hogy ő bizony repül az égen
Mivel megvilágosodott lett sok év után,
Képességei nem voltak már elzárva bután

Takarodó után az ablakon át mászott
A párkányon állva dideregve fázott
Felemelkedett hát a kolostor tetejére
Rálépett egy Buddha szobor elejére

"Ó, véletlenül történt meg ez!"-siránkozta.
"Ó, bocsáss meg, Buddha!"-imádkozta
De nem ez volt most az egyetlen baj
Bizony meglátta őt valaki messze jaj!

Egy szegény nő volt az, aki őt látta
A testét rémülten a földhöz vágta
Eszméletvesztés előtt ezt ordította:
"Ő ott a nyugalmamat felfordította!"

Erre azonnal a kolostori nép mind kijött
A szerzetes, mint akit egy ágyu kilőtt
Messzi tájakra szárnyalt, messzire került
Másnap hajnalban a kolostorba visszarepült

Azt, hogy ki repült aznap éjjel, nem tudták a többiek
Azt hitték, valami mágiát műveltek odébb a földiek
A repülő Buddha pedig csak mosolygott az eset után
A többiek pedig folyton-folyvást találgattak bután.

Rajzolj nekem egy új világot

Egyre jobban kijutva a sötétségből
Akaratból, nem csak puszta szerencséből
Magam mögött hagyva a romokat
Jobban eltörlöm a fekete foltokat

És jöttél te, aki új világot rajzolsz nekem
Egyre szebb álmokba kalandozol velem
Megláncoltuk egymást, vajon mennyi időre
Ezt csak a karmánk tudhatja előre

Erősek a mi láncaink, nagyon...
Áttörnek minden nagy fagyon
Felolvasztod a jéghegyeimet
Megerősíted a fényeimet

Rajzolj nekem kérlek télből tavaszt
Többé nem lesz jég, ami megfagyaszt
Mert új világot rajzolsz nekem
Egy békés ürességbe jutsz velem

A farkasok úrnője

Egyszer régen élt egy lány
Voltak képességei, kitudja hány
Kolostorban élt, ahogy teltek az évek
Birtokában lettek spirituális fények

Egy napon találkozott egy farkassal
Ezen a napon szembesült a sorssal
A farkas a nő felé indult, de nem bántotta
A nő rejtett képessége önmagát megmutatta

Farkasnyelven kezdett beszélni az ordashoz
Bátran közelebb ment a farkashoz
Úgy érezte, hogy a szíve most megnyílik
De mi ez, a farkasok az ő nyelvét beszélik?

Farkasnyelven szólt hozzá az ordas
És a nő értette, mit mondott a farkas
Csodálkozott is, de még mennyire
Sosem érezte még magát furcsán ennyire

Ő tud beszélgetni a farkasokkal!
Tartja a kapcsolatot a felső hatalmakkal
Álmaiban sokszor farkasként futott
De rejtett képességéről semmit sem tudott

A farkasok most tisztelik őt
Érzik a szívében a nagy hőt
Sok - sok farkas beszélget már vele
A nő farkasháton száll az éjbe bele

Csillagok vigyáznak rájuk odafentről
A telihold nézi őket messziről
A farkasok homlokán furcsa jel fénylik
Összetartoznak és úrnőjüket éljenzik

Tanulnak tőle ezt - azt és mágiát
Elsajátítják a tudatos álmodást
Homlokukon a jel összetartozást jelképez
Egy nap valami elvezetett egy farkas vesztéhez

Ez a farkas elkóborolt ellenséges földre
Egy gonosz mágus halálra döfte
MEgtámadta a nőt és a farkasokat
Kitalált gonosz gondolatokat

Tudta mihez kezdjen most sötét életével
A nő és a farkasai segítségével
Eldöntötte hogy úgy hódit meg majd vidékeket
A farkasok segítségével elvesz majd emberi életeket

A nő viszont ezt nem hagyta
A varázsbotját a férfi felé tartotta
A farkasok erre mind nekilódultak
Jámbor állatokból mind megvadultak

Elkergették a sötét varázslót és a seregét
Megmutatták nekik a farkasok erejét
Úrnőjüket vonyítva éljenzik
A jók ereje a havas vidéken fénylik

A nő a varázsbotot észak felé tartotta
És a farkasok messzi vonyítását hallgatta
Még mindig nehezen hiszi el hogy nem álmodik
Pedig a havas völgyekből a valóságba távozik.

Kedvenc meditációs zenék, mantra, és meditációs módszerek

Sziasztok Kedves Barátaim, és Kedves Idetévedők, akiket nem ismerek.

Én ezeket a meditációs zenéket nagyon megszerettem, remélem Nektek is nagyon fognak tetszeni, én imádom ezeket. :)

http://www.youtube.com/watch?v=XOTz_dHP5vQ

Jó szórakozást, ha kedvet kaptatok ezekhez a zenékhez. :)

A mantrákra áttérve: Én már többet használtam. Az om mani pad me hum az, amivel én kezdtem, és mostanában is sokat használom , szép eredményeket el lehet vele érni, csak idő kell hozzá. Az om ma ni pad me hum legfőképp talán az együttérzés fejlesztésére a legjobb, de ha mélyebben foglalkozunk vele, akkor megszabadító hatása is lehet. A karmánkat is tisztítja ezek mellett, és a bölcsességet is növeli. De még sok minden a jelentése, és sok mindent foglal magába azokon kívül, amiket én most leírtam róla. Én minden nap használtam a mantrát, és egyik élmény jött a másik után. Egyre komolyabban foglalkoztam a buddhizmussal, és egyre tovább és tovább jutottam. Ez a mantra pedig rengeteget segített az úton, az biztos. Épp ezért tettem közzé a blogomon, hogy ösztönözzelek Titeket. :) Sok gyakorlás után, a mantra jelentésének megtanulása után azt hiszem mindenki, aki foglalkozik a buddhizmussal, és komolyan veszi ezt a mantrát, mindennap gyakorolja, az mindenképp számíthat hatalmas, leírhatatlan belátásokra, a szeretet fellángolásának érzésére, stb. élményekre. És akik már a Nirvána kapujához közel vannak, azoknak a mantra újabb nagy lépés a Nirvánához való egyre közelebb kerülésben.

A mantra:

A jelentése:

Az „Om mani padme hum” kőre vésve:

Azt kell mondjam, hogy ez csodálatos. :)

~

~

Aki komolyabb anyagokra is kíváncsi:

ÍRTAM JEGYZETEKET A BUDDHIZMUSRÓL:
http://asztral.freeblog.hu/archives/2011/12/30/Jegyzetek_a_buddhizmusrol/

És végül egy meditáció:

A Belátás Meditáció (ez egy kizárólag buddhista meditáció)

A Belátás Meditáció célja nem egy hitrendszer felállítása, hanem inkább abban ad útmutatást, hogyan lássunk bele tisztán az elme természetébe. Ilyen módon az ember első kézből jut megértéshez arról, ahogy a dolgok vannak. Véleményekre vagy elméletekre való támaszkodás nélkül, közvetlen tapasztalathoz juthatunk [általa], aminek megvan a maga saját ereje ahhoz, hogy [önmagában is] megállja a helyét. Valamint, [a Belátás Meditáció] előidézi azt a mélyen megnyugodott érzést is, ami abból ered, hogy valamit mi magunk tudunk, minden kétséget kizáróan.

A Belátás Meditáció kulcsfontosságú tényező azon az ösvényen, amit a Buddha mutatott meg az emberi lények jóléte érdekében; az egyetlen követelmény, aminek meg kell felelni az az, hogy az embernek alkalmaznia kell a gyakorlatban. Ennélfogva ezek az oldalak [különféle] meditációs gyakorlatok sorozatát írják le, és gyakorlati tanácsokat adnak [ezen gyakorlatok] felhasználásához. Akkor működik a legjobban, ha az olvasó fokozatosan követi az útmutatót, jól kiismeri az utasítások mindegyik csoportját, mielőtt tovább haladna.

A 'Belátás Meditáció' (szamatha-vipasszaná)1 kifejezés olyan elme-gyakorlatokra utal, amik egyrészt nyugalmat (szamatha) fejlesztenek ki a hosszan fenntartott figyelmen keresztül, másrészt belátást (vipasszaná) az elmélkedésen keresztül. A figyelem fenntartásának egy alapvető technikája a testre összpontosított tudatosság; hagyományosan ezt ülve és sétálva gyakorolják. Az útmutató ezzel kapcsolatos tanácsokkal kezdődik. Ezután meglehetősen természetesen bekövetkezik az elmélkedés, amikor az ember már 'kényelmesen' mozog a meditációs gyakorlat környezetén belül. Könnyedség és érdeklődés érzése lesz majd [benne] jelen, és az ember elkezd körbenézni, elkezdi megismerni a meditáló elmét. Ezt a 'körbenézést' hívják elmélkedésnek, ami egy személyes és közvetlen rálátás arra, amire bármely technika csak utalni tud. Ezzel kapcsolatban további ötletek és útmutatás egy későbbi részben lesz található.
A figyelem fenntartása ülés közben
Hely és idő

Ülés közben az elmét könnyedén a testre lehet összpontosítani. Olyan helyet és időpontot kell találnod, ami biztosítja számodra a nyugalmat és a zavartalanság szabadságát. Az ideális egy csöndes szoba, ahol nincs sok olyan dolog, ami elterelné a figyelmedet; egy olyan módon berendezett szoba, ahol sok fény és hely van élénkítő és megtisztító hatású, míg egy zsúfolt és komor szoba épp az ellenkező hatással van. Az időzítés is fontos, különösen mert a legtöbb ember mindennapjai eléggé be vannak táblázva [különféle] feladatokkal. Nem kifejezetten eredményes olyankor meditálni, amikor valami más dolgod van, vagy amikor szorít az idő. Jobb félretenni egy időszakot — mondjuk valamikor kora reggel vagy este munka után —, amikor valóban a gyakorlásnak tudod szentelni a teljes figyelmedet. Kezdd tizenöt perccel vagy valami hasonlóval. Gyakorolj őszintén az időkorlátokon belül és [azzal] az energiával amid [éppen] van, valamint kerüld el a gépiessé válást a rutinban. A meditálás gyakorlása, amit őszinte, belülről jövő, a vizsgálódásra és a magaddal való megbékélésre való hajlandóság támaszt alá, természetes módon fog fejlődni időtartam és jártasság szempontjából is.

A test tudatosítása

A nyugalom fejlődését elősegíti a stabilitás és a kitartó, de békés erőfeszítés. Ha nem érzed elrendezve a dolgaidat, nem leszel békés; ha nem csinálod elhatározottan, hajlamos leszel álmodozni.

A nyugalom és energia megfelelő arányának eléréséhez az egyik leghatékonyabb testhelyzet az ülés. Olyan testhelyzetet vegyél fel, amely erőltetés nélkül egyenesen fogja tartani a hátad.

Jól jöhet egy egyszerű, egyenes hátú szék, vagy használhatod a lótusz-ülések egyikét is. Ezek eleinte kényelmetlennek tűnnek, de idővel egy olyan szelíd szilárdság egyedi egyensúlyát adják, ami örömmel tölti meg az elmét anélkül, hogy fárasztaná a testet. Segít, ha az álladat nagyon finoman megdöntöd lefelé, de ne engedd a fejet előre bukni, mert az elősegíti az álmosságot.

A kezeket helyezd az öledbe, tenyérrel fölfelé, az egyik finoman a másikban pihen, a nagyujjak hegyei összeérnek. Szánd rá az időt, és találd meg a helyes egyensúlyt. Most szedd össze a figyelmed, és kezdd lassan levinni, végig a testeden. Vedd észre az érzeteket.

Lazíts el minden feszültséget, különösen az arcon, a nyakon és a kezeken. Engedd a szemhéjakat lecsukódni, vagy csak félig lecsukódni. Vizsgáld meg, hogyan érzed magad. Várakozóan vagy feszülten? Akkor lazíts egy kicsit a figyelmeden. Ezzel az elme valószínűleg meg fog nyugodni, és észrevehetsz sodródó gondolatokat, elmélkedéseket, álmodozásokat, emlékeket vagy kétségeket arról, hogy vajon jól csinálod-e. Ahelyett, hogy követnéd [őket] vagy vitatkoznál ezekkel a gondolati mintázatokkal, fordíts több figyelmet a testre, ami egy hasznos módszer a kóborló elme lehorgonyzására.

A meditáló hozzáállásodban fejlessz ki egy érdeklődő szellemiséget. Szánd rá az időt, ami csak kell. Mozgasd a figyelmed, például, a fejtetőtől módszeresen lefelé, végig az egész testen.

Vedd észre a különféle érzéseket — mint a melegség, lüktetés, zsibbadtság és érzékenység — minden egyes ujj ízületeiben, a tenyerek nedvességében és a csukló lüktetésében. Még azokat a területeket is figyelmesen végig lehet söpörni2, amikhez nem tartozik semmi különös érzés, mint [például] az alkarok vagy a fülcimpák. Figyeld meg, hogy még az érzés hiánya is olyasmi, amire az elme tudatos lehet. Az állandó és fenntartott vizsgálatot éberségnek (szati) hívják, és ez egyike a Belátás Meditáció elsődleges eszközeinek.
A légzés tudatosítása (ánápánaszati)

A 'test-söprés'3 helyett, vagy miután azt egy ideig, bevezetőként gyakoroltad, az éberséget a lélegzetre irányított figyelemmel fejlesztheted.

Először kövesd a megszokott, átlagos lélegzet érzetét, ahogy beáramlik az orrcimpákon keresztül, és megtölti a mellkast és a hasi részt. Azután próbáld egyetlen ponton tartani a figyelmed: a rekeszizmoknál vagy — egy kifinomultabb helyen — az orrcimpáknál. A lélegzetnek van egy megnyugtató tulajdonsága, egyenletes és ellazító, ha nem erőlteted; ezt segíti elő az egyenes testtartás. Az elméd elkóborolhat, de türelmesen hozd mindig vissza a lélegzethez. Nem szükséges addig a pontig fejleszteni a koncentrációt, ahol a lélegzeten kívül minden más ki van zárva [a figyelem teréből]. Ennek a gyakorlatnak nem az a célja, hogy egyfajta transz-állapotot próbáljon létrehozni, hanem az, hogy segítsen neked észrevenni az elme működését, és egy adag békés tisztánlátást kölcsönözzön a figyelmednek. Az egész folyamat — összegyűjteni a figyelmet, figyelni a lélegzetet, észrevenni, ha az elme elkóborolt, és újra megalapozni a figyelmet — fejleszti az éberséget, a türelmet és a belátó megértést. Tehát ne kedvtelenítsen el a nyilvánvaló 'kudarc' — egyszerűen kezdd újra. Ha így folytatod, az elme végül magától lenyugszik.


Sétáló és álló helyzet

Sok meditációs gyakorlatot, mint amilyen a fönti 'éberség a légzésre' is, ülve gyakorolják. Azonban a sétát és az ülést gyakran felváltva végzik, mint meditáláshoz használt testhelyzetet. Amellett, hogy másféle dolgokat figyelhetsz meg közben, ez ügyes módja a gyakorlás felélénkítésének, ha az ülés nyugtató hatása tompává tesz. Ha ki tudsz menni valamilyen nyílt területre, mérj ki körülbelül 25-30 lépésnyi sík terepet (vagy egy jól meghatározott ösvényt két fa között), ami majd az ösvény lesz, amin meditálsz. Állj az ösvény egyik végére, és fordítsd az elméd a test érzeteire. Először engedd a figyelmed az egyenesen álló test érzetén nyugodni, a karok természetes tartással lógnak, a kezek lazán összefogva elöl vagy hátul. Hagyd, hogy a tekinteted nagyjából 3 méterrel magad előtt, a talaj szintjén lévő pontra irányuljon, így elkerülve a figyelmet elterelő dolgokat.

Most sétálj óvatosan, határozott, de 'normális' ütemben az ösvény végéig. Állj meg. Egy pár lélegzet erejéig összpontosíts az álló testre. Fordulj meg, és sétálj vissza. Miközben sétálsz, legyél tudatos a fizikai érzetek általános áramlására, vagy jobban összpontosítva, irányítsd a figyelmed a lábfejekre. Az a feladatod az elmével, hogy folyton hozd vissza a figyelmedet arra az érzetre, ahogy a lábfejek a földet érintik, az egyes lépések közötti szünetre, valamint a megállás és elindulás érzéseire. Persze, az elme elkezd majd merengeni. Tehát fontos kifejleszteni a türelmet és az elhatározást az újrakezdésre. A lépések ütemét igazítsd az elméd állapotának megfelelően — élénk ritmus, amikor álmos vagy és esetleg beragadtál egy megrögzött gondolatba; határozott, de szelíd, amikor nyugtalan és türelmetlen vagy. Az ösvény végén állj meg; lélegezz be és ki; 'engedj el' bármilyen nyugtalanságot, aggódást, tompaságot, mámort, emlékeket vagy véleményeket. A 'belső fecsegés' lehet, hogy megáll egy pillanatra, vagy el is múlik. Kezdd újra [a sétálást].

Ilyen módon folyamatosan felfrissíted az elméd, és hagyod lenyugodni a saját üteme szerint. Zártabb helyeken változtasd az ösvény hosszát a lehetőségeknek megfelelően. Azt is választhatod, hogy egy szobát jársz körbe, és minden kör után megállsz egy helyben néhány pillanatra. Az állás idejét meghosszabbíthatod több percre is, miközben 'test-söprést' csinálsz. A séta energiát és folyékonyságot kölcsönöz a gyakorlásnak, a lépéseid legyenek egyenletesek, és csak hagyd a változó állapotokat áthaladni az elmén.

Ahelyett, hogy azt várnád, hogy az elme olyan nyugodt legyen, mint amilyen ülés közben lehetne, inkább vizsgálódj a jelenségek áramlása fölött. Elképesztő, milyen gyakran benne tudunk ragadni egy gondolatmenetben — az ösvény végéhez érve, és egyben újra el is indulva rajta — de képzetlen elménk számára természetes, hogy elmélyedjen a gondolatokban és hangulatokban. Ezért ahelyett, hogy megadnád magad a türelmetlenségnek, tanuld meg, hogyan engedd el a dolgokat, és kezdd újra. Ekkor felébredhet benned a könnyedség és nyugalom érzése, ami természetes, nem erőltetett módon hagyja az elmét megnyílni és kitisztulni.


Fekvő helyzet

Amikor lefekszel a nap végén, tölts néhány percet meditálással, miközben az oldaladon fekszel. Tartsd a testet elég egyenesen, és hajtsd az egyik kezed a fejed alá, így alátámasztva a fejet. Söpörj végig a testen, ellazítva a benne lévő feszültségeket; vagy gyűjtsd össze a figyelmed és irányítsd a légzésre, tudatosan félretéve az éppen elmúlt nap emlékeit és a holnap várakozásait. Pár percen belül az elméd letisztul, és nyugodtan tudsz majd aludni.


A szív fejlesztése

A jószándék (mettá) fejlesztése egy újabb dimenziót ad a Belátás gyakorlásához. A meditáció természetes módon tanít türelemre és toleranciára, vagy legalább megmutatja e tulajdonságok fontosságát. Ezért fontos arra törekedni, hogy egy barátságosabb és gondoskodóbb hozzáállást fejlesszünk ki magunkkal és más emberekkel szemben. Meditálás közben nagyon gyakorlatiasan lehet a jószándékot fejleszteni. Irányítsd a figyelmed a lélegzetre, amit most a kedvesség és jószándék szétárasztásának eszközeként fogsz használni. Kezdd magaddal, a testeddel. Képzeld el a lélegzetet mint fényt, vagy lásd a tudatosságod mint egy meleg sugarat, és szép lassan söpörj vele végig a testeden. Finoman irányítsd a figyelmed a mellkas közepére, a szív körüli részre. Ahogy belélegzel, fordíts türelmes kedvességet magad felé, és közben azt is gondolhatod, 'Azt kívánom, hogy legyek jól', vagy 'Béke'.

Ahogy kilélegzel, engedd ennek a gondolatnak a hangulatát vagy a tudatosság fényét kiáradni a szívből, át a testen, át az elmén és túl magadon. 'Azt kívánom, hogy mások jól legyenek.' Ha negatív elmeállapotokat tapasztalsz, lélegezd be a tolerancia és megbocsátás tulajdonságait. Az is segíthet, ha úgy képzeled el a lélegzetet, mint aminek gyógyító színe van. Kilégzéskor, engedj el minden feszültséget, aggodalmat vagy negativitást, és terjeszd szét az elengedettség érzését át a testen, az elmén és tovább, mint korábban. Ez a gyakorlat képezheti egy meditáció teljes idejét vagy csak egy részét — magadnak kell eldöntened, mi a megfelelő. Jó elkezdeni egy ülést ezzel a jószándékú hozzáállással meditálva, de kétségtelenül lesznek alkalmak, amikor ezt a megközelítést hosszabb ideig kell használnod, hogy mélyen belemenj a szívbe. Mindig azzal kezdd, amire éppen tudatos vagy, még ha túl egyszerűnek vagy kaotikusnak is tűnik. Hagyd az elmét nyugodtan pihenni azon, legyen az akár unalom, egy fájó térd, vagy annak az idegessége, hogy nem érzed magad túlságosan kedvesnek. Hagyd, hogy ezek [csak úgy] legyenek; gyakorold azt, hogy megbékélsz velük.

Vedd észre és finoman tedd félre a legkisebb hajlamot is a lustaságra, kétségre vagy bűntudatra. A békesség egy önmagad felé érzett, nagyon éltető kedvességgé fejlődhet, ha mindenek előtt teljes mértékben elfogadod a jelenlétét annak, ami felé ellenszenvet érzel. Tartsd a figyelmed egyenletesen, és nyisd meg a szívet bármi felé, amit tapasztalsz. Ez nem jelenti a negatív állapotok helyeslését, de meghagy nekik egy teret, amiben jöhetnek és mehetnek.

Jószándékot ébreszteni magadban a magadon túli világ felé is nagvy mértékben ezt a mintát követi. A kedvesség szétárasztására [ez] egy egyszerű mód, ha lépésenként dolgozunk rajta. Kezdd magaddal, összekötve a szerető elfogadás érzését a lélegzet mozgásával. 'Azt kívánom, hogy legyek jól.' Ezután, elmélkedj azokról az emberekről akiket szeretsz és tisztelsz, és kívánj nekik jót, egyiknek a másik után. Térj rá a baráti ismerőseidre, majd azokra, akik felé közömbös vagy. 'Azt kívánom, hogy legyenek jól.' Végül idézd fel azokat az embereket akiktől félsz, vagy ellenszenvet érzel irántuk, és folytasd a jószándék küldését. Ez a meditáció egy együttérző belső mozdulattal kiterjedhet, és bevonhatja a világ sokféle körülménye között élő embereket. És emlékezz, nem kell úgy érezned, hogy szeretsz mindenkit ahhoz, hogy jót kívánj nekik. A kedvesség és együttérzés ugyanabból a forrásból, a jóindulatból ered, és kiszélesítik az elmét a tisztán személyes nézőponton túlra. Ha nem próbálsz állandóan irányítani, hogy a dolgok mindig úgy történjenek, ahogy te akarod; ha elfogadóbb és nyitottabb vagy magad és mások felé, ahogy éppen vannak, az együttérzés magától megjelenik. Az együttérzés a szív természetes, fogékony érzékenysége.

Elmélkedés
Választás nélküli tudatosság

A meditációt folytathatod anélkül is, hogy a meditálás tárgyát megválasztanád, a tiszta vizsgálódás, vagy 'választás nélküli tudatosság' állapotában. Miután megnyugtattad az elmét a fent leírt módszerek egyikével, tudatosan tedd félre a meditáció tárgyát. Figyeld meg a mentális képek és érzetek áramlását, úgy ahogy jönnek, anélkül, hogy kritizálni vagy dicsérni kezdenéd őket. Vegyél észre minden ellenszenvet vagy csáberőt; vizsgálj meg minden bizonytalanságot, boldogságot, nyugtalanságot vagy nyugalmat, ahogy keletkezik. Bármikor visszatérhetsz valamilyen meditációs tárgyhoz (például a lélegzethez), amikor a tisztánlátás érzete elhalványul, vagy ha kezded úgy érezni, hogy elárasztanak a különböző benyomások. Amikor az egyenletesség érzete visszatér, újra elhagyhatod a tárgyat. Ez a 'puszta figyelem' gyakorlata jól alkalmazható a mentális folyamat vizsgálatára. Amellett, hogy megfigyeljük az elme különböző 'összetevőit', a figyelmünket fordíthatjuk a 'tartály' természete felé is. Az elme tartalmával kapcsolatban a buddhista tanítások leginkább három egyszerű, alapvető jellemzőre mutatnak rá. Elsőként ott van a változékonyság (aniccsa) — a szüntelen kezdődés és véget érés, amin minden dolog keresztülmegy, az elme tartalmának állandó mozgása. Ezek az elmebeli dolgok lehetnek kellemesek vagy kellemetlenek, de sosem pihennek meg. Valamint van egy tartós, gyakran halovány elégedetlenség-érzet (dukkha). Kellemetlen benyomások könnyen kiváltják ezt az érzetet, de még egy imádnivaló élmény is megfájdítja a szívet, amikor véget ér. Így a lehető legjobb pillanatokban is, még mindig van egy lezáratlan tulajdonság abban, amit az elme tapasztal, egy némileg kielégítetlen érzés. Ahogy az élmények és hangulatok állandó keletkezése és elmúlása ismerőssé válik, az is vilgossá válik, hogy — mivel nincs bennük állandóság — egyik sem tartozik valóban hozzád. És, amikor ezek az elmebeli dolgok lecsendesedtek — felfedve az elme ragyogó tágasságát —, semmilyen tisztán személyes tulajdonság sem fedezhető fel. Ezt lehet, hogy nehéz felfogni, de valójában nincs 'én' és nincs 'enyém' — ez az 'én-telenség' vagy személytelenség jellemzője (anattá). Vizsgálj meg mindent teljesen, és vedd észre, hogy ezek a tulajdonságok hogyan vonatkoznak minden dologra, legyen az fizikai vagy mentális. Nem számít, hogy az élményeid örömteliek vagy alig elviselhetőek, ez a fajta elmélkedés el fog vezetni egy nyugodt és kiegyensúlyozott szemléletmódhoz, amivel az életedre tekinthetsz.
Elmélkedni a gyakorlásodról

Ezek a meditációs gyakorlatok mind arra szolgálnak, hogy megalapozzák a tudatosságot a dolgokra, ahogy azok vannak. Az által, hogy teljesen ráirányítod az elméd az élményekre, egyre tisztábban észre fogod venni azt az állapotot, amiben az elme maga van — például, amikor lusta vagy [éppen] túlbuzgó vagy a gyakorlásodban. Ha őszintén megnézed egy kicsit, nyilvánvalóvá válik, hogy a meditációs gyakorlás minősége nem a végzett gyakorlatokon múlik, hanem azon, amit te teszel bele. Ilyen módon megvizsgálva, mélyebb belátásra fogsz jutni a személyiségedről és szokásaidról. Van néhány hasznos dolog, amit mindig érdemes észben tartani, amikor meditálsz. Gondold végig, hogy frissen kezdesz-e hozzá minden egyes alkalommal — vagy ami még jobb, minden egyes lélegzettel vagy lépéssel. Ha nem nyitott elmével gyakorolsz, azon kaphatod magad, hogy egy korábbi belátást próbálsz újra létrehozni, vagy, hogy nem vagy hajlandó tanulni a hibáidból. A megfelelő egyensúlyban tartod az energiád, amivel megteszel minden tőled telhetőt anélkül, hogy túl erőszakos lennél? Tartod a kapcsolatot azzal, ami tényleg éppen történik az elmédben, vagy tompa, gépies módon használsz egy technikát? A koncentrációról szólva, jó, ha ellenőrzöd, hogy félretetted-e a gondokat, amikkel nem kell most rögtön foglalkoznod, vagy hagyod magad a gondolatok és hangulatok közt kóborolni. Vagy [éppen] elnyomni próbálsz valamilyen érzéseket, anélkül, hogy beismernéd őket, és bölcsen válaszolnál rájuk? Az a megfelelő koncentráció, ami egyesíti a szívet és az elmét. Ha így elmélkedsz, az egy ügyes megközelítés kifejlesztésére fog bátorítani téged. És, természetesen, az elmélkedés többet is meg fog mutatni neked, mint azt, hogy hogyan meditálj: megadja majd a tisztánlátást, amivel megértheted önmagad. Emlékezz arra, hogy amíg nem fejlesztettél ki némi jártasságot és könnyedséget a meditálásban, a legjobb valamilyen meditációs tárgy használata, mint pl. a lélegzet, a tudatosság fókuszpontjaként és az elme figyelmét elvonó dolgok elsodró természete elleni ellenszerként. Mindenesetre, akármekkora legyen a tapasztalatod a gyakorlásban, az mindig segít, ha visszatérsz a légzés vagy a test tudatosításához. Ha kifejleszted ezt a képességet az újrakezdésre, az stabilitáshoz és könnyedséghez vezet. Kiegyensúlyozott gyakorlással egyre jobban és jobban felismered azt, ahogy a test és elme vannak, és látod, hogyan élj nagyobb szabadságban és harmóniában. Ez a Belátás Meditáció célja és gyümölcse.

Belátással élni az életet

A Belátás Meditáció gyakorlásával tisztábban fogod látni, mikor, milyen a hozzáállásod a dolgokhoz, és rá fogsz jönni, hogy milyen hozzáállások segítenek, és melyek hoznak létre nehézségeket. A nyitott hozzáállás még a kellemetlen élményeket is belátással telivé tudja tenni — például felvállalni azt, ahogy az elme a fájdalomra és betegségre ellenállással reagál. Amikor ezen a módon közelíted meg az ilyen élményeket, gyakran fel tudod oldani a fájdalommal szembeni feszültséget és ellenállást, és nagy mértékben enyhíteni is azt.

Másrészről, ha türelmetlenül elfutsz, annak más eredményei lesznek: felbosszantod magad mások miatt, ha megzavarják a meditációd; csalódott leszel, ha úgy tűnik, hogy a gyakorlásod nem halad elég gyorsan; kellemetlen hangulatokba esel jelentéktelen ügyek miatt. A meditáció megtanítja nekünk, hogy az elme békéje — vagy annak hiánya — lényegében azon múlik, hogy megvizsgáljuk-e az élet eseményeit vagy sem, elmélkedő és nyitott-elméjű szellemben. Azzal, hogy a szándékainkba és hozzáállásainkba tekintünk a meditáció csendjében, meg tudjuk vizsgálni a vágyakozás és kielégítetlenség közötti összefüggést. Lásd az elégedetlenség okait: akarni azt, amid nincs; elutasítani azt, amit nem kedvelsz; nem lenni képes megtartani azt, amit akarsz. Ez különösen nyomasztó, ha az elégedetlenség és vágyakozás tárgya te magad vagy. Senkinek nem könnyű megbékélnie a személyes gyengeségeivel, különösen amikor a társadalom olyan nagy hangsúlyt fektet arra, hogy jól érezzük magunkat, hogy előre jussunk és megkapjuk a legjobbat. Ilyen elvárások valóban megnehezítik elfogadni önmagunkat úgy ahogy vagyunk. Azonban a Belátás Meditáció gyakorlásával felfedezel egy kis szabad helyet, amiben egy kicsit hátrébb állhatsz attól amiről úgy gondolod, hogy te vagy, attól amiről úgy gondolod, hogy neked van. Az így érzékelt tapasztalatokat, észleléseket megvizsgálva világosabbá válik, hogy nincs semmi olyasmid mint 'én' vagy 'enyém' ; csupán élmények vannak, amik jönnek és mennek az elmén keresztül. Így, ha például egy idegesítő szokásra tekintesz, ahelyett, hogy lehangolttá válnál tőle, inkább nem erősíted meg, és a szokás elmúlik. Lehet, hogy újra előjön, de ez alkalommal gyengébb, és már tudod mit kell tenni. A békés figyelem kifejlesztésével a mentális tartalom lenyugszik, és akár ki is hunyhat, az elmét tisztán és felfrissülten hagyva. Ilyen a belátás egyre tovább haladó ösvénye. Képesnek lenni a tudatosság egy nyugodt középpontjába térni a napi élet változékony áramlása közepette az érett gyakorlás jele, mivel a belátás mérhetetlenül elmélyül, amikor képes kiterjedni minden élményre. Próbáld a belátás szemszögét használni, bármit is csinálsz — ha végzed a házimunkát, autót vezetsz vagy egy csésze teát iszol. Gyűjtsd össze a tudatosságot, nyugtasd szilárdan azon ,amit éppen csinálsz, és hozz fel magadban egy az elme természetére irányuló érzetet a mozgás közepette. A gyakorlást arra használva, hogy a fizikai érzeteket, a mentális állapotokat vagy a szem-, fül- vagy orr-tudatosságot a figyelem középpontjába állítsd, a gyakorlás egy folytonos vizsgálódást fejleszthet ki, ami hétköznapi feladatokat a belátás alapjaivá tesz. Ahogy a figyelem és tudatosság egyre jobban meg van alapozva, az elme felszabadultan, ügyesen tud válaszolni a pillanatra, és nagyobb harmónia van az életben. Ez a módja, ahogy a meditáció 'társadalmi munkát' végez — azzal, hogy tudatosságot hoz az életedbe, békét hoz a világba. Amikor békében tudsz élni a tudatban keletkező, roppant változatos érzésekkel, akkor képes vagy nyitottabban együtt élni a világgal és önmagaddal, ahogy vagy.

Személyes magatartás

Ahogy a belátásunk mélyül, egyre tisztábban látjuk a tetteink eredményeit — a békét, amit a jószándék, őszinteség és tiszta-elméjűség segít elő, és a gondot, amit az összezavartság és hanyagság hoz létre. Ebben a nagyobb érzékenységben élve, ahogy megfigyeljük elsősorban azt a bajt, amit mi okozunk magunknak és másoknak, ez gyakran arra indít minket, hogy bölcsebben akarjunk élni. Az elme igazi békéjéhez elengedhetetlen, hogy a formális meditáció mellett elkötelezzük magunkat a felelősség felé, és törődjünk önmagunkkal és másokkal. Tényleg nincs semmi titokzatos a Belátás ösvényével kapcsolatban. A Buddha szavaival, az út egyszerű:
"Tegyél jót, tartsd vissza magad a gonoszságtól, és tisztítsd meg az elmét."
És ezért, az emberek számára, akik elkötelezik magukat a spirituális gyakorlás felé, régóta őrzött hagyomány az, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a helyes magatartásra. Sok meditáló ember vállal fel gyakorlatias erkölcsi fogadalmakat — mint például tartózkodni bármilyen élőlénynek való ártástól, a szexualitás felelőtlen használatától, részegítő szerek (alkohol és drogok) használatától, a pletykától és más ártalmas beszédbeli szokásoktól — ezzel segítik a saját belső tisztánlátásukat, és talán finoman erre bátorítanak másokat is.
Társak és rendszeres gyakorlás

Rendszeres időpontokban, néhány baráttal együtt meditálni nagyszerűen támogatja a gyakorlás állandóságát és a bölcsesség fejlődését. A magányos meditáló előbb-utóbb halványuló akaraterővel néz szembe, mivel gyakran van valami más tennivaló, ami fontosabbnak tűnik (vagy érdekesebbnek), mint a lélegzetet figyelni. Csoportban, rendszeresen, egy előre eldöntött időn át meditálni, segíti a résztvevőket folyamatosan gyakorolni, a hangulatváltozásaiktól függetlenül. (A hozzáállásunk ilyen változásait megvizsgálva gyakran fontos belátásokra juthatunk, de magunkban nehéznek találhatjuk, hogy kitartóak legyünk ebben.)
Amellett, hogy látod milyen módon hasznos ez számodra, elmélkedhetsz azon is, hogy az erőfeszítéseid segítenek másokat a további gyakorlásban.

Megjegyzések a testtartásról

Az ideális az egyenes, éber testtartás. A görnyedés csak növeli a lábakra nehezedő nyomást, és a kényelmetlen érzést a hátban. Fontos, hogy bölcsességgel figyelj oda a testtartásodra, ne megrögzött akaraterővel. A testtartásod idővel javulni fog, de együtt kell működnöd a testtel, nem erőt használnod ellene.

Ez lenne a buddhikus dimenzió?

Létezik egy asztrális hely. Csupa fehér, hatalmas békesség itatja át. Aki oda belép, úgy érzi, ez a hely maga a csoda, amikor én odakerültem olyan volt számomra, mintha megállt volna az élet a csodától. Semmi sem aggasztott, olyan volt, mint valami nagyon - nagyon mély meditáció. Átjárt a hely különleges kisugárzása, olyan volt, mint beleveszni egy hatalmas hótömegbe, ami meleg és barátságos. Nehéz leírni, ezt inkább csak érezni lehet.

Bizonyítékaim vannak a hely létezésére, ezekről majd a legvégén írok.

TUDATOS ÁLOMNAK INDULT EZ AZ EGÉSZ. Aki nem tudja mit jelent az a kifejezés hogy tudatos álom, nyugodtan írja be google -ba, kidob ötmillió találatot körülbelül. :D Hosszú lenne leírni most azt hogy mit takar. :) Amikor először odakerültem erre a helyre, hamar felébredtem a TUDATOS ÁLOMBÓL, ami ugyebár a hely miatt átsiklott asztrálutazásba.

Másodikra ugyanolyan volt ott minden, sok emberformájú fehér szellem siklott szanaszét azon a csodás helyen. Az egyik ottani szellemmel ezúttal beszélgettem, aki azon csodálkozott hogy én hogyhogy nem haltam meg, hiszen arra a helyre ő szerinte csak olyanok kerülnek akik meghaltak már. Mondtam neki hogy tudatos álmon keresztül kerültem ide, de azt se tudta, hogy mi az éber álom. Aztán meg azzal állt elő, hogy oka van annak, hogy én itt járok már megint. Most sokat bolyongtam ott a sok fehér szellem között és volt egy megérzésem, hogy valaki találkozni akar itt velem. Hát az a valaki egy több mint másfél éve halott ember volt és alig váltott velem két mondatot, a furcsa hely kidobott önmagából és lezuhantam egy erdőbe, vissza az asztrálutazásból a tudatos álmok mezejére. Utána az erdőben folytatódott az álom, egy rókával találkoztam, aztán arra ébredtem fel hogy köhögnöm kell. És éreztem, ahogy ébredéskor átvonul az a már ismerős rezgés - szerűség a testemen. Ez csak inkább testenkívüli élmények után szokott nálam így lenni, de akkor sem mindig. Aztán amikor felébredtem, volt mégvalami furcsaság: úgy éreztem mintha felgyorsult volna körülöttem minden, de komolyan. Ez az érzés kb. fél, vagy egy percig tarthatott csak, de abban a pillanatban úgy éreztem, mintha nem csak kb. fél órát töltöttem volna 'odaát' hanem több órát. És mintha felgyorsult volna körülöttem az idő fél vagy egy perc erejéig, pedig csak feküdtem az ágyon. Sosem támadtak még ehhez hasonló gondolataim, soha az életben. Az első gondolataim ezek voltak az ébredés után. De tényleg, olyan furcsa volt ez az érzés, nehéz leírni. Szinte nem is lehet. Mintha valaki felgyorsította volna az időt akkor.

Aztán jött a többi bizonyíték a hely létezésére:

Megírtam az egészet egy fórumra. Egy másik fórumos mondta, hogy azok látták ezt a helyet, akiknek halálközeli élményük volt. Ő ezt egy könyvben olvasta. És állítása szerint teljesen megegyezik az a hely, amit én láttam azzal a hellyel, mint amit egyes emberek halálközeli élmény során látnak. Sosem hallottam még arról amit ez a fórumos írt, sem arról a könyvről amiről beszélt nekem, aminek egyébként Fény A Kapun Túl a címe, csak annyit tudtam egész eddig, hogy egyes emberek akik halottak voltak egy idejig és újraélesztették őket, vagy ilyesmi élményük volt, azok alagutat láttak meg túlvilági helyeket. Hogy ezek pontosabb leírással milyenek voltak, nem tudtam és nem is ástam bele magamat ilyenekbe.
Azt hiszem az asztrálutazás után azért nem ébredtem fel egyből, hanem azért kezdtem el álmodni, mert mindig tudatos álomból jutottam el arra a helyre. Szóval akkor simán következhetett új álom is az esemény után. Na meg ami egyértlemű választ ad arra hogy miért kezdtem el utána álmodni, az hogy a testem ugyebár aludt. Vagy aztán kitudja, lehet hogy amíg azon a helyen jártam, arra az időre meghaltam, mint azok, akik halálközeli élmények során látnak ilyeneket. Lehet hogy ez a magyarázat arra, hogy miért éreztem azt ébredés után, hogy körülöttem pörög az idő és én többet voltam 'odaát' mint fél óra. De ahogy visszaemlékezek erre a helyre, amikor először ott jártam, akkor felébredtem utána egyből és nem jött utána álom.
Hogy miért dobott ki önmagából a hely, azt nem tudom. Talán illetéktelen behatoló voltam.
Amikor aznap késő délután meditáltam, idegen hangokat hallottam. Addig nem próbáltam meg megszólítani a felső erőket, amíg elég mélyre és gondolatmentes helyzetbe nem értem. Abban az állapotban egy kicsit már nehezemre esett összeszedni a gondolatokat és ezekre erősen koncentrálni. Volt hogy megakadtam egy hosszabb 'mondat'' közben, a válaszok viszont gyorsan jöttek. Persze az is benne van az egészben, hogy akkor a meditáció közben tényleg játszhatott velem az agyam.
Ami nehéz kérdés: Azért kerültem csak oda, mert valaki üzenni akar nekem?? Semmi másért?

Ezekkel a bizonyítékokkal éltem egy darabig. Aztán az interneten asztrális síkok, helyek után kutattam jóval később az eset után. Rátaláltam pár ilyennel foglalkozó weboldalra és több helyen is olvastam az úgynevezett buddhikus dimenzióról. Szinte teljesen megfelelt a hely leírása annak a helynek, amit én láttam. Minden pontosan passzolt, kivéve a fehér asztráltestek, akikkel szinte tele volt zsúfolva az a hely. Ilyet nem olvastam a buddhikus dimenzióról szóló leírásokban.

De azt hiszem a buddhikus dimenzióról van szó az én esetemben.

Szóval ilyen................ egy magasabb asztrális dimenzió, tele nyugalommal, tele békével, gyönyörűséggel. Életem egyik legnagyobb és egyik legcsodásabb élménye volt az a hely. Azóta sem kerültem oda többé.