metálfarkas = kiroru blogja

versek

Versek tőlem...

~

Szállni a semmiben

Élőlényekkel van tele a Föld
De te soha egyiket se öld
Tibet rengeteg sok mezein
Szállva a karmák kezein

A gyertya kialszik, lángja eltűnik a mélyben
Az utolsó szikrák tovatűnnek az éjben
Határtalan bölcsesség kinyíló ablaka
Beszáll rajta sorban a lények tudata

Felhők között vízesések végtelen árja
Mindegyiket az üresség tava várja
Hegyek mögül a nap újra felragyog
A sűrű fák végtelenje között megragyog

Az idő fogalmát az időtlen eltörli
Ez a ragyogás a szennyet feltörli
Ahogy a tűz kialszik, többé már nem ég
Csendes semmi, üresség, így ez lesz a vég.

Semmi

Csodálatos belső gyönyörrel tapasztalva a tudat üres mibenlétét,
Tisztán látva az építő és romboló folyamatok közös láncolatát
Ami van, az a nincs.
Az ég ma lila, és a fű kék.
Végelláthatatlan óceán a tér, melyben hullámok jönnek és mennek.
De ez a szavakon is túl van, ez túl van mindenen.
Ami van, azt egyszerűen úgy hívják: nincs.

Nincs

Nincs Út
Nincs amit el kéne érni
Nincs Cél
Nincs tükör
Nincs rárakódott por
Nincsenek tükörképek.

EZEK A VERSEIM (AZ ELSŐ HÁROM) kicsit nehezebben érthetőek, mármint azt nehezebb tisztán megérteni, amit ki akarok vele fejezni. Itt ebben a bejegyzésben is van szó ezekről a verseimről és itt részletesen el is magyarázom a gondolataim lényegét a versekről: http://asztral.freeblog.hu/archives/2012/02/20/Jegyzetek_a_buddhizmusrol_2_resz/

Egy másik sík

Csendes, mély semmi, te üresség
Távol van innen a bűnösség
Egyre mélyebbre húzol
A nagy semmibe kúszol

Csodás, földöntúli érzés
A mélybe még egy lépés...
Kirajzolódik egy másik sík
Ahol nem fut színes csík

Csak vakító fehérség honol
Sok - sok asztráltest lohol
Ez a buddhikus dimenzió... állítólag
Léte nem másképp hat, csak kábítólag

Elfog a béke, micsoda hely
Olyan fehér, mint a tej
Sok - sok lélek körülöttem elhalad
Ez a hely talán örökké megmarad

Ulqiorra

Ulqiorra, te olyan vagy, mint a méreg
Amerre jársz, lehullik a fákról a kéreg
Jártas vagy a harcművészetekben nagyon
Csak vigyázz, szíved jéggé ne fagyjon!

Nem vigyáztál, banditákkal lófrálsz
Tudod, hogy a rossz utakon kószálsz
Küzdeni sem próbálsz a karmád ellen már
Téged sajnos a sötétség mélysége vár

Embereket fosztasz ki, aranyat tőlük szedtél
Most nézd meg jól Ulqiorra, hogy mivé lettél
De az élet elsodort egy jó ember mellé
Felajánlotta neked hogy elterel a jót út felé

De te egész életedben nem éltél ezzel, te nem...
Nem hatna rád még egy megvilágosodott sem
Sok-sok élet óta nem érdekelnek téged a jó dolgok
De most ide halgass Ulqiorra, egy valamit mondok

Az a kard a kezedben nem ad hatalmat
Hanem vagánykodást jelképez és siralmat
Sosem fogod érezni, milyen a harcos lét
Mert a kardod jó lelkeket tép szét.

Nirvána

Nézd, minden csak jön és megy

Ami állandó dolog, az most csak egy

Nézd, minden változik, szalad

Minden körülötted a semmibe halad

Állandótlan, az összes öröm ám

És szenvedéshez vezet mind, lám!

A Megszabadulás határtalan boldogság

Nincs ennél semmire sem jobb orvosság

Magába nyel és kisugárzik belőled

Túlvilági fény áramlik felőled

Semmi sem tart már  rabságában

Eltűnő napok az idő nagyságában

Óriási üresség, csendesen végigsöpör benned

Nem kell többé új születéskor a Földön lenned

Forog a Föld, de mikor ér a forgás véget?

Ideszülető tudatokat még meddig kéret?

Meddig kér még itt lent embereket?

Átkarolva az egész térben lévő fellegeket?

Végül majd a megszabadulás körében

Mindannyian szállni fogunk az ég ölében.

A repülő Buddha
Volt egy szerzetes egyszer réges-régen
Eldöntötte,hogy ő bizony repül az égen
Mivel megvilágosodott lett sok év után,
Képességei nem voltak már elzárva bután

Takarodó után az ablakon át mászott
A párkányon állva dideregve fázott
Felemelkedett hát a kolostor tetejére
Rálépett egy Buddha szobor elejére

"Ó, véletlenül történt meg ez!"-siránkozta.
"Ó, bocsáss meg, Buddha!"-imádkozta
De nem ez volt most az egyetlen baj
Bizony meglátta őt valaki messze jaj!

Egy szegény nő volt az, aki őt látta
A testét rémülten a földhöz vágta
Eszméletvesztés előtt ezt ordította:
"Ő ott a nyugalmamat felfordította!"

Erre azonnal a kolostori nép mind kijött
A szerzetes, mint akit egy ágyu kilőtt
Messzi tájakra szárnyalt, messzire került
Másnap hajnalban a kolostorba visszarepült

Azt, hogy ki repült aznap éjjel, nem tudták a többiek
Azt hitték, valami mágiát műveltek odébb a földiek
A repülő Buddha pedig csak mosolygott az eset után
A többiek pedig folyton-folyvást találgattak bután.

Rajzolj nekem egy új világot

Egyre jobban kijutva a sötétségből
Akaratból, nem csak puszta szerencséből
Magam mögött hagyva a romokat
Jobban eltörlöm a fekete foltokat

És jöttél te, aki új világot rajzolsz nekem
Egyre szebb álmokba kalandozol velem
Megláncoltuk egymást, vajon mennyi időre
Ezt csak a karmánk tudhatja előre

Erősek a mi láncaink, nagyon...
Áttörnek minden nagy fagyon
Felolvasztod a jéghegyeimet
Megerősíted a fényeimet

Rajzolj nekem kérlek télből tavaszt
Többé nem lesz jég, ami megfagyaszt
Mert új világot rajzolsz nekem
Egy békés ürességbe jutsz velem

A farkasok úrnője

Egyszer régen élt egy lány
Voltak képességei, kitudja hány
Kolostorban élt, ahogy teltek az évek
Birtokában lettek spirituális fények

Egy napon találkozott egy farkassal
Ezen a napon szembesült a sorssal
A farkas a nő felé indult, de nem bántotta
A nő rejtett képessége önmagát megmutatta

Farkasnyelven kezdett beszélni az ordashoz
Bátran közelebb ment a farkashoz
Úgy érezte, hogy a szíve most megnyílik
De mi ez, a farkasok az ő nyelvét beszélik?

Farkasnyelven szólt hozzá az ordas
És a nő értette, mit mondott a farkas
Csodálkozott is, de még mennyire
Sosem érezte még magát furcsán ennyire

Ő tud beszélgetni a farkasokkal!
Tartja a kapcsolatot a felső hatalmakkal
Álmaiban sokszor farkasként futott
De rejtett képességéről semmit sem tudott

A farkasok most tisztelik őt
Érzik a szívében a nagy hőt
Sok - sok farkas beszélget már vele
A nő farkasháton száll az éjbe bele

Csillagok vigyáznak rájuk odafentről
A telihold nézi őket messziről
A farkasok homlokán furcsa jel fénylik
Összetartoznak és úrnőjüket éljenzik

Tanulnak tőle ezt - azt és mágiát
Elsajátítják a tudatos álmodást
Homlokukon a jel összetartozást jelképez
Egy nap valami elvezetett egy farkas vesztéhez

Ez a farkas elkóborolt ellenséges földre
Egy gonosz mágus halálra döfte
MEgtámadta a nőt és a farkasokat
Kitalált gonosz gondolatokat

Tudta mihez kezdjen most sötét életével
A nő és a farkasai segítségével
Eldöntötte hogy úgy hódit meg majd vidékeket
A farkasok segítségével elvesz majd emberi életeket

A nő viszont ezt nem hagyta
A varázsbotját a férfi felé tartotta
A farkasok erre mind nekilódultak
Jámbor állatokból mind megvadultak

Elkergették a sötét varázslót és a seregét
Megmutatták nekik a farkasok erejét
Úrnőjüket vonyítva éljenzik
A jók ereje a havas vidéken fénylik

A nő a varázsbotot észak felé tartotta
És a farkasok messzi vonyítását hallgatta
Még mindig nehezen hiszi el hogy nem álmodik
Pedig a havas völgyekből a valóságba távozik.